„De a recept nem ég!”

DARVASI LÁSZLÓ
ÚJ NOVELLÁSKÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

„De a recept nem ég!” Nem ám, ellenben füst helyett novella válhat belőle. Darvasi László új novelláskötete az Isten. Haza. Csal. novellái periférián játszódnak, olyan történetek kerültek bele, amelyek nagy részét bármelyikünk átélheti. A Margó Irodalmi Fesztivál zárónapján Megyesi Gusztáv, újságíró beszélgetett az íróval az új kötetről a Szabó Ervin Könyvtárban.

A kötet novellái egy régi hangot elevenítenek fel, a ’90-es években írt „magyar novellák” hangját idézik Darvasi szerint. Ezt a jelzős szerkezetet Mészölytől kölcsönözte, és az ebben az időszakban írt novellák közül kettőt be is emelt a kötetbe. A most megjelent novelláskötet egy „dramaturgiai madzagra felfűzhető törtenetek” sora, az élet adta képek jelennek meg a novellákban, ellenben azt, hogy szociografikus módon a magyar valóságot írta volna meg, az író visszautasítja, hiszen mindegyikben benne van a mese.

Kézenfekvő önéletrajzi vonatkozás a novellákkal kapcsolatban az apa-fiú kapcsolaton lévő hangsúly, az apa figurák erőssége, hiszen a novellák keletkezésének időszakában vesztette el apját az író. Természetesen benne van, de mégsem önéletrajzi. Érzések, állapotok, élmények jelennek meg az egyes írásokban, még ha személyesnek tűnnek is. Például az üst, amelyben a halott, mindent megőrző apa egzisztenciáját kellett felszámolnia. Az üst motivummá válik, az egyik figura mindig eléget mindent, azonban egyik alkalommal egy gyógyszerész hagyatékát kell elégetnie. Ez pedig már egy másik történethez vezet, amikor Darvasit egyik barátja invitálta egy közös barátjukhoz, aki történetesen gyógyszerész, hogy mivel új házba költözik, menjenek ki hozzá segíteni, többek között elégetni a feleslegessé vált recepteket – ő ugyan nem tudott csatlakozni, de a barát beszámolt neki élményeikről: „…a recept nem ég”. Az „ufó” pedig „leszállt” – fogalmazott Darvasi László, ahogy letette a telefont, tudta, hogy ebből novella lesz.

Nem csak ez a momentum ragadta meg az író képzeletét, hanem például a Mamutban járt, amikor meglátta, hogy egy „félhajléktalan öregasszony” éppen a telefonját tölti a mellékhelység melletti konnektorban. Ez alkalommal is egyértelmű volt, hogy novella születik a képből. A váz viszonylag hamar megvan, vallotta a szerző, aztán elkezd dolgozni a novellákon.

Megyesi Gusztáv félig viccesen megjegyezte, a közös nyaralásokon már tudja, miről fog írni Darvasi, hiszen mindig sokat beszél róla. Ő azon művészek közé tartozik, akik sokat beszélnek egy témáról, ellenben máshogy írnak, mint ahogy beszélnek. Nem úgy, mint Tandori Dezső, vagy éppen Tolnai Ottó – ők versben írnak, versben beszélnek.

A szövegek jellemzője, – Darvasitól megszokott módon – hogy nagyon pontosak a mondatok, a szövegszerkesztésre nagy hangsúlyt fektetett ismét, nincs felesleges mondat. Ezzel kapcsolatban kérdezte az ÉS újságírója, hogy mennyi idő, mire egy-egy novella elnyeri végső formáját. Az író olyan, aki folyton javítgatja a művét, reggel, este, szeretkezés előtt, után, éjjel, részegen, józanul, aztán közlik, a „hiba pedig ráugrik az ember arcába: Hej, szevasz, itt vagyok”.

Ritka, hogy egy mondat készen jön. A Virágzabálókkal kapcsolatban említette meg Darvasi, hogy ott nem volt olyan mondat, amit nem írt volna át. A mostani kötetnél a novellák zárlataira figyeltek nagyon Turi Tímeával, hogy egy novella mitől fordul meg. Az utolsó szöveg például eredetileg a Holmiban jelent meg, és érezte, hogy valami nem stimmel vele, míg végül a novella a felére csökkent. Van olyan novella is, ami „menthetetlen”. Ebből a kötetből is voltak írások, melyek „könnyűnek találtattak” és kiestek. Ám amikor már egy-egy szöveg nagyjából kész van, nagyon szeret dolgozni velük.

A lecsupaszított mondatok mellett a kötet címéről is szó esett: Isten. Haza. Csal. , amely szintén nem bőbeszédű. Ez a három szó néhány évvel ezelőtt állt első ízben egymás mellett, amikor Keresztury Tibor egyik kötetéről írt, és ez volt az alcím. Azóta dédelgette a szavakat, míg a novellák háromnegyedén túl tudta, hogy ez lesz a cím. A címmel kapcsolatban kapott olyan visszajelzést is, hogy valaki azt mondta, hogy Parti Nagy Lajos találta ki – ezt dicséretnek vette.

A beszélgetés során természetesen a tárcák és a novellák kapcsolata is előkerült. Szív Ernőként a mai napig jelennek meg tárcái. Már nem is emlékszik mindig, mit írt már meg, és mit nem. Egy ízben például a Kisbeszéd a lépésről  című írását kétszer írta meg, amire már csak a szöveg mentésekor derült fény: ilyen nevű dokumentum már létezik – jelezte a számítógép. Az is előfordul, hogy egy tárca addig nem hagyja nyugodni, míg novellává nem válik.

Jelenleg egy regényen dolgozik, amely az 1728-as szegedi boszorkánypert dolgozza fel. Nagyon sok korabeli forrást olvasott, nézett át és a mostani változatban még nagyon sok szereplő a saját nevén szerepel. Azonban kérdés számára, hogy íróként megteheti-e, hogy fest egy képet a szereplőkről, ám ez a kép nem lesz történelmileg minden oldalról fedhetetlen, hiszen nem ismeretterjesztő könyv, hanem regény készül, és a szereplők sem tudnak védekezni. Ez azonban a jövő kérdése és egy legközelebbi beszélgetés témája.

Vagdalt Krisztina

Magvető Kiadó

Budapest, 2015

264 oldal, 3290 Ft