Katakomba-egyház Szegeden

MEZEY ANDRÁS:
HITTAN A KATAKOMBÁKBAN

Ha katakombát hallunk, a rómaiak jutnak eszünkbe, a feltárás óta esetleg a pécsiek. Az első néhány század egyházüldözéseinek korában a még csak cseperedő Jézus-mozgalom a városon kívüli temetőkben találkozott, ott ünnepelte és gyakorolta a megváltás és a szolidaritás ajándékait. Sokak számára meglepő, hogy a kommunista, majd szoftkommunista egyházüldözés és egyház-ellenőrzés korszakában Magyarországon is létezett katakomba-egyház. Szegeden és Csongrád megyében is. Ennek a történetnek járt utána doktori disszertációjában Mezey András történész, az SZTE könyvtárának munkatársa. A sikeresen megvédett értekezés most kibővítve és kissé átdolgozva megjelent az Új Ember kiadó gondozásában.

A kötet az 1946 és 1980 közötti korszak feldolgozására vállalkozott. Forrásai levéltárak, sajtóanyag és számos adatközlő, akikkel a szerző egyszer vagy többször interjúkat készített. Az első fejezet a katakomba-egyház fogalmát járja körül, szakszerűbb megjelöléssel, a bázisközösségek egyházát. Olyan konspiratívan szerveződő közösségekről beszél, amelyek tanításukban és liturgikus hagyományaikban kapcsolódnak a hivatalos egyházhoz, de működésükben nem elégednek meg a formális, állam által ellenőrzött strukturális keretekkel. Rendkívül sokféle közösség sorolható e tág kategóriába, melyek tevékenysége egyáltalán nem szorítkozott az imádkozásra vagy valamiféle hittanszerű tudás átadására. Ellenkezőleg a személyes kapcsolatok építése, egyfajta keresztény gondolkodási és cselekvési alternatíva áthagyományozása állt a közösségek tevékenységének homlokterében, melyet a kiscsoportos élet számos eszközével végeztek. Amolyan indiánosdit kell elképzelnünk, világította meg a szerző, mit érthetünk bázisközösségi aktivitáson.

A helytörténetre fókuszáló két nagy fejezet a kommunista hatalomátvétel első jeleit és intézkedéseit, majd az 50-es évektől a direkt üldözés korszakát elemzi. A kis közösségek személycentrikus formációk voltak, a szerző ezért többségében azoknak az egyéniségeknek köreit vizsgálta, akik kisközösségi aktivitást fejtettek ki. Szegeden jól ismert papokról van szó, mint Kovács Mihály felsővárosi plébános, vagy Lotz Antal, aki később a Hittudományi Főiskola tanára és könyvtárosa lett, vagy Kovács Imre, Szeged-Rókus vértanúja, Dávid Szaniszló vagy a futballbíró Laczkó Ferenc plébános.

A szerző korszakolása szerint a hatvanas évek végétől új korszak kezdődött, amelynek legfőbb jellemzője annak felismerése, hogy a diktatúra nem csak átmeneti vészhelyzet, hanem hosszú távú berendezkedés. Ennek pedig az egyházi életre nézve az a legfőbb következménye, hogy az állam által támogatott, tömegeket mozgató népegyház már nem tér vissza, valami újnak kell jönnie. Ennek az újnak jelei, előjelei azok a közösségek, melyek a 60-as évek papi perei utáni korszakban tevékenykedtek. A diktatúra enyhült, világpolitikai események hatására is, a II. vatikáni zsinat dialogikus alapállása miatt is, és a Kádári konszolidáció és új egyházpolitika következtében is. Az üldözöttség ereje csökkent, a közösségek szaporodtak, de az egyház nyakán ott volt a póráz, min az állami hatalom esetenként rántott egyet-egyet.

Mezey András egy olyan korszak történetébe, viszonyrendszerébe és ennek emlékezetébe vezet bele, amely Magyarországon kevéssé kutatott, Szeged és térségére vonatkozóan pedig egyáltalán nem. Olyan történet ez, amely a kortárs egyházzal kapcsolatos gondolkodásnak árnyékában van. Miközben egykori jeles egyéniségei közül sokan ma is fontos tudományos vagy közéleti szerepet töltenek be. A vonatkozó korszak egyháztörténetének kutatása sokkal inkább fókuszált eddig az ügynökökre, mint a közösségi életre. Nem azt kereste, mi lehet a titka az egyház tovább élésének, hanem inkább, hogy mik voltak az eszközei és módszerei az egyház üldözésének. A kettő összefonódik – néha kibogozhatatlanul, de maga a közelmúlt története egyik nélkül sem érthető meg. Ebből a szempontból is jelentős Mezey kutatása.

Mára az érintett nemzedék egykori kezdeményező gárdája már a mennyei katakombákban angyalokkal konspirál. Tanítványaik pedig talán reménykednek abban, hogy lesz egy következő generáció, amely érdeklődni fog a 80-as évektől folytatódó további történet iránt. Amely kész lesz gondos figyelmességgel és adatolt leírásokkal végig kísérni, hogyan költöztek a közösségek a városszéli katakombákból be a városba, s ezzel hogyan veszett el az a személyes és idilli miliő, amely a mai tömegrendezvényekkel tarkított individualizmus korszakában olyan fájón hiányzik.

Máté-Tóth András

Mezey András: Hittan a katakombákban   

Új Ember Kiadó

Budapest, 2015

318 oldal, 2490 Ft