Tiszatájonline | 2015. október 18.

És hát van a Gryllus Vilmos is…

BESZÉLGETÉS
A KALÁKA KONCERTJE UTÁN
A Kaláka együttes Agorában tartott gyerekkoncertje után Váraljai Emma, 3. osztályos „ságváris” beszélgetett Gryllus Vilmossal. Már akkor is zenéltek, amikor mi gyerekek voltunk, most pedig unokáik generációja hallgatja ugyanakkora lelkesedéssel zenéjüket. Mit kérdez egy kisgyerek, ha kedvenceivel találkozhat? Gryllus Vilmos szeretetteljesen és nagy mesélő kedvvel válaszolt Emma kérdéseire.

BESZÉLGETÉS
A KALÁKA KONCERTJE UTÁN

A Kaláka együttes Agorában tartott gyerekkoncertje után Váraljai Emma, 3. osztályos „ságváris” beszélgetett Gryllus Vilmossal. Az Égből pottyant mesékre az idősebbek is emlékeznek, a Pelikán, Ragyog a mindenség, Hajnali rigók című gyereklemezek pedig biztosan minden családi utazáskor századszor is bekerülnek a cd-lejátszóba. Már akkor is zenéltek, amikor mi gyerekek voltunk, most pedig unokáik generációja hallgatja ugyanakkora lelkesedéssel zenéjüket. Mit kérdez egy kisgyerek, ha kedvenceivel találkozhat? Gryllus Vilmos szeretetteljesen és nagy mesélő kedvvel válaszolt Emma kérdéseire.

Mit jelent az, hogy Kaláka?

– Ez egy erdélyi kifejezés, és közösen, nem pénzért, hanem egymás megsegítésére végzett munkát jelent. Kaláka munka folyt például a fonóban, a fosztóban, vagy termény betakarításkor. De hallhattad már a szót téglapakoláskor, amikor a kőművesek egymás kezébe adják a téglát, és megy a kalákázás, közben pedig épül a ház. Közösen dolgoznak, de fontos, hogy nem pénzért, hanem önként, ingyen, a viszonosság alapján. Az ilyen kaláka munkát mindig nagy vigasság követte. Románul ezért a lakomát, mulatságot hívják kalákának.

Hogyan állt össze a zenekar?

– Ez régi történet, hiszen az együttes már negyvenhat éves. Amikor nagyon fiatalok voltunk, nem annyira, mint te, hanem tizennyolc éves gimnazisták, elhatároztuk, hogy együtt fogunk zenélni, mégpedig nekünk tetsző muzsikát. Akkor már azt is kitaláltuk, hogy verseket fogunk megzenésíteni. Zenei iskolába jártunk a testvéremmel, Vilmossal, és Mikó Istvánnal, aki mára híres színész lett. Én abban az időben csellista voltam, és nem tudtam még gitározni. Mindegyikünk tudott valamilyen hangszeren zenélni, így hát összeállt a csapat. Be is mutatkoztunk olyan klubokban, ahova le lehetett menni csak úgy muzsikálni picit. Mindenkinek nagyon tetszett a zenénk. Meghívott minket a televízió, a rádió, koncerteket rendeltek tőlünk, mi pedig egyre több dalt írtunk. Voltak változások időnként a zenekar összetételében, én például tizenöt évig nem játszottam, csak gyerekeknek. Most visszajöttem, és játszom gyerekeknek is, meg felnőtteknek is. Így röpült el gyorsan negyvenhat évünk.

Mennyi időt töltenek gyakorlással?

– Nagyon változó. Fiatal korunkban sokkal többet gyakoroltunk, mert akkor még mindenféle hangszeren tanultunk. Most már nem sok időt töltünk gyakorlással, hanem főleg a feladatokra koncentrálunk. Ha van valamilyen koncert, akkor előtte begyakoroljuk a repertoárt. Amikor pedig új dalokat írunk, vagy lemezfelvételre készülünk, minden nap hosszú órákat töltünk azzal, hogy ezeket a dalokat csiszolgassuk.

Én tudok furulyázni, és most fuvolán tanulok. Önök hányféle hangszeren játszanak?

-A legelső hangszerem a cselló volt, aztán megtanultam gitározni, majd pedig csarangózni. A csarangó kis, magas hangú húros hangszer, pörgetve kell rajta játszani. Egy általunk szeretett dél-amerikai zenekar mutatta be nekünk, nagyon megtetszett, és elhatároztam, hogy megtanulok rajta játszani. Vettem is egyet magamnak, azóta nagy örömmel komponáljuk bele dalainkba. Játszom több más pengetős hangszeren is, a különlegesebbek közé tartozik a csarangó mellett a koboz. A gitárosunknak, Gábornak van mandolinja, ukuleléje és Dél-Amerikai dobja is. Balázs csak nagybőgőzni tud, de azt nagyon ügyesen. Daninak van a legtöbb hangszere: van mindenféle méretű furulyája, és játszik klarinéton, citerán, tárogatón, melodikán, xilofonon, meg mindenféle apró dolgon, amibe bele lehet fújni.

– Volt-e zenész a családban?

– Igen. A nagyapám csellista volt. Amikor ötéves lettem, megtanított csellózni engem is. Annyira megszerettem, hogy egy darabig csellistának készültem, ám ahhoz többet kellett volna gyakorolnom, engem pedig sok minden más is érdekelt. Amikor vége lett a gimnáziumnak, egyetemre mentem és diplomát szereztem az építészmérnöki karon, ennek ellenére mégis zenész maradtam. Édesanyám is zenélt, három évet elvégzett a Zeneművészeti Főiskolán, mint zongorista. De akkoriban nehéz idők jártak, kitört a második világháború, és Budapest ostroma miatt hosszú ideig nem tudott gyakorolni. Végül a háború után úgy döntött, hogy már nem kezdi újra a zongorázást, hanem elmegy vegyésznek.

– Vannak-e gyerekeik, és mekkorák?

– Mindannyiunknak vannak gyerekei. Nekem négy van, a legidősebb harmincéves, a következő 28, 26, és a legkisebb, Alma 14. Vele írtam a biciklizős lemezt. A testvéremnek két gyereke van: az egyikük, Gryllus Dorka színésznő, másikuk, Samu pedig zeneszerző. Mindkettőjüknek születtek gyerekei, Vilmosnak tehát már unokái is vannak. Gábornak négy gyereke és két unokája, Balázsnak két gyereke van.

– Melyik a kedvenc állata?

– Nagyon szeretem a madarakat, erről volt is szó a koncerten, és csináltunk egy egész madaras könyvet, aminek én írtam a szövegét. Szeretek más állatokat is, például a tücsköt, mert a tücsök latin neve Gryllus. Van mindenféle fajta: Gryllus Domesticus, Gryllus Campestris, és hát van a Gryllus Vilmos is.

– Szegeden melyik helyeket szeretik a legjobban?

– Már amikor megalakult a zenekar, rögtön az első időkben sokat muzsikáltunk Szegeden. Volt egy egyetemi pinceklub, amelynek vezetője nagyon szerette a zenénket, és sűrűn, szinte havonta meghívott minket. Azóta is járunk rendszeresen ide: szoktunk gyerekműsorokat adni, de van, hogy csak ketten koncertezünk a testvéremmel. Tegnap itt aludtunk, itt vacsoráztunk, nagyot sétáltunk. Szegedben azt szeretem leginkább, hogy itt folyik a Tisza. Szoktam rajta evezni is, de ma csak lesétáltam hozzá, köszöntem neki, és elmondtam, hogy örülök a találkozásnak.

 Váraljai Emma

OKF_logo2