Tiszatájonline | 2015. szeptember 3.

Szépészeti kurzus

HÁZISZAPPANYTÓL AZ ARCZKENŐCSIG
A tisztálkodás és a szépítkezés több ezer éves története tele van ámulatra méltó és meghökkentő szokásokkal, időrend szerint pont ebben a sorrendben, ugyanis, amennyire imponáló az egyiptomiak, majd a rómaiak és görögök találékonysága és igényessége ezen a téren (is), olyannyira elképesztő és hihetetlen a középkor higiéniai bojkottja […]

HÁZISZAPPANYTÓL
AZ ARCZKENŐCSIG,
MÓRA FERENC MÚZEUM

A tisztálkodás és a szépítkezés több ezer éves története tele van ámulatra méltó és meghökkentő szokásokkal, időrend szerint pont ebben a sorrendben, ugyanis, amennyire imponáló az egyiptomiak, majd a rómaiak és görögök találékonysága és igényessége ezen a téren (is), olyannyira elképesztő és hihetetlen a középkor higiéniai bojkottja.

A mosakodástól való ódzkodás elég sokáig tartott, egészen a 19. századig, ekkor azonban, az ipari forradalom folyamatával párhuzamosan, a víz és a szappan szép lassan visszanyerte a státuszát, a gazdagabbak fürdőszobát is építettek a lakásukba, a szegények lavórt használtak. A mából visszanézve nem biztos, hogy átütőnek érezzük a test heti egyszeri, s a haj két-három hetenkénti mosásának a gyakoriságát, ha viszont a 17. században élt Bethlen Miklós tisztálkodási szokásaival hasonlítjuk össze (Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben, lábamat két hétben, néha minden héten mosattam… és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte – sohasem mostam. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták.) máris jelentősnek látjuk a fejlődést.

A Móra Ferenc Múzeum főépületében Vukov Anikó Veronika által rendezett Házi szappanytól az arczkenőcsig című kiállítás nem megy ennyire vissza az időben, mivel következetesen a múzeum gyűjteményére támaszkodik, viszont az a fél évszázadnyi intervallum, amit kimetszett az időből, egymás mellett mutatja be a polgári és a paraszti kultúra tisztálkodási és szépészeti emlékanyagát.

DSC04554

A kettő természetesen korántsem állítható szinkronba, hiszen a két társadalmi osztálynak igencsak különbözött a tisztességes és vonzó küllemről alkotott felfogása, máskülönben nem született volna meg a vásárhelyi népdal: Kocsmárosné, nem köll nékem a lánya, egész héten púderos a pofája. Hát, milyen legyen, ha a 30-as évektől boltban is beszerezhető lett a pirosító, amit biztos, hogy kellemesebb volt az arcra kenni, mint a bőrt piros papírral dörzsölgetni?

Nem meglepő, hogy a paraszti kultúrában szigorúbbak voltak a szabályok, még az oldalválaszték sem volt ajánlott a tisztességes nőknek, akik nem is igen változtattak hajviseletükön, csupán a belefont pántlika cserélgetésével értek el új hatásokat. Idővel persze elindult a feltartóztathatatlan folyamat, a városi divat beszivárgott a falusi mindennapokba, tagadhatatlanul látványosabban érintve a nőket, mint a férfiakat. Bár utóbbiaknak is voltak gyöngéi, legfőképp a bajusz, amit nagy odaadással pödörgettek hegyesre, s ehhez meg is voltak a szükséges kellékeik.

A városi lányoknak és asszonyoknak nem okozott problémát az ápolt külső megszerzése, hiszen az Elida Magyar Illatszer és Pipereszappan Rt. 1917-től ontotta szépészeti termékeit, s a hamarosan létrejövő társvállalatoknak is köszönhetően a tisztálkodási és kozmetikai szereknek egész takaros választéka alakult ki, amelyek mintapéldányai a vitrinekben, reklámcédulái a falon sorakoznak.

DSC04558

A marketingnek – bár még nem így hívták – akkor sem kellett a szomszédba menni egy kis tódításért, az egyik korabeli szórólap például konkrétan azt ígéri, hogy: 25 év múlva dús haja lesz, ha TARPAN hajcseppel ápolja a haját. Van itt minden, ami az előnyös külsőhöz elengedhetetlen: Durdilly körömlakk, Exotic rúzs, Chat Noir kölnivíz és Caola szappan a hölgyeknek, késes borotvák, valamint kiváló acélból készült Villám- és Ördöngös pengék az uraknak. Mindemellett – a fotók bizonyítják – a 20. század első felében virágzanak a borbélyüzletek és fodrászatok, de, vajon hogy állunk a kevésbé látványos (ám szaglószervileg nagyon is kontrollálható) tisztálkodási szokásokkal?

Nos, vidéken egyszerű fateknő és zománcos lavór szolgált mosakodásra, amit a falusiak nem vittek túlzásba. Nyaranta még csak-csak megvolt a reggeli kötelező, de a téli hidegben inkább elhagyták a rendszerességet, s gyanítható, hogy a hét végi nagytisztálkodás gyakoriságát illetően is hasonló megfontoltsággal jártak el. Könnyebb volt persze a városi palotákban a fürdőszobába bedurrantani, vagy meleg vízzel megtölteni a fajansz mosdótálakat, aztán szépen megfésülködni, s végül szépítkezni. Például Dankó Pistánénak, akinek díszes, neobarokk pipereasztalkája szintén látható a kiállításban jó néhány más, érdekes régi tárgy szomszédságában.

Mi már puritánabbak vagyunk, a törölközőink sem olyan szépek, mint eleinknél volt, viszont szorgalmasan fürdünk és zuhanyozunk, a többiről nem is beszélve. Hogy ennek ellenére hasznunkra válik-e valami a tárlatból? Nem is egy dolog, ám egy költségkímélő hajdúsító megoldást a néprajzi szekcióból már most elárulok: akinek ritkul a haja, jól tenné, ha szomorúfűz alatt fésülködne, de még ne rohanjon, mert a hatás, sajnos, kizárólag a húsvét előtti nagypénteken garantált.

A kiállítás 2015. december 20-ig látogatható.

Ibos Éva

[nggallery id=597]