Az Árkád anatómiája

Gyulai Zolinak,
aki egyszer – remélem – megírja ezt jobban.

Van ez az Árkád Szeged közepén. Figyelem már egy ideje, és alig hiszem el.

Ez az épület a maga rendkívül riasztó és nyugtalanító módján egyszerűen bámulatos. Kívül-belül. Plasztikus példája annak, hogyan válik mindennek végső, meghatározó elvévé a gazdasági haszon.

Haladjunk kívülről befelé.

Először is: az épület a Londoni körúton található, nem messze a Mars tértől. Ez a hely ma már a város egyik központjának számít, hiszen rengetegen járnak az Árkádba vásárolni. Aki esetleg néhány évvel régebb óta él Szegeden, az tudhatja, hogy ez a terület – az Árkád megnyitása előtt – semmiféle központi szereppel nem büszkélkedhetett, mert azt sokkal inkább a néhány utcával lejjebb, a Tiszához közelebb elhelyezkedő Kárász utca – Dugonics tér és környéke mondhatta a magáénak. Mára ez a központi szerep, ha nem is szűnt meg, de vitathatóvá vált, köszönhetően az Árkádnak. Annak érdekében, hogy az embereket – értsd: vásárlókat – átcsatornázzák a városközpontból az Árkádhoz, egy gyönyörű sétánnyá alakították a Gutenberg utcát. Ezzel, ahelyett, hogy az új épület belesimult volna valamiképp a város életébe,  gyakorlatilag a városkép és a megszokott városi gyakorlat alakult át az Árkád érdekében.

A legtöbben tudják, hogy a fonógyár üzemelt valaha azon a helyen, ahol ma a bevásárlóközpont helyezkedik el. Már önmagában az a tény, hogy a termelés innen kiszorult és ílymódon átadta a helyét a fogyasztásnak, megérne egy tanulmányt. Ám a fonógyár épületét részben meg kellett hagyni eredeti állapotában műemlékvédelmi okok miatt, ezért az Árkád déli oldala magába olvasztotta a régi fal bizonyos részeit, ezzel egy teljesen szürreális összképet hozva létre. Még érdekesebb, hogy az épület legfelső emeletén néhány, a régi gyárból ittmaradt gép is megtekinthető. Ezeket az eszközöket üvegburák alá zárták és kiállították, mintha múzeumi tárgyak, régi relikviák lennének, melyeknek már csupán kiállítási értékük lenne a fogyasztás modern templomában.

Benn a hely elosztása gondos, gazdasági alapú mérlegelés következtében történt. A méretek lenyűgözőek. A gótikus katedrálisok logikája működik itt: a látogatónak éreznie kell, hogy milyen parányi, alázatossá kell válnia, elvégre áldozathozatalra készül ebben a szentélyben. Az összekötő folyosók annyira szűkek, amennyire praktikusan még lehet. Itt ugyanis nem történik vásárlás, ezekre csupán a vásárlók üzletek közötti disztribúciója miatt van szükség, s mint ilyen, csupán a szükséges rossz státuszát birtokolják. Az üzletekben ellenben szinte pazarló a térelosztás. Minden tágas, a tág tér minden pontján ugyanolyan hangosan szól a zene. Az összekötő folyosókon nagy a kakofónia, hiszen minden üzletből kiszűrődik a benn szóló zene. Innen a vásárló szívesen menekül egy üzlet megnyugtatóan tág és harmonikus belsejébe.

A rendszer nem sokban különbözik a gyárak futószalagjától. A sajátos ritmus és a szabályos ismétlődés itt is nagyon fontos. Bejut a vásárló a rendszerbe, végigvezetik a folyosókon, a folyamat közben pedig sajátos gyakorlatoknak teszik ki, melynek során leválasztják róla a pénzét. Az áramlás végén pedig kivezetik a rendszerből.

Nem egyszerű megtartani az egyensúlyt, hiszen a folyamatnak a lehetőségekhez mérten diszkrétnek kell lennie, ugyanakkor hatékonynak. Minimalizálni kell a vásárlás nélkül töltött időt és maximalizálni azt, amit vásárlással töltenek. Mégis fenn kell tartani a kényelmesség látszatát. Ezért vannak a folyosón – kizárólag a legalsó szinten – ülőalkalmatosságok, amelyekre két vásárlás között leülhetünk. Nem padok ezek, hanem kör alakú, dizájner bútordarabok, mindegyik vidám, élénk színű. De a lényeg, hogy kör alakúak. Már ketten sem tudnak rájuk úgy leülni, hogy esélyük legyen beszélgetni. Hiába ülhet rá egyszerre akár négy-öt ember is, háttal vannak egymásnak, motiváltak arra, hogy gyorsan továbbálljanak.

Mindez persze csak a jéghegy csúcsa, egy felületes pillantás eredménye, miközben rengeteg apró és kevésbé apró módszert használ még az épület. Természetesen az a kérdés, hogy ezek a módszerek mennyire tudatosak, nem értelmes. Nem csupán azért, mert naivitás azt gondolni, hogy a véletlennek köszönhetőek, hanem azért is, mert ha véletlenül így volna, az is csupán azt bizonyítaná, hogy az értékesítés logikája úgyszólván tudat alatt is olajozottan működik.

Korábban gótikus katedrálishoz hasonlítottam az Árkádot, de időnként kaptárnak látom, ahová a külvilágban végzett munka után visszatérünk, hogy beszolgáltassuk az összegyűjtött javainkat.

Szabó István Zoltán (Steve)