Nyilas Atilla: Bezdán utca

(„AZ ÉKESSZÓLÁSRÓL” RÉSZLETE)

I.

Folyton új életet akartam kezdeni.

Sosem sikerült úgy igazán,

de nekigyürkőzésben komoly gyakorlatot szereztem,

és a félig-meddigekkel is

elég jól elboldogultam.

II.

Legközelebb talán akkor álltam hozzá,

mikor elhatároztam, mielőtt felsőbe mentem,

hogy azután megtanulom, amit föladnak,

szépen bekötöttem a füzeteimet,

rendet raktