10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Szamurájerkölcs és rock and roll
2012.01.04 - tiszatáj

FENYVESI OTTÓ: NÉMELY RÉSZLETEK. FELJEGYZÉSEK, CÉDULÁK, BEMÁSOLÁSOK, VIZUÁLIS FRAGMENTUMOK

 

Fenyvesi Ottó újabb szövegeit egy mély ellentmondás miatt érdemes olvasni: egyfelől szembetűnik az Új Symposion egykori szerkesztőjének ízlésbeli avantgárdizmusa és a konvenciók elleni bátor lázadások iránt felvállalt szimpátiája, amely leglátványosabban a rockzene és a punk iránti rajongásában ölt testet; másfelől azonban nem mehetünk el a mellett a jelenség mellett, hogy Fenyvesi költeményeit és prózáját az utóbbi másfél-két évtizedben az emlékezés, a gyökerekhez való visszatalálás, a nosztalgia és nemritkán a gyász érzésének feldolgozása határozza meg. Fenyvesit nem csupán merész képalkotású szabad versek alkotójaként ismerhettük meg, hiszen az elektronikus szórakoztatóipar és média vizuális elemeiben tobzódó kollázsok is az ő munkáját dicsérik; műfordítóként pedig olyan szerzőket ültet át magyarra, akiknek szövegei a hazai irodalmi világban megszokottól gyökeresen eltérő művészi értékrendet képviselnek, s akik talán még ma is képesek intenzív támadást indítani mindenféle végleteken edződött ízlésünk ellen. (Gondolhatunk itt a horvát Branko Malešre vagy az amerikai Charles Bukows­kira, akik vagy meghökkentő képeikkel, vagy elképesztő durvaságukkal, nyersességükkel hatnak ránk.) Ehhez képest meglepőnek tűnhet, hogy Fenyvesi Ottó egyre gyakrabban üt meg olyan hangot, amelyet az elégikusság és az érzelmek visszafogott, férfias felvállalása jellemez. Ismerve a Jugoszlávia szétesésekor a balkáni harcok elől Magyarországon menedéket kereső vajdasági művészek útkereséseit, nem is meglepő, ha a szülőföldtől és az egykori inspiráló sokkultúrájú közegtől való elszakadás, a barátok elvesztése (pl. az ikonikus jelentőségű költő, Sziveri János halála) állandó motívuma Fenyvesi írásainak.

Egyik oldalon tehát ott van az elméleti igényű számvetés a ma és a jövő technikai, mediális lehetőségeivel és mindenfajta hamis konzervativizmus meg nem alkuvó tagadásával; másik oldalon viszont ott van a múlt felé fordulás. Mintha már-már elválnának a személyes, önként választott esztétikai preferenciák a körülmények által az emberre kényszerített tematikától. Hogy miért is vett ilyen irányt Fenyvesi alkotóereje, arra több megoldást is kínál a költő naplórészleteit, feljegyzéseit és esszéit tömörítő új, Némely részletek című kötet.

Az első lehetséges magyarázat egyrészt a lázadás, a nonkonformizmus belső törvényszerűségeiből, másrészt a hazát váltó, az áttelepülést megszenvedő individuum sajátos léthelyzetéből adódik. Utóbbi azzal kénytelen szembesülni, hogy az új kondíciók között a kánon, amelynek értékválasztásaival addig azonosulni tudott, nem érvényes többé. Más minősül centrumnak, mást tartanak a fősodornak. Ellenben „[…] ez az én világom, az outsidereké, a leírtaké, a kirúgottaké, a kitagadottaké, a kiselejtezetteké” – írja Fenyvesi egy felszámolt könyvtár állományáról, amelyben vajdasági költők köteteit is megtalálja (80). A kitaszítottak iránti vonzódás és a bevett konvenciók, művészi értékítéletek felbolygatása, úgy tűnik, egymásnak hasznos szövetségesei lehetnek; mindez szükségképpen elvezeti a szerzőt a globális tendenciákat szem előtt tartó avantgárdtól a peremhelyzetű lokális tradíciókhoz. Egy ilyen újrakanonizálási kísérlet költői végrehajtása a Halott vajdaságiakat olvasva c. verseskönyv (zEtna, 2009), s ezt folytatja a Némely részletek is. Bár bőségesen sorolhatnánk a kötetben előbukkanó neveket a költő Fehér Ferenctől a képzőművész Benes Józsefig, a legmarkánsabban talán a bácskai táj és a földrajzilag is sokszínű Jugoszlávia megidézésében jelentkezik az a törekvés, amely – a már említett nosztalgikus húrokat pengetve – újra kívánja szervezni az olvasó kulturális orientációját. Ezért kapnak helyet a könyvben az Adriával (Dagály előtt) és a jugoszláviai sorkatonasággal (Vojna Pošta) kapcsolatos emlékek. Ezek az írások is mutatják, hogy a perspektívanyitogatás a Némely részletekben mindig egy múltat lezáró gesztussal is társul; ilyenek a Vojislav Despotov és Sziveri János életével és költészetével foglalkozó esszék is (Húsz deka lélek és Az eltűnt barát nyomában), amelyek az újdonság bemutatásának igényét összekapcsolják a megemlékezés és a halottbúcsúztatás gyakorlatával. Már csak tragikusan megkésve fedezhetjük fel az egykori, húzóerőnek számító alkotókat, s így az avantgárd, a nagy előretörés, a jövőért való harc már csak múltként beszélhető el – sugallják ezek a szövegek.

Ezzel a paradoxonnal szembenézve ismeri fel Fenyvesi az alternatív útkereséseket ellehetetlenítő erőket, amelyek globalizálódó, a transznacionális gazdasági érdekek és a média uralta világunkban jelentkeznek. A kötet egyik legfontosabb írásában, amely eredetileg a Fosszília c. folyóirat egyik számában jelent meg, s a rockról szól, arról ír a szerző, hogyan lesz a lázadás és a művészi kifejezés radikálisan új formájaként értelmezhető rock and rollból szórakoztató zene, amely az üzleti kívánalmaknak megfelelően bizonyos konvenciókhoz igazodik. A lázadás, a társadalomkritika üres látszattá válik, kommercializálódik. „Vajon mire jutott az avantgárd? Kellenek-e még a lázadók? Mi lett vajon a Makróval?” – hangzik el a kérdés Végel László farmernadrágos prózájával, az Egy makró emlékiratai c. regénnyel kapcsolatban (98). Fenyvesi – manapság szinte egyedülálló módon – tudatosan felvállalja az avantgárd társadalomkritikai célkitűzését, ugyanakkor pontosan látja, hogy a huszadik század nonkonformista mozgalmai által gerjesztett folyamatok már számos területen eredményt hoztak, még ha nem is mindig túl szívderítőek ezek a változások, amelyek sokszor azt példázzák, hogyan számolják fel önmagukat – pl. az elektronikus zene meghonosodásában és árucikké válásában – a társadalmi és kulturális forradalmak. A remény, hogy az „igazi rock and roll mindig ki fog bújni a piac ellenőrzése alól” (205), így kap elégikus pátoszt, egy olyan, talán sosem volt korba való visszavágyódás formájában, amikor ezek az ellentmondások még nem látszottak ennyire nyilvánvalóan, hanem csak az alkotó energiák léteztek a maguk tisztaságában.

A múlt felé fordulást végül a létösszegzés igénye is magyarázza. A kötet írásait a Ha­ga­kuréból, a híres szamurájkönyvből vett mottók tagolják nagyobb egységekre; az idézett mű az érett, komoly férfi bölcsességéről szól, és a világból egyre inkább kivesző hagyomány mellett foglal állást egy olyan korban, amelyben a szamuráj jellegzetes magatartása és életvitele, a látszat szerint legalábbis, éppen elveszti aktualitását, akárcsak a titokzatos bérgyilkos régimódi becsülettel és tisztelettel társult kemény fellépése a kötetben szintén megidézett Szellemkutya c. Jim Jarmusch-filmben.

A kötet egyik ilyen mottója a maga egyszerűségében így hangzik: „Legjobb, ha az ember negyvenéves koráig erőt gyűjt. Helyes, ha ötvenéves korára megállapodik.” (63) Nehéz nem észrevenni a szerző életkorára történő utalást. A könyv Fenyvesi Ottó „megállapodásának” nem megszakítások nélküli, de megvalósult történetére tekint vissza; a Veszprémbe költözés, az új fizikai és kulturális otthonra találás folyamata rajzolódik ki a közölt naplóbejegyzésekből, amelyekben néhány finom utalás révén a gyermeknevelés és a családféltés gondjai is felsejlenek a családi ház építésétől a gyerekek kiröppenéséig. Persze itt is a legizgalmasabbak azok a megjegyzések, amelyek a szerzőnek a kulturális életbe való betagozódására utalnak. Többek között az EX Symposion folyóirat szerkesztéséről, a pár éve meghalt Szilágyi László veszprémi punk festőművészről, tárlatokról olvashatunk hosszabb-rövidebb, mindig személyes hangú szövegeket.

