03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

A végtelen inspirációja avagy a zongorista, aki a nézőtéren ül
2015.10.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS FÜLEI BALÁZS ZONGORAMŰVÉSSZEL

Kitüntető helyzetben vannak a szegedi zenekedvelők: az egyetemi Őszi Kulturális Fesztivál meghívására idestova tizedik éve koncertezik a Dugonics téri aulában évi rendszerességgel a Junior Príma díjas zongoraművész, Fülei Balázs. Hangversenyeinek műsorösszeállítása önmagában is ínyencre vall: első ránézésre meghökkentő párosításban mutat be közismert remekeket és alig játszott ritkaságokat, a zeneművek kötetlen fölvezetése során pedig a fölfedezés intellektuális izgalmát is megosztja hallgatóságával. Az idén delejező Schubert-szonátával kezdett, amelyet mágikus, filmszerű Janáček-szonáta és Szkrjabin 3. szonátája követett démoni virtuozitással.

– Akit tizenkét évesen megrendezett szólóestje nyomán csodagyermekként könyveltek el, majd harmincéves korára bezsebelt egy sor díjat, arra az elkényelmesedés veszélye leselkedik. Évről évre hallván a játékodat örömmel nyugtázom, hogy emberi és művészi fejlődésed nem rekedt meg a puszta virtuozitásnál.

– Bármilyen megtisztelő is ez a titulus, azt hiszem, nem voltam csodagyerek. Érdeklődő gyerek voltam, aki nagyon sokat dolgozott. A csoda más kategória. Én inkább igyekeztem ébren tartani az érdeklődésemet. Ez lehetett az az út, amely a fejlődéshez vezetett. Ha van ezen a pályán fejlődés, az abban áll, hogy az ember előtt mindig legyenek fölfedezni való területek. Azt, hogy miképpen fejlődőm, hogyan sikerülnek a produkcióim, talán nem is én kontrollálom, hanem egy felsőbb hatalom. Belőlem csak a kíváncsiság fakad.

– Eszerint a csodagyerek minősítést meghozó koncert csupán egyike volt egy tizenkét éves kisfiú kíváncsi kísérleteinek?

– Ha kiemelkedtem a zeneiskolai közegből, az amiatt lehetett, mert valóban többet tanultam, mint a többiek. A koncertezés valahogy magától értetődően következett abból, hogy sok darabot tanultam meg. Ennek köszönhetően viszont hamar ráérezhettem, mennyire inspiráló, hogy egyedül lehetek a színpadon, és magam irányíthatok egy estét. Ez a mai napig lázba hoz!

– Ezért a lázért érdemes vállalni a művészsors minden ódiumát és ópiumát?

– A művészet semmi egyéb, mint közlésvágy. Az alkotófolyamat elején mindig van valami feszültség. Aztán a művész megfesti a képet, kifaragja a szobrot, és attól valami jobb lesz. Olyan ez, mint egy terápia. Vagy inkább mint egy születés, amit mindig megkönnyebbülés követ. Bennem is van egy jó adag várakozás attól az összpontosítástól, hogy képes legyek aznap este megosztani valamit. Megosztás – talán ez a legmegfelelőbb kifejezés. Hiába foglalkozol vele a szobádban hetekig, a zenemű csak akkor születik meg, ha hallgatják. Ezért is szeretem a színpadi létet. Hiába tudom, hová szeretnék eljutni, hiába ismerem a darabhoz való viszonyomat, mindez csak valamiféle útiterv. Nem lehet tudni, hogy aznap este mi fog megszületni. A koncert egyfajta spirituális közeg, ahol a közönséggel együtt hozzuk világra a darabot. Ha a pódium és a közönség közt feszül egyfajta retesz, és a művész egyszerűen csak eljátszik valamit, amit megtanult, akkor az a koncert unalmas lesz. Az az igazi, amikor a közönség bevonódik a szülésbe.

 

Fénykép-0008

 

– Igaz ennek a megfordítottja is: a művész maga is hallgatja a koncertjét?

– Feltétlenül! Egyfolytában kint ülök, hol a terem legtávolabbi sarkában, hol a zongora mögött, hol a szatyorcsörgető néni mellett. Folytonos képzeletbeli járőrözés. Egy zongorista számára legalábbis fontos, hogy kívülről hallgassa a játékát. Talán amiatt, mert ezen a hangszeren a muzsikus nincs olyan direkt kapcsolatban a hangokkal, mint mondjuk egy fúvós vagy egy vonós. Ha kamarázunk, ők folyton kérdezik a távolabb állóktól, hogy jók-e az arányok. A billentyűs hangszerek úgyszólván távolságtartóbbak, viszont a muzsikus ezáltal jobban átérzi a teret.

– Ennek fényében aligha véletlen, hogy éppen egy zongorista, Liszt Ferenc terjesztette el azt a fölfogást, hogy a zenész valamifajta médium, akin keresztül rajta kívülről eredő dolgok történnek meg. 

