01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.11.
| Barboncás Társulat – wonder full avagy NÓRA Csodaországban >>>
01.08.
| Bethlen Téri Színház – Az utolsó tűzijáték >>>
01.04.
| Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál >>>
01.04.
| MAMŰ – Invitation Kettős rendszer / Double system >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.27.
| Belső Horizont a Négyszoba Galériában >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>
11.29.
| Átadták az idei Kortárs-díjakat >>>
11.22.
| Kulka János Szegeden játszik a nyáron >>>

Európai elsőkönyvesek
(Csutak Gabi, Jan Kristoffer Dale, Ivana Djilas, Weronika Gogola, Matěj Hořava, Giorgos Panagi, Matteo Trevisani)

Krešimir Bagić, Bozsik Péter, Kóbor Adriána, Nagy Dániel, Szőllősy Balázs, Tornai József versei

Klajkó Dániel beszélgetése Kemény Istvánnal

Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, tanulmánya

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Szamurájerkölcs és rock and roll
2012.01.04 - tiszatáj

FENYVESI OTTÓ: NÉMELY RÉSZLETEK. FELJEGYZÉSEK, CÉDULÁK, BEMÁSOLÁSOK, VIZUÁLIS FRAGMENTUMOK

 

Fenyvesi Ottó újabb szövegeit egy mély ellentmondás miatt érdemes olvasni: egyfelől szembetűnik az Új Symposion egykori szerkesztőjének ízlésbeli avantgárdizmusa és a konvenciók elleni bátor lázadások iránt felvállalt szimpátiája, amely leglátványosabban a rockzene és a punk iránti rajongásában ölt testet; másfelől azonban nem mehetünk el a mellett a jelenség mellett, hogy Fenyvesi költeményeit és prózáját az utóbbi másfél-két évtizedben az emlékezés, a gyökerekhez való visszatalálás, a nosztalgia és nemritkán a gyász érzésének feldolgozása határozza meg. Fenyvesit nem csupán merész képalkotású szabad versek alkotójaként ismerhettük meg, hiszen az elektronikus szórakoztatóipar és média vizuális elemeiben tobzódó kollázsok is az ő munkáját dicsérik; műfordítóként pedig olyan szerzőket ültet át magyarra, akiknek szövegei a hazai irodalmi világban megszokottól gyökeresen eltérő művészi értékrendet képviselnek, s akik talán még ma is képesek intenzív támadást indítani mindenféle végleteken edződött ízlésünk ellen. (Gondolhatunk itt a horvát Branko Malešre vagy az amerikai Charles Bukows­kira, akik vagy meghökkentő képeikkel, vagy elképesztő durvaságukkal, nyersességükkel hatnak ránk.) Ehhez képest meglepőnek tűnhet, hogy Fenyvesi Ottó egyre gyakrabban üt meg olyan hangot, amelyet az elégikusság és az érzelmek visszafogott, férfias felvállalása jellemez. Ismerve a Jugoszlávia szétesésekor a balkáni harcok elől Magyarországon menedéket kereső vajdasági művészek útkereséseit, nem is meglepő, ha a szülőföldtől és az egykori inspiráló sokkultúrájú közegtől való elszakadás, a barátok elvesztése (pl. az ikonikus jelentőségű költő, Sziveri János halála) állandó motívuma Fenyvesi írásainak.

Egyik oldalon tehát ott van az elméleti igényű számvetés a ma és a jövő technikai, mediális lehetőségeivel és mindenfajta hamis konzervativizmus meg nem alkuvó tagadásával; másik oldalon viszont ott van a múlt felé fordulás. Mintha már-már elválnának a személyes, önként választott esztétikai preferenciák a körülmények által az emberre kényszerített tematikától. Hogy miért is vett ilyen irányt Fenyvesi alkotóereje, arra több megoldást is kínál a költő naplórészleteit, feljegyzéseit és esszéit tömörítő új, Némely részletek című kötet.

Az első lehetséges magyarázat egyrészt a lázadás, a nonkonformizmus belső törvényszerűségeiből, másrészt a hazát váltó, az áttelepülést megszenvedő individuum sajátos léthelyzetéből adódik. Utóbbi azzal kénytelen szembesülni, hogy az új kondíciók között a kánon, amelynek értékválasztásaival addig azonosulni tudott, nem érvényes többé. Más minősül centrumnak, mást tartanak a fősodornak. Ellenben „[…] ez az én világom, az outsidereké, a leírtaké, a kirúgottaké, a kitagadottaké, a kiselejtezetteké” – írja Fenyvesi egy felszámolt könyvtár állományáról, amelyben vajdasági költők köteteit is megtalálja (80). A kitaszítottak iránti vonzódás és a bevett konvenciók, művészi értékítéletek felbolygatása, úgy tűnik, egymásnak hasznos szövetségesei lehetnek; mindez szükségképpen elvezeti a szerzőt a globális tendenciákat szem előtt tartó avantgárdtól a peremhelyzetű lokális tradíciókhoz. Egy ilyen újrakanonizálási kísérlet költői végrehajtása a Halott vajdaságiakat olvasva c. verseskönyv (zEtna, 2009), s ezt folytatja a Némely részletek is. Bár bőségesen sorolhatnánk a kötetben előbukkanó neveket a költő Fehér Ferenctől a képzőművész Benes Józsefig, a legmarkánsabban talán a bácskai táj és a földrajzilag is sokszínű Jugoszlávia megidézésében jelentkezik az a törekvés, amely – a már említett nosztalgikus húrokat pengetve – újra kívánja szervezni az olvasó kulturális orientációját. Ezért kapnak helyet a könyvben az Adriával (Dagály előtt) és a jugoszláviai sorkatonasággal (Vojna Pošta) kapcsolatos emlékek. Ezek az írások is mutatják, hogy a perspektívanyitogatás a Némely részletekben mindig egy múltat lezáró gesztussal is társul; ilyenek a Vojislav Despotov és Sziveri János életével és költészetével foglalkozó esszék is (Húsz deka lélek és Az eltűnt barát nyomában), amelyek az újdonság bemutatásának igényét összekapcsolják a megemlékezés és a halottbúcsúztatás gyakorlatával. Már csak tragikusan megkésve fedezhetjük fel az egykori, húzóerőnek számító alkotókat, s így az avantgárd, a nagy előretörés, a jövőért való harc már csak múltként beszélhető el – sugallják ezek a szövegek.

Ezzel a paradoxonnal szembenézve ismeri fel Fenyvesi az alternatív útkereséseket ellehetetlenítő erőket, amelyek globalizálódó, a transznacionális gazdasági érdekek és a média uralta világunkban jelentkeznek. A kötet egyik legfontosabb írásában, amely eredetileg a Fosszília c. folyóirat egyik számában jelent meg, s a rockról szól, arról ír a szerző, hogyan lesz a lázadás és a művészi kifejezés radikálisan új formájaként értelmezhető rock and rollból szórakoztató zene, amely az üzleti kívánalmaknak megfelelően bizonyos konvenciókhoz igazodik. A lázadás, a társadalomkritika üres látszattá válik, kommercializálódik. „Vajon mire jutott az avantgárd? Kellenek-e még a lázadók? Mi lett vajon a Makróval?” – hangzik el a kérdés Végel László farmernadrágos prózájával, az Egy makró emlékiratai c. regénnyel kapcsolatban (98). Fenyvesi – manapság szinte egyedülálló módon – tudatosan felvállalja az avantgárd társadalomkritikai célkitűzését, ugyanakkor pontosan látja, hogy a huszadik század nonkonformista mozgalmai által gerjesztett folyamatok már számos területen eredményt hoztak, még ha nem is mindig túl szívderítőek ezek a változások, amelyek sokszor azt példázzák, hogyan számolják fel önmagukat – pl. az elektronikus zene meghonosodásában és árucikké válásában – a társadalmi és kulturális forradalmak. A remény, hogy az „igazi rock and roll mindig ki fog bújni a piac ellenőrzése alól” (205), így kap elégikus pátoszt, egy olyan, talán sosem volt korba való visszavágyódás formájában, amikor ezek az ellentmondások még nem látszottak ennyire nyilvánvalóan, hanem csak az alkotó energiák léteztek a maguk tisztaságában.

A múlt felé fordulást végül a létösszegzés igénye is magyarázza. A kötet írásait a Ha­ga­kuréból, a híres szamurájkönyvből vett mottók tagolják nagyobb egységekre; az idézett mű az érett, komoly férfi bölcsességéről szól, és a világból egyre inkább kivesző hagyomány mellett foglal állást egy olyan korban, amelyben a szamuráj jellegzetes magatartása és életvitele, a látszat szerint legalábbis, éppen elveszti aktualitását, akárcsak a titokzatos bérgyilkos régimódi becsülettel és tisztelettel társult kemény fellépése a kötetben szintén megidézett Szellemkutya c. Jim Jarmusch-filmben.

A kötet egyik ilyen mottója a maga egyszerűségében így hangzik: „Legjobb, ha az ember negyvenéves koráig erőt gyűjt. Helyes, ha ötvenéves korára megállapodik.” (63) Nehéz nem észrevenni a szerző életkorára történő utalást. A könyv Fenyvesi Ottó „megállapodásának” nem megszakítások nélküli, de megvalósult történetére tekint vissza; a Veszprémbe költözés, az új fizikai és kulturális otthonra találás folyamata rajzolódik ki a közölt naplóbejegyzésekből, amelyekben néhány finom utalás révén a gyermeknevelés és a családféltés gondjai is felsejlenek a családi ház építésétől a gyerekek kiröppenéséig. Persze itt is a legizgalmasabbak azok a megjegyzések, amelyek a szerzőnek a kulturális életbe való betagozódására utalnak. Többek között az EX Symposion folyóirat szerkesztéséről, a pár éve meghalt Szilágyi László veszprémi punk festőművészről, tárlatokról olvashatunk hosszabb-rövidebb, mindig személyes hangú szövegeket.

Az írásokat bölcs, szelíd tónus jellemzi. Ennek ellenére felsejlik Fenyvesi alapélménye, a káosz és az – elektromos gitár hangjától és tévéhíradóból minket bombázó képektől kísért – apokalipszis. A kultúrában végbement gyökeres átalakulás ösztönzi Fenyvesit arra, hogy létrehozzon egyfajta szellemi palackpostát, amelyben a fontosnak ítélt értékeket kívánja átörökíteni. Így kerül a kötetbe egy összeállítás Fenyvesi Ottó kedvenc filmjeiről. Ennek a blokknak a funkciója a legkérdésesebb és a leginkább zavarba ejtő ebben a könyvben. A filmekről szóló rövid bekezdések ugyanis nem nyújtanak többet, mint a tévé- és moziújságokban olvasható ismertetések, sőt a szerző nyilvánvalóan filmes honlapok ismertetéseit veszi át gyűjteményéhez. Ami viszont ezekhez képest többletet jelent, az a válogatás korántsem mindig magától értetődő módja. Legelőször is maga a tény, hogy Fenyvesi éppen filmeket mutat be: hiszen költőként beszélhetne könyvekről, az Újvidéki Rádió egykori lemezlovasaként pedig rocklemezekről. A legmeghatározóbbnak mégis a vizuális kultúra termékeit értékelte; s ezért válogatása bátor szembenézésnek is tekinthető a végtelennek tűnő filmes dömpinggel: bátornak, mert a filmipar által termelt értékek legjavát választja; bátornak, mert olyan filmeket – pl. a Terminátort – is felvesz listájára, amelyeket egy kényes esztéta nem is említene, pedig meghatározó szerepük és jelentőségük kultúránkban tagadhatatlan. A skála Antonionitól Tarantinóig, Jarmuschtól James Cameronig, Tarkovszkij klasszikusaitól az amerikai gengszterfilmekig terjed. Tanulságban bővelkedő oldalak ezek; mégis sajnálhatjuk, hogy Fenyvesi néhány ismertetését nem bővítette esszévé.

A könyvet, amely fragmentumokból építkező önéletrajzként is befogadható, gazdagon illusztrálja a sok fotó, könyvborító, kéziratos dokumentum. A képanyag legértékesebb része minden bizonnyal Fenyvesi kollázsainak reprodukciói, amelyek alkotójuk sokszor a dadáig merészkedő avantgardizmusát képviselik az ezúttal hagyományosabbnak mutatkozó próza mellett. A legújabb magyar irodalom története iránt érdeklődők élvezettel lapozgathatják a Sziveri János kézírását, a régi Új Symposion-címlapokat is felvonultató kis kötetet; néha azonban csak bélyegnagyságú képeket találni a lap alján, s néhány jó megoldás ellenére nem látszik a könyvön, hogy tipográfusai és grafikai szerkesztői arra törekedtek volna, hogy méltók legyenek az Új Symposion vagy a kollázskészítő Fenyvesi invenciózusságához. Pedig ezúttal igenis fontos lett volna ez, mert magának a patchwork-szerűen összeszedett szövegnek nincs akkora teherbírása, hogy önmagában könyvtárggyá avassa az új kötetet.

Leghelyesebb, ha afféle segédkönyvként olvassuk a Némely részleteket Fenyvesi Ottó költészete mellé. Ezt a meglehetősen vegyes kötetet a koherensebb, markánsabb versvilág nélkül valószínűleg nehéz lenne a maga értéke szerint kezelni, de – hála a fontos személyeket és helyszíneket megidéző írásoknak, valamint a nem mindig tetszetősen tálalt, de jól kiválasztott illusztrációknak – ennek a könyvnek is van „világa”, amely magába szippant, és a Fenyvesi-jelenség megismerésére csábít.

(Universitas Szeged Kiadó,  Szeged, 2009. 220 oldal, 2490 Ft)

Förköli Gábor

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában


Címke: , , ,
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
A kötet megjelenésével felmérhetetlen értékű dokumentumsorozat vált hozzáférhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. A Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet az alábbiak szerint épül fel: a szóban forgó levelezés 1948-tól 1994-ig folyamatosan, továbbá Polcz utolsó levele Mészölynek 1997-ből… – NAGY JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
Mészöly Miklós 1975-ben, berlini tartózkodása idején a következőket üzente Polcz Alaine-nek: „valójában állandó zavarban vagyok, ha közvetlen személyes dolgaimról közvetlenül-személyesen írok”. A házaspár egymáshoz címzett, 1948 és 1997 között keletkezett leveleit magába foglaló kötet Polcz és Mészöly életének eddig kevéssé ismert eseményeire, privát kapcsolatára enged rálátást… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

SILVIO ÉS A TÖBBIEK
A 2008-as Il Divo – A megfoghatatlan című film sikerét követve Paolo Sorrentino olasz filmrendező egy hírhedt politikus életét mutatja be újra. Eredetileg a Silvio és a többiek egy 2 epizódos filmnek készült, viszont a nemzetközi piacra egy két és fél órás változat készült el. Eddig az olasz és a nemzetközi filmkritika kedvező fogadtatásban részesítette a filmet. Ennek köszönhetően 2019 szeptemberében mutatják be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon… – JUHÁSZ BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.15 - tiszatáj

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018
Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül… – SZOMBATHY BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.13 - tiszatáj

FARAGÓ KORNÉLIA: IDŐK, TEREK, INTENZITÁSOK CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
Faragó Kornélia legújabb tanulmánygyűjteményének külön érdekessége, hogy helyet kapnak benne azok a tanulmányok is, amelyek a klasszikus modern irodalom néhány reprezentatív darabjának, köztük versszövegeknek a téma szempontjából rendkívül innovatív megközelítéseit tartalmazzák. A gazdag elméleti repertoár többek között olyan magyar modern költők látványvilágának és téridőszemléletének többirányú módszeres megközelítésére vállalkozik, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós és Ady Endre… – LÁBADI ZSOMBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

PÁLYI ANDRÁS: GYÁSZ ÉS GYÖNYÖR
Pályi András gyűjteményes kötetében a sorsok érzéki perspektíváit kísérli meg feltárni. Ebben a kísérletben a veszteségben és gyönyörben egyaránt részesült testiségnek központi szerep jut: ahogyan a gyász, úgy a feltámadás is része az életnek, melyekről az elbeszélésekben egy torz tükrön át szembesülhetünk. A kérdés már csak az, hogy ez a tükör kellő teret enged-e a témának, vagy be kell látnunk, kevés arra, hogy a gyász és a gyönyör igazán érzéki aspektusait láthassuk… – DEMUS ZSÓFIA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.10 - tiszatáj

SAGMEISTER LAURA:
FEHÉR MACSKA PIROS VIRÁGOKKAL
A festmény macskája megsérült, sebéből csordogáló vére piros virágba hajlik fehér szőrén. Vérző hómacska, hópárduc. Párductekintetű magány és embertekintetű rejtély. Macska emberszemekkel: pupillája a macskáké, szemvonala azonban emberi. Legalább annyira emberi, amennyire mondjuk Modigliani portréinak üres szemnyílásai emberinek hatnak […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő