07.15.
| Capa Központ – MIAU! >>>
07.16.
| Kossuth Kiadó – A karanténnapok hordaléka… >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
07.24.
| Már próbál a Dóm téri „Akárki” Zsótér Sándorral és Hegedűs D. Gézával >>>
07.17.
| Vissza a moziba! címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film >>>
07.11.
| Western-klasszikusok mozivásznon Ennio Morricone emlékére >>>
NAPI TANDORI

07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>
06.09.
| Mégis lesz Szabadtéri Játékok a Dóm téren >>>
06.05.
| Életre kel az árvíz előtti szegedi belváros >>>
06.05.
| A FISZ új kötetei >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

A nem létező Norvégia
2015.09.14 - tiszatáj

SLAVOJ ŽIŽEK
A MENEKÜLTVÁLSÁGRÓL

Az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába áramló menekültek egy sor olyan reakciót váltottak ki, melyek feltűnően hasonlítanak arra, ahogy Elisabeth Kübler-Ross A halál és a hozzá vezető út című könyvében a halálos betegség feldolgozásának fázisait leírja.  Először jön az elutasítás: „Ez nem komoly, ne is vegyünk róla tudomást” (ezt ma már nem igazán halljuk). Aztán ott a düh – „hogyan történhetett ez meg velem?” –, amely akkor tör fel, amikor a tagadás már értelmetlen: „A menekültek az életformánkat fenyegetik! Muszlim fundamentalisták rejtőzködnek közöttük! Meg kell őket állítani!” Majd az alkudozás következik: „Rendben, döntsünk a kvótákról, engedélyezzük a menekülttáborokat az egyes országokban. Ez után jön a depresszió: „Elvesztünk, Európa teljesen iszlamizálódni fog.” Eddig még nem láthattuk Kübler-Ross ötödik fázisát, az elfogadást, mely ebben az esetben egy összeurópai terv felvázolása lenne a menekültkérdés megoldására.

Hogy mit kellene tenni? A közvélemény élesen megosztott. A baloldali liberálisok felháborítónak tartják, hogy Európa ezreket engedett belefulladni a Földközi-tengerbe, miközben azt mondják, Európának szolidaritást kell mutatnia, és ki kell tárnia a kapuit. A bevándorlásellenes populisták szerint ezzel szemben meg kell védenünk a saját életformánkat: a külföldiek oldják meg saját problémáikat! Mindkét megoldás rossz, de melyik a rosszabb? Sztálint parafrazeálva, mindkettő rosszabb.

A legnagyobb képmutatók azok, akik nyílt kapukat követelnek. Nagyon jól tudják ugyanis, hogy ez soha nem fog megtörténni, és azonnal populista lázadást indítana el Európában. Eljátsszák a széplelket és a korrupt világ fölötti felsőbbrendűséget, miközben ugyanúgy részei és mozgatói annak.

A bevándorlásellenes populisták szintén nagyon jól tudják, hogy a Közel-Kelet és Afrika népei – magukra hagyva – nem fogják tudni sikerrel megoldani saját problémáikat, és megváltoztatni társadalmaikat. Hogy miért nem? Mert mi, itt Nyugat-Európában nem engedjük ezt nekik. Líbiában a nyugati intervenció taszította káoszba az országot. Irakban az Egyesült Államok támadása volt az, ami megteremtette a feltételeket az Iszlám Állam felemelkedéséhez. A Közép-afrikai Köztársaságban a keresztény dél és a muszlim észak között zajló polgárháború egyáltalán nem csak az etnikai gyűlölet eredménye. Az északi területeken rejlő olaj felfedezése robbantotta ki ugyanis a konfliktust: Franciaország és Kína harcol a forrásokért a meghatalmazottakon keresztül. A többek között a a koltán, a kobalt, a gyémánt és a réz iránt táplált globális ásványianyag-éhség tette lehetővé az 1990-es években és a 2000-es évek elején a Kongói Demokratikus Köztársaságban a hadurak hatalmát.

Amennyiben valóban meg akarjuk állítani a menekültáradatot, úgy fel kell ismernünk, hogy a többségük olyan „bukott államokból” érkezik, ahol a hatóságok többé-kevésbé működésképtelenek: Szíria, Irak, Líbia, Szomália, Kongói Demokratikus Köztársaság stb.

Az államhatalmak szétesése pedig nem lokális jelenség ezen területeken, hanem a nemzetközi politika és a globális gazdasági rendszer következménye, bizonyos esetekben pedig – mint Líbiában vagy Irakban – a nyugati intervenciók közvetlen eredménye. (Megjegyezhetnénk, hogy a Közel-Kelet „bukott államait” már a britek és franciák által az első világháború alatt kijelölt határok bukásra ítélték.)

Nem kerülte el a figyelmet, hogy a Közel-Kelet leggazdagabb országai (Szaúd-Arábia, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Katar) sokkal kevesebb menekültet fogadtak be, mint a kevésbé gazdag államok (Törökország, Irán, Egyiptom stb.). Szaúd-Arábia még vissza is fordított „muszlim” menekülteket Szomáliába. Azért tették volna, mert Szaúd-Arábia egy fundamentalista teokrácia, amely nem viseli el a külföldi betolakodókat? Igen, de Szaúd-Arábia olajfüggősége a Nyugat teljesen integrált gazdasági partnerévé teszi az országot. Gond nélkül lehetne határozott nemzetközi nyomást helyezni Szaúd-Arábiára (valamint Kuvaitra, Katarra és az Emírségekre), hogy jelentős számú menekültet fogadjon be, különösen azután, hogy támogatta az Aszad-ellenes felkelőket, és így komoly felelősséggel bír a Szíriában fennálló helyzetben.

Az említett gazdag országokat mindemellett a rabszolgaság egy új fajtája fémjelzi. Bevándorlók milliói dolgoznak az Arab-félszigeten, megfosztva alapvető emberi jogaiktól és szabadságuktól. Ázsiában pedig szintén milliók élnek úgynevezett sweatshopokban, melyek lényegében úgy vannak megszervezve, mint a koncentrációs táborok. De vannak az otthonainkhoz közelebbi példák is. 2013. december 1-jén leégett egy kínai tulajdonban lévő textilüzem a Firenzéhez közeli Pratóban, melynek következtében hét ember meghalt, akik bennragadtak a kartonpapírból összeeszkábált gyári szálláshelyükön. „Senki nem lepődött meg ezen” – mondta Roberto Pistonina, egy helyi szakszervezet képviselője. Megjegyezte, „mindenki tudta már évek óta, hogy Firenze és Prato régiójában százak, ha nem ezrek, élnek és dolgoznak rabszolgasághoz közeli körülmények között.” Több mint négyezer kínai tulajdonú vállalkozás üzemel Pratóban, és kínai bevándorlók ezrei élnek a városban illegálisan, napi 16 órákat dolgozva egy termelőkből és kereskedőkből álló hálózatnak.

Az új rabszolgaság nem korlátozódik Sanghaj, Dubaj vagy Katar külvárosaira. Itt van közöttünk, csak vagy nem látjuk, vagy úgy teszünk, mintha nem látnánk. Az így dolgoztatott munkaerő napjaink globális kapitalizmusának rendszerszinten szükségszerű velejárója. Számos Európába érkező menekült is része lesz majd ennek a kétes és bizonytalan (prekárius) munkaerőnek, sok esetben a helyi munkaerő kárára, melynek tagjai úgy reagálnak majd a fenyegetésre, hogy csatlakoznak a bevándorlásellenes populizmus legújabb hullámához.

Miközben a menekültek háború sújtotta hazájuktól távolodnak, egy álom vezeti őket. Megérkezve Dél-Olaszország partjaihoz, nem akarnak ott maradni, sokan közülük Skandinávia felé igyekeznek. Migránsok ezrei vannak Calais-ben, akik nem elégedettek Franciaországgal, és akár az életüket is kockáztatják, hogy beléphessenek az Egyesült Királyságba. A Balkánon menekültek tízezrei igyekeznek kétségbeesetten Németország felé. Az álmukat feltétel nélküli joguknak tekintik, és azt követelik az európai hatóságoktól, hogy ne csak megfelelő élelmiszert és orvosi ellátást biztosítsanak számukra, de szállítsák is el őket a választott célállomásra. Van valami rejtélyesen utópikus ebben a követelésben. Mintha az volna Európa kötelessége, hogy megvalósítsa az álmaikat. Az álmokat, melyek egyébként a legtöbb európai számára elérhetetlenek – jóllehet az is kérdés, hogy jó néhány dél- és kelet-európai szintén jobban szeretne-e Norvégiában élni. Az emberek utópizmusa éppen akkor nem ismer megalkuvást, amikor szegénységben, nyomorban és veszélyben találják magukat – és amikor azt gondolnánk, hogy beérnék a minimális biztonsággal és jóléttel. Azonban a menekülteknek szembe kell nézniük a durva igazsággal, hogy „nem létezik Norvégia”, még Norvégiában sem.

El kell hagyni azt az állítást, hogy eredendően rasszista vagy protofasiszta a befogadó lakosság részéről, amikor az „életformájuk” megőrzéséről beszélnek.

Máskülönben megnyílik az út a bevándorlásellenes hangulat további erősödése előtt, melyre a legutóbbi példát Svédországban láthattuk, ahol a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Svéd Demokraták népszerűségben megelőzték a Szociáldemokratákat. A bevett balliberális értelmezést itt az arrogáns moralizálás jelenti: abban a pillanatban, amikor hitelt adunk az „életforma védelme” eszméjének, kockáztatjuk a pozíciónkat, mivel csak egy sokkal szerényebb verzióját propagáljuk annak, amely mellett a bevándorlásellenes populisták nyíltan lándzsát törnek. És ezt az óvatos megközelítést az elmúlt években kétségkívül a centrista pártok is elfogadtak. Elutasítják a bevándorlásellenes populizmus nyílt rasszizmusát, de ezzel egy időben kijelentik, hogy „megértik az átlagemberek aggodalmait”, ez által sokkal „racionálisabb” bevándorlásellenes politikát folytatva.

Mindazonáltal vissza kellene utasítanunk a balliberális attitűdöt. A panaszok, amelyek moralizálnak a helyzettel kapcsolatban – „Európa közömbös mások szenvedése iránt” stb. – csupán a bevándorlásellenes brutalitás másik oldalát jelentik. Mindkettő osztja ugyanis a feltevést, amely egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki életformájának védelme összeegyeztethetetlen az etikai univerzalizmussal. El kellene kerülnünk a liberális önvallatás csapdáját: „Mennyi toleranciát engedhetünk meg magunknak?” Tolerálnunk kellene a bevándorlókat, akik megakadályozzák, hogy a gyerekeik állami iskolába járhassanak, akik arra kényszerítik a nőket, hogy csak egy bizonyos módon öltözködjenek és viselkedjenek, akik kiházasítják a gyerekeiket, akik diszkriminálják a homoszexuálisokat? Soha nem lehetünk elég toleránsak, vagy mindig túlságosan toleránsak vagyunk.

Az egyetlen módja, hogy megtörjük ezt a patthelyzetet, ha túllépünk a puszta tolerancián: amit másoknak ajánlanunk kellene, az nem csupán a tiszteletünk, hanem annak lehetősége, hogy csatlakozunk egy közös harchoz – mert ma közösen osztozunk a problémáinkon.

A menekültek az ára annak a globalizált gazdaságnak, amelyben az áruk – de nem az emberek – szabadon áramolhatnak. A porózus határok gondolata, melyet elárasztanak a külföldiek, a globális kapitalizmus immanens részét képezi. Az európai migráció nem egyedi. Dél-Afrikában több mint egymillió szomszédos országokból érkezett menekült került a helyi szegények támadásának célkeresztjébe áprilisban, mivel azzal vádolták őket, hogy elvették a munkáikat. A jövőben pedig egyre több ilyen történet fog felbukkanni nemcsak a fegyveres konfliktusok, de a gazdasági válságok, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás és egyéb hasonló okok miatt. Volt egy pillanat a fukusimai katasztrófa kezdetén, amikor a japán hatóságok előkészítették a teljes tokiói körzet – több mint húszmillió ember – evakuálását. Amennyiben ez megtörtént volna, vajon hova mentek volna ezek az emberek? Adni kellett volna nekik egy fejleszthető földterületet Japánban, vagy szét kellett volna szórni őket a világban? Mi lesz akkor, ha a klímaváltozás következtében Szibéria északi része egyre inkább lakható és mezőgazdasági termelésre alkalmas terület lesz, miközben Afrika szubszaharai része túlságosan szárazzá válik ahhoz, hogy ellásson egy ilyen nagy populációt? Hogyan szervezik majd meg az emberek újraelosztását? Amikor a múltban ilyen jellegű események történtek, a társadalmi változások vadul és spontán érkeztek, erőszak és pusztítás kíséretében.

Az emberiségnek fel kellene készülnie rá, hogy sokkal „plasztikusabb” és nomádabb módon éljen. Egy dolog világos: a nemzeti szuverenitást radikálisan újra kell definiálni, valamint a globális együttműködés és irányítás új formáit kell kialakítani.

Mindenekelőtt, jelenleg, Európának meg kell erősítenie az elkötelezettséget, hogy méltóságteljesen bánik a menekültekkel. Ezen a ponton nem lehet kompromisszumot kötni: a nagyszámú migráció a jövőnk, és egy ilyen elkötelezettség egyetlen alternatívája egy megújult barbárság (melyet egyesek a „civilizációk összecsapásának” neveznek).

Másodszor, ezen elkötelezettség szükséges következményeként Európának világos szabályokat és előírásokat kell lefektetnie. A menekültáradat kontrollját egy olyan adminisztratív hálózaton keresztül kellene megvalósítani, melynek részese az Európai Unió minden tagállama (elkerülve az olyan helyi barbárságokat, melyek Magyarországon és Szlovákiában tapasztalhatók a hatóságok részéről). A menekültek épségét biztosítani kell, de azt is világossá kell tenni számukra, hogy el kell fogadniuk az európai hatóságok által kijelölt célállomásokat, valamint, hogy tiszteletben kell tartaniuk az európai államok törvényeit és társadalmi normáit. Nincs tolerancia a vallási, szexista vagy etnikai erőszakkal szemben, senkinek nincs joga ahhoz, hogy a másikra kényszerítse saját vallását vagy életformáját, tiszteletben kell tartani mindenki egyéni szabadságát, hogy felhagyjon a közösségi szokásaival, és így tovább. Ha egy nő úgy dönt, hogy eltakarja az arcát, azt tiszteletben kell tartani. Ha pedig úgy dönt, hogy nem kívánja eltakarni, akkor ehhez biztosítani kell a szabadságát. Az ilyen szabályok előnyben részesítik a nyugat-európai életformát, de ez az ár, amelyet meg kell fizetni az európai vendéglátásért. Ezeket a szabályokat tisztázni és érvényesíteni kell, ha szükséges represszív intézkedések árán is – a külföldi fundamentalistákkal szemben csakúgy, mint saját rasszistáinkkal szemben.

Harmadszor, egy olyan nemzetközi katonai és gazdasági beavatkozási formát kell kitalálni, amely elkerüli a közelmúlt intervencióinak neokolonialista csapdáit. Irak, Szíria és Líbia jól mutatják, hogy a rossz beavatkozás (Irakban és Líbiában), illetve a beavatkozás hiánya (Szíriában, ahol a be nem avatkozásban erősen érintettek olyan külső hatalmak, mint Oroszország vagy Szaúd-Arábia) azonos patthelyzethez vezet.

Negyedszer, és ez a legfontosabb és legnehezebb mind közül, olyan radikális gazdasági változásra van szükség, amely megszünteti azokat a feltételeket, melyek között valaki menekültté válik.

A globális kapitalizmus működésének átalakítása nélkül az Európán kívüli menekülteket hamarosan követik majd a migránsok Görögországból, és az Unió más országaiból. Amikor fiatal voltam, az ilyen szervezett szabályozás kísérletét kommunizmusnak hívták. Talán ezt kellene újraértelmeznünk. Hosszú távon talán ez az egyetlen megoldás.

Forrás: London Review of Books

Bartha Ádám fordítása

 

Slavoj Žižek (Ljubljana, 1949. március 21.) szlovén  író, szociológus, filozófus. Jelenleg a ljubljanai egyetem professzora és a University of London Birkbeck Institute for Humanities nemzetközi igazgatója.

Címke: , , ,
2020.07.13 - tiszatáj

GUILLAUME MÉTAYER TÜRELEMÜVEG CÍMŰ KÖTETÉRŐL
Guillaume Métayer-t hazájában irodalomtörténészként, Fried­rich Nietzsche fordítójaként, a magyar irodalom (például József Attila és magyar kortárs szerzők) francia tolmácsolójaként is ismer(het)ik, és nem mellesleg költőként is, aki nemrégiben a Magvetőnek köszönhetően a magyar olvasóknak is bemutatkozott az Időmérték címet viselő sorozatban. Debütálás tehát ez a vékonyka, kabátzsebbe illő kötet… – ÉLES ÁRPÁD KRITIKÁJA

>>>
2020.07.12 - tiszatáj

A HALHATATLAN GÁRDA
Csúcsra járatta üzletpolitikáját a Marvel Moziverzum: a Végtelen háború és a Végjáték téren-időn átívelő, ősgonoszt földbe tipró és sajnálatosan gügye humorú szuperhős-megalomániái nemcsak rekordbevételt gyűjtöttek össze, hanem az egykor csillogó páncélzatú Bosszúállók hitelét is lerombolták. Tavaly még a hírét is alig lehetett hallani, a Netflix viszont nemcsak az év eddigi talán legnagyobb sleeper hitjével örvendeztet, de hathatós szintézist is nyújt a megafilm-panelekbe fáradtaknak… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.11 - tiszatáj

SZABÓ GÁBOR: TÖRTÉNETEINK VÉGE
A könyv az Emlékezés a kortárs irodalomban alcímet viseli, ebből, a fülszövegből, valamint a tartalomjegyzék felületes áttekintéséből már világosan kirajzolódik, milyen témát járnak körbe az egyes írások. Ahogyan Angyalosi Gergely is írja az Erdődy Edit-díjas szerzőnek szánt laudációjában: „Szabó Gábor tanulmányai ugyanis nem egyszerűen különféle szerzők egyes műveiről szóló, egymástól elkülönülő esszék, hanem végigvonul rajtuk […] egy jól körülírható problematika”… – DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.10 - tiszatáj

INTERJÚ AZ AZNAP PROJEKT TAGJAIVAL
A dunakanyari AZNAP Projekt a transzzene, valamint a jazz fuzionálásának igazán különleges hangzásvilágával bűvöli el hallgatóit. Ennek a formációnak idén jelent meg az első nagylemeze Számtalan címmel. A zenekar három tagjával beszélgettünk, Stanislaw Lazarussal (doromb, mc), Németh Balázs Kristóffal (dob) és Őri Kiss Botonddal (zongora)… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.07.09 - tiszatáj

FAMILY ROMANCE, LLC
Dokumentumfilmként talán jobban üzemelne a sztori. Kaspar Astrup Schröder 2012-es, itthon a 10. VERZIO Fesztiválon bemutatott, Családkölcsönző című etűdje egy famíliatagok bérbeadásával foglalkozó japán férfit követ nyomon: szakmájában hibátlanul teljesít, népes otthonában viszont a magány öngyilkosságba taszító gondolata foglalkoztatja… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

BÁN ZSÓFIA: VAGÁNYBAGOLY ÉS A HARMADIK Á
Bán Zsófia mesekönyve kellemes időtöltést nyújthat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, hiszen kimagasló nyelvi leleményével olyan örökérvényű igazságokat fogalmaz meg kilencvenhat oldalban, amelyek minden korosztály számára megszívlelendők. Az érzékenyítő célzattal íródott kötet az „avagy mindenki lehet más” alcímet viseli, utalva ezzel a történet mondanivalójára… – VOJNICS-ROGICS RÉKA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.07 - tiszatáj

(1928–2020)
Talán olyannyira mitikus ködbe burkolózott Morricone személye, hogy nem is hinnénk, karrierje valójában iskolapéldája a szamárlétra végigjárásának. Rádiójátékokhoz szerzett zenét, az első években megkötötte a kezét az amerikai slágerritmusukhoz való kötelező idomulás. Később váltott, improvizációs-avantgárd dallamokat komponált az Il Gruppo kísérleti műhelyében, a klasszikus témákat jazz-zel, funkkal fuzionálva… – SZABÓ G. ÁDÁM NEKROLÓGJA

>>>
2020.07.06 - tiszatáj

SZEMÉLYES KÖNYVAJÁNLÓ
Nagyon is jól emlékszem, és időről-időre újra emlékeznem is kell arra a kényszerű megtorpanásra, amikor Báthori Csabát a piarista orosztanárunk visszaparancsolta a helyére. Második utáni nyáron Csaba lefordította Gogol Revizorját, mert nem volt megelégedve az ismert fordítással. Kezében a kockás füzettel a katedra felé indult, hogy tanárának átadja egész nyarának, minden erejének és tudásának summázatát, az újrafordított Revizort… – MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS ALÁNLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő