04.19.
| REÖK – Meghosszabbítva a Táblaképfestészeti Biennálé jelentkezési határideje >>>
04.18.
| Alkotói pályázatot hirdet a Trafó >>>
04.15.
| 6 fesztiválfellépést lehet nyerni a debreceni tehetségkutatón >>>
04.02.
| Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese bemutatója >>>
03.31.
| Magyarországi kulturális javakat tesz elérhetővé a Digipédia >>>
03.31.
| A virtuális térbe költözött a Kazinczy Múzeum >>>
03.30.
| Segíts te is menteni a magyar webet! >>>
03.30.
| Csík János és a Mezzo rendhagyó karanténklipet készített >>>
03.24.
| Információs plakát pályázat a koronavírussal kapcsolatos személyes óvintézkedésekről >>>
NAPI TANDORI

04.02.
| Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek >>>
04.01.
| Az interneten rendezik meg idén a Krakkói Filmfesztivált >>>
04.01.
| Elindul az színházi háttérszakmák áthidaló támogatására a FESZ Segélyalap >>>
03.31.
| Európai Örökség címet adományozott Szentendrének az Európai Bizottság >>>
03.24.
| Online fesztivált rendez a Friss Hús a korábbi évek filmjeiből >>>
03.23.
| Ingyenesen nézhető díjnyertes magyar természetfilmek >>>
03.23.
| Számos kulturális intézmény jelentkezik online tartalmakkal >>>
03.22.
| Több száz hangoskönyv lett ingyenesen hallgatható az MTVA Archívumában >>>
03.20.
| A mellékelt példa – A Tiszatáj Diákmellékletei >>>

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>

Beszarni könnyű, de jól összecsinálni magad, na arra nem mindenki képes. Elengeded, had folyjék, aztán lesz ami lesz. Ehhez nem kell tudomány. Csurog a combon, csurog a térden, egy kicsi a bokára, egy kicsi a szőnyegre, ahogy esik, úgy tottyan. De ahhoz, hogy csupa szar legyen minden körülötted, azt már nem tudja bárki jöttment szarógalamb. Technika, rátermettség, elhivatottság és egészséges öntudat. Ezek szükségeltetnek egy tisztességes beszaráshoz. […]

>>>

Szamurájerkölcs és rock and roll
2012.01.04 - tiszatáj

FENYVESI OTTÓ: NÉMELY RÉSZLETEK. FELJEGYZÉSEK, CÉDULÁK, BEMÁSOLÁSOK, VIZUÁLIS FRAGMENTUMOK

 

Fenyvesi Ottó újabb szövegeit egy mély ellentmondás miatt érdemes olvasni: egyfelől szembetűnik az Új Symposion egykori szerkesztőjének ízlésbeli avantgárdizmusa és a konvenciók elleni bátor lázadások iránt felvállalt szimpátiája, amely leglátványosabban a rockzene és a punk iránti rajongásában ölt testet; másfelől azonban nem mehetünk el a mellett a jelenség mellett, hogy Fenyvesi költeményeit és prózáját az utóbbi másfél-két évtizedben az emlékezés, a gyökerekhez való visszatalálás, a nosztalgia és nemritkán a gyász érzésének feldolgozása határozza meg. Fenyvesit nem csupán merész képalkotású szabad versek alkotójaként ismerhettük meg, hiszen az elektronikus szórakoztatóipar és média vizuális elemeiben tobzódó kollázsok is az ő munkáját dicsérik; műfordítóként pedig olyan szerzőket ültet át magyarra, akiknek szövegei a hazai irodalmi világban megszokottól gyökeresen eltérő művészi értékrendet képviselnek, s akik talán még ma is képesek intenzív támadást indítani mindenféle végleteken edződött ízlésünk ellen. (Gondolhatunk itt a horvát Branko Malešre vagy az amerikai Charles Bukows­kira, akik vagy meghökkentő képeikkel, vagy elképesztő durvaságukkal, nyersességükkel hatnak ránk.) Ehhez képest meglepőnek tűnhet, hogy Fenyvesi Ottó egyre gyakrabban üt meg olyan hangot, amelyet az elégikusság és az érzelmek visszafogott, férfias felvállalása jellemez. Ismerve a Jugoszlávia szétesésekor a balkáni harcok elől Magyarországon menedéket kereső vajdasági művészek útkereséseit, nem is meglepő, ha a szülőföldtől és az egykori inspiráló sokkultúrájú közegtől való elszakadás, a barátok elvesztése (pl. az ikonikus jelentőségű költő, Sziveri János halála) állandó motívuma Fenyvesi írásainak.

Egyik oldalon tehát ott van az elméleti igényű számvetés a ma és a jövő technikai, mediális lehetőségeivel és mindenfajta hamis konzervativizmus meg nem alkuvó tagadásával; másik oldalon viszont ott van a múlt felé fordulás. Mintha már-már elválnának a személyes, önként választott esztétikai preferenciák a körülmények által az emberre kényszerített tematikától. Hogy miért is vett ilyen irányt Fenyvesi alkotóereje, arra több megoldást is kínál a költő naplórészleteit, feljegyzéseit és esszéit tömörítő új, Némely részletek című kötet.

Az első lehetséges magyarázat egyrészt a lázadás, a nonkonformizmus belső törvényszerűségeiből, másrészt a hazát váltó, az áttelepülést megszenvedő individuum sajátos léthelyzetéből adódik. Utóbbi azzal kénytelen szembesülni, hogy az új kondíciók között a kánon, amelynek értékválasztásaival addig azonosulni tudott, nem érvényes többé. Más minősül centrumnak, mást tartanak a fősodornak. Ellenben „[…] ez az én világom, az outsidereké, a leírtaké, a kirúgottaké, a kitagadottaké, a kiselejtezetteké” – írja Fenyvesi egy felszámolt könyvtár állományáról, amelyben vajdasági költők köteteit is megtalálja (80). A kitaszítottak iránti vonzódás és a bevett konvenciók, művészi értékítéletek felbolygatása, úgy tűnik, egymásnak hasznos szövetségesei lehetnek; mindez szükségképpen elvezeti a szerzőt a globális tendenciákat szem előtt tartó avantgárdtól a peremhelyzetű lokális tradíciókhoz. Egy ilyen újrakanonizálási kísérlet költői végrehajtása a Halott vajdaságiakat olvasva c. verseskönyv (zEtna, 2009), s ezt folytatja a Némely részletek is. Bár bőségesen sorolhatnánk a kötetben előbukkanó neveket a költő Fehér Ferenctől a képzőművész Benes Józsefig, a legmarkánsabban talán a bácskai táj és a földrajzilag is sokszínű Jugoszlávia megidézésében jelentkezik az a törekvés, amely – a már említett nosztalgikus húrokat pengetve – újra kívánja szervezni az olvasó kulturális orientációját. Ezért kapnak helyet a könyvben az Adriával (Dagály előtt) és a jugoszláviai sorkatonasággal (Vojna Pošta) kapcsolatos emlékek. Ezek az írások is mutatják, hogy a perspektívanyitogatás a Némely részletekben mindig egy múltat lezáró gesztussal is társul; ilyenek a Vojislav Despotov és Sziveri János életével és költészetével foglalkozó esszék is (Húsz deka lélek és Az eltűnt barát nyomában), amelyek az újdonság bemutatásának igényét összekapcsolják a megemlékezés és a halottbúcsúztatás gyakorlatával. Már csak tragikusan megkésve fedezhetjük fel az egykori, húzóerőnek számító alkotókat, s így az avantgárd, a nagy előretörés, a jövőért való harc már csak múltként beszélhető el – sugallják ezek a szövegek.

Ezzel a paradoxonnal szembenézve ismeri fel Fenyvesi az alternatív útkereséseket ellehetetlenítő erőket, amelyek globalizálódó, a transznacionális gazdasági érdekek és a média uralta világunkban jelentkeznek. A kötet egyik legfontosabb írásában, amely eredetileg a Fosszília c. folyóirat egyik számában jelent meg, s a rockról szól, arról ír a szerző, hogyan lesz a lázadás és a művészi kifejezés radikálisan új formájaként értelmezhető rock and rollból szórakoztató zene, amely az üzleti kívánalmaknak megfelelően bizonyos konvenciókhoz igazodik. A lázadás, a társadalomkritika üres látszattá válik, kommercializálódik. „Vajon mire jutott az avantgárd? Kellenek-e még a lázadók? Mi lett vajon a Makróval?” – hangzik el a kérdés Végel László farmernadrágos prózájával, az Egy makró emlékiratai c. regénnyel kapcsolatban (98). Fenyvesi – manapság szinte egyedülálló módon – tudatosan felvállalja az avantgárd társadalomkritikai célkitűzését, ugyanakkor pontosan látja, hogy a huszadik század nonkonformista mozgalmai által gerjesztett folyamatok már számos területen eredményt hoztak, még ha nem is mindig túl szívderítőek ezek a változások, amelyek sokszor azt példázzák, hogyan számolják fel önmagukat – pl. az elektronikus zene meghonosodásában és árucikké válásában – a társadalmi és kulturális forradalmak. A remény, hogy az „igazi rock and roll mindig ki fog bújni a piac ellenőrzése alól” (205), így kap elégikus pátoszt, egy olyan, talán sosem volt korba való visszavágyódás formájában, amikor ezek az ellentmondások még nem látszottak ennyire nyilvánvalóan, hanem csak az alkotó energiák léteztek a maguk tisztaságában.

A múlt felé fordulást végül a létösszegzés igénye is magyarázza. A kötet írásait a Ha­ga­kuréból, a híres szamurájkönyvből vett mottók tagolják nagyobb egységekre; az idézett mű az érett, komoly férfi bölcsességéről szól, és a világból egyre inkább kivesző hagyomány mellett foglal állást egy olyan korban, amelyben a szamuráj jellegzetes magatartása és életvitele, a látszat szerint legalábbis, éppen elveszti aktualitását, akárcsak a titokzatos bérgyilkos régimódi becsülettel és tisztelettel társult kemény fellépése a kötetben szintén megidézett Szellemkutya c. Jim Jarmusch-filmben.

A kötet egyik ilyen mottója a maga egyszerűségében így hangzik: „Legjobb, ha az ember negyvenéves koráig erőt gyűjt. Helyes, ha ötvenéves korára megállapodik.” (63) Nehéz nem észrevenni a szerző életkorára történő utalást. A könyv Fenyvesi Ottó „megállapodásának” nem megszakítások nélküli, de megvalósult történetére tekint vissza; a Veszprémbe költözés, az új fizikai és kulturális otthonra találás folyamata rajzolódik ki a közölt naplóbejegyzésekből, amelyekben néhány finom utalás révén a gyermeknevelés és a családféltés gondjai is felsejlenek a családi ház építésétől a gyerekek kiröppenéséig. Persze itt is a legizgalmasabbak azok a megjegyzések, amelyek a szerzőnek a kulturális életbe való betagozódására utalnak. Többek között az EX Symposion folyóirat szerkesztéséről, a pár éve meghalt Szilágyi László veszprémi punk festőművészről, tárlatokról olvashatunk hosszabb-rövidebb, mindig személyes hangú szövegeket.

