Lower East Side

Nótajelzés: Agnostic Front – For my family

Délután négy körül lehetett, egy bárban voltunk a Lower East Side-on. A hosszú, lakkozott, masszív bárpult előtti magas székek egyikén ültem és vártam a lányt, hogy felvegye a rendelést. Egy üdítőt kértem a feleségemnek és a brooklyni sörfőzde csapolt sörét magamnak. Amíg az italokat intézte, alaposan körülnéztünk. A pult mögötti részen tükörfal, előtte a legkülönbözőbb fajtájú italok. Spotlámpák világítják meg a választékot, de a bár nagyobb része félhomályba burkolózik. Zene szól, aminek a forrását nem tudom meghatározni. A pultban ketten vannak. Rajtunk kívül még egy vendég ül itt, hátul a szeparék és az asztalok terében is van néhány ember. A mellettünk ülő harmincas férfi az egyik itt dolgozó lánnyal beszélget – nem hallom, miről. A másik már hozza is a rendelésünket.

Elsősorban nem a brooklyni sör vagy a narancslé miatt jöttünk. Egy sapkát szeretnék venni. Egy olyan sapkát, ami csak New York Cityben kapható. Csak a Lower East Side-on. Egy bizonyos üzletben.

*

Little Italyn keresztülvágva jutottunk el a Lower East Side-ra, Manhattan délkeleti részére, a New York Hardcore zene egyik meghatározó területére. Kisétáltunk egészen az East Riverig, hogy megnézzük a Williamsburg hidat. A bonyolult, sűrűn szőtt acélszerkezet nehéz, indusztriális külsőt kölcsönöz az építménynek, amely összeköti a Lower East Side-ot a zene szempontjából (is) szintén fontos Brooklynnal.

Magas téglaházak tömegei alkotják Manhattan ezen részét, hiszen ez a terület egészen a kétezres évek közepéig javarészt a munkásosztály lakóhelye volt. Az utóbbi száz évben a világ legkülönbözőbb pontjairól érkező bevándorlók telepedtek le itt a bérházakban. A folyó felé közeledve egyre inkább kinyílik a tér, az utcák szélesebbek és több növényt látni. Little Italy és Chinatown zsúfoltságához képest a dolgok itt még nekünk, kívülállók számára is befogadható tempóban történnek.

*

Leteszi elém a sört, én pedig megszólítom. Útbaigazítást kérek tőle. Egy számlatömbfélét hoz, amire a rendelést szokták felírni. Elém teszi és a pultra hajol, úgy írja fel az üzlet címét a papírra, majd megfordítja a lapot és anélkül, hogy megkérném rá, rajzol egy egyszerű térképet. A hely két utcányira van innen, ott tudom megvenni a sapkát. Pontosan nem tudja, melyik butik lesz az, de azon a viszonylag rövid utcaszakaszon kell lennie. Megköszönöm a segítséget, egy mosollyal válaszol.

A sör meglepően jó, gyorsan fogy, közben halkan beszélgetünk feleségemmel. Próbáljuk feldolgozni az elmúlt napok ingereit és készítjük magunkat a még előttünk állókra. Kis idő múlva a pultnál mellettünk ülő vendég felé fordul a figyelmünk. Üveges sört iszik, bal könyöke mellett papírpénz fekszik gondosan kihajtogatva. Int a lánynak, újabb kört kér. Sör, hét dollár. A figura a frissen bontott üvegért nyúl, a lány pedig elvesz a kupac tetejéről egy, míg az aljáról két bankjegyet. Felül vannak az ötdollárosok, alul az egydollárosok.

*

Az utcán egymást érik a butikok. Mindegyik fiatal, saját márka. Mintha tucatnyi Restless butik épült volna egymás mellé. Nem könnyű megtalálni azt az egyet, amelyet keresünk. Több üzletben is megfordulunk, de rövid kérdezősködés és szemlélődés után – többször átható fűszag kíséretében – távozunk. Végül benyitunk abba is, ahová készültünk. A fekete eladó srác egyszerre jól öltözött és laza. A félhomályos helyiségben is napszemüveget visel. Mondom neki, melyik sapkát keresem, de még be sem fejezem, szélesen mosolyogva nyújtja felém. Fizetek. A visszajárót valamiért a címletek nagysága szerint rendezem el a tárcámban.

Szabó István Zoltán (Steve)