Botár László gödöllői kiállítása

GALAMBOS ÁDÁM MEGNYITÓJA

Az elmúlt években két meghatározó kiállítást is rendeztek Budapesten, melyek rávilágítottak arra, hogy az erdélyi kortárs képzőművészeti élet korántsem megkerülhető. Az Európai Utasok címet viselő tárlatnak 2012-ben a Műcsarnok adott helyet, ahol egy képzőművészeti alkotóközösség, a kolozsvári Ecsetgyár tagjai által reprezentatív módon ismerhettük meg a szellemi és művészeti frissességről számot adó alkotásokat. A közel egy éve a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című kiállításon több mint négyszáz alkotó mutatkozott be. A tárlatok méltón hívták fel a figyelmet arra, hogy az erdélyi kortárs művészet lendületességét, korunkra irányított nyitottságát, reflexiókészségét komolyan venni szükséges. Ezek a kiállítások tágabban véve igazolták amit a ma kiállító művész kapcsán Kányádi Sándor megfogalmazott – idézem: „Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj.”

Mondhatnánk, hogy – ha nem is léptékében, de a kezdeményezés által – valamiként az említett kiállításokhoz csatlakozhat a Székelyföldi festők Gödöllőn című kiállítássorozat, hiszen a gödöllői művészkedvelőknek immáron évek óta lehetőségük van arra, hogy csoportos vagy egyéni kiállítás formájában, Sz. Jánosi Erzsébetnek, a Levendula Galéria vezetőjének köszönhetően kiváló kortárs vendégkiállítások örvendeztessenek meg minket.

És hogy miért hivatkozok egy önálló kiállítás megnyitóján a fenti tárlatokra? Azért, mert meggyőződésem, hogy Botár László munkásságán – de talán legjobban kifejezve, egyúttal aláhúzva hivatásán –, a fenti törekvések nemcsak tetten érhetőek, hanem egy halmazban értendők. Botár László az a művész, aki a megszokottnak korántsem mondható utat választotta. Nemcsak alkot, hanem közösséget teremt, nemcsak közösséget formál, hanem üzenetet is közvetít. Botár László munkássága túllép Csíkszereda és környékének határán, sok helyen figyelnek rá, tágabb körben érezteti hatását. Botár László 1990-től tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének, 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, valamint 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek. A Studio 9 képzőművész-csoportosulás egyik alapító tagja. Alkotásai számos romániai és külföldi csoportos, valamint egyéni tárlaton szerepeltek, így bemutatkozott Bukarestben, és Nagyváradon, tárlata volt többek között Budapesten, Győrött, Bécsben, Stockholmban, Rómában és Berlinben is. 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója. Ugyancsak ettől az évtől folyamatosan szervezi Csíkszeredában a FREE Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábort. Utóbbiról nem olyan régen Feledy Balázs művészeti író egy igen lendületes és méltató írásában Nagybánya és Szentendre mellé helyezi annak hosszú távú hatását, míg a Korunk című kulturális lap kortárs erdélyi művészetet bemutató számában P. Szabó Ernő is kiemeli Botár kultúra- és művészetszervező tevékenységét, egy, a kortárs galériákat és kiállításokat bemutató tanulmányában. A művészettörténész ugyancsak a FREE Camp-re hivatkozva megállapítja, hogy – elsősorban Botár László munkásságának köszönhetően – lendületes és pezsgő kulturális és szellemi élet épül Csíkszeredában.

Talán az életmű eme rövid kivonata is érzékelteti, amit a már korábban idézett költőnk, Kányádi Sándor így fogalmaz meg: „Botár László az említett »terhekkel-javakkal« áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni.”

De hogy mit is jelent a terhekkel-javakkal áldott-vert úton járás a képzőművészetben? A jelenlévő alkotók azt hiszem sejtik. E széleskörű életpálya ugyanakkor korántsem morzsolódik fel a számos feladat között, sokkal inkább úgy tűnik, mintha a közösségi- és az egyéni alkotás furcsa dialógusba kerülne, mely nemcsak építi, szélesíti a perspektívát, hanem a különböző feladatok, az alkotás és kultúraszervezés egymásra hatása termékeny kimunkáltságot is kölcsönöz az életműnek. Legalábbis ezt igazolják a most kiállított művek, amik alapvetően az utóbbi öt évben keletkeztek, hiszen egytől egyig belső tisztaságról, kvalitásról, és nyitottságról tesznek tanúbizonyságot.

Nagyon leegyszerűsítve az absztrakt művészetet úgy fogalmaztam meg magamnak, hogy olyan alkotások gyűjtőhalmaza, mely fogalmakat tár elénk. Botár László művein eme fogalmak számomra további megközelítést, zenei élményt nyertek.

Úgy, ahogy egy kortárs szimfóniában a hangszerek egymáshoz való viszonya szinte ellentmondó módon, a maguk öblösségével, lágyságával vagy mélységével alkotnak egységet, ugyanúgy Botár László éppen a néhol diszharmonikusnak tűnőből szélesíti a látást és ezáltal éri el a kívánt összhatást. A hirtelen változó üzenetek egymásra hatásának kortárs megközelítései tárulnak fel a művész alkotásain. Gondoljunk csak az Ábrándok vagy az Erők mentén vagy a Jegyzet című festményekre.

Színek, formák és rétegek szegülnek szembe egymással, hogy a lendületes gesztusok, az erős hatások végül egymást építve és kiegészítve, a kirobbanó érzést tompítva vagy tovább erősítve harmóniát teremtsenek. A képek jelentésekre, reflexiók vonzására, egymással való párbeszédre épülnek, melyek szinte a síkból kilépve teret szerkesztenek. Teret a műnek és teret önmagunknak. Előbbiről a Vásárhelyi Őszi Tárlat kurátora, Pogány Gábor művészettörténész állapítja meg, hogy Botár „képeinek szerkezete, komponálásmódja egyenesen levezethető a nagybányai és székely festők mesterfogásaiból. Ahogyan Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla »fordította el« a táj adta inspirációknak megfelelően a hagyományos tájkép-sémát, azt már Nagy István és Nagy Imre természetesen kezelte. Botár László képeinek térszerkezetén már szinte anyanyelv-szerűen használja ezt az eszközt.”

Ebből a művészetben jártasságból, a hagyományt átélő, arra támaszkodó, de nem utánzó, hanem újat és mait teremtő szemléletből adódhat, hogy Botár mintegy a káoszból, az oly kusza fogalmi légkörből bizonyos belső rendszer vagy tisztaság általi kozmoszt teremt. Gondoljunk csak az Őstér lendületességére és expresszív színei mögött felfedezhető elrendező elvre, a Vörös hozzáállás lüktetésére, vagy az Esőben című alkotás vihart és nyirkosságot idéző megfogalmazására. Mindegyik nemcsak közel hozza az érzést, hanem egyúttal annak mélyére, fogalmi síkjára, metafizikájára irányítja a figyelmet.

Ehhez hasonlót fogalmaz meg Botár képein gondolkodva Szász János műkritikus is: „Ha a dolgok látszata és lényege egybeesne, nem lenne szükség művészetre, a művészi képre az irodalomban, vagy a festett, rajzolt, a plasztikai képszerűségre a képzőművészetben. Elegendő lenne másolni a természetet, az embert és a maga teremtette környezetét. De a látszat, a fölszín mögött vagy alatt a látványok és igazságok annyi rétegződése rejtezkedik…”

Igen, Botár László nem a felszínnel, a málló-múló jelennel foglalkozik, hanem a mögöttes tartalmat, talán a szubsztanciát keresi és egyben alkotásai által minket is hív a közös út járására, az abból következő részválaszokra épülő dialógusra. És éppen ez az a momentum amit kiemelten is köszönhetünk Botárnak, hiszen alkotásai ezáltal közel hozzák, mintegy átélhetővé teszik a benső kérdések világának megismerhetőségére tett kísérletet. Érzések, hangulatok, kutatások és rátalálások egy-egy rögzített élményével vagy megállapításával találkozhatunk, melyek formálni, alakítani, jobbítani kívánják a néző lelkét.

Köszönet illeti a művészt, Botár Lászlót, hogy művein keresztül bevezet minket a mögöttes világba, egyúttal köszönet a Művészetek Házának, a Levendula Galériának és a Pál Art Galériának, hogy létrejöhetett a kiállítás.

A kiállítást Szepes Mária gondolatával nyitom meg: „A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.”

(Elhangzott a kiállítás megnyitóján, Gödöllő, Művészetek Háza, Levendula Galéria, 2016. január 13.)

 [nggallery id=652]