Az írásokat bölcs, szelíd tónus jellemzi. Ennek ellenére felsejlik Fenyvesi alapélménye, a káosz és az – elektromos gitár hangjától és tévéhíradóból minket bombázó képektől kísért – apokalipszis. A kultúrában végbement gyökeres átalakulás ösztönzi Fenyvesit arra, hogy létrehozzon egyfajta szellemi palackpostát, amelyben a fontosnak ítélt értékeket kívánja átörökíteni. Így kerül a kötetbe egy összeállítás Fenyvesi Ottó kedvenc filmjeiről. Ennek a blokknak a funkciója a legkérdésesebb és a leginkább zavarba ejtő ebben a könyvben. A filmekről szóló rövid bekezdések ugyanis nem nyújtanak többet, mint a tévé- és moziújságokban olvasható ismertetések, sőt a szerző nyilvánvalóan filmes honlapok ismertetéseit veszi át gyűjteményéhez. Ami viszont ezekhez képest többletet jelent, az a válogatás korántsem mindig magától értetődő módja. Legelőször is maga a tény, hogy Fenyvesi éppen filmeket mutat be: hiszen költőként beszélhetne könyvekről, az Újvidéki Rádió egykori lemezlovasaként pedig rocklemezekről. A legmeghatározóbbnak mégis a vizuális kultúra termékeit értékelte; s ezért válogatása bátor szembenézésnek is tekinthető a végtelennek tűnő filmes dömpinggel: bátornak, mert a filmipar által termelt értékek legjavát választja; bátornak, mert olyan filmeket – pl. a Terminátort – is felvesz listájára, amelyeket egy kényes esztéta nem is említene, pedig meghatározó szerepük és jelentőségük kultúránkban tagadhatatlan. A skála Antonionitól Tarantinóig, Jarmuschtól James Cameronig, Tarkovszkij klasszikusaitól az amerikai gengszterfilmekig terjed. Tanulságban bővelkedő oldalak ezek; mégis sajnálhatjuk, hogy Fenyvesi néhány ismertetését nem bővítette esszévé.

A könyvet, amely fragmentumokból építkező önéletrajzként is befogadható, gazdagon illusztrálja a sok fotó, könyvborító, kéziratos dokumentum. A képanyag legértékesebb része minden bizonnyal Fenyvesi kollázsainak reprodukciói, amelyek alkotójuk sokszor a dadáig merészkedő avantgardizmusát képviselik az ezúttal hagyományosabbnak mutatkozó próza mellett. A legújabb magyar irodalom története iránt érdeklődők élvezettel lapozgathatják a Sziveri János kézírását, a régi Új Symposion-címlapokat is felvonultató kis kötetet; néha azonban csak bélyegnagyságú képeket találni a lap alján, s néhány jó megoldás ellenére nem látszik a könyvön, hogy tipográfusai és grafikai szerkesztői arra törekedtek volna, hogy méltók legyenek az Új Symposion vagy a kollázskészítő Fenyvesi invenciózusságához. Pedig ezúttal igenis fontos lett volna ez, mert magának a patchwork-szerűen összeszedett szövegnek nincs akkora teherbírása, hogy önmagában könyvtárggyá avassa az új kötetet.

Leghelyesebb, ha afféle segédkönyvként olvassuk a Némely részleteket Fenyvesi Ottó költészete mellé. Ezt a meglehetősen vegyes kötetet a koherensebb, markánsabb versvilág nélkül valószínűleg nehéz lenne a maga értéke szerint kezelni, de – hála a fontos személyeket és helyszíneket megidéző írásoknak, valamint a nem mindig tetszetősen tálalt, de jól kiválasztott illusztrációknak – ennek a könyvnek is van „világa”, amely magába szippant, és a Fenyvesi-jelenség megismerésére csábít.

(Universitas Szeged Kiadó,  Szeged, 2009. 220 oldal, 2490 Ft)

Förköli Gábor

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában


Címke: , , ,
2020.04.05 - tiszatáj

A PLATFORM
Színdarabnak készült, Galder Gaztelu-Urrutia azonban 2 év alatt felturbózta az alapanyagot és filmmé gyúrta át. Nem váltja meg a világot a Netflixen kikötő A platform, jobbára serényen illeszkedik a kortárs spanyol zsánerfilmek sorába, horror-és suspense-elemekkel tűzdelt társadalombírálata viszont nagyrészt jól működik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.04.03 - tiszatáj

BATYKÓ RÓBERT: RHOMBUS HEAD
Batykó konzekvensen épülő festészeti életművében nemrég új lépcsőfokot jelentettek a képein megjelenő enigmatikus képterek és rejtélyes kompozíciók. Legújabb képein – amiket a Rhombus Head sorozatban láthatunk – is továbbviszi poszt-digitális festészeti gyakorlatát: amíg eddigi sorozataiban a virtuális valóságban fellelhető képi formák festészeti újrafogalmazásán dolgozott, új művei már határozottan az ábrázolhatóság kérdéseit feszegetik… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.04.03 - tiszatáj

KORMÁNYOS ÁKOS AJÁNLÓJA

Ligeti György: Viola Sonata
Brácsa: Daniele Colombo
A borítókép Hans Hofmann festménye

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE
KONRÁD GYÖRGGYEL 
…a merészebbek fél lábbal kívül voltak a rendszeren, de fél lábbal belül. Nekem viszont az egyik lábam sem volt benn. Úgyhogy amikor a Csoóri Sanyi először próbálkozott a Hitel megalapításával, mondtam neki, ezt soha nem fogjátok megkapni, majd adnak helyette valami kockacukrot. Legalább állítsatok össze egy számot, és azt tegyétek le a Széchenyi Könyvtárban, hogy legyen valami kézzelfogható. Mondtam Sanyinak, hogy a legjobb az volna, ha szamizdatban megcsinálnátok, de erre nem vállalkozott.

>>>
2020.04.01 - tiszatáj

Tisztelt Olvasóink, Szerzőink!

Tekintettel a járványügyi veszélyhelyzetre, a Tiszatáj szerkesztősége úgy döntött, hogy áprilistól a Tiszatáj folyóiratot kizárólag digitálisan teszi elérhetővé az érdeklődők számára. Bízunk benne, hogy a válság elmúltával, amennyiben a folyóirat-támogatások is beindulnak, olvasóink újra nyomtatott formájában is kezükbe vehetik a lapot.

>>>
2020.03.31 - tiszatáj

LAUDÁCIÓ GERGELY ÁGNES TISZATÁJ-DÍJÁHOZ
Gergely Ágnes 1989-ben közölte a Péter-Pál után című versét a Tiszatájban, vagyis 31 éve rendszeres szerzője a lapnak. Több olyan darabot is közölt a folyóiratban, amelyre a szakma is felfigyelt. Legutóbb például a szintén Tiszatáj-díjas Sándor Iván írt 12 pontból álló kommentárt Az utolsó pillanat című költeményéről, amely a folyóirat 2017/10-es számában jelent meg. A vers azért is jelentős esemény a Tiszatáj számára, mert Gergely egyrészt tanúként szólal meg, Nagy Imre nem pusztán metaforikus alak a költeményében… – ORCSIK ROLAND LAUDÁCIÓJA

>>>
2020.03.30 - tiszatáj

Hogy egy olyannyira világgal-foglalkozó költő aktualitásáról beszélünk (hirtelen?), amilyen fokig e kritérium Szabó Lőrincnek legalább három kötetére illhet, vajon az így vizsgált líra megnövéséről az időben, vagy az idők „jelleges változásáról” (globali­zá­ciós és egyéb napjainkat tekintve: romlásáról) szól-e?
Válaszunkat előrevetítve: globálisan sem-sem, beállt korunkat (kinek-kinek tetszé­sére bízzuk, az idő készülődését tekintve huszonvalahány évet, netán tizenegy, tíz stb. évet számol-e így), a már valóban tagadhatatlan, múlandónak nem remélhető jellegeket tekintvén igencsak, igen-igen […]

>>>
2020.03.29 - tiszatáj

TERÉZIA MORA: SZERELMES UFÓK
A tíz elbeszélést felsorakoztató Szerelmes ufók mérföldkőnek tekinthető a leginkább regényeivel (el)ismertté vált Terézia Mora pályáján: novellákkal kezdte pályafutását, s immáron kanonizált szépíróként visszatért alkotói origójának műfajához. Az összehasonlítás apropója így adott, sőt egyenesen kikerülhetetlen. Az eltelt tizenhét év eredménye pedig az írói kibontakozás vonatkozásában – Mora történeteivel és hőseivel ellentétben – egyértelműen optimizmusra ad okot… – HAJNAL ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő