09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Mira Todorova: Ivo Dimcsev összetett egyénisége
2016.01.01 - tiszatáj

Ivo Dimcsev koreográfus és előadóművész, aki szá­mos nívós díjat nyert már el Európában és Észak-Ame­ri­ká­ban egyaránt. A ne­ve kortárs tánc és per­formansz ka­tegóriában mára fogalom­má vált a fesztiválokon. A bolgár közeg eleinte sem esztétikailag, sem strukturálisan nem tudta befogadni a művész „szürreális” jelenlétét. Néhány évvel később, miután Ivo külföldön tanulva és dolgozva világszerte sikereket ért el, a bolgár közeg már jóval nyu­godtabban és nyitottabban viszonyult munkásságához. Véleményem szerint annak oka, hogy stílusa (bármennyire sokoldalú is legyen az!) a kezdetekben nehezen talált befogadó közönségre, a színpadi művészetek iránti klasszikus attitűdben keresendő, mely az évtizedeken át tartó szocialista realizmus, valamint az azt megelőző, sebtében átélt avantgárd eredménye. A perfor­mansz, ahogyan a modern tánc is, az absztrakt kifejezésmódok csúcsán helyezkedik el. Ezek a műfajok előtérbe helyezik a testet, az előadás aktusát, annak fizikai és materiális megvalósítását, valamint a plasztikus, akusztikus és vizuális kifejezési módokat, és ezekkel az eszközökkel próbálnak felfedni egy fikcionális világot, megteremteni az illúzióját valami olyasminek, ami valójában nem létezik. Mindez ellentétben áll a klasszikus színház „szemiotikai” attitűdjével, mely elsősorban nyelvi eszközökkel operál és csak kisebb hangsúlyt fektet a plasztikus elemekre.

Ivo Dimcsev állandó szereplője a nemzetközi fesztiválok színpadjainak, melyek számára egyformán vonzó a művész organikus egyedisége, modern kifejezésmódjának ismert és újraalkotott művészi fogásai, valamint kivételes perfekcionizmusa, mellyel átadja plasztikus rendkívüliségét. A koreográfia fogalmának különböző értelmezéseit alkalmazza. Esetében nem általános értelemben vett koreográfiáról beszélhetünk, mely mozgások komponálását jelenti, olyan mozgásokét, melyek ideákat és érzelmi állapotokat sugallnak, történeteket mesélnek el vagy ideológiát közvetítenek, de nem is arról a koreográfiáról, mely a mozgást és a test belső logikáját kutatja. Ivo Dimcsev nem szimbólumokat komponál, ha­nem gátlástalanul ontja magából azt, ami foglalkoztatja, ez pedig nem más, mint az, ahogyan az érzékeny, nyughatatlan, ambivalens test magába szippantja, valamint szociális, politikai, gazdasági és művészi szempontból reagál arra a kulturális közegre, amelyben jelen van. Ez az energia a live art-ra vagy a happeningre emlékeztet, de nem a spontaneitás szempontjából, hanem mint az emberi lény legmélyéről fakadó közvetlen reakciója saját, a világban betöltött helyzetére. Teszi mindezt anélkül, hogy ez átvenné a helyét az általa bemutatott mozdulatok, látvány és hangi világ alkotta, kivételesen precíz partitúrának.

Ivo Dimcsev munkássága a színház, a performansz, a modern tánc és a fizikai installáció határán helyezhető el. Már pályája kezdetén megmutatkozott kíváncsisága a különböző technikák és praktikák iránt, amelyek segítségével egyre távolabb tolta saját testének korlátait. A művész 2001-ben színre vitte az Alvó kutya című butoh japán kortárs tánc stílusú előadást, amelyben Masaki Iwana is aktívan közreműködött. Ez volt az első kísérlet Bulgáriában e technika bemutatására, mely a test belső feszültségén alapul, s amelyet külsőre minimális, fokozottan kontrollált plasztikus mozdulatok alkotnak. A butoh tánc többnyire nyugalmi állapotok hosszú sora, megszakítva mikro-mozdulatokkal, melyek kivételes koncentrációt és precizitást követelnek.

Ivo Dimcsev a Lili Handel – vér, költészet és zene a fehér kokott budoárjából[1] (2005) című szóló előadásával tett szert a világhírnévre, melyet több mint ötszázszor adott elő. A művész teljességgel elsajátította a különböző kiegészítő eszközök – hang, mozgás, beszéd – használatát, méghozzá oly módon, hogy közülük egyik sem dominál. Ezek kölcsönösen kiegészítik egymást, gazdagabbá téve így a művész színpadi jelenlétét. Ebben az előadásban a művész először énekel, a test mint zenei eszköz foglalkoztatja. Lili Handel alakjában egy olyan testet formál meg, aki önmaga válik műalkotássá. Élő műtárgy, aki azt árulja, ami éppen történik vele: miután a közönség előtt egy fecskendővel vért vett magától, árverésre bocsátja azt. A performanszban részt vevő test valójában nem testesül meg, nem absztrahálódik személyiséggé, azaz rajta kívüli jellé, hanem a test maga a kulturális történés helyszíne, annak a társadalmi interakciónak a helyszíne (még az előadás pillanatában is), amelyben az létrejön, és amelyet a színpadon megformál.

06_ivodimcsev_lilihandel_2005_reveszrobert2

Ivo Dimcsev egyik legérdekesebb előadása azokból a tapasztalatokból táplálkozik, melyeket az elismert osztrák szobrász, Franz West munkáiból merített. Az I-On[2] (2011) című szóló előadásban a koreográfus különös kölcsönhatásba lép a híres szobrász alkotásaival. Franz West munkásságát a műalkotás és a befogadó közti kapcsolat iránti alapvető érdeklődése ihleti. West úgy véli, hogy az ún. „adaptívái” (angolul adaptives, németül Passstücke) csak akkor kapják meg teljes körű státuszukat műalkotásként, ha kapcsolatba kerülnek az emberi találékonysággal, mely a használat sajátságos rendszerébe kényszeríti őket. A tárgyak valamilyen módon furcsák, kényelmetlenek, esetlenek és különösek, értékük éppen nyitott kódjukban és absztraktságukban rejlik. Ivo Dimcsevnek sikerül őrült zabolátlanságával, mely kívül áll minden koncepción és performativitáson, rátalálnia erre a megnevezhetetlen „jellemzőre”. A performanszt jó humorérzék, tehetség és találékonyság jellemzi az őrültség stílusában, de ez nem nevetséges, hanem stílusosan groteszk és abszolút utánozhatatlan. E tárgyaknak a mértékét kivételesen érzékeny módon határozza meg a diszharmonikusságukkal létrehozandó harmonikus vibráció folyamata során.

Az I-on szóló projekt az X-on című előadássá növi ki magát, amelyben Hrisztian Bakalov, Veronika Zot és Yen Yi-tzu is részt vesznek. Franz West adaptívái közé Ivo Dimcsev belopja a már említett Lili Handel elemeit is. Lili Handel úgy viselkedik, mint egy önfejű díva, aki mindenkit leigáz oly módon, hogy a többieket a saját kivetüléseivé változtatja. A művészet tárgyai milyen módon tudnak manipulálni, ha egyszer már önálló életre keltek? A művészeti piac területén megjelenő spekulációk nem engednek-e teret a múzeumok és galériák tárgyaira vonatkozó manipulációs mechanizmusoknak? Ez a performansz egyik olyan témája, mely átszövi Ivo Dimcsev munkásságát.

A P project című darabban, melyet a bécsi Impulstanz fesztiválon mutatott be 2012-ben, a művész először bízott meg a közönségben mint társszerzőben, s az előadás dramaturgiáját a közönség kegyeire bízta. A koreográfus a közönség soraiból hív fel embereket a színpadra, hogy fizetés ellenében teljesítsenek különböző műsorszámokat, kezdve az ártatlan versek írásától a táncoláson és a csókolózáson át a szex szimulálásáig.Az előadásnak, a művészi gyakorlatoknak és az intim emberi kölcsönhatásoknak eme jam sessionébe Ivo Dimcsev szabadon, kontroll nélkül kapcsolódik be (már amennyire ez lehetséges egy megrendezett színpadi szituáció esetében) a véletlent kutatva. Minél emancipáltabb, szabadabb és együttműködőbb a néző, annál jobban teljesül a véletlen alkalmazott képlete. Az előadás könnyedén eljátszadozik minden emberi tevékenység kezdeti motivációjával, a fogyasztói kultúrával, a művészeti piaccal, valamint a kötöttségből és a kontextualitásból adódó manipulálhatósággal. Míg szórakoztat, az előadás észrevétlenül arra provokálja a közönséget, hogy bátran nézzen szembe saját határaival, és lépjen át azokon.

06_ivodimcsev_lilihandel_2005_reveszrobert3

A koreográfus egyik utolsó projektje a Fest (2013), amelyben a művész a kortárs művészet megvesztegethetőségével foglalkozik, valamint a fesztiválokkal, melyek kiszolgáltatott helyzetben vannak a politikával és a politikai mechanizmusokkal szemben. A művészetek már nem azt a romantikus korszakot élik, amikor egyértelmű, hogy mi az igaz és mi nem, hogy mi az értékes és szép, és mi nem. Minden csak megegyezés kérdése, szó szerint és metaforikus értelemben is. Valaminek az értéke csupán az adott szituációban történő megegyezéstől és a kontextustól függ. Ily módon a fesztivál egyfajta emanációja a korrumpálódott művészet működésének, mely a kölcsönös hasznon/előnyön/kihasználáson/megegyezésen alapul, az alkotó/előadás/művészet ideiglenes értékelése/jelölése céljából. Egy nagy átfogó szabályozó rendszer hiánya, amelyhez viszonyítva értékelődik fel az adott művészi gesztus, ahhoz a helyzethez vezet, hogy egy más természetű elképzelés beavatkozik a művészi folyamatokba, és eldönti, hogy mi a jó és értékes, és mi nem az. Ezeket az esztétikai kategórián túli „találkozásokat” Ivo Dimcsev végletesen és groteszkül jeleníti meg a testiségen, az erotikán, sőt néha a pornográfián keresztül, mely elemek a korrumpálódott rendszerben, a romantikus szerelmi diskurzuson kívül is működnek.

Ivo Dimcsev előadásait intenzív emocionalitás és változatos technika jellemzi, széles spektrumuk a betegességtől az iróniáig, az önéletrajziságtól a fikcióig, a szépségtől a rútságig, a valóságtól a szürrealizmusig, az organikusságtól a precíz műszakiságig terjed, aminek hatására összemosódnak a különböző gesztusok és ábrázolások.

Csizmadia Rita fordítása

 

(Megjelent a Tiszatáj 2015/7. számában – A 25 éves Thealterről szóló összeállításunk vendégszerkesztője Jászay Tamás volt.)

 

[nggallery id=648]

Fotó: Révész Róbert

 

 


* A szöveg eredeti megjelenés helye: Abitare, 2013. 08. 07.

[1] Az előadás a THEALTER Fesztiválon 2005-ben volt látható Szegeden, majd 2006-ban újra visszatért a Régi Zsinagógába. (a szerk. megj.)

[2] Az előadás a THEALTER Fesztiválon 2012-ben volt látható. (a szerk. megj.)


Címke: , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő