01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A nem létező Norvégia
2015.09.14 - tiszatáj

SLAVOJ ŽIŽEK
A MENEKÜLTVÁLSÁGRÓL

Az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába áramló menekültek egy sor olyan reakciót váltottak ki, melyek feltűnően hasonlítanak arra, ahogy Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyvében a halálos betegség feldolgozásának fázisait leírja.  Először jön az elutasítás: „Ez nem komoly, ne is vegyünk róla tudomást” (ezt ma már nem igazán halljuk). Aztán ott a düh – „hogyan történhetett ez meg velem?” –, amely akkor tör fel, amikor a tagadás már értelmetlen: „A menekültek az életformánkat fenyegetik! Muszlim fundamentalisták rejtőzködnek közöttük! Meg kell őket állítani!” Majd az alkudozás következik: „Rendben, döntsünk a kvótákról, engedélyezzük a menekülttáborokat az egyes országokban. Ez után jön a depresszió: „Elvesztünk, Európa teljesen iszlamizálódni fog.” Eddig még nem láthattuk Kübler-Ross ötödik fázisát, az elfogadást, mely ebben az esetben egy összeurópai terv felvázolása lenne a menekültkérdés megoldására.

Hogy mit kellene tenni? A közvélemény élesen megosztott. A baloldali liberálisok felháborítónak tartják, hogy Európa ezreket engedett belefulladni a Földközi-tengerbe, miközben azt mondják, Európának szolidaritást kell mutatnia, és ki kell tárnia a kapuit. A bevándorlásellenes populisták szerint ezzel szemben meg kell védenünk a saját életformánkat: a külföldiek oldják meg saját problémáikat! Mindkét megoldás rossz, de melyik a rosszabb? Sztálint parafrazeálva, mindkettő rosszabb.

A legnagyobb képmutatók azok, akik nyílt kapukat követelnek. Nagyon jól tudják ugyanis, hogy ez soha nem fog megtörténni, és azonnal populista lázadást indítana el Európában. Eljátsszák a széplelket és a korrupt világ fölötti felsőbbrendűséget, miközben ugyanúgy részei és mozgatói annak.

A bevándorlásellenes populisták szintén nagyon jól tudják, hogy a Közel-Kelet és Afrika népei – magukra hagyva – nem fogják tudni sikerrel megoldani saját problémáikat, és megváltoztatni társadalmaikat. Hogy miért nem? Mert mi, itt Nyugat-Európában nem engedjük ezt nekik. Líbiában a nyugati intervenció taszította káoszba az országot. Irakban az Egyesült Államok támadása volt az, ami megteremtette a feltételeket az Iszlám Állam felemelkedéséhez. A Közép-afrikai Köztársaságban a keresztény dél és a muszlim észak között zajló polgárháború egyáltalán nem csak az etnikai gyűlölet eredménye. Az északi területeken rejlő olaj felfedezése robbantotta ki ugyanis a konfliktust: Franciaország és Kína harcol a forrásokért a meghatalmazottakon keresztül. A többek között a a koltán, a kobalt, a gyémánt és a réz iránt táplált globális ásványianyag-éhség tette lehetővé az 1990-es években és a 2000-es évek elején a Kongói Demokratikus Köztársaságban a hadurak hatalmát.

Amennyiben valóban meg akarjuk állítani a menekültáradatot, úgy fel kell ismernünk, hogy a többségük olyan „bukott államokból” érkezik, ahol a hatóságok többé-kevésbé működésképtelenek: Szíria, Irak, Líbia, Szomália, Kongói Demokratikus Köztársaság stb.

Az államhatalmak szétesése pedig nem lokális jelenség ezen területeken, hanem a nemzetközi politika és a globális gazdasági rendszer következménye, bizonyos esetekben pedig – mint Líbiában vagy Irakban – a nyugati intervenciók közvetlen eredménye. (Megjegyezhetnénk, hogy a Közel-Kelet „bukott államait” már a britek és franciák által az első világháború alatt kijelölt határok bukásra ítélték.)

Nem kerülte el a figyelmet, hogy a Közel-Kelet leggazdagabb országai (Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar) sokkal kevesebb menekültet fogadtak be, mint a kevésbé gazdag államok (Törökország, Irán, Egyiptom stb.). Szaúd-Arábia még vissza is fordított „muszlim” menekülteket Szomáliába. Azért tették volna, mert Szaúd-Arábia egy fundamentalista teokrácia, amely nem viseli el a külföldi betolakodókat? Igen, de Szaúd-Arábia olajfüggősége a Nyugat teljesen integrált gazdasági partnerévé teszi az országot. Gond nélkül lehetne határozott nemzetközi nyomást helyezni Szaúd-Arábiára (valamint Kuvaitra, Katarra és az Emírségekre), hogy jelentős számú menekültet fogadjon be, különösen azután, hogy támogatta az Aszad-ellenes felkelőket, és így komoly felelősséggel bír a Szíriában fennálló helyzetben.

Az említett gazdag országokat mindemellett a rabszolgaság egy új fajtája fémjelzi. Bevándorlók milliói dolgoznak az Arab-félszigeten, megfosztva alapvető emberi jogaiktól és szabadságuktól. Ázsiában pedig szintén milliók élnek úgynevezett sweatshopokban, melyek lényegében úgy vannak megszervezve, mint a koncentrációs táborok. De vannak az otthonainkhoz közelebbi példák is. 2013. december 1-jén leégett egy kínai tulajdonban lévő textilüzem a Firenzéhez közeli Pratóban, melynek következtében hét ember meghalt, akik bennragadtak a kartonpapírból összeeszkábált gyári szálláshelyükön. „Senki nem lepődött meg ezen” – mondta Roberto Pistonina, egy helyi szakszervezet képviselője. Megjegyezte, „mindenki tudta már évek óta, hogy Firenze és Prato régiójában százak, ha nem ezrek, élnek és dolgoznak rabszolgasághoz közeli körülmények között.” Több mint négyezer kínai tulajdonú vállalkozás üzemel Pratóban, és kínai bevándorlók ezrei élnek a városban illegálisan, napi 16 órákat dolgozva egy termelőkből és kereskedőkből álló hálózatnak.

Az új rabszolgaság nem korlátozódik Sanghaj, Dubaj vagy Katar külvárosaira. Itt van közöttünk, csak vagy nem látjuk, vagy úgy teszünk, mintha nem látnánk. Az így dolgoztatott munkaerő napjaink globális kapitalizmusának rendszerszinten szükségszerű velejárója. Számos Európába érkező menekült is része lesz majd ennek a kétes és bizonytalan (prekárius) munkaerőnek, sok esetben a helyi munkaerő kárára, melynek tagjai úgy reagálnak majd a fenyegetésre, hogy csatlakoznak a bevándorlásellenes populizmus legújabb hullámához.

Miközben a menekültek háború sújtotta hazájuktól távolodnak, egy álom vezeti őket. Megérkezve Dél-Olaszország partjaihoz, nem akarnak ott maradni, sokan közülük Skandinávia felé igyekeznek. Migránsok ezrei vannak Calais-ben, akik nem elégedettek Franciaországgal, és akár az életüket is kockáztatják, hogy beléphessenek az Egyesült Királyságba. A Balkánon menekültek tízezrei igyekeznek kétségbeesetten Németország felé. Az álmukat feltétel nélküli joguknak tekintik, és azt követelik az európai hatóságoktól, hogy ne csak megfelelő élelmiszert és orvosi ellátást biztosítsanak számukra, de szállítsák is el őket a választott célállomásra. Van valami rejtélyesen utópikus ebben a követelésben. Mintha az volna Európa kötelessége, hogy megvalósítsa az álmaikat. Az álmokat, melyek egyébként a legtöbb európai számára elérhetetlenek – jóllehet az is kérdés, hogy jó néhány dél- és kelet-európai szintén jobban szeretne-e Norvégiában élni. Az emberek utópizmusa éppen akkor nem ismer megalkuvást, amikor szegénységben, nyomorban és veszélyben találják magukat – és amikor azt gondolnánk, hogy beérnék a minimális biztonsággal és jóléttel. Azonban a menekülteknek szembe kell nézniük a durva igazsággal, hogy „nem létezik Norvégia”, még Norvégiában sem.

El kell hagyni azt az állítást, hogy eredendően rasszista vagy protofasiszta a befogadó lakosság részéről, amikor az „életformájuk” megőrzéséről beszélnek.

Máskülönben megnyílik az út a bevándorlásellenes hangulat további erősödése előtt, melyre a legutóbbi példát Svédországban láthattuk, ahol a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Svéd Demokraták népszerűségben megelőzték a Szociáldemokratákat. A bevett balliberális értelmezést itt az arrogáns moralizálás jelenti: abban a pillanatban, amikor hitelt adunk az „életforma védelme” eszméjének, kockáztatjuk a pozíciónkat, mivel csak egy sokkal szerényebb verzióját propagáljuk annak, amely mellett a bevándorlásellenes populisták nyíltan lándzsát törnek. És ezt az óvatos megközelítést az elmúlt években kétségkívül a centrista pártok is elfogadtak. Elutasítják a bevándorlásellenes populizmus nyílt rasszizmusát, de ezzel egy időben kijelentik, hogy „megértik az átlagemberek aggodalmait”, ez által sokkal „racionálisabb” bevándorlásellenes politikát folytatva.

Mindazonáltal vissza kellene utasítanunk a balliberális attitűdöt. A panaszok, amelyek moralizálnak a helyzettel kapcsolatban – „Európa közömbös mások szenvedése iránt” stb. – csupán a bevándorlásellenes brutalitás másik oldalát jelentik. Mindkettő osztja ugyanis a feltevést, amely egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki életformájának védelme összeegyeztethetetlen az etikai univerzalizmussal. El kellene kerülnünk a liberális önvallatás csapdáját: „Mennyi toleranciát engedhetünk meg magunknak?” Tolerálnunk kellene a bevándorlókat, akik megakadályozzák, hogy a gyerekeik állami iskolába járhassanak, akik arra kényszerítik a nőket, hogy csak egy bizonyos módon öltözködjenek és viselkedjenek, akik kiházasítják a gyerekeiket, akik diszkriminálják a homoszexuálisokat? Soha nem lehetünk elég toleránsak, vagy mindig túlságosan toleránsak vagyunk.

Az egyetlen módja, hogy megtörjük ezt a patthelyzetet, ha túllépünk a puszta tolerancián: amit másoknak ajánlanunk kellene, az nem csupán a tiszteletünk, hanem annak lehetősége, hogy csatlakozunk egy közös harchoz – mert ma közösen osztozunk a problémáinkon.

A menekültek az ára annak a globalizált gazdaságnak, amelyben az áruk – de nem az emberek – szabadon áramolhatnak. A porózus határok gondolata, melyet elárasztanak a külföldiek, a globális kapitalizmus immanens részét képezi. Az európai migráció nem egyedi. Dél-Afrikában több mint egymillió szomszédos országokból érkezett menekült került a helyi szegények támadásának célkeresztjébe áprilisban, mivel azzal vádolták őket, hogy elvették a munkáikat. A jövőben pedig egyre több ilyen történet fog felbukkanni nemcsak a fegyveres konfliktusok, de a gazdasági válságok, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás és egyéb hasonló okok miatt. Volt egy pillanat a fukusimai katasztrófa kezdetén, amikor a japán hatóságok előkészítették a teljes tokiói körzet – több mint húszmillió ember – evakuálását. Amennyiben ez megtörtént volna, vajon hova mentek volna ezek az emberek? Adni kellett volna nekik egy fejleszthető földterületet Japánban, vagy szét kellett volna szórni őket a világban? Mi lesz akkor, ha a klímaváltozás következtében Szibéria északi része egyre inkább lakható és mezőgazdasági termelésre alkalmas terület lesz, miközben Afrika szubszaharai része túlságosan szárazzá válik ahhoz, hogy ellásson egy ilyen nagy populációt? Hogyan szervezik majd meg az emberek újraelosztását? Amikor a múltban ilyen jellegű események történtek, a társadalmi változások vadul és spontán érkeztek, erőszak és pusztítás kíséretében.

Az emberiségnek fel kellene készülnie rá, hogy sokkal „plasztikusabb” és nomádabb módon éljen. Egy dolog világos: a nemzeti szuverenitást radikálisan újra kell definiálni, valamint a globális együttműködés és irányítás új formáit kell kialakítani.

Mindenekelőtt, jelenleg, Európának meg kell erősítenie az elkötelezettséget, hogy méltóságteljesen bánik a menekültekkel. Ezen a ponton nem lehet kompromisszumot kötni: a nagyszámú migráció a jövőnk, és egy ilyen elkötelezettség egyetlen alternatívája egy megújult barbárság (melyet egyesek a „civilizációk összecsapásának” neveznek).

Másodszor, ezen elkötelezettség szükséges következményeként Európának világos szabályokat és előírásokat kell lefektetnie. A menekültáradat kontrollját egy olyan adminisztratív hálózaton keresztül kellene megvalósítani, melynek részese az Európai Unió minden tagállama (elkerülve az olyan helyi barbárságokat, melyek Magyarországon és Szlovákiában tapasztalhatók a hatóságok részéről). A menekültek épségét biztosítani kell, de azt is világossá kell tenni számukra, hogy el kell fogadniuk az európai hatóságok által kijelölt célállomásokat, valamint, hogy tiszteletben kell tartaniuk az európai államok törvényeit és társadalmi normáit. Nincs tolerancia a vallási, szexista vagy etnikai erőszakkal szemben, senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másikra kényszerítse saját vallását vagy életformáját, tiszteletben kell tartani mindenki egyéni szabadságát, hogy felhagyjon a közösségi szokásaival, és így tovább. Ha egy nő úgy dönt, hogy eltakarja az arcát, azt tiszteletben kell tartani. Ha pedig úgy dönt, hogy nem kívánja eltakarni, akkor ehhez biztosítani kell a szabadságát. Az ilyen szabályok előnyben részesítik a nyugat-európai életformát, de ez az ár, amelyet meg kell fizetni az európai vendéglátásért. Ezeket a szabályokat tisztázni és érvényesíteni kell, ha szükséges represszív intézkedések árán is – a külföldi fundamentalistákkal szemben csakúgy, mint saját rasszistáinkkal szemben.

Harmadszor, egy olyan nemzetközi katonai és gazdasági beavatkozási formát kell kitalálni, amely elkerüli a közelmúlt intervencióinak neokolonialista csapdáit. Irak, Szíria és Líbia jól mutatják, hogy a rossz beavatkozás (Irakban és Líbiában), illetve a beavatkozás hiánya (Szíriában, ahol a be nem avatkozásban erősen érintettek olyan külső hatalmak, mint Oroszország vagy Szaúd-Arábia) azonos patthelyzethez vezet.

Negyedszer, és ez a legfontosabb és legnehezebb mind közül, olyan radikális gazdasági változásra van szükség, amely megszünteti azokat a feltételeket, melyek között valaki menekültté válik.

A globális kapitalizmus működésének átalakítása nélkül az Európán kívüli menekülteket hamarosan követik majd a migránsok Görögországból, és az Unió más országaiból. Amikor fiatal voltam, az ilyen szervezett szabályozás kísérletét kommunizmusnak hívták. Talán ezt kellene újraértelmeznünk. Hosszú távon talán ez az egyetlen megoldás.

Forrás: London Review of Books

Bartha Ádám fordítása

 

Slavoj Žižek (Ljubljana, 1949. március 21.) szlovén  író, szociológus, filozófus. Jelenleg a ljubljanai egyetem professzora és a University of London Birkbeck Institute for Humanities nemzetközi igazgatója.

Címke: , , ,
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő