Tiszatájonline | 2016. január 29.

Székelyhidi Zsolt versei

A nő cukorból
épít világot,
mézváros küszöbén
áll, csodálva báját
belíveinek, ahogy
csurog minden
csiklandó rendben,
csöppenő krémkupolák
alatt, folyódó
fondüfalak metszetén.
Illatos kakaóvajkeret
köt áttetsző vanilinablakot,
[…]

Kijárnál

Kemény Istvánt mondok

este Neked

félmeztelen,

nyitott ablakban

megmozdul,

valami töltődik,

lemegy.

Mernél

szabad lenni,

kérdezem belül,

és látom a szemedből,

hogy esténként,

Te puma,

kijárnál a házi vadonba

ruhátlanul

szaladni, lobogni,

hogy ne kelljen

minduntalan

szembesülnöd

bezárt ablakainkkal.

A szobában

a vers kifut,

sokára kapcsolok villanyt,

csendben ereszkedünk.

A kezed rugalmas párna,

nem rokkan a padló,

mikor kitűnsz,

én meg csukott szemmel

vadászgatom az elejthetetlen

Kemény-sorokat.

Világcukor

A nő cukorból

épít világot,

mézváros küszöbén

áll, csodálva báját

belíveinek, ahogy

csurog minden

csiklandó rendben,

csöppenő krémkupolák

alatt, folyódó

fondüfalak metszetén.

Illatos kakaóvajkeret

köt áttetsző vanilinablakot,

majszolható ostya

a tető, hő- és eső-

szigetelésnek

húzódik két-három

édesded lekvárréteg alant.

A beton keksztömb, a járda

marcipán, s mousse

a kék bálna

a nő rétesteraszán.

A csempe narancspiros, törékeny-

süppedős makaróntészta-

massza, a test beleragad,

s tovább élvezhető

arcköz-szájtát módra,

s a cukor, zsupsz, kicsap,

szélén marad

ínyenc ajkak

sziruprúzsainak.

A nő kandírozza-

forgatja férfiját,

édesemnek hívja,

s féli fahéjas

leheletét,

csokoládépasztillát

s mogyorót ültet

nyelve alá,

s az olvadó nugát

illatát kéri, orrához

tartja: férfiját fogja

arcához közel,

s időnként szippant

belőle egyet-egyet,

s dobogja-érzi

az átjáró szerelmet igazán.

Keverek neked

mindennap grillázst,

karamelleid forrón

tartom, forgatom

rajtad, kelesztem!

Válassz engem,

válaszd kuktafiúdul,

akinek a legtöbb

sütnivalója,

legjobban kimunkáltak

simító-dagasztóizmai,

szájában hét varázs-

cukorka szunnyad,

arcíve két grissini

barnára sütve,

sóst, édest

képére formál.

Jegyezz el engem,

te szöszi nő,

egyezz ki velem,

tündérsüteményem,

fügés túrótortával,

krémfranciákkal

övezem öled,

teltkarcsúvá teszlek,

hozzád hízok az ágyban,

kuglófformás hasamon

sütkérezhetsz kedved szerint!

Mit szólsz? Kívánod

olvadó parfétestemet?

A nő cukorfalat

von maga köré,

cukorsüveget ránt,

Zucchero szól a habhűtőből,

s én! Mától

az ő mézének, lisztjének

keverékeként vagyok!

(Megjelent a Tiszatáj 2015/8. számában)