Az írásokat bölcs, szelíd tónus jellemzi. Ennek ellenére felsejlik Fenyvesi alapélménye, a káosz és az – elektromos gitár hangjától és tévéhíradóból minket bombázó képektől kísért – apokalipszis. A kultúrában végbement gyökeres átalakulás ösztönzi Fenyvesit arra, hogy létrehozzon egyfajta szellemi palackpostát, amelyben a fontosnak ítélt értékeket kívánja átörökíteni. Így kerül a kötetbe egy összeállítás Fenyvesi Ottó kedvenc filmjeiről. Ennek a blokknak a funkciója a legkérdésesebb és a leginkább zavarba ejtő ebben a könyvben. A filmekről szóló rövid bekezdések ugyanis nem nyújtanak többet, mint a tévé- és moziújságokban olvasható ismertetések, sőt a szerző nyilvánvalóan filmes honlapok ismertetéseit veszi át gyűjteményéhez. Ami viszont ezekhez képest többletet jelent, az a válogatás korántsem mindig magától értetődő módja. Legelőször is maga a tény, hogy Fenyvesi éppen filmeket mutat be: hiszen költőként beszélhetne könyvekről, az Újvidéki Rádió egykori lemezlovasaként pedig rocklemezekről. A legmeghatározóbbnak mégis a vizuális kultúra termékeit értékelte; s ezért válogatása bátor szembenézésnek is tekinthető a végtelennek tűnő filmes dömpinggel: bátornak, mert a filmipar által termelt értékek legjavát választja; bátornak, mert olyan filmeket – pl. a Terminátort – is felvesz listájára, amelyeket egy kényes esztéta nem is említene, pedig meghatározó szerepük és jelentőségük kultúránkban tagadhatatlan. A skála Antonionitól Tarantinóig, Jarmuschtól James Cameronig, Tarkovszkij klasszikusaitól az amerikai gengszterfilmekig terjed. Tanulságban bővelkedő oldalak ezek; mégis sajnálhatjuk, hogy Fenyvesi néhány ismertetését nem bővítette esszévé.

A könyvet, amely fragmentumokból építkező önéletrajzként is befogadható, gazdagon illusztrálja a sok fotó, könyvborító, kéziratos dokumentum. A képanyag legértékesebb része minden bizonnyal Fenyvesi kollázsainak reprodukciói, amelyek alkotójuk sokszor a dadáig merészkedő avantgardizmusát képviselik az ezúttal hagyományosabbnak mutatkozó próza mellett. A legújabb magyar irodalom története iránt érdeklődők élvezettel lapozgathatják a Sziveri János kézírását, a régi Új Symposion-címlapokat is felvonultató kis kötetet; néha azonban csak bélyegnagyságú képeket találni a lap alján, s néhány jó megoldás ellenére nem látszik a könyvön, hogy tipográfusai és grafikai szerkesztői arra törekedtek volna, hogy méltók legyenek az Új Symposion vagy a kollázskészítő Fenyvesi invenciózusságához. Pedig ezúttal igenis fontos lett volna ez, mert magának a patchwork-szerűen összeszedett szövegnek nincs akkora teherbírása, hogy önmagában könyvtárggyá avassa az új kötetet.

Leghelyesebb, ha afféle segédkönyvként olvassuk a Némely részleteket Fenyvesi Ottó költészete mellé. Ezt a meglehetősen vegyes kötetet a koherensebb, markánsabb versvilág nélkül valószínűleg nehéz lenne a maga értéke szerint kezelni, de – hála a fontos személyeket és helyszíneket megidéző írásoknak, valamint a nem mindig tetszetősen tálalt, de jól kiválasztott illusztrációknak – ennek a könyvnek is van „világa”, amely magába szippant, és a Fenyvesi-jelenség megismerésére csábít.

(Universitas Szeged Kiadó,  Szeged, 2009. 220 oldal, 2490 Ft)

Förköli Gábor

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában


Címke: , , ,
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő