Konok Tamás Mikroludiumok című kiállításáról

DEÁK CSILLAG

ÉS

KÖLÜS LAJOS

Konok Tamás: Mikroludiumok    

2015. 09. 24. – 2016. 02. 12.

Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Biblia Múzeuma

1092 Budapest, Ráday u. 28.

Deák Csillag: Dúr és moll 

Konok Tamás szerint: A vizualitásnak öt nagy központja van a világon: New York, London, Berlin, Zürich és Párizs. Ezekben a városokban mindent lehet látni, ami a kortárs művészetben történik. A Bibliai Múzeum terében úgy érzem, hogy egyszerre vagyok az öt nagy központban, New York, London, Berlin, Zürich és Párizs most Budapest, a Ráday utca 28.-ban. Antonio Tápies, Alberto Giacometti, Eduardo Chillidal, Joan Miró, mint Konok Tamás személyes ismerői, ha tehetnék, ha lehetséges volna, most itt állnának velünk és néznék a kiállítást. Okkal tennék ezt. Konok Tamás az európai vérkeringésbe kapcsolódik (Részlet a kiállításról). Amint fent, úgy lent – állítják Konok Tamás képei. Kollázsok, montázsok, akvarellek, merített papírok és szín- és betű struktúrák fogadnak. A vegyes technikával készült minimalista művek kis méreteik ellenére nagyvonalúak és költőien cizelláltak.

Hetven kép egy alakzatban, gyöngyszemek. Ragyogó gyöngysorrá fűzve. Fal is, ami figyelést követel és elmélyedést. (Kiállításrészlet) Ellépést, tovább lépést, majd vissza, ide-oda utat, átjárhatóságot. Kiválasztást, mert a szemünk értékel is, a látványba kapaszkodik, egy-egy képbe, amit kiemelünk, magunkba rejtünk. Elemzünk, megértünk, megérteni igyekszünk. Forma szigor és színek harmóniája, lüktető ereje. A templom falai állnak. Konok művei is falak, különös teret hoznak létre, szakrális teret, amelyben a művészi horizont túlnő az emberen, kozmosszá lesz. Geometriai stációk, a ritmusok időtlensége. Szimbólumok, egyéniek és általánosak, a kettő keveredik, de felismerhetően Konok Tamáshoz köthetőek. Kerüli a rutint, a tetszetős megoldásokat. Kompozíciói kevésbé kiszámíthatóak, rendre meglepik a nézőt. A képmezők és színcsoportok egymáshoz való viszonya sokrétű. Erre jó példa a kiállítás formacsoportosítása, a hetven kisméretű kép egy felületté rendezése. A szabadság terepei ezek, ahonnan az élet szeretete árad. Fel-feltűnik a halál előérzete is egy-egy kép láttán, az érzelmi feszültség és az egyenes vonalakból kialakított szerkezeti váz összhangja nem steril világot mutat és ábrázol. Fülünk is figyel, moll és dúr zenei hangokat rejtenek a képek, a líraiságban a fehér vonalak tisztaságát a sötét hasábok, sávok ellensúlyozzák.

Nem az a feladat, hogy megörökítsük a látott világot, hanem az, hogy létrehozzunk egy világot. A művészet nem stíluskérdés, hanem az egyéni ideának végsőkig kiművelt, következetes útja. A művészet filozófia és szelekció, a többi kézügyesség. A műalkotás az isteni teremtés utánzása egy művész temperamentumán keresztül – vallja Konok Tamás. Az 1990-es években hozza létre Mikroludiumok című sorozatát. Írás és betű jelentőségét hangsúlyozzák az alkotások, az anyagot, a formát. …mintha az írás, a betű maga elvesztette volna saját jelentőségét-jelentését a kultúrában/civilizációban… (Keserü Katalin: Az absztrakció kifürkészhetetlensége. Konok Tamás imaginatív látása. Credo XVIII. [2012] 1. 73-77). Itt betű és írás egyesül, változatokon át, ismétlődés és jelstruktúra jön létre, ami töredékes ugyan, de olvasható, az értelemhez szól, kihívás, a rend képzete, nyitott tér, amelyben a valahova tartozás esetlegessége, a hely fontossága és tradíciója manifesztálódik. Valami újrateremtődik. (Betű metamorfózisok, 2008, 16, 100×100 cm)

Konok Tamás tömören kifejező alkotó, képstruktúrái oldottak, líraiak, merevség nélküliek. Frank Stella szerint: csak ami látható, az van valóban jelen. Konok képeinek jelen valósága szakralitást hordoz, mögöttes értelme van. Konoknál minden objektivizáló szándék érzelemmel telített, mert ami megtörtént, ami múlttá lett az ismétlődően visszatér az alkotásaiban. Önhagyományozó, önmagára is reflektál. A függőségektől és kényszerektől terhes világban sem tagadja meg, hogy műveivel rendre ahhoz a kérdéskörhöz közelít, amelyben a fő kérdés: mi is a festészet? Semmi sem magától értetődő, ha annak is látszik, vagy annak látja a néző a kép előtt állva. (Systemes,  2011 – 15×15,3 cm – collage, akril, papír) Konoknál a szétterjedő tér dinamizmusa, a kereszteződések, ellenmozgások, a vonalak és ívek finom árnyalatai önmozgások, szervesek. Konok Tamás nagyon is tudatos művész, mentes az akadémizmustól. Hogy képein felfedezhető a magány is? Képeinek színei elnyelik a fényt, az átlós vagy párhuzamos struktúrák, görbületek, ívek és szögek a világos és sötét mezők váltakozó ritmusában is tetten érhető, hogy alkotásai egyre egyszerűbbek és koncentráltabbak. (Konok 001) A színmezők és a vonalak párharcában nincs végeredmény, nincs győztes, de nincs vesztes sem. Megteremti annak illúzióját, hogy olyan művet hozott létre, amit korábban elképzelni sem tudott.

A metafizika világában barangolunk. A csonka vonalak, átlók, ívek és körök a teljesség igézetét hordozzák, hogy a tökéletesség mindig torzó is, olyan tér, amelyben a viszonyok és arányok meghatározottak, megtervezettek, de nem feltétlenül számolás és vonalzó által, hanem a kreativitás révén, hogy nincs igazán megoldása a viszonyoknak és arányoknak. A szem csal, harmóniát lát ott, ahol valójában nincs, és diszharmóniát vél felfedezni ott, ahol harmónia uralkodik. (Collage, 2011_35, 12×12,5 cm, collage, papír) A sors nyitottságát látjuk, a nem determinisztikus világát. Valamin belül és kívül vagyunk, egy térből lépünk ki és egy másik térben találjuk magunkat. Az idő nem számít, pereg a rokka, fogy a fonál. A párkák csendben szövik, vágják el a sors fonalát. A jelenben érezzük magunkat, és nem egy fiktív időben és térben. Konok Tamás nézőpontjával vitatkozhatunk, sőt adott esetben nem fogadjuk el, de egyet nem tehetünk, hogy a képek dinamikáját, a képekben rejlő energiát figyelmen kívül hagynánk. Színenergia, mondhatnánk. Kötődünk a látványhoz, és a látvány kötődik hozzánk, a nézőkhöz. Nem csak színenergia, szinergia is.

Konok Tamás képzeletének, fantáziájának változását tapasztalhatjuk.A téralakzatok hasonlóságát, és a hasonlóságokban rejlő eltéréseket.Thomas Mann a Doktor Faustusban tizenkét hangból álló zenei skáláról ír, melynek kapcsán megjegyzi: a geometrikus absztrakció helyreállította a kompozíció közegét. Konok higgadt objektivitása az európai racionalizmusból táplálkozik, az anarchia ellenében a rendre támaszkodik, kompozíciói a mindig létezőt testesítik meg. Alkotásai a művészet formateremtő erejét mutatják. Nem a dolgok felszínét ábrázolja, az absztrakt kép a művész vizuális és lelki élményeiből táplálkozik, a jelenbeli viszonyokra is reflektál, és nem menekül semmiféle utópiába. Az École de Paris hagyományát követve, tanulmányozva alakította ki absztrakt képi világát. Miután 1959-ben elhagyta Magyarországot, 1980-ig itthon gyűjteményes tárlaton nem szerepelt. Ma a kánon része, kihagyhatatlan alakja.

Az ember öreg korára felszínesedik, hallom Konok Tamás mondását. Értem és kedvelem öniróniáját. A kiállítást látva, mondhatom, hogy semmi felszínesség, bár a felszín, a képek felülete változatos, Konok a grafikai és festői elemek kombinációjában nem zárt világot hoz létre. A végletes értelmezés horizontja nem jelölhető ki, képről képre folytonosan változik. Mikroludiumok. Mikro- és makrovilág egyszerre. A felszín csobog, és nem hallgat a mély.

Kölüs Lajos: Azért az angyal mégis eljön
(Ludium pigmentum, azaz Színes játékok) 

Konok síkgeometriája gömbgeometria is, véges felülete végtelennek látszik, határtalannak, miközben a kép határát pásztázza szemünk. Előítélet mentesen járunk-kelünk a két geometria földjén, szemléletmódunk akaratlanul is Konok nyitott szemléletmódját érzékeli. Megértés és türelem kettőse mai zaklatott világunkban önmagában is kihívás, hiszen a mindennapokban gyakorolni ezeket az emberi értékeket megpróbáltatás is, próbatétel. Gesztus, a szabadság gesztusa, minden gondolat és érzés alapja. A tárlatlátogató kulturális háttere és társadalmi helyzete, az esetleges hasonlóság vagy azonosság sem jelenti azt, hogy egyformán fogjuk fel a környező világot. Reményünk az, hogy egy gyorsan változó világban is eligazodunk vagy eligazodhatunk. A geometria… segíthet belátni, mennyire emberiek és esendőek azok a fogalmak, amelyekre a tudományok épülnek. (Lénárt István: Nem-euklideszi kalandok a rajzgömbön, http://zrob.hu/ajanlo/sfera.html)

Vonalakat, átlókat, merőlegeseket, vízszinteseket, párhuzamosokat, szögeket, sokszögeket, köröket, félköröket, íveket, négyzeteket, téglalapokat, hasonlóságokat, egybevágóságokat, távolságokat, területeket látunk a képeken. Egy mérhető világba lépünk (Fehér négyzet 2006_12 – 100×100 cm, akril, vászon), ahol lehetnénk hullámok között, zenében, de akár a fényben is, vagy a kozmoszban. Konoknál nincs lineáris idő, de annak illúziója sem. Jelen van, mindenütt jelen (Vonalmozgások, 2012_32 – 100×100 cm, akril, vászon). Ez a teremtés, a születés ismérve. Műveinek anyagtalansága meglepi a látogatót, az absztrakt képek színdinamikája, mozgalmassága közvetetten felveti az emberi test és minden életforma, a bolygók és a napok és a valóság összefüggését, anélkül, hogy tudnánk, vagy tudnunk kellene, ezekben az összefüggésekben egy matematikai számsor, a Fibonacci sor rejlik. Sőt az aranymetszés is jelen van Konok alkotásaiban. Az érvelés legmegfoghatóbb és egyben legelvontabb formáit alkalmazza az alkotásai révén.

Konok folyamatosan megtapasztalja tárgytalan világát, amely isteni, természetfölötti erővel, eredettel rendelkezik. A geometriai formákon (Collage, 2012_34, 18×15,4 cm, collage, papír), arányokon keresztül egy olyan látásmódot és gyakorlatot vizsgál, elemez, használ, amely a konkrét világtól elvonatkoztat ugyan, de mégis a konkrétságba merül, a formák, arányok világába. Abba a világba, amelyben a geometriai elemek a legelemibb építőkövek, akár a természetben. Konok a rendet keresi, annak ismérveit tárja, kutatja fel alakzataiban. A teremtés mintáit. A mozgás örvényeit, folyamatosságát, végnélküliségét. Ahogy a zenében a hangok és félhangok közötti távolság a zene alapjait érintik, Konok alkotásainak zenéje van, belső struktúrájuk harmóniát és ellentéteket rejtenek magukban, ritmusukat kottázni lehetne. A szerkezetekben rejlő energia, feszítő és korlátozó erő adja a képek dinamizmusát és csendjét. Kapcsolatokat épít, hidakat. Titkokat érzékelünk, amelyeket nem tudunk kimondani, csak értjük őket. Mintha a lélek mindig újra testet öltene. A művész újra és újra gyarapítja tudását, műről műre. A tudatlanság világából lép ki, és a halál utáni élet határáig merészkedik gondolatban. Félelem és félreértés nélkül tapasztalja meg a halandóságot, a halhatatlanság kísértését. Az isteni természet ideáját követi, a tökélesedést. Az életet tárja elénk, ahogy a mindennapokban éljük.

Beavatottá válunk, kilépünk a jelenünkből, majd visszalépünk. Az időtlen énbe olvadunk. Konok lírai képeit látva, nem is tehetünk mást… e rózsa-e rózsa-e rózsa-e rózsa-e rózsa-/ v. csak: ró/írja Tandori Dezső, és hozzáteszi: legújabban, mert ő ró engem, e rózsa dolog ró engem a papírra. Konok Tamást is a geometria rója a papírra. A képeken területosztásokat látunk. Tandorival kérdezhetjük: mi az osztás? A Kelly-műé: ha részletét közöljük, vagy ha másoljuk, azaz kivonatoljuk úgy, jellegben, hogy az az, mégsem az? Melyik a közelítés valódija? Amikor egy művet nézünk, így – hogyan kerülünk belé? Belőle mi kerül belénk? (Tandori Dezső: Mi kerül a műbe?…, http://www.balkon.hu/balkon03_11/00tandori.html)

Ellsworth Kelly, Amerika egyik nagy 20. századi absztrakt művésze fogalmazta meg, hogy nem akar képet készíteni, azt akarta, hogy megtalálja őket, látásával válassza ki a dolgokat a világban, és mutassa be. Érdeklődése középpontjában a vizsgálat, az észlelés állt. Konok is hasonlóan jár el. Folyamatos érzelmi rezonanciával bír a geometria világa iránt (Aquarelle, 1997_14,  13,8×11,8 cm, aquarelle, papír). Constantin Brancusi az absztrakt szobraiban a természeti formák egyszerűségét tárta fel, Konok a geometria formáit használja fel, hogy a természet személytelenségét felhasználva nagyon is belső emberi világot hozzon létre (Monotipia-relief, 2005_24, 18×18 cm, akrill, dombornyomat, papír). A gépiesen tökéletes látványa mögé odacsempéssze az emberi gesztust és spontaneitást, miközben a véletlen jelentőségét tagadja, nem akar sem titokzatos, sem homályos lenni. A művekből száműzött tárgyias vonatkozások révén alkotja meg saját ortodoxiáját, rendjét és egyensúlyát. A tartalmai közlés maga a geometriai motívumok lesznek, ám az önmaga jelentésén túl mégis egyfajta pszichikai önkifejezéssel van dolgunk, saját belső világgal, annak szemléletmódjával.

A zenekar röpke közjátékát – Kurtág György találó szavával „mikroludium”-nak nevezzük. A fekvése Esz-dúr, a mikroludium egyetlen, lágyan fölfelé ívelő frázis, a hossza tíz ütem. Nem része a wagneri vezérmotívum-rendszernek, a sok szereplőt, tárgyat, eszmét megelevenítő motívumhálónak. Egyszeri és köznapi egyszerre. Ahogy Cosima Wagner írta 1878-ban: Kávézás a nyári lakban. R. fölemlegeti a »Nimm den Eid!«-et, és az elégedettségét, hogy ettől micsoda méltóságot nyer Fricka alakja. Disszonanciát érzünk, már-már fájdalmat. A fájdalom a jelenben rejlik, abban, ami van, és ütközik azzal, ami lehetett volna. Jelen a múlttal (Betű metamorfózisok, 2008_16, 100×100 cm, akril, vászon). A mikroludium dióhéj, benne az élet, benne a tenger. A szépség hamisságát éljük át, a következményeket, hogy elvárásainknak nem mindig tudunk megfelelni.

Sir Thomas Browne tizenhetedik században élt angol költő írta le ezt a mondatot: Magunkban hordunk minden csodát, amelyet kívül keresünk. Látva Konok képeit, úgy érzem, hogy hívő vagy nem hívő ember soha nincs egyedül. A bezárult lélek is nyílik a képek által. Mintha Konok tudná, milyen kulcs illik a zárba. És az, aki megnyitja lelke ajtaját, egyúttal ki is lép rajta, mert az ember kíváncsi lény, nemcsak rácsodálkozik a körülötte lévő világra, de felismeri, ő is hozzátartozik, része és részese ennek a világnak. Olykor egy nagy echo vagy sóhaj formájában.

Gazdagodunk művei által, kapcsok és kapcsolatok keletkeznek, jönnek létre, kötődünk a világhoz. De itt zenét is hallok, ritmusokat. Kurtág György vonósnégyesét (Hommage a Mihály András – 12 mikroludium vonósnégyesre, 1977). Valahol a dolgok összekapcsolódnak. Konok időben visszahátrál, egészen a gyermekkorig, amikor a játék önkéntelenül kitölti a gyermek életét, és komolyan veszi, mert nem kérdezi, miért is akar játszani. Játszik. Játékos elme (S.T., 2013_115 – 50×40 cm, akril, vászon). Kurtág említett műve epigrammatikus, ennek nyomán Konok Tamás alkotásait is tekinthetjük epigrammatikus műveknek. A ritmusformulák ismétlődnek, egymástól mintegy függetlenül, és azt sugallják, hogy minden mindennel összefügg, hiszen alig látunk elmozdulásokat, ha vannak is, csupán apró momentumokban térnek el egymástól. A képek karaktere változatos, dinamikus, ha olykor sötétnek is véljük a fekete szín miatt.

Konok képeinek expresszivitása nem a használt alapanyagban gyökerezik, hanem abban a szellemben, melynek legfontosabb forrása a szabadság, mellyel a festőművész saját belső világában egyéni nyelvvé alakítja ezeket az alapanyagokat, az ösztönösség és a reflexió, a formai szabályok és az expresszivitás közötti határok átszelésével. Így lesz rokona Kurtágnak.

[nggallery id=647]