MACI-találkozó a tarjáni Megálló közösségi házban

A MASZK Egyesület által működtetett tarjáni Megálló közösségi házban lesz szeptember 25-én, pénteken 12.00 órától az Állampolgári Részvétel Hete keretében a megyei MACI-találkozó. A szervezők mindenkit várnak a találkozóra: civil szervezetek képviselőit, jelenlegi MACI-tagokat és érdeklődőket is, akik megismerhetik a MACI-t, a magyar civil szervezetek együttműködő közösségét.

Az első Csongrád megyei MACI-találkozót az idei Állampolgári Részvétel Hetére időzítették, ezzel kapcsolódnak az országos rendezvénysorozathoz, melynek egyik fókuszpontja a „Civilimidzs”. A találkozó célja, hogy a MACI-események ne csak Budapestre korlátozódjanak, hiszen az ország lakosságának 80%-a a fővároson kívül él, rengeteg civil szervezet működik vidéken, s közülük sokan csatlakoztak a MACI-kampányhoz (www.sziamaci.hu, www.facebook.com/sziamaci). Az összejövetellel azt is szeretnék elősegíteni a szervezők, hogy a MACI-kampány még inkább betölthesse feladatát, és hogy a civil szervezetek egyre inkább ismertté, láthatóvá váljanak az állampolgárok számára. A találkozó keretében bemutatkoznak egymásnak és az érdeklődőknek a Csongrád megyei MACI-tagok, majd zártkörű szakmai beszélgetés keretében vitatják meg eddigi tapasztalataikat, az újonnan csatlakozni kívánó szervezetek pedig terveiket, elképzeléseiket oszthatják meg a többi civil szervezettel.

Az Állampolgári Részvétel Hetéhez kapcsolódik a Megálló szeptember 24-i Grand Café Kertmozi vetítése is, ezen az érdeklődők a Phoenix bár című új német filmet nézhetik meg (https://www.facebook.com/events/1663415440570505/).

További információ:

Rostás Viktória, Megálló közösségi ház, [email protected], +36 30 697 2004

http://reszvetelhete.hu/events/538/csongrad-megyei-maci-talalkozo/

https://www.facebook.com/events/1615264742071850/