A múlt is jövő

MÁRTON LÁSZLÓ-EST, LITERÁRIUM – KORTÁRS ÍRÓK
A MÜPÁBAN

A programsorozatot jól ismerő, tapasztalt ember nevetséges gőgjével tipegek a csúszós úton a kortárs írók aktuális programjára. Ismerem a forgatókönyvet, fejemben ott a kész beszélgetés lehetséges megoldása, akár már most látatlanban megírhatnám. És semmi sem úgy van, semmi sem olyan, az egész est csupa meglepetés.

A Művészetek Palotája kisebb üvegtermében, intimebb közegben, kezdődik a beszélgetés az íróval. Jánossy Lajos műsorvezető házigazda felvezetőjével. Mintha őszinte meglepetésemre reagálna, azzal indítja a beszélgetést, hogy bár ennek a programsorozatnak van egy követendő forgatókönyve, most eltérnek ettől, nem az írói életpálya szigorú kronológiáját követik, hanem az aktuálisan legizgalmasabb momentummal, Márton László legfrissebb, nemrég megjelent Faust-fordításkötetével kezdenek. Fontos kérdéseket vet fel Jánossy, a két rész fordítása hosszú idő alatt jött létre, milyen befolyással volt a fordítói munkára az idő, a meglévő fordítások kultúrában gyökerezettségét meg kellett-e törni. Márton szerint Goethétől kell szorongani, nem a korábbi fordítókkal való összevetéstől. Kezdettől tudta, hogy mást és másképp akar, mint akár Franyó Zoltán, Jékely vagy Sárközi György. Jánossy arra a kérdésére, hogy bukkantak-e elő olyan rétegek a műből, amik a korábbi fordításokba rejtve maradtak, Márton László újra Goethe nagyságával való viaskodását mondja el. Míg az első részt fiatalon és még inkább izgalommal fordítja le, a második rész a Katona József Színház és Schilling Árpád kérésére készül el – saját magát is meglepve – egy év alatt. Teljesen más a Faust első része, mint a második. Sokszínűsége, verselésbeli változatossága és gondolati mélységei úgy inspirálták Mártont, hogy közben „nem akart Goethe beosztottja lenni.” Ennél érthetőbben a munkája lényegét nem lehet megfogalmazni. Nagyon fontosnak tartja, hogy komoly műhelyek támogatták, mind a Katona, mind a kiadó (Kalligram) stabil hátteret biztosítottak. Alaptörekvése az volt, hogy nem nagykölteményként értelmezi fordítói munkáját, mint az elődök, hanem drámaként, színpadi szövegként. Márton László ezért is volt állandó levelezésben Schilling Árpáddal, és  örömmel fogadta, hogy a könyvben jól használható széljegyzet formájában ezek is olvashatók.

Jánossy az önéletrajz, a konkrét életbeli események, tények szerepére kérdez ezután, elsősorban Márton korai prózai munkásságával kapcsolatban. Itt kell feltétlen megemlítenem, hogy az egész estét Márton elmesélhetetlen humora, anekdotázó jó kedve, hatalmas mosolya szőtte át meg át. Ezenközben felhívta a nézők figyelmét, hogy óriási különbség van a szóbeli közlés és az írás témájának megválasztása között. Számomra az egyik legszórakoztatóbb az a korai igazán „mártonos” történet volt, ahogy elrejtette szülei kritikus szeme elől azokat a könyveket a lakásban, amiket megtűrni sem akartak a felmenők otthon. De ezeket a történeteket nem tartja a regények megírandó részeinek. Jánossyval egyetértésben inkább olvasói életrajzának komoly hatását emelik ki. Mindenki, aki csak kicsit is ismeri az írót, tudja milyen széles, mély műveltség alapján jönnek létre különböző műfajú könyvei.

Ugyancsak a beszélgetés nagyon élvezetes része volt, mikor a különböző típusú rossz írások tanulságairól magyarázott Márton.

Érdekfeszítően beszélt az írói fantázia idővel tapasztalattá válásáról, kiemelve, hogy leegyszerűsítés lenne ezt pusztán hanyatlás történetnek felfogni. Goethénél is jól megfigyelhető, ahogy az írói perspektíva tágasabbá válik és aggastyánként prófétai meglátásai lesznek az eljövendő korszakról.

Röviden említésre került az író színházi, drámaírói korszaka, Radnóti Zsuzsa bíztatása és a Tristan fordítás után megírt bábjáték, amit az íróval egyetemben én is nagyon kedvelek.

A történelem, mint kutatandó alapismeret kérdése a regényeknél. Röviden a tér is idő és a múlt is jövő állításokkal világította meg Márton ehhez a kérdéshez fűződő viszonyát. Talán az a leglényegesebb, hogy nagy tudást kell felhalmozni és az íráskor el kell felejteni. Úgy kell az olvasó elé tárni, hogy a fikció valóságnak, a valóság olykor fikciónak tűnjék.

A következő – számomra legalábbis – újdonság az est forgatókönyvében, a meglepetésvendég bejelentése volt. Ez a műsorrészlet nemhogy megtörte volna az est szellemi magaslatát, még egy furcsa gesztussal emelt is rajta. Márton László és Jánossy Lajos 15 éve elhunyt költő barátja szellemét idézte meg, Simon Balázsról beszélgettek izgalmasan, értően, nagy szeretettel. Azt hiszem, azok is, akik elég jól ismerik az író személyiségét, gazdagabbak lettek a történettel.

Az est nem mellékes szereplői Fullajtár Andrea és Rutkai Bori és együttese , valamint Darvas Kristóf voltak. Márton László készülő regényéből, a Hamis tanúból olvasott fel a színésznő és a szerző maga is, rövid részleteket. A Te egy állat vagy című műből is elhangzott egy nagyon mulatságos részlet Fullajtár Andrea tolmácsolásában, valamint ugyancsak ő mondott el két Simon Balázs-verset. Rutkai Bori és Darvas Kristóf fanyar, okos, humorral kiválasztott, Márton műveihez és hangneméhez pontosan illeszkedő számokkal tette színesebbé az amúgy sem unalmas beszélgetős estet.

Fürth Éva

Alkotók:
Balog József rendező
Keresztury Tibor sorozatszerkesztő

Közreműködők:
Fullajtár Andrea színművész
Rutkai Bori színművész
Jánossy Lajos műsorvezető-házigazda
Darvas Kristóf zongora
Szerető Dániel basszusgitár
Dudás Zsombor dob

Fotó: MÜPA/Szilágyi Lenke