Tiszatájonline | 2021. június 2.

Gergely Ágnes: Karinthy Ferenc

Ahogy megérkeztünk, azonnal kérdezősködött: merre van a szálloda, hány kilométer Helsinkitől Lahti, reggel hány órakor kezdődik a konferencia, meddig lehet bemenni a szaunába. Ez érdekelte igazán, a szauna. Világos volt, hogy hármunk közül ő lesz a küldöttség vezetője, Karinthy Cini; mindenki ezen a becenéven szólította, még apja ragasztotta rá, Karinthy Frigyes, így legalább kapcsolatba kerültünk a nagyszabású irodalmi múlttal […]

Ahogy megérkeztünk, azonnal kérdezősködött: merre van a szálloda, hány kilométer Helsinkitől Lahti, reggel hány órakor kezdődik a konferencia, meddig lehet bemenni a szaunába. Ez érdekelte igazán, a szauna. Világos volt, hogy hármunk közül ő lesz a küldöttség vezetője, Karinthy Cini; mindenki ezen a becenéven szólította, még apja ragasztotta rá, Karinthy Frigyes, így legalább kapcsolatba kerültünk a nagyszabású irodalmi múlttal. Cini vitézül tűrte, ha összehasonlították zseniális apjával; ma már úgy hiszem, hogy az a töméntelen vicc, ugratás, kollégák és idegenek bolonddá tevése, aminek a híre országszerte szétfutott, sőt, az egész folklorizálódott, nem lehetett más, mint az apjával vívott küzdelem kardvágás-sorozata. Akadt köztük ártalmatlan tréfa, mint az apróhirdetés, amelyet az 56 után börtönből szabadult Zelk Zoltán nevében Cini tett be az újságba: Fiatal lánynak szoba kiadó – Zelk azután Kutyát veszek szövegű hirdetést adott fel Cini nevében –, de voltak merészebbek, például a távirat, amelyben egy „színigazgató” főszerepet ígért egy igazságtalanul félretett színésznőnek.

A lahti konferencia 1971 nyarán volt, júniusban, Szentivánéj körül, a tóról oda látszottak a csónakok, a gyepről a sátrak, fiúkkal, lányokkal; mi hárman, Cini, Jován (Jovánovics Miklós lapszerkesztő) és én, szállodában laktunk. Aludni nem lehetett a fehér éjszakáktól, a férfiak éjfélkor még futballoztak. Másnap Cini a szaunából jött a konferenciára, virgoncan, frissen lépett a mikrofon elé; a közönség a füvön ült. A modern európai író sorsáról beszélt Cini, folyékony angolsággal, több nyelven kiválóan tudott; egyszerre azt hallottam: yesterday I have been, azután: last year I have seen. – Mit rázogattad a fejedet, mialatt beszéltem? – huppant le Cini mellém a fűre. – Bocsánat – mondtam. – Remek voltál. De miért használtál lezárult múlt idő, tegnap és tavaly után félmúlt idejű igét? – Cini másnap újra a mikrofon elé állt, yesterday I was, mondta hangsúlyosan, last year I saw, és rám nézett. Elnevettem magam. Este bevittek bennünket Helsinkibe, a Nemzeti Színházban verseket, novellákat olvastunk fel, utána háromtagú magyar tánczenekar játszott a színház előcsarnokában. – A nőknek itt nem lehet hazudni – panaszolta a dobos. – Mindent elhisznek, amit az ember mond nekik.

Szólt a lassú északi dzsessz, engem senki sem kért fel táncolni. – Ne csodálkozz – mondta Cini. – Megkérdezték tőlem, ha felszólalok, te miért rázogatod a fejedet, és miért bólogatsz. Azt mondtam nekik, te vagy a vörös komisszár.

Nem lehetett rá sokáig haragudni. Másnap ellátogattunk a magyar nagykövetségre. Cini megkérte Rónai Rudolf nagykövetet, szerezzen egy képeslapot, amelyen a finn szauna látható, fürdőzőkkel. A lapot behozták; a képen a szauna-gőzben meztelen nők és férfiak ültek, bágyadtan és gátlástalanul. Itt is a Magyar Népköztársaság érdekeit képviseljük! – írta Cini a lap hátuljára. Aláírtuk. A nagykövet elfojtott mosollyal ígérte meg, hogy a lapot futárral küldeti el a magyar külügyminisztériumba.

Legközelebb hat év múlva, 1977-ben láttam Cinit, egy novelláskötet kéziratát hozta be a Szépirodalmi Könyvkiadóba, ahol akkor dolgoztam; Illés Endre igazgató engem bízott meg a szerkesztéssel. A kötet címe valamilyen összejövetelre utalt, amelyről nem tudni, baráti találkozó vagy tivornya – amíg a fegyver el nem dördül. A történetről lelkes szerkesztői jelentést írtam, vigyázva, hogy a könyvet ne lehessen kriminek vagy politikai bestsellernek olvasni. A kötet megjelenését a cenzori hivatal – a Kiadói Főigazgatóság – nem engedélyezte. Illés Endrét rendreutasították. Illés behívatott engem, és lehordott, amiért ilyen lelkes jelentést írtam egy veszélyes kéziratról. Minden munkanapon jelentkeznem kellett, Illés éreztette velem, hogy bajt hoztam a kiadóra. Vártam az elbocsátást. A kiadást végül engedélyezték; néhány „formai változtatást” kellett a kéziraton elvégeznem; előbb közöltem őket a szerzővel. A KF utasítása így szólt:

  1. A kötet címe ne legyen semmiféle összejövetel, csak az évek múlását jelző, semleges Harminchárom.
  2. A novellák ne legyenek címmel megjelölve, csak arab számokkal.
  3. A könyvben ne legyen tartalomjegyzék.
  4. Az utolsó novella – a gyilkossági kísérlet – az utolsó előtti helyen szerepeljen.

Semmi nem hívhatja fel az olvasó figyelmét arra, hogy ebben a novellában egy magas beosztású kommunista le akarja lőni a lánya udvarlóját.

Illés megint behívatott. – Látja – fogadott derűsen –, mit mondtam? Jó ügyek mellett érdemes kiállni.

A változtatásokat elvégeztem, a könyv megjelent. Az utolsó előtti novellából Cini később sikeres színdarabot írt, a darabot a Thália Színház mutatta be. Talán film is készült belőle, de tovább nem követtem az eseményeket. Abban az évben eljöttem a kiadóból.

A Harminchárom című novelláskötet belső borítólapján a fülszöveg egyik mondata így kezdődik: A bravúros szerkesztéssel nemcsak azt éri el Karinthy… Cini belenézett a levonatba. – Nem – mondta. – Ne így. Írd ki a teljes nevemet. Karinthy Ferenc. Karinthy, keresztnév nélkül, az csak az apám.

1971/1997/2014.

(Megjelent a Tiszatáj 2015/3. számában)