Debreczeny György kollázsversei

elrohadnék vagy elrohannék

kollázs Rónai Balázs Zoltán verseiből

követem magam

konyhák kocsmák munkahelyek

töltenek ki és be

még egy pohárral tölt a ladikos

a magyar holtágban félmúlt

nincs jövő

a szembejövő-

nek ha tárcája tele

akadna megannyi barátja

a nap lemenő hiábavalóság

az óriásplakát fia vagyok

a moszkva téren odalépek apámhoz

a kremlben vastag kötegekben áll a pénz

mondom és nevetek

kiállnak belőlem az acélkatéterek

feltúrom magának

acélcsikkel a mindenséget édesapám

elfogyott a pénz

és már nem tudtam venni tücsköt

sem zenét

nem tudom ki vigyáz majd a házra

ki ügyel majd a hazára

dohányoznék a rózsa utca sarkán

de nagy rozsdás tankok jönnek

rántott húst esznek meg húslevest

szól a rézangyal rézfütyülője a rézfán

és ritkul az ájer

elrohadnék vagy elrohannék

táskámban egyheti életem

empátia

a csitári hegyek alatt

leestem a hó helyett

elestem a ló helyett

együttérzésből

értjük egymást

kollázs Hegyi Botos Attila verseiből

értjük egymást

estike-szagú alkonyatban

jövendő városkapuk koronája

holnap bármit alapíthatsz

köves hegy hátáról csillogó óriás tükröt

épp csak biccenthetsz gyermekfővel

havonta egyszer meghal a móló

négy égtáj ajtaja vagyok

aki délnyugat és alkonyat és északkelet

két tenyerem közt sok éve egy-egy piros alma

de nincsen mogyoró

a platánok oszlopcsarnokában meg-megállok

értjük egymást

nyelvem álomba dermedt idejében

a frissen gereblyézett nyomsáv mellől

indultam déli kabócaszóra

történjék bármi majd idézem

lábad kézfejed

meglehet megnyitom a hegyet s a vizeket

lám magunkra nyílnak

magunkra zárulnak a falak

ezüstös zsinegén viháncol a fekete horog

mindent összerondított a hőn szeretett

fekete fém

értjük egymást

hát hogyne értenénk

fémszagú estikéket alapíthatsz

a jövendő alkonyat városkapujában

gyermekkorod óriási tükre

köves hegy hátáról csillog

két tenyerem közt havonta egyszer

meghal egy-egy piros alma

sok éve nincsen mogyoró

a platánok oszlopcsarnokában

délnyugat és északkelet közt meg-megállok

holnap

értjük egymást

évezredek vörhenyes salakja

jobban esik a csend

ó szirmok hangok illatok

fölsértett temetők virágágyásai

úgy vagyunk ahogy a tehetetlenség

fákban kövekben vörhenyes földben

apró kortyokkal ízlelgetjük a felismerést

üveges szirmokban gázol a város

könnyű csókkal add nekik ezt a világot

ha elhiszik hogy létezik

a holnap