12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Lujza és a tudósok
2015.10.16 - tiszatáj

MORBID RANDEVÚ A BONCASZTALON

A Medikai Vénusz című kiállításhoz kapcsolódó beszélgetés a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

Résztvevők:

  • Drozdik Orsolya, a kiállított művek alkotója
  • Kérchy Anna, a Szegedi Tudományegyetem Angol-Amerikai Intézetének adjunktusa, ugyanitt a Társadalmi Nemek Tudománya Kutatócsoport tagja
  • Varga Benedek, a SOM főigazgatója

Négyen ülnek a két felravatalozott testtel szemben, bizonyára véletlenül, de mindnyájan feketében. A két test, egy nyitott hasüregű, 18. századi rubensi szépség parókában, nyakában gyöngysorral, és egy fehér gipszöntvény, emez ép parafrázisa, enyhén szétnyíló lábakkal, talppal a beszélgetők felé. Az élők és holtak közt alig fél méter távolság. A közönség, mint vándorcirkuszi látványosságot, üli körbe Tulp anatómiájának modernkori performanszát. A morbid kontextusra maga a groteszk cím is ráerősít: Vénuszok randevúja. A diskurzus a női test társadalmi, kultúrtörténeti változásairól szól, illetve arról, hogy a férfi évszázadokon át milyen módon zsákmányolta ki a nő társadalmi testét. Miközben érvelésüket hallgatom, olyan mély borzongást érzek, amely erősebb a belső szervek látványához nem szokott bölcsész idegenkedésétől: miről folyik a párbeszéd tulajdonképpen? Nem éppen itt és most folytatódik, vagy talán éppen itt és most kezdődik a testek kizsákmányolása? Amikor a halott test előtt feminista diskurzust folytatnak, (mondom ezt nő létemre), etika és esztétika horrorisztikus határmezsgyéjére tévednek, miközben csak egy dologról lenne itt érdemes beszélni: magáról az elmúlásról, a fizikai lét elgyászolásáról, az egzisztenciális válságról, mely évezredek óta mindannyiunk kikerülhetetlen fájdalma, ha a halál, a saját halál gondolata megérint. A Medikai Vénusz egy Memento Mori, a régi és a mai ember halálfélelme. Egy dermesztő apokaliptikus lovas, a sarokban kuporgó kaszás árnyék, a sírokon bomló gerberák félelmet keltő bűze. A Medikai Vénusz nem a férfi vágyakozó tekintetének szülötte: a Vénuszt éppen az a tudományos érdeklődés szülte, amely most a szemünk láttára újraboncolja.

Az erős felütés és a számomra visszás installáció ellenére úgy gondolom, fontos foglalkoznunk az eseménnyel, hiszen Drozdik Orsolya olyan művész, aki kevésbé van jelen a kortárs magyar művészeti diskurzusban, pedig konceptualitása elgondolkodtató és mélyen intellektuális.

Drozdik Orsolya képzőművészete és írásai hazánkban elsősorban a feminista művészettörténettel, posztmodern tendenciákkal foglalkozó művészettörténészek és egykori/mai tanítványai közt ismerős. Jó tíz évvel megelőzve korát már a hetvenes években olyan terület, a nők testreprezentációjának problémája foglalkoztatta, amely a kádár-kori Magyarországon értelemszerűen nem teljesedhetett ki, ezért 1978-tól kezdve Amszterdamban, Kanadában, New Yorkban élt, hogy tudását, művészetét gazdagítsa. A nőiség ábrázolásának problematikusságával foglalkozott performanszaiban, szobraiban, installációiban, képeiben, és hazánkban elsőként ő tette kritikai elemzés tárgyává a nőalkotásokat a mára legendássá vált Rózsa presszó generációjának tagjaként. A rendszerváltásig alig volt publikálva, kiállítva néhány mű ezek közül, s a 90-es évek során is csak fokozatosan kerültek közgyűjteményekbe, illetve mutatták be őket kiállításokon. Drozdik azok közé a művészek közé tartozott, akik a hetvenes évek végén a hagyományos főiskolai képzés mellett elsajátították a radikális avantgárd eszméket is. A happeninget és body artot ekkoriban váltja le a performansz, Drozdik egyik meghatározó műfaja, s még egy fontos, más művészeket is jellemző fordulat következik be ekkor: a kollektív eszmék individualizációja, élet és halál kérdéseinek esztétizálása.

A budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban kiállított műve is ezt a tematikát boncolgatja: a halott női test, mint esztétikai tárgy jelenik meg előttünk bordó párnákra helyezve, ravatalon. Drozdik saját testét öntette gipszbe egy anatómiai szemléltető eszköz parafrázisa, illetve annak rehabilitálásaképpen: a halott-fehér gipsz test mellett, üveg tárlóban fekszik a híres anatómiai, vagy Medikai Vénusz, a feminista diskurzusok egyik meghatározó objektuma.  A Venus Anatomicaként ismert 18. századi fekvő női alak az emberi test nyirokrendszerét mutatja be. Azért figyeltek fel rá a feminista gondolkodók, mert a női testet addig csupán a férfi ellenpárjaként egyes traktátusokban a férfi jobbjára helyezve jelenítették meg, illetve nagyritkán a női ivari szerveket (többnyire megtermékenyített állapotban) szemléltették stilizált női testeket megjelenítő anatómiai rajzokon. Mivel a nőt a férfi tökéletlen formájának tartották, anatómiai ábrázolásokon a tökéletes idealisztikus embert, vagyis a férfit alkalmazták szemléltető eszközül. Jellemző példája ennek az az olvasópult fölött görnyedező férfi csontváz, amely még halálában is saját testének működését tanulmányozza, a ráció, a res cogitans groteszk szimbólumaként. A 18. századtól kezdték el a nő önálló biológiai nemét elismerni, azért ekkorra tehetők az első önálló női anatómiai szemléltető eszközök. Ezek azonban kivétel nélkül fekvő, magatehetetlenséget, ernyedtséget sugárzó, nem ritkán erotikus beállításban, szétnyíló combokkal, nyitott ajkakkal, félig lehunyt pillákkal prezentált testek. Ennek ellenére a női preparátum ikonográfiája nem egyértelműen azonosítható a férfiúi res cogitanssal oppozícióba állított érzékiséggel. Ez elsősorban a barokk stílus terjedésével válik egyértelművé: a barokk patetizmusa összeütközésbe került a halott test lemeztelenített, naturális látványával, és hozzálátott a preparált testek esztétizálásához, művészi szépséggel való felruházásához. Ebben a kontextusban az ernyedt, elalélt test nem a női szexualitás manifesztációja, hanem a halál nyugalmává szelídülő szenvedély megjelenítője. Ennek egyértelmű előképeit a szobrászatban találjuk meg: Giovanni Bernini extatikusan vonagló Szent Teréze szintén azt a pillanatot ábrázolja, amikor a haláltusa halállá szelídül. „Ez a halál nemes, etikus és tiszta, a nő aktja nem a szerelem szexuális tárgya, hanem a szépség kontemplációs igényű megragadására irányul, mintha a későbbi romantika halálban feloldódó szerelemképe vetülne elénk. A tökéletes anyatermészet feltárulkozása az isteni lét mibenlétét kereső ember számára.”[1]

Drozdik Orsolya elmondta, hogy amikor először megpillantotta az anatómiai Vénuszt, a sírva fakadásig meghatotta. A preparátum testszerűsége, sebezhetősége és kifosztottsága mélyen felkavarta, és alkotó kísérletezésre ösztönözte. Beszélgetőtársa, Kérchy Anna Orsolya Szerelmes leveiben találkozott először a Vénusszal, tehát irodalmi szövegként ragadta magával. Az ezüsttálakba vésett szerelmes versek nádszálakra illesztve ingadoztak a ravatalon fekvő test körül, a törékeny egyensúly szimbolikájára hívva fel a figyelmet.  Mindemellett a nádszál a Freud és Lacan által predesztinált fallikus nyelvhasználatra is utal, a nyelvre, melyet férfiak műveltek és férfiak használtak, s melyet fallikus jellegétől megfosztani csak értelmi úton lehet. Drozdik nem csak a női testet, hanem a női nyelvet is szeretné visszabirtokolni, hogy a férfiak nyelve helyett végre a saját szavai szóljanak. A valódi női hang megjelenése tehát művészetének minden műfaját jellemző, nagyon fontos tendencia.

Kérchy Anna párhuzamot vél felfedezni orvoslás és művészi tevékenység között: a művész csak a leendő műalkotást látja a modellben, éppen úgy, ahogyan az orvos csupán a beteg testre fókuszál, nem pedig a személyre. Az elfojtott testiség – mellyel elsősorban mindig is a nőt azonosították –  irodalomban megjelenő kitüremkedéseivel, ezen kívül pedig body studies-zal foglalkozik, éppen ezért több, kutatási területét illetően is reprezentatív példára lelt a Vénuszban.

Az, hogy Orsi kifosztottnak látja az 1780 körül készült Vénuszt, Varga Benedek szerint szubjektív álláspont. Az a korszak, amely megteremtette ezt a szobrot, nem a kifosztottságot akarta ábrázolni, még csak nem is a kitárulkozást, hanem valami végtelen borzalmat, és végtelen érdeklődést a test működésének megértésére. Bár a karteziánus gondolkodás, amely ezt a testet létrehozta, színtisztán nem körvonalazta számunkra az eredeti szándékokat, az évszázadok során rárakódott különféle jelentésrétegek tanulmányozása ugyanannyira érdekes, mint az eredeti kontextusé.

Míg a korabeli Vénuszt legalább tucatnyi holttestből formálták, a másikon Orsolya saját, tökéletesen arányos női testéről van szó. A közöttük eltelt több száz év ellenére mégsem állnak nagyon távol egymástól, hisz mindkettő művészeti termék, melynek a lényege abban áll, ahogyan a befogadó látja őket. Nincsenek objektív, abszolút kijelentések, az azonban bizonyos, hogy olyan objektumok ezek, amelyeken keresztül az élő ember találkozik a halál lehetőségével, illetve, amelyekkel találkozva az ember el tud jutni a halál peremére.

A művészi intuíció hasonlósága azonban látszólagos csupán: Drozdik szerint paradigmatikusan megváltozott az, ahogyan az emberi testet nézzük. A számítógépes képi modellezések, a röntgen, mely feltárás nélkül is megmutatja az emberi test rejtelmeit, teljesen megváltoztatták a test megfigyelésének metódusát. A paradigmaváltás következtében nem csak a korszak esztétikája változott, hanem a saját testünkhöz való viszonyunk is.

Varga Benedek végül elmesélt egy anekdotát, miszerint az anatómiai Vénuszt maguk között évtizedek óta csak Lujzának nevezik. Úgy gondolom, a feminista diskurzus érzékeny területre, talán nem túlzás, hogy a tabu területére tévedt, amikor performálta Lujza és a tudósok találkozását a boncasztalon.

Váraljai Anna

 

[nggallery id=607]

 


[1] Horányi Ildikó: Lélegzetelállító szépségű anatómiai viasszobrok, In.: http://www.magyarmuzeumok.hu/targy/2765_lelegzetelallito_szepsegu_anatomiai_viaszszobrok


Címke: , , , , , , ,
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő