Apám nevében

CREED – APOLLO FIA

Sylvester Stallone 10 évvel ezelőtt méltó búcsút vett attól a karaktertől, aki egész pályáját végigkísérte, hovatovább, alteregójaként ragyogott a vásznon. A méltatott, ámde sokszor didaktikus Fruitvale Station rendezőjének így nem volt könnyű dolga: a Rocky-széria ismerői vagy rajongói óhatatlanul is a franchise hangulatát kérik majd számon, ugyanakkor a cím már egy spin-offot készít elő, új utakon kell járni. Nincs probléma, a fiatal direktor mindkét kívánalomnak eleget tesz.

Coogler, ahol csak módja nyílik rá, az 1976-os első rész, illetőleg a 2006-os bokszoló-hattyúdal előtt rója le tiszteletköreit, ám hozzáállását nem a pénzéhség, az erőlködés, hanem a tisztelet hatja át. Ennek megfelelően a sorozat legszebb hagyományaihoz, sőt vezérmotívumaihoz nyúl vissza. A kisemberré változtatott sportoló legendáriuma jobban érdekli, mint a hőssé emelt kőszobor-öklöző imágója, a bizonyítási vágy, netán az unalomig járatott bölcsességek (az élettől kapott pofonok metaforája az ökölvívás, „Állj fel, ha padlóra küldenek!”) szerencsére belső drámaként jelennek meg, nem stilizált akció-külsőségekként. Néhol a Fruitvale Stationből jobb pillanatairól sem feledkezik meg a rendező: sikerrel menti át az ottani urbánus környezetrajzot, a realizmust, figuráira érző-lélegző karakterekként tekint. A Creed lényege azonban az, hogy csínján bánik a nosztalgiával, nem válik belőle afféle sportmozis Feláldozhatók, miközben bátran nyit új távlatok felé is, és az új főhős beemelése nem gügye rajongókényeztetés (fan service) vagy újraindítás (reboot). Fiatal héroszhoz nulláról indított, cserébe maximális lelkesedéssel, sőt hozzáértéssel regélt sztori járul. Coogler tisztában van ezzel, nem hagyja cserben nézőit.

Noha egy-két döccenő akad (a címalak intézetes gyerekkoráról tudósító nyitány, a Rocky-Adrian románcot kvázi imitáló szerelemi szál), a film hű marad a Rocky-történetek vázához. De szinte kizárólag ahhoz: a rendező például gyorsan lemond az addigi filmek motorját jelentő felütés új ellenfél-edzés-meccs narratíváról, hogy hosszan időzzön a figurák kidolgozott viszonyrendszerén, az idős-fiatal generációs ellentéten vagy éppen Adonis, alias Hollywood Donnie hübriszén, majd felelősségteljessé alakulásán. Hiába idézi a cselekmény az ősfilmet, jusson bár eszünkbe az Olasz Csődör az aktuális főalak erőpróbáiról, Coogler nem éri be szimpla másolattal – mozija inkább minimalista emberdráma, mint pompás kiállítású hőseposz. Philadelphia utcái szürkék, hétköznapiak, az első részt vastagon átható munkásosztálybeli miliő nem tűnik el. Mi több, a valószerűséget már csak a korábbi hős, a 70 éves Balboa passiójátéka is erősíti. Sylvester Stallone karrierje egyik legerősebb alakítását nyújtja, megtört, végleg elmagányosodott, rákbetegség marcangolta vászon-hasonmása elért a végpontig: 40 évvel ezelőtt naiv, kissé suttyó fiatalként nyerte meg a tömeget, később nemzeti ikonná emelkedett, majd utolsóként bizonyított, hogy immár edzőként, a ringen kívülről, hulló ősz hajjal, csaknem halottfehér bőrrel köszönjön el rajongóitól. Coogler továbbgondolja a Rocky Balboa zárlatát. Az ottani elsősorban érzelmi hattyúdal immár emocionális és fizikai búcsú is az idős bálvány totális leépítésével. Az Adonist játszó Michael B. Jordanhez kerül a stafétabot, ő pedig nem is vall kudarcot. Érezzük a kínlódását, amellyel először kilépne sosem látott apja árnyékából, majd azt is, amikor ráébred, semmivel sem lesz kevesebb, ha a vezetéknevét büszkén vállalva bizonyítja, nem csődtömeg, hanem – ahogy egykor Rocky – az ország egyik műemléke.

Sportfilmként így jóval inkább a Millió dolláros bébit idézi (még ha annak magaslatait természetesen nem is ostromolhatja), mint a generikus akciómozivá duzzasztott Rocky IV-et, olcsó melodrámába sem fullad, mint az Antoine Fuqua-féle Mélyütés. Igaz, a befejező mérkőzés egy-két ponton felesleges stilizációt enged meg magának (lassítva fröccsenő vér, ugyancsak slow motion-ben rögzített öklözések), jobbára mégis egy bevallott HBO-tudósításként cseng le, újfent példát szolgáltatva Coogler földhözragadt filmnyelvére. Pontosan ennek köszönhető, hogy a Creed fináléja továbbra is visszafogott, korántsem pedig hivalkodó népmeseként csúcsosodik ki vállalható üzenettel, és egy keserédes-allegorikus utolsó szcénával – egy olyan jelenettel, amely abszolút bizonyítja: Rocky története véget ért, immár a 21. századi Apollón a sor.

Szabó Ádám

Creed – Apollo fia (2015)

Rendező: Ryan Coogler

Szereplők: Michael B. Jordan, Sylvester Stallone, Tessa Thompson, Tony Bellew, Phylicia Rashad