12.29.
| Nézőművészeti Kft. – EztRád >>>
12.22.
| Müpa – Perzsa szerelmes dalokkal repít a „Rózsák kertjébe” Alireza Ghorbani >>>
12.13.
| Cintányéros cudar világ jön a Szegedi Nemzetiben >>>
12.13.
| Vigyorgós pofád! – Szépírás kurzus felolvasó est >>>
12.10.
| Robotok – japán mesék – gördeszkák >>>
12.10.
| Homo Ludens – Adománygyűjtő koncert >>>
12.08.
| Ismert művészek is közreműködnek a JaMese zenekar új adventi lemezén és koncertjén >>>
12.04.
| Rosa Montero és Szécsi Noémi irodalmi találkozása >>>
12.03.
| Pannon Filharmonikusok – Felebarát zenebarát >>>
12.01.
| ArteKino – decemberben ismét az európai filmeké a főszerep! >>>
11.30.
| Téli mesevilág és végtelen szórakozás vár minden korosztályt a Müpa Kultúr Kültéren >>>
11.28.
| Pazar szereposztással érkezik Szegedre a Jézus Krisztus Szupersztár >>>
11.26.
| Álló ováció fogadta Montreux-ben Szentpáli Roland új darabját >>>
11.26.
| Pitchfórum a 2020-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon – várják a pályázatokat >>>
11.25.
| Erősen indítja az évet a MASZK Egyesület >>>
11.22.
| Nyilvános a Szegedi Szabadtéri jövő évi rendezőinek névsora >>>
11.21.
| Megjelent a JCDecaux „Álljon meg egy novellára!” című novelláskötete >>>
11.19.
| László Noémi és Vahram Martiroszjan kapja 2020-ban a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
11.18.
| Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” különdíjat >>>
11.16.
| Átadták a 16. Verzió Filmfesztivál díjait! >>>
11.15.
| Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját >>>
11.14.
| Fergeteges Molière-komédia az Újszegedi Szabadtéri Színpadon >>>

Áfra János, Bíró József, Tim Holland, Istók Anna, Nemes Z. Márió, Maud Vanhauwaert, Visky András, Vörös István versei

Jenei László, Kovács Eleonóra, Sántha József, prózája

Péter László emlékére (Apró Ferenc, Csapody Miklós, Gyuris György írásai)

66. Vásárhelyi Őszi Tárlat (Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos írásai)

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

A nem létező Norvégia
2015.09.14 - tiszatáj

SLAVOJ ŽIŽEK
A MENEKÜLTVÁLSÁGRÓL

Az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába áramló menekültek egy sor olyan reakciót váltottak ki, melyek feltűnően hasonlítanak arra, ahogy Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyvében a halálos betegség feldolgozásának fázisait leírja.  Először jön az elutasítás: „Ez nem komoly, ne is vegyünk róla tudomást” (ezt ma már nem igazán halljuk). Aztán ott a düh – „hogyan történhetett ez meg velem?” –, amely akkor tör fel, amikor a tagadás már értelmetlen: „A menekültek az életformánkat fenyegetik! Muszlim fundamentalisták rejtőzködnek közöttük! Meg kell őket állítani!” Majd az alkudozás következik: „Rendben, döntsünk a kvótákról, engedélyezzük a menekülttáborokat az egyes országokban. Ez után jön a depresszió: „Elvesztünk, Európa teljesen iszlamizálódni fog.” Eddig még nem láthattuk Kübler-Ross ötödik fázisát, az elfogadást, mely ebben az esetben egy összeurópai terv felvázolása lenne a menekültkérdés megoldására.

Hogy mit kellene tenni? A közvélemény élesen megosztott. A baloldali liberálisok felháborítónak tartják, hogy Európa ezreket engedett belefulladni a Földközi-tengerbe, miközben azt mondják, Európának szolidaritást kell mutatnia, és ki kell tárnia a kapuit. A bevándorlásellenes populisták szerint ezzel szemben meg kell védenünk a saját életformánkat: a külföldiek oldják meg saját problémáikat! Mindkét megoldás rossz, de melyik a rosszabb? Sztálint parafrazeálva, mindkettő rosszabb.

A legnagyobb képmutatók azok, akik nyílt kapukat követelnek. Nagyon jól tudják ugyanis, hogy ez soha nem fog megtörténni, és azonnal populista lázadást indítana el Európában. Eljátsszák a széplelket és a korrupt világ fölötti felsőbbrendűséget, miközben ugyanúgy részei és mozgatói annak.

A bevándorlásellenes populisták szintén nagyon jól tudják, hogy a Közel-Kelet és Afrika népei – magukra hagyva – nem fogják tudni sikerrel megoldani saját problémáikat, és megváltoztatni társadalmaikat. Hogy miért nem? Mert mi, itt Nyugat-Európában nem engedjük ezt nekik. Líbiában a nyugati intervenció taszította káoszba az országot. Irakban az Egyesült Államok támadása volt az, ami megteremtette a feltételeket az Iszlám Állam felemelkedéséhez. A Közép-afrikai Köztársaságban a keresztény dél és a muszlim észak között zajló polgárháború egyáltalán nem csak az etnikai gyűlölet eredménye. Az északi területeken rejlő olaj felfedezése robbantotta ki ugyanis a konfliktust: Franciaország és Kína harcol a forrásokért a meghatalmazottakon keresztül. A többek között a a koltán, a kobalt, a gyémánt és a réz iránt táplált globális ásványianyag-éhség tette lehetővé az 1990-es években és a 2000-es évek elején a Kongói Demokratikus Köztársaságban a hadurak hatalmát.

Amennyiben valóban meg akarjuk állítani a menekültáradatot, úgy fel kell ismernünk, hogy a többségük olyan „bukott államokból” érkezik, ahol a hatóságok többé-kevésbé működésképtelenek: Szíria, Irak, Líbia, Szomália, Kongói Demokratikus Köztársaság stb.

Az államhatalmak szétesése pedig nem lokális jelenség ezen területeken, hanem a nemzetközi politika és a globális gazdasági rendszer következménye, bizonyos esetekben pedig – mint Líbiában vagy Irakban – a nyugati intervenciók közvetlen eredménye. (Megjegyezhetnénk, hogy a Közel-Kelet „bukott államait” már a britek és franciák által az első világháború alatt kijelölt határok bukásra ítélték.)

Nem kerülte el a figyelmet, hogy a Közel-Kelet leggazdagabb országai (Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar) sokkal kevesebb menekültet fogadtak be, mint a kevésbé gazdag államok (Törökország, Irán, Egyiptom stb.). Szaúd-Arábia még vissza is fordított „muszlim” menekülteket Szomáliába. Azért tették volna, mert Szaúd-Arábia egy fundamentalista teokrácia, amely nem viseli el a külföldi betolakodókat? Igen, de Szaúd-Arábia olajfüggősége a Nyugat teljesen integrált gazdasági partnerévé teszi az országot. Gond nélkül lehetne határozott nemzetközi nyomást helyezni Szaúd-Arábiára (valamint Kuvaitra, Katarra és az Emírségekre), hogy jelentős számú menekültet fogadjon be, különösen azután, hogy támogatta az Aszad-ellenes felkelőket, és így komoly felelősséggel bír a Szíriában fennálló helyzetben.

Az említett gazdag országokat mindemellett a rabszolgaság egy új fajtája fémjelzi. Bevándorlók milliói dolgoznak az Arab-félszigeten, megfosztva alapvető emberi jogaiktól és szabadságuktól. Ázsiában pedig szintén milliók élnek úgynevezett sweatshopokban, melyek lényegében úgy vannak megszervezve, mint a koncentrációs táborok. De vannak az otthonainkhoz közelebbi példák is. 2013. december 1-jén leégett egy kínai tulajdonban lévő textilüzem a Firenzéhez közeli Pratóban, melynek következtében hét ember meghalt, akik bennragadtak a kartonpapírból összeeszkábált gyári szálláshelyükön. „Senki nem lepődött meg ezen” – mondta Roberto Pistonina, egy helyi szakszervezet képviselője. Megjegyezte, „mindenki tudta már évek óta, hogy Firenze és Prato régiójában százak, ha nem ezrek, élnek és dolgoznak rabszolgasághoz közeli körülmények között.” Több mint négyezer kínai tulajdonú vállalkozás üzemel Pratóban, és kínai bevándorlók ezrei élnek a városban illegálisan, napi 16 órákat dolgozva egy termelőkből és kereskedőkből álló hálózatnak.

Az új rabszolgaság nem korlátozódik Sanghaj, Dubaj vagy Katar külvárosaira. Itt van közöttünk, csak vagy nem látjuk, vagy úgy teszünk, mintha nem látnánk. Az így dolgoztatott munkaerő napjaink globális kapitalizmusának rendszerszinten szükségszerű velejárója. Számos Európába érkező menekült is része lesz majd ennek a kétes és bizonytalan (prekárius) munkaerőnek, sok esetben a helyi munkaerő kárára, melynek tagjai úgy reagálnak majd a fenyegetésre, hogy csatlakoznak a bevándorlásellenes populizmus legújabb hullámához.

Miközben a menekültek háború sújtotta hazájuktól távolodnak, egy álom vezeti őket. Megérkezve Dél-Olaszország partjaihoz, nem akarnak ott maradni, sokan közülük Skandinávia felé igyekeznek. Migránsok ezrei vannak Calais-ben, akik nem elégedettek Franciaországgal, és akár az életüket is kockáztatják, hogy beléphessenek az Egyesült Királyságba. A Balkánon menekültek tízezrei igyekeznek kétségbeesetten Németország felé. Az álmukat feltétel nélküli joguknak tekintik, és azt követelik az európai hatóságoktól, hogy ne csak megfelelő élelmiszert és orvosi ellátást biztosítsanak számukra, de szállítsák is el őket a választott célállomásra. Van valami rejtélyesen utópikus ebben a követelésben. Mintha az volna Európa kötelessége, hogy megvalósítsa az álmaikat. Az álmokat, melyek egyébként a legtöbb európai számára elérhetetlenek – jóllehet az is kérdés, hogy jó néhány dél- és kelet-európai szintén jobban szeretne-e Norvégiában élni. Az emberek utópizmusa éppen akkor nem ismer megalkuvást, amikor szegénységben, nyomorban és veszélyben találják magukat – és amikor azt gondolnánk, hogy beérnék a minimális biztonsággal és jóléttel. Azonban a menekülteknek szembe kell nézniük a durva igazsággal, hogy „nem létezik Norvégia”, még Norvégiában sem.

El kell hagyni azt az állítást, hogy eredendően rasszista vagy protofasiszta a befogadó lakosság részéről, amikor az „életformájuk” megőrzéséről beszélnek.

Máskülönben megnyílik az út a bevándorlásellenes hangulat további erősödése előtt, melyre a legutóbbi példát Svédországban láthattuk, ahol a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Svéd Demokraták népszerűségben megelőzték a Szociáldemokratákat. A bevett balliberális értelmezést itt az arrogáns moralizálás jelenti: abban a pillanatban, amikor hitelt adunk az „életforma védelme” eszméjének, kockáztatjuk a pozíciónkat, mivel csak egy sokkal szerényebb verzióját propagáljuk annak, amely mellett a bevándorlásellenes populisták nyíltan lándzsát törnek. És ezt az óvatos megközelítést az elmúlt években kétségkívül a centrista pártok is elfogadtak. Elutasítják a bevándorlásellenes populizmus nyílt rasszizmusát, de ezzel egy időben kijelentik, hogy „megértik az átlagemberek aggodalmait”, ez által sokkal „racionálisabb” bevándorlásellenes politikát folytatva.

Mindazonáltal vissza kellene utasítanunk a balliberális attitűdöt. A panaszok, amelyek moralizálnak a helyzettel kapcsolatban – „Európa közömbös mások szenvedése iránt” stb. – csupán a bevándorlásellenes brutalitás másik oldalát jelentik. Mindkettő osztja ugyanis a feltevést, amely egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki életformájának védelme összeegyeztethetetlen az etikai univerzalizmussal. El kellene kerülnünk a liberális önvallatás csapdáját: „Mennyi toleranciát engedhetünk meg magunknak?” Tolerálnunk kellene a bevándorlókat, akik megakadályozzák, hogy a gyerekeik állami iskolába járhassanak, akik arra kényszerítik a nőket, hogy csak egy bizonyos módon öltözködjenek és viselkedjenek, akik kiházasítják a gyerekeiket, akik diszkriminálják a homoszexuálisokat? Soha nem lehetünk elég toleránsak, vagy mindig túlságosan toleránsak vagyunk.

Az egyetlen módja, hogy megtörjük ezt a patthelyzetet, ha túllépünk a puszta tolerancián: amit másoknak ajánlanunk kellene, az nem csupán a tiszteletünk, hanem annak lehetősége, hogy csatlakozunk egy közös harchoz – mert ma közösen osztozunk a problémáinkon.

A menekültek az ára annak a globalizált gazdaságnak, amelyben az áruk – de nem az emberek – szabadon áramolhatnak. A porózus határok gondolata, melyet elárasztanak a külföldiek, a globális kapitalizmus immanens részét képezi. Az európai migráció nem egyedi. Dél-Afrikában több mint egymillió szomszédos országokból érkezett menekült került a helyi szegények támadásának célkeresztjébe áprilisban, mivel azzal vádolták őket, hogy elvették a munkáikat. A jövőben pedig egyre több ilyen történet fog felbukkanni nemcsak a fegyveres konfliktusok, de a gazdasági válságok, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás és egyéb hasonló okok miatt. Volt egy pillanat a fukusimai katasztrófa kezdetén, amikor a japán hatóságok előkészítették a teljes tokiói körzet – több mint húszmillió ember – evakuálását. Amennyiben ez megtörtént volna, vajon hova mentek volna ezek az emberek? Adni kellett volna nekik egy fejleszthető földterületet Japánban, vagy szét kellett volna szórni őket a világban? Mi lesz akkor, ha a klímaváltozás következtében Szibéria északi része egyre inkább lakható és mezőgazdasági termelésre alkalmas terület lesz, miközben Afrika szubszaharai része túlságosan szárazzá válik ahhoz, hogy ellásson egy ilyen nagy populációt? Hogyan szervezik majd meg az emberek újraelosztását? Amikor a múltban ilyen jellegű események történtek, a társadalmi változások vadul és spontán érkeztek, erőszak és pusztítás kíséretében.

Az emberiségnek fel kellene készülnie rá, hogy sokkal „plasztikusabb” és nomádabb módon éljen. Egy dolog világos: a nemzeti szuverenitást radikálisan újra kell definiálni, valamint a globális együttműködés és irányítás új formáit kell kialakítani.

Mindenekelőtt, jelenleg, Európának meg kell erősítenie az elkötelezettséget, hogy méltóságteljesen bánik a menekültekkel. Ezen a ponton nem lehet kompromisszumot kötni: a nagyszámú migráció a jövőnk, és egy ilyen elkötelezettség egyetlen alternatívája egy megújult barbárság (melyet egyesek a „civilizációk összecsapásának” neveznek).

Másodszor, ezen elkötelezettség szükséges következményeként Európának világos szabályokat és előírásokat kell lefektetnie. A menekültáradat kontrollját egy olyan adminisztratív hálózaton keresztül kellene megvalósítani, melynek részese az Európai Unió minden tagállama (elkerülve az olyan helyi barbárságokat, melyek Magyarországon és Szlovákiában tapasztalhatók a hatóságok részéről). A menekültek épségét biztosítani kell, de azt is világossá kell tenni számukra, hogy el kell fogadniuk az európai hatóságok által kijelölt célállomásokat, valamint, hogy tiszteletben kell tartaniuk az európai államok törvényeit és társadalmi normáit. Nincs tolerancia a vallási, szexista vagy etnikai erőszakkal szemben, senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másikra kényszerítse saját vallását vagy életformáját, tiszteletben kell tartani mindenki egyéni szabadságát, hogy felhagyjon a közösségi szokásaival, és így tovább. Ha egy nő úgy dönt, hogy eltakarja az arcát, azt tiszteletben kell tartani. Ha pedig úgy dönt, hogy nem kívánja eltakarni, akkor ehhez biztosítani kell a szabadságát. Az ilyen szabályok előnyben részesítik a nyugat-európai életformát, de ez az ár, amelyet meg kell fizetni az európai vendéglátásért. Ezeket a szabályokat tisztázni és érvényesíteni kell, ha szükséges represszív intézkedések árán is – a külföldi fundamentalistákkal szemben csakúgy, mint saját rasszistáinkkal szemben.

Harmadszor, egy olyan nemzetközi katonai és gazdasági beavatkozási formát kell kitalálni, amely elkerüli a közelmúlt intervencióinak neokolonialista csapdáit. Irak, Szíria és Líbia jól mutatják, hogy a rossz beavatkozás (Irakban és Líbiában), illetve a beavatkozás hiánya (Szíriában, ahol a be nem avatkozásban erősen érintettek olyan külső hatalmak, mint Oroszország vagy Szaúd-Arábia) azonos patthelyzethez vezet.

Negyedszer, és ez a legfontosabb és legnehezebb mind közül, olyan radikális gazdasági változásra van szükség, amely megszünteti azokat a feltételeket, melyek között valaki menekültté válik.

A globális kapitalizmus működésének átalakítása nélkül az Európán kívüli menekülteket hamarosan követik majd a migránsok Görögországból, és az Unió más országaiból. Amikor fiatal voltam, az ilyen szervezett szabályozás kísérletét kommunizmusnak hívták. Talán ezt kellene újraértelmeznünk. Hosszú távon talán ez az egyetlen megoldás.

Forrás: London Review of Books

Bartha Ádám fordítása

 

Slavoj Žižek (Ljubljana, 1949. március 21.) szlovén  író, szociológus, filozófus. Jelenleg a ljubljanai egyetem professzora és a University of London Birkbeck Institute for Humanities nemzetközi igazgatója.

Címke: , , ,
2019.12.05 - tiszatáj

45 ALKOTÓ TÖBB MINT HETVEN FELVÉTELE LÁTHATÓ A SZEGEDI TÁRLATON
Eifert János fotóművész válogatásában 45 kortárs magyar fotográfus táncművészeti képeiből nyílik kiállítás december 6-án, pénteken 17 órakor Szegeden, a REÖK-ben. A több mint hetven képből álló tárlat január 19-ig látható a Reök-palota második emeletén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2019.12.04 - tiszatáj

AZ ARANY KESZTYŰ
Fritz Honka hamburgi sorozatgyilkos 1970 és 1975 között négy, a város piroslámpás negyedének ivójában, Az Arany Kesztyűben részegedő prostituálttal és hajléktalan nővel végzett, feldarabolt tetemüket a lakásában rejtette el és mivel áldozatai többnyire magányosak voltak, senki nem kereste őket, a lakosságban fel sem merült, hogy pszichopata tizedeli a soraikat… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.12.04 - tiszatáj

IN MEMORIAM RADNÓTI MIKLÓS
Az Asztali beszélgetések sorozat 16. évadának november 28-án megrendezett alkalmán Ferencz Győző irodalomtörténész, költő, az ELTE egyetemi tanára, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnökének gondolatai segítségével emlékeztek Radnóti Miklósra a Petőfi Irodalmi Múzeumban… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.12.03 - tiszatáj

SZŐCS PETRA FILMJE
Szőcs Petra Déva című filmje az összes dokumentarista játékfilmes megoldást előveszi, teszi mindezt elképesztő frissességgel és alkotói érzékenységgel. Ha a végeredményt tekintjük, úgy tűnik, hogy Szőcs Petra és a munkatársai a terepen képesek a Cséplő Gyuri rendezőjének könnyedségével és megfigyelőképességével mozogni, azaz Schiffer Pál nyomdokaiba léptek – ismétlem, ehhez különleges adottságokra van szükség, beleérzőképességre, a szereplők iránti különleges figyelemre… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.12.01 - tiszatáj

Áfra János, Bíró József, Tim Holland, Istók Anna, Nemes Z. Márió, Maud Vanhauwaert, Visky András, Vörös István versei

Jenei László, Kovács Eleonóra, Sántha József, prózája

Péter László emlékére (Apró Ferenc, Csapody Miklós, Gyuris György írásai)

66. Vásárhelyi Őszi Tárlat (Abafáy-Deák Csillag és Kölüs Lajos írásai)

>>>
2019.11.30 - tiszatáj

HOTEL MUMBAI
2008. november 26-án szélsőséges iszlám terroristák rohamozták meg a Mumbai-ban lévő Taj Hotelt – ugyan az agresszorok más célpontokat is kiszemeltek, az ausztrál Anthony Maras tavalyi túszdrámája a luxusszálloda ostromát helyezi fókuszba. Jellemezőek rá az igaz történetek manírjai, hibái jól láthatóak, a Hotel Mumbai mégsem gyászos kudarcba fulladt próbálkozás… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.11.29 - tiszatáj

MEGJELENT A TANULMÁNYOK 2019/1-ES SZÁMA ÉS MELLÉKLETE
Kézbe vehető az újvidéki Magyar Tanszék Tanulmányok című folyóiratának 2019/1-es száma. A hagyományoknak megfelelően a folyóirat első számával látott napvilágot A tanszék életéből című melléklet is, amely az elmúlt év során lezajlott események menetébe, a munkaközösség és a hallgatók munkájába és eredményeibe nyújt betekintést (képes) beszámolók, bibliográfiai adatok révén… – KIRÁLY TÍMEA AJÁNLÓJA

>>>
2019.11.28 - tiszatáj

KELEMEN-KÁLMÁNDY-PÁL-VERDI A BUDAPEST MUSIC CENTERBEN
Az operaszínpadon gyakori a párbaj, de azonos hangfajú énekesek ritkán csapnak össze. Baritonpárbajról nem tudok, bariton-bariton duett az alaprepertoárban is csak egy van: Falstaff és Ford kettőse Verdi operájában. A Budapest Music Center sorozatában most Verdi hőseit vették sorra. Először a nőket, azaz a szopránokat, most pedig a férfiakat, a baritonokat… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.11.27 - tiszatáj

PUSKÁS DÁNIEL: A VAKOK ZSOLTÁRA 
Már a kötet paratextusai is figyelemre méltók: érdemes szót ejteni a Remsey Dávid által tervezett, minimalizmusában is esztétikus borítóról; a rajta szereplő festmény (Kopasz Tamás: Zuhanás) címével, hangulatával a könyvtárgyként való megpillantáskor is előlegezi a versek alaphangvételét. A festmény címe korrelál azzal, hogy a versek egy létbe vetett, megkapaszkodni nem tudó, folyamatosan helyét kereső, de azt legfeljebb ideiglenesen megtaláló szubjektum kiáltásaként értelmezhetőek… – SZÁNTAI MÁRK KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő