07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

A végtelen inspirációja avagy a zongorista, aki a nézőtéren ül
2015.10.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS FÜLEI BALÁZS ZONGORAMŰVÉSSZEL

Kitüntető helyzetben vannak a szegedi zenekedvelők: az egyetemi Őszi Kulturális Fesztivál meghívására idestova tizedik éve koncertezik a Dugonics téri aulában évi rendszerességgel a Junior Príma díjas zongoraművész, Fülei Balázs. Hangversenyeinek műsorösszeállítása önmagában is ínyencre vall: első ránézésre meghökkentő párosításban mutat be közismert remekeket és alig játszott ritkaságokat, a zeneművek kötetlen fölvezetése során pedig a fölfedezés intellektuális izgalmát is megosztja hallgatóságával. Az idén delejező Schubert-szonátával kezdett, amelyet mágikus, filmszerű Janáček-szonáta és Szkrjabin 3. szonátája követett démoni virtuozitással.

– Akit tizenkét évesen megrendezett szólóestje nyomán csodagyermekként könyveltek el, majd harmincéves korára bezsebelt egy sor díjat, arra az elkényelmesedés veszélye leselkedik. Évről évre hallván a játékodat örömmel nyugtázom, hogy emberi és művészi fejlődésed nem rekedt meg a puszta virtuozitásnál.

– Bármilyen megtisztelő is ez a titulus, azt hiszem, nem voltam csodagyerek. Érdeklődő gyerek voltam, aki nagyon sokat dolgozott. A csoda más kategória. Én inkább igyekeztem ébren tartani az érdeklődésemet. Ez lehetett az az út, amely a fejlődéshez vezetett. Ha van ezen a pályán fejlődés, az abban áll, hogy az ember előtt mindig legyenek fölfedezni való területek. Azt, hogy miképpen fejlődőm, hogyan sikerülnek a produkcióim, talán nem is én kontrollálom, hanem egy felsőbb hatalom. Belőlem csak a kíváncsiság fakad.

– Eszerint a csodagyerek minősítést meghozó koncert csupán egyike volt egy tizenkét éves kisfiú kíváncsi kísérleteinek?

– Ha kiemelkedtem a zeneiskolai közegből, az amiatt lehetett, mert valóban többet tanultam, mint a többiek. A koncertezés valahogy magától értetődően következett abból, hogy sok darabot tanultam meg. Ennek köszönhetően viszont hamar ráérezhettem, mennyire inspiráló, hogy egyedül lehetek a színpadon, és magam irányíthatok egy estét. Ez a mai napig lázba hoz!

– Ezért a lázért érdemes vállalni a művészsors minden ódiumát és ópiumát?

– A művészet semmi egyéb, mint közlésvágy. Az alkotófolyamat elején mindig van valami feszültség. Aztán a művész megfesti a képet, kifaragja a szobrot, és attól valami jobb lesz. Olyan ez, mint egy terápia. Vagy inkább mint egy születés, amit mindig megkönnyebbülés követ. Bennem is van egy jó adag várakozás attól az összpontosítástól, hogy képes legyek aznap este megosztani valamit. Megosztás – talán ez a legmegfelelőbb kifejezés. Hiába foglalkozol vele a szobádban hetekig, a zenemű csak akkor születik meg, ha hallgatják. Ezért is szeretem a színpadi létet. Hiába tudom, hová szeretnék eljutni, hiába ismerem a darabhoz való viszonyomat, mindez csak valamiféle útiterv. Nem lehet tudni, hogy aznap este mi fog megszületni. A koncert egyfajta spirituális közeg, ahol a közönséggel együtt hozzuk világra a darabot. Ha a pódium és a közönség közt feszül egyfajta retesz, és a művész egyszerűen csak eljátszik valamit, amit megtanult, akkor az a koncert unalmas lesz. Az az igazi, amikor a közönség bevonódik a szülésbe.

 

Fénykép-0008

 

– Igaz ennek a megfordítottja is: a művész maga is hallgatja a koncertjét?

– Feltétlenül! Egyfolytában kint ülök, hol a terem legtávolabbi sarkában, hol a zongora mögött, hol a szatyorcsörgető néni mellett. Folytonos képzeletbeli járőrözés. Egy zongorista számára legalábbis fontos, hogy kívülről hallgassa a játékát. Talán amiatt, mert ezen a hangszeren a muzsikus nincs olyan direkt kapcsolatban a hangokkal, mint mondjuk egy fúvós vagy egy vonós. Ha kamarázunk, ők folyton kérdezik a távolabb állóktól, hogy jók-e az arányok. A billentyűs hangszerek úgyszólván távolságtartóbbak, viszont a muzsikus ezáltal jobban átérzi a teret.

– Ennek fényében aligha véletlen, hogy éppen egy zongorista, Liszt Ferenc terjesztette el azt a fölfogást, hogy a zenész valamifajta médium, akin keresztül rajta kívülről eredő dolgok történnek meg. 

– Ezzel teljességgel egyetértek. Valóban vannak olyan pillanatok, máskor hosszabb szakaszok, és ezt kellene célnak tekintenünk, amikor az embert játék közben, nézve a saját kezét, az az érzés fogja el, mintha ezt nem is ő maga csinálná. Ez fantasztikus élmény, mert ugyanakkor megvan a kontroll. Érzem, hogy a kezemben az irányítás, mégis átjár valami végtelen inspiráció. Nem lehetne megmondani, honnét jön. Akkor vagyok többé-kevésbé elégedett egy koncerttel, ha voltak benne ilyen pillanatok. Az, hogy egy egész koncert ilyen legyen, szinte lehetetlen. 

– A filozófusok határhelyzetekről szólnak, amikor az ember olyan helyzetben érzékeli önmagát, amely szembesíti a továbblépés vagy a meghátrálás kényszerével. Szavaidból úgy sejlik, a művész folytonosan kísérti az efféle határhelyzeteket. Mintha az alkotás, az előadó-művészet pedig különösen a hit próbája, kihívása, krízise volna újra meg újra. Ha játék közben megrettensz, buborékként szertefoszlik minden.  

– Hit nélkül nem menne! Miközben nem tudom, mi is a különbség hit és önbizalom között. Ha hiszek önmagamban, az még csak egy bezáruló kör. De hogy hiszek-e a darabban és abban, hogy ott és akkor megtörténik a születés, ez már egy állandó belső párbeszéd végig a koncert alatt. 

 

DSCF0007

 

– Enciklopédikus, vagy azt is mondhatnám: ínyenc módon válogatod össze a koncertműsoraidat. Olykor egészen váratlan képzettársítások hoznak közös nevezőre látszólag távoli világokat, ahogyan most is Szegeden: Schubertet, Janáceket és Szkrjabint. Szellemi vagy technikai kihívásokra vadászol?

– Van, hogy egészen konkrét a vezérfonál. Így volt ez a decemberben megjelenő lemezem esetében, ahol a hold tematikája volt a válogatás alapja Beethoventől ifj. Virágh Andrásig. Szegedre, ahová majd egy évtizede visszahívnak, mindig kötelességemnek érzem valami különlegességgel készülni. Az idén némileg indirekt a kapcsolódás a három szerző között. Ma, amikor mindent címekkel, szlogenekkel és hívószavakkal tartunk érdekesnek, különleges izgalomnak tűnt egy műsor, amelynek három darabját semmi más nem kapcsolja össze, mint az, hogy mindhárom egy-egy szonáta. Méghozzá a műfaji megjelölés teljes, meglehetősen széles jelentésében. Schubert még beethoveni szellemben gondolkodott a műfajról, Janáček viszont olyan a zenetörténetben, mint valami önmagában felbukkanó sziget, akit látszólag a legkevésbé sem köt az elődök tisztelete, és ebben rejlik a zsenialitása, de az ügyefogyottságai éppúgy. Szkrjabin meg mind közül a leginkább extravagáns. Olyan a zenéje, akár a sűrű tömjén vagy törökméz. Merő szenvedély, sok ötlettel. Azzal is kísérletet teszek Szegeden, hogy a Schubertet vettem a műsor elejére. Kíváncsi vagyok, ebben a lüktető világban rá tudunk-e hangolódni minden fölvezetés nélkül erre a negyven perces zenei végtelenre. „Mennyei hosszúságú” – ahogy Schumann jellemezte ezt a zenét. Egyszóval az is lehetne a műsor címe: a szonáta mellékútjai. 

– Eszerint ismét olyasmit játszol, amivel saját magadat is megleped. Egyes zongoristák két-három műsorral utazgatnak évtizedekig. 

– Az ajándékozáshoz hasonlítanám ezt az egészet: az ember olyasmit ajándékoz szívesen, amit maga is örömmel bontana ki. Mi mástól lenne az ajándék személyes? Vagy lehet, hogy csak mazochista vagyok? Szeretek újakat tanulni. Néha belegondolok, mennyire rövid az ember élete ahhoz, hogy mindent eljátsszon, amit érdemes volna eljátszania! 

– Hiszel-e abban, hogy a zenében kitapintható az az origó, abszolútum vagy értékrend, amelyet az egymás ellen kijátszható szavak és a szavakra épülő filozófia megtagadott – legalábbis a nyugati világ utóbbi száz évében? Lehet-e a zene menedék a biztos fogódzóra vágyó ember számára? 

– Egy biztos: számomra a zene a szent dolgok közé tartozik. Akár a kenyér meg a bor. Valami isteni csoda folytán születnek. Arra, hogy mi borzongat meg, ha meghallunk egy szeretett dallamot, nincs racionális magyarázat. A zene is valami felsőbbrendű dolog. 

 Marton Árpád

OKF_logo2


Címke: , , , ,
2019.08.19 - tiszatáj

KONTRA FERENC: AZ ÁLOM HÍDJA
Valahol Közép-Európában, a Duna mentén van egy város, amit alig két évtizeddel ezelőtt hetvennyolc napon át bombáztak. Atomtöltetű rakétákkal. Azért, hogy lerombolják a hidat, amely a folyó két partját, és így a város lakosságát összekötötte. A hídrombolás előzményeiről, apokaliptikus emlékéről és annak napjainkig tartó következményeiről szól Kontra Ferenc legújabb regénye… – MUDRICZKI JUDIT KRITIKÁJA

>>>
2019.08.14 - tiszatáj

MEGMENTETT MŰKINCSEK 2019
A Magyar Nemzeti Múzeum hiánypótló kiállítása, a Kő/Papír/Freskó (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék Diplomakiállítása) olyan precíz restaurátor munkafolyamatokba kalauzol el bennünket, amelyeket nem láthatunk mindennap. Maga a tárlat is olyan, mint egy kulisszajárás, belépve a kellemesen és szükségszerűen hűvös terembe az oldalfalon rögtön olvashatunk képpel, rövid curriculum vitae kíséretében az alkotókról… – TÓTH EMESE BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.11 - tiszatáj

REKORDOKKAL ZÁRT A 29. THEALTER FESZTIVÁL
Minden a nézőkön múlik – összegezte a rekord nézőszámot és jegybevételt hozó 29. THEALTER Fesztivál legfőbb tanulságát a szombat esti díjátadón Balog József, a  rendezvénysorozat művészeti vezetője. A közönségdíjat Szabó Veronika produkciója, a Qeendom kapta.

>>>
2019.08.09 - tiszatáj

KILENC PRODUKCIÓ SZEREPEL A SZEGEDI SZABADTÉRI 2020-AS MŰSORÁN
A Dóm téren öt, az újszegedi színpadon négy produkciót – koncertet, operát, rockoperát, musicalt és színdarabot – kínál a közönségnek 2020 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok, jelentették be a fesztivál vezetői pénteken a REÖK-ben.

>>>
2019.08.08 - tiszatáj

HORVÁTH NÓRA A THEALTEREN
Felfedeztem egy szuper tehetséges táncost, illetve nem is én, hanem a Thealter szervezői, de még őket is megelőzte a táncos szakma, mert a grémium neki ítélte idén a Lábán Rudolf-díjat. Horváth Nórának hívják… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2019.08.07 - tiszatáj

KÖZÖS ÜGYEINK A 29. THEALTER FESZTIVÁLON
350 perc színház – ennyit, azaz majdnem hat órányi intenzív élményt és gondolatot kellett befogadnia annak, aki kedden végignézte a 29. THEALTER Fesztivál mindhárom aznapi előadását: a kolozsváriak, a színművészeti egyetem hallgatói és a két szlovén színészfenomén vendégjátékát… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

KETTŐS ÉLETEK
Idővel a klasszikus formanyelv hanyagolása is pózzá válik. Olivier Assayasszal legalábbis ez a helyzet. Poszt-’68-as, rock and rolltól lüktető, szabadság és szerelem ideáit is karóba húzó remekműve, a Hideg víz után egyre kevésbé volt képes fenntartani a nagyformátumú szerző imágóját – noha a valóság és fikció összeütközésével játszó, zömmel hiperrealista Irma Vepet és a Sils Maria felhőit összeköti a színészek lelkivilágának, plusz a műalkotás létrejöttének vizsgálata, a francia direktor az utóbbi időben jóval enerváltabban lát munkához… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Az az érzésem, hogy az idei Art Capital szlogenje (Régi és új álmok) rokonságban áll az amerikai álommal mint mítosszal, mely szerint minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. Ha vitatható is felvetésem, az talán nem, hogy saját magunkba vetett hit és álmaink nélkül nem tudjuk jobbá tenni saját és mások életét. Kelet-Európában az utópiákból kijózanodtunk, de az álmokból nem…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő