Tiszatájonline | 2015. szeptember 29.

Könyvvásári kis napló

SZELES JUDIT GÖTEBORGI KÖNYVVÁSÁRRÓL
Még el sem indultam, még be sem csomagoltam, de már látom, hogy nehéz lesz a csomagom, mert benne minden utálat és megvetés, amit csak mostanában olvastam a svéd sajtóban a magyarországi helyzetről… Csak így, röviden: a magyarországi helyzet. Mindenki tudja, miről van szó, a világ bármelyik pontján. Kellene szégyenkezzem? Hogy toljam oda a pofám Európa második legnagyobb könyvvásárára, a göteborgira? […]

SZELES JUDIT SVÉDORSZÁGBAN ÉLŐ MAGYAR KÖLTŐNŐ ÍRÁSA
A GÖTEBORGI KÖNYVVÁSÁRRÓL 

Monda az Ur Jónásnak: „Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák.”
Babits Mihály

Nulladik nap – Magyarországi helyzet

Még el sem indultam, még be sem csomagoltam, de már látom, hogy nehéz lesz a csomagom, mert benne minden utálat és megvetés, amit csak mostanában olvastam a svéd sajtóban a magyarországi helyzetről… Csak így, röviden: a magyarországi helyzet. Mindenki tudja, miről van szó, a világ bármelyik pontján. Kellene szégyenkezzem? Hogy toljam oda a pofám Európa második legnagyobb könyvvásárára, a göteborgira? Pedig én arra számítottam, hogy végre találkozom rég nem látott költőtársakkal, irodalmárokkal, és örülünk egymásnak, ám nem. A sajtó a magyarországi helyzettől hangos, még több nyilvánosságot követelnek a svédek, még több közéleti programot a vásárra, hogy végre ki lehessen kérdezni a jelenlévő magyar politikusokat: Hogy gondoltátok ti ezt?

Gondolta a fene, hogy ilyen nehéz lesz a csomagom, tavaly még egy kis hátizsákkal lézengtem a hatalmas vásáron, a nyakamban az elmaradhatatlan fényképezőgéppel.  Minden percem be volt osztva, egyik szemináriumról ki, a másikra be, versek, dráma, próza, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Őszintén szólva nagyon élveztem a vásári forgatagot. A torkom csak akkor szorult el – valamikor az utolsó előtti nap délutánján –, amikor, még pletyka szinten megtudtam, hogy a 2015-ös év díszvendége Magyarország lesz. Pedig akkor még nem volt helyzet. Vagy legalább is nem akkora, mint idén. Azt éreztem, hogy botrány lesz, hogy szégyent hoznak ránk – nem is ránk, hanem személyesen rám. Tudtam, hogy 2015-ben is tudósítanom kell majd. Ez nem is volt vitás. De kellemetlenül érzem magam azóta is. Hogy lehet úgy ma magyar irodalomról beszélni, hogy a napi politika ne folyjon bele? Csak próbálkozni tudok.

Első nap – Kormányeltörésben

Elmém csak téveleg széllyel kétségben,
Mint vasmacska nélkül gálya az tengerben
Kormányeltörésben,
Nincsen reménsége senki szerelmében.
Balassi Bálint

Ha az embert Göteborgban gyötri a honvágy, menjen el a Sjuan (Hetes) sörözőbe, ami éppen a nagypiac (Saluhallen) mellett található – még magyar szót is hallhat. Itt, ebben a kocsmában végződött az első napom. De hogyan kezdődött az egész, hogy a Hetesben végeztem?

Nem túl korán reggel érkeztem a könyvvásárra. Mindjárt azt akartam elintézni, hogy Domonkos István Kormányeltörésben című versének tizenkét nyelvre lefordított verzióját megkeressem a magyar standon. A Balassi Intézet adta ki az antológiát, és tudtam, hogy meg akarom venni, nem magamnak, mert én tudom, élem a verset könyv nélkül is, hanem a lányomnak. A lányom másfeles generáció, nem teljesen másodgeneráció, mert életének első tízegynéhány évét Magyarországon élte le. Karácsonyra megkapja, de ez titok! Az viszont nem titok, hogy a vásárra meghívta a Balassi Intézet Domonkos Istvánt, az Egyetlen élő svédországi magyar költőt (most vessétek rám a követ!), de Domi betegségére hivatkozva nem vállalta a megjelenést. A szomorú az, hogy nem volt egyedül ezzel, egy másik Egyetlen sem tudott eljönni hasonló okok miatt. Esterházy Péter svédországi kiadója által üzente meg, hogy elfogyott a regimentje. Szóval nagy szomorúsággal vette kezdetét a vásár.

Szerencsémre a nagy szomorúságban találtam társakat, akikkel tovább szomorkodhattunk hol a távollévő írók, költők miatt, hol meg a kormányeltörés miatt… Találkoztam régi ismerősökkel, „sárvárosokkal” (Sárvári Diákköltők és Diákírók Találkozója), új arcokkal, rengeteg emberrel. Nagy volt a zaj, csak tévelyegtem. Láttam-hallottam a magyar kormány bevándorlási politikája ellen tiltakozókat. Hallottam kevésbé sikerült beszélgetést (rossz hangosítás és rettenetes tolmácsolás miatt), remek körinterjút a magyar nőírókkal (sic.!): Jókai Annával, Mezey Katalinnal, Tóth Krisztinával, Kiss Judit Ágnessel és Szécsi Noémivel, hallottam Varró Dániel és Kiss Judit Ágnes verseit svédül.

De végül a Hetesben kötöttem ki két svéddel. A magyar bánatában iszik, hát ittam. A svéd barátaim nem bánatukban tették ezt. Jó volt egy kicsit másról is beszélni, mint a magyar kormányeltörés.

Második és harmadik nap – A fene háromnyelvű segg

Már minálunk, babám,
Már minálunk, babám,
Az jött a szokásba…
Szkárosi Endre

Nem, nem hagytam ki a második napot. De aznap elvesztem a fordításban. Volt szerencsém magyarul, angolul és svédül verseket hallgatni, sokszor ugyanazt a verset több nyelven is. És volt szerencsém a magyar irodalom svédre fordítóival találkozni. Maria Ortman, Márky Ildikó, Gunnar D. Hansson, Jávorszky Béla, Owe Berglund és Daniel Gustafsson Pech tolmácsolásában hallgattam többek között Tóth Krisztinát, Varró Dánielt, Mezey Katalint, Visky Andrást, Kukorelly Endrét. Közben arra jöttem rá, hogy a három nyelv az agyam különböző részeiben tárolódott el, és nem tudom átkapcsolni az egyiket a másikba, hanem mindegyik önálló életet él. Más volt Tóth Krisztina magyarul, és más svédül. Más húrokat rezegtetett meg bennem. A második és a harmadik nap jelentősen elfáradtam a fene nagy háromnyelvű seggbe. Hiszen az agyamat három területen is megmozgattam. A legnehezebb azonban az volt számomra, amikor Lipcsey Emőke egy hangkölteményét egyszerre magyarul és svédül hangoztatta el. Akkor hirtelen rövidzárlatot kaptam, és nem tudtam a két szövegre egyszerre figyelni, minduntalan a magyar tolakodott előre, tudomásul sem véve a svéd szöveget.

A harmadik nap legizgalmasabb történése számomra az volt, amikor Szkárosi Endre a Már minálunk, babámat egymás után három nyelven (magyarul, angolul és németül) énekelte el. A Szkárosi-féle hangköltészet mellett ott volt Ladik Katalin performansza is – nagyon izgalmas –, ahol a szövegre alig tudtam figyelni, pedig magyarul volt, annyira elragadott a performansz. Elmondom, miért. Egy kerítést feszített ki (tyúkketrec) két mikrofonállványra, kitette rá a Tranzit Zoon (tranzit zóna / tranzit állatkert) táblát, és emberből majommá, illetve más állattá változott át az előadás során végre helyretolva a kibillent időt.

Nem, nem hagytam ki semmit. Minden fontos költészeti eseményen részt vettem. Csak a politikai vitákat kerültem el nagyívben. Beültem a Költészetszobába, ahol légkondicionált, tiszta irodalmat hallgattam. Főleg svédet, de magyart, beloruszt is. Ott volt az egyik kedvenc svéd költőm, Linn Hansén is, és eszembe jutott, hogy elkezdtem fordítani a Kopogd le című verseskötetét. Valami miatt azonban abbamaradt a fordítás. De most ismét kedvet kaptam.  És még az is lehet, hogy erőt veszek magamon, és megpróbálom összekapcsolni, összeérintekeztetni az agyam magyar és svéd nyelvű részeit.

Negyedik nap – Epilógus

Most már itthonról írok. Letettem a nagy csomagomat az előszobába, majd kimosom a szennyest valamelyik nap, amikor ráérek, nem pakolok még ki. Hagyom, hadd érjen. Különösen kellemes őszi idő van Svédország nyugati partján: melegen süt a nap, csivitelnek a madarak, mintha nem is vennének tudomást arról, hogy hamarosan itt a tél.

Most már elmondhatom, hogy részt vettem Európa második legnagyobb nemzetközi könyvvásárán, és nemcsak mint tudósító (mert mit tudom én!), hanem szereplőként is. Az utolsó, negyedik napon, vasárnap én is felléptem a vásáron, mint debütáló magyar költő. Hosszú évek hallgatása meg a sunyiban írás után nekem is megjelent egy kötetem ebben a szép őszi időben: Ilyen svéd (FISZ, 2015.). A magyar standon olvastam fel két versemet magyarul és svédül, kedves barátom, Urbán Csaba segített a svédül való felolvasásához… No, nem azért, mintha nem tudnék svédül,a verseket is én fordítottam, hanem a változatosság kedvéért: kellett egy férfihang a női mellé. A felolvasáson alig húszan voltak – kicsi volt a stand befogadóképessége –, a legtöbben svédek. Néztem az arcokat a svédnyelvű felolvasás alatt. Jól vették a lapot. Pedig egészen különleges szemszögből, az enyémből, beszélnek a versek Svédországról. Senki nem sértődött meg, sokan gratuláltak, még gerberát is kaptam. Igazán különlegesnek éreztem a pillanatot, amikor köszönetet mondhattam kiadómnak, Lapis Józsefnek, mentoromnak, Áfra Jánosnak, a Balassi Intézetnek (különös tekintettel Szabó Zsuzsannára) és a Göteborgi Könyvvásárnak.

Most már itthonról írok. Az itthon Strömstad, egy észak-nyugati svéd kisvároska. Innen írok a messzi Magyarországra. Jó volt, hogy eljöttetek! Jók voltak a kis, emberi találkozások, szóváltások. Jó volt látni benneteket Göteborgban. Remélem, a csomagotok csak új könyvektől nehezek, mint nekem is. És remélem, hogy újra találkozunk.

Svédország szikla és erdő
a fenyőfák kevés talajon
a gránitba kapaszkodnak 

a svédek kőszívűek
főleg a bohusläniek
nehéz megkapaszkodni bennük
nem is érdemes hozzájuk szólni
mert mind hallgatagok
csak hosszas kalapácsolással
lehet a kőszívüket megnyitni
ami lehet, hogy nem éri meg a fáradtságot 

nehéz felfogni
hogy tanulhatták meg a tangót
ezt a szenvedélyes táncot
az argentin hajósoktól

Göteborg-Strömstad, 2015. szeptember

[nggallery id=603]

A szerző felvételei