Szeretem a szegedi őszt.
Általában jobban szeretem az őszt, mint a gyilkos nyarat, noha annak is megvan a maga varázsa. A november különösen kedves hónapom. Közelednek az ünnepek, de azért – legalábbis a hónap első felében – még nem indítanak az ember ellen karácsonyi vásárlási kampányt az üzletek. Noha Mariah Carey október végén, legkésőbb november elején általában már kitesz magáról egy képet valamelyik közösségi csatornára, amelyen mikulás sapkát visel. A népi megfigyelések szerint ez már a tél kezdetét jelzi.
Én nem rohanok még ennyire előre, inkább élvezem, hogy a szeptemberi, októberi felélénkülés után a város kicsit lelassul. Intenzív időszak az első két őszi hónap. Újra indul a tanítás, az egyetemisták ismét megszállják a várost, az utcák, a kávézók és sörözők tele vannak fiatalokkal és minden ősszel újabb csoportjuk érkezik, céljuk, hogy felfedezzék, mit tartogat számukra Szeged.
Amikor beköszönt az ősz, az uborka szezon után újra nyílik a Grand Café. Sok szempontból ez az egyik legfontosabb hely Szegeden. Kétség kívül a városi kulturális élet legizgalmasabb eseményei történnek itt, a társaság pedig utánozhatatlan. Nem véletlen, hogy az Őszi Kulturális Fesztivál rengeteg programjának éppen a Grand ad helyet. Ha valamelyik este beugrom egy sörre, mindig reménykedem, hogy Lengyel Zoli is benn lesz, aki a Grand állandó munkatársa. Úgy nem beszélget mással az ember, ahogyan Zolival lehet. Annyira hozzátartozik Szegedhez, az én Szegedemhez, ahogyan a Tisza és a dóm. Kis szerencsével Erdélyi Ágnest is el lehet kapni néhány mondatra. Egyébként is olyan szivélyesen köszönt minden betérőt, mintha éppen őket várta volna. Testvérével, Eszterrel, gyakorlatilag a szegedi kulturális élet keresztanyjai ők, sokkal szegényebb lenne nélkülük ez a város.
A Grandot elhagyva a Széchenyi tér felé közeledve a nyári állapotokhoz képest nem sok a változás. Most is fesztivál ér fesztivált, csak a látogatókon kicsit több a ruha és már nem sört, hanem inkább forralt bort isznak. A Tisza-partról ide és a közeli vendéglátóhelyekre szorultak az emberek, ahogyan az idő lehűlt és a teraszok bezártak. Az ősz beköszönte ellenére Szeged még mindig tele van napfénnyel. Ez már nem a nyári napsütés, ennek más a hangulata. A házfalakon látszik, mintha más szögben esnének be a sugarak. Az ilyen napsütést látva az emberönkéntelenül is szentminentális lesz és hajlamos nekifogni a nosztalgiázásnak.
Kora reggel és napszállta után viszont sűrűn üli köd a várost. Ilyenkor ismét más arcát mutatja. A forgalom lassul, a város zajai eltompulnak. Ez nem a gótikus rémregények rosszindulatú párája, hanem puha takaró, ami megnyugtatóan öleli körbe az embert. A híd közepén megállok és lenézek a vízre, de nem látom a Tiszát. A folyó kígyózó vonalát csak a szürke köd rajzolja ki.
Szabó István Zoltán (Steve)
