Verssor a romkocsmából
BESZÉLGETÉS FARKAS DÉNESSEL
Küzdelmek, tévelygések, útkeresések. A 28 éves színész, Farkas Dénes édesapja, a csengeri születésű Osztojkán Béla roma költő, író, újságíró verseiből állította össze azt az önálló estet, amelynek tervét régóta dédelgette, de most jött el az ideje, hogy a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában láthassuk […]
BESZÉLGETÉS
FARKAS DÉNESSEL
Küzdelmek, tévelygések, útkeresések. A 28 éves színész, Farkas Dénes édesapja, a csengeri születésű Osztojkán Béla roma költő, író, újságíró verseiből állította össze azt az önálló estet, amelynek tervét régóta dédelgette, de most jött el az ideje, hogy a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában láthassuk.
– Végre egy másik híres csengeri szülött…
– 1948-ban született édesapám, szegénységben, elképesztő körülmények között, ahogy ő mondta, egy putriban, egy ásott gödörben éltek a családjával. Egyetlen egy könyv volt otthon, az is Biblia, azt olvasgatta, ebből táplálkozott. 15-16 évesen kezdett el írni verseket, történeteket. A hetvenes évek végén az egyik Élet és Irodalom pályázat kapcsán felfigyeltek rá, és kiemelték a nyomorból, Debrecenben kapott lakást, lehetőséget, szerkesztő lett.
– Szó szerint az irodalom emelte ki a nyomorból?
– Ez egy járható út, hiszen szépen bebizonyította édesapám is. Debrecenből Budapestre költözött, ahol újságokat szerkesztett, megismerkedett édesanyámmal, megszületett a bátyám, majd én 1988-ban.
– Érdekes ez a sok nyolcas szám. 1948-ban született édesapád, te pont 40 évre rá, 2008-ban pedig elhunyt. Ja, és most 28 éves vagy…
– A végtelen. A nyolcas szám az Isteni törvények szimbóluma is.
– Akár te is lehettél volna író, költő?
– Fiatalon, 14 évesen ragadtam tollat, magamnak írtam verseket. A többiek elmentek biliárdozni, inni, én pedig hazamentem verseket írni. Pedig én általában mindig a társaság középpontjában voltam, de foglalkoztatott maga a költészet. Egyszer megmutattam apámnak, aki azt mondta rá, hogy meglehetősen jól fogalmazok, de még nincs miről írnom, élmény, tapasztalás kell. Egészen 20 éves koromig írtam, aztán beszippantott a színház. De ezt a két területet nagyon jól lehet majd ötvözni.
– Hiszen most is ezt csinálod az önálló esteddel…
– De majd az lesz a nagyon jó, amikor írok egy színdarabot és megrendezem.
– Vannak ilyen terveid?
– Azt még nem tudom, miről és kinek fogok írni, de szeretnék ezzel komolyan foglalkozni.
– Milyen volt magadat rendezni?
– Tudatos döntés volt, de azért volt segítségem, Sarlós Dani nem csak a filmes betéteket készítette, hanem a színpadra alkalmazásban is sok ötletet adott.
A versmondás nem modoros, archaikus búgás egy szomorkás arcú csellós lány mellett, hanem hitem szerint végtelenül izgalmas, játékos élőbeszéd. Sokat jártam a várost nappal és éjszaka verseket mondva másoknak, hol céllal, hol cél nélkül, és sokunk számára öröm volt ez az igazság. És amikor sok szerencsés tényező váratlanul találkozik, az embernek alkotni lesz kedve…
– A romkocsma díszlete tudatos döntés volt? A te közeged ez a hely?
– Amit láttál, az egy romkocsmában bulizó fiatal belső monológja költői nyelven megfogalmazva. Egy visszaemlékezés különböző érzelmi állapotokban, ahogyan az önmagukat keresgélő fiatalok is buliznak: hol dühösen, hol szerelmesen, hol bánatosan…
– Vagy éppen az asztalra ugrálva, szót kérve a többiektől…
– Nem titkolt célom volt ezzel a miliővel, hogy sok fiatal jöjjön el az előadásra. Úgy érzem, misszióm színpadra vinni apám verseit, nem csupán előtte tisztelegve, hanem magam miatt is, a műfaj miatt is. Amikor elhunyt 2008-ban, 20 éves voltam, mindenre emlékszem. Megpróbáltam mindenféle védekező mechanizmusokkal „nem venni tudomást” róla, a haláláról. Úgy érzem, a versei segítettek szembenézni az akkor történtekkel. Egyébként annyira jó költemények, hogy az a minimum, hogy én mondom el őket.
– És nem mindegy hogyan, mert nem csak úgy kiállsz és szavalsz…. Arra nem lennénk vevők.
– A verseket szkeccsfilmek, etűdök, dalok, rap-betétek lazítják fel, és apukám barátjának, Szentandrássy Istvánnak az ősi, roma világot idéző képei is belekerültek az előadásba.
– Találtál olyan írást, ami rólad szól, amiben te is benne vagy?
– Miután mi megszülettünk, nem írt, a közéleti szereplései miatt sokat volt távol. Halála után a fiókban találtunk egy befejezetlen regényt, nem mertük elolvasni, csak az első tíz oldalt. Abban megemlít engem is, mint kis majmot, ahogy állok ott a dolgozószobája előtt, nézek rá hatalmas szemekkel, nem merek bemenni, mert akkora a füst…
– Milyen volt a kapcsolatotok? Tartottál tőle?
– Rengeteget utazott, amikor otthon volt, nagyon sokat ült az íróasztala előtt. Klasszikus apa-fia kapcsolat volt közöttünk, keveset beszélgettünk irodalomról. Egyszer, halála előtt fél évvel eljött a színművészetire egy karácsonyi előadásunkra, amelyben egy kórusművet adtunk elő, vagy 15-en álltunk a színpadon, én a basszus szólamot képviseltem. Nagyon szerette a zenét, örültem, hogy ebben az előadásban látott, és nem egy modoros színészi próbálkozásomban.
– Két dolgot vettem még észre. Nem dohányoztál a romkocsmában, illetve soha nem ittál a poharakból…
– A dohányzás miatt sajnos hatalmas lett volna a füst a térben, zavaró lenne. Gondolkodtunk e-cigarettában, de az nem az igazi…
Mindenkinek van egy pohara, ki, mivel tölti meg. Van, aki borral, van, aki verssel. Nekem nincs szükségem borra, mert a poharam versekkel van tele, apám verseivel. Ő sem ivott azután, hogy megszülettünk, absztinens lett. Kiöntöm az italt, de nem iszom meg, mert fontosabbak a versek, a mondanivaló a lényeges.
Tóth András Tozzi
 Farkas Dénesről…
„1988. január 5-én születtem Budapesten. A Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában kezdtem a tanulmányaimat, aztán a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán érettségiztem. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gálffi László és Ács János színészosztályában végeztem. Igazán jó évek voltak. Az egyetem alatt sokszor volt lehetőségem filmezni is, egyetemi és külsős filmekben játszottam. Édesapám, Osztojkán-Farkas Béla után, fiatal korom óta írok, a rendezés is érdekel.” https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/hazat-es-szerelmet-keresek/kapcsolodo-tartalmak |