– Ezzel teljességgel egyetértek. Valóban vannak olyan pillanatok, máskor hosszabb szakaszok, és ezt kellene célnak tekintenünk, amikor az embert játék közben, nézve a saját kezét, az az érzés fogja el, mintha ezt nem is ő maga csinálná. Ez fantasztikus élmény, mert ugyanakkor megvan a kontroll. Érzem, hogy a kezemben az irányítás, mégis átjár valami végtelen inspiráció. Nem lehetne megmondani, honnét jön. Akkor vagyok többé-kevésbé elégedett egy koncerttel, ha voltak benne ilyen pillanatok. Az, hogy egy egész koncert ilyen legyen, szinte lehetetlen. 

– A filozófusok határhelyzetekről szólnak, amikor az ember olyan helyzetben érzékeli önmagát, amely szembesíti a továbblépés vagy a meghátrálás kényszerével. Szavaidból úgy sejlik, a művész folytonosan kísérti az efféle határhelyzeteket. Mintha az alkotás, az előadó-művészet pedig különösen a hit próbája, kihívása, krízise volna újra meg újra. Ha játék közben megrettensz, buborékként szertefoszlik minden.  

– Hit nélkül nem menne! Miközben nem tudom, mi is a különbség hit és önbizalom között. Ha hiszek önmagamban, az még csak egy bezáruló kör. De hogy hiszek-e a darabban és abban, hogy ott és akkor megtörténik a születés, ez már egy állandó belső párbeszéd végig a koncert alatt. 

 

DSCF0007

 

– Enciklopédikus, vagy azt is mondhatnám: ínyenc módon válogatod össze a koncertműsoraidat. Olykor egészen váratlan képzettársítások hoznak közös nevezőre látszólag távoli világokat, ahogyan most is Szegeden: Schubertet, Janáceket és Szkrjabint. Szellemi vagy technikai kihívásokra vadászol?

– Van, hogy egészen konkrét a vezérfonál. Így volt ez a decemberben megjelenő lemezem esetében, ahol a hold tematikája volt a válogatás alapja Beethoventől ifj. Virágh Andrásig. Szegedre, ahová majd egy évtizede visszahívnak, mindig kötelességemnek érzem valami különlegességgel készülni. Az idén némileg indirekt a kapcsolódás a három szerző között. Ma, amikor mindent címekkel, szlogenekkel és hívószavakkal tartunk érdekesnek, különleges izgalomnak tűnt egy műsor, amelynek három darabját semmi más nem kapcsolja össze, mint az, hogy mindhárom egy-egy szonáta. Méghozzá a műfaji megjelölés teljes, meglehetősen széles jelentésében. Schubert még beethoveni szellemben gondolkodott a műfajról, Janáček viszont olyan a zenetörténetben, mint valami önmagában felbukkanó sziget, akit látszólag a legkevésbé sem köt az elődök tisztelete, és ebben rejlik a zsenialitása, de az ügyefogyottságai éppúgy. Szkrjabin meg mind közül a leginkább extravagáns. Olyan a zenéje, akár a sűrű tömjén vagy törökméz. Merő szenvedély, sok ötlettel. Azzal is kísérletet teszek Szegeden, hogy a Schubertet vettem a műsor elejére. Kíváncsi vagyok, ebben a lüktető világban rá tudunk-e hangolódni minden fölvezetés nélkül erre a negyven perces zenei végtelenre. „Mennyei hosszúságú” – ahogy Schumann jellemezte ezt a zenét. Egyszóval az is lehetne a műsor címe: a szonáta mellékútjai. 

– Eszerint ismét olyasmit játszol, amivel saját magadat is megleped. Egyes zongoristák két-három műsorral utazgatnak évtizedekig. 

– Az ajándékozáshoz hasonlítanám ezt az egészet: az ember olyasmit ajándékoz szívesen, amit maga is örömmel bontana ki. Mi mástól lenne az ajándék személyes? Vagy lehet, hogy csak mazochista vagyok? Szeretek újakat tanulni. Néha belegondolok, mennyire rövid az ember élete ahhoz, hogy mindent eljátsszon, amit érdemes volna eljátszania! 

– Hiszel-e abban, hogy a zenében kitapintható az az origó, abszolútum vagy értékrend, amelyet az egymás ellen kijátszható szavak és a szavakra épülő filozófia megtagadott – legalábbis a nyugati világ utóbbi száz évében? Lehet-e a zene menedék a biztos fogódzóra vágyó ember számára? 

– Egy biztos: számomra a zene a szent dolgok közé tartozik. Akár a kenyér meg a bor. Valami isteni csoda folytán születnek. Arra, hogy mi borzongat meg, ha meghallunk egy szeretett dallamot, nincs racionális magyarázat. A zene is valami felsőbbrendű dolog. 

 Marton Árpád

OKF_logo2


Címke: , , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő