„Egyszerűen letettük az állványt, odamentem hozzájuk”

ELVÁLASZTHATATLANUL –
DÉRI MIKLÓS ÉS TURAY BALÁZS FOTÓKIÁLLÍTÁSA

November 18-án nyílt meg a Bálint Házban Déri Miklós és Turay Balázs fotósorozata a Magyarországon átvonuló menekültekről. A kiállítás – melynek kurátorai Csizek Gabriella és Somogyi Zsófia – 2016. január 4-ig naponta 9-20 óráig tekinthető meg. A Bálint Ház, egyéb programjai miatt, kéri a látogatókat, hogy előzetesen tájékozódjanak a nyitva tartásról.

A legtalálóbb mondat lehetne a kiállítással kapcsolatban, hogy Déri és Turay képei a magyar médiába megjelenő szemlélettel ellentétben, itt emberközpontúak, híralapúak és elmélyültek.

A képek mennyiségét tekintve ez egy kis terjedelmű, egytermes kiállítás. A képek minőségét tekintve megrendítő, mély és erős hatású.

Földes György újságíró, aki megnyitotta a kiállítást, tekintettel arra, hogy személyesen végig kísért egy csoport menekültet útjukon, hitelesen állíthatta, hogy a kiállított fotók, „mert szemben az egyént tömegbe rántó, láthatatlanná tévő mainstream média képei által mutatott kontextus (azaz: köztereken éjszakázás, mások segítségére való ráutaltság, fortyogó indulatok stb.) a téma, hanem éppen ez tűnik el”.

Más Turay Balázs és más Déri Miklós megközelítése. Mindketten remek fotósok, de személyiségükből és az ebből adódó láttatás módszeréből adódóan Déri statikus mosolyalbumból is jól ismert módon készített a II. János Pál téren a családi portré fotókat. Barátai segítségével egy szürke lepedő előtt fotózta a családokat, szépen rendbe szedett gyermekeket, megfésülködött apákat, komolyan együttlétező családokat. Hogy ez tudatos döntés volt, abból is látszódik, hogy a képek címei is idomulnak a képi elképzeléshez. (Mohamed [5] Szíriából, Abbas [43] Lida [8] Zamira [32] Jalda [6 hónapos] Afganisztánból stb.) Déri Miklós képei színesek, ezzel is aláhúzza a családi fotózás szükségszerű velejáróját, a színeket. De ami megragadja a kiállításra látogatót, a képen szereplők szeme. A szemek, a kamerába néző egyenes tekintetű tiszta nézésű, hol vidám, hol szomorú szemek, és nem szabadulhatunk attól, amit ezek a szemek mondanak, mesélnek. A reményről, a fájdalomról, a sok szenvedésről és a kitartó akarásról, hogy majd meg kell érkezni. Meg kell érkezni a család jövője miatt.

Turay Balázs képei, két kivételtől eltekintve fekete-fehérek és sodró lendületűek. A két kivétel színei is inkább csak a mozgalmas-izgalmas képkészítés majdnem rejtett eszközei. Turay Balázs fotós tehetsége, számomra, kiemelkedő a jelen fotóművészetéből. A képek aszimmetrikus, izgalmas fényekkel megragadott helyzetei sokat mondóak. „Hogyan lehet nem ártani?” a fotós alapkérdése és ez a kérdés egyként utal a helyzet bonyolultságára, az ország hivatalos és nem elfogadható hozzáállására, és a tenni akarásra. Ugyanez a bonyolultság, a kavargó embertömegben megbúvó sokféle érzelem és vágyakozó-szorongás olvasható le a fotókról.

Tudható, Turay Balázs szeretetteljes és harcos hozzáállása a szegények, elesettek és kiszolgáltatottak védelmében. Ő készítette a cigány gyilkosságok megrendítő, azóta is a lényeget legjobban megragadó, fotósorozatát is.

A kiállítás alkotói érthetően és támogathatóan azon igyekeztek, hogy azzal az eszközzel, amit legjobban ismernek és használnak, megmutassák, megismertessék a tényleges helyzetet, megértessék sokunkkal, hogy mi is az a menekült válság közelről, lehetőséget adva, hogy belenézhessünk a tömegben menetelők szemébe, dönthessünk, hogyan is állunk ehhez a kérdéshez.

 Fürth Éva

 [nggallery id=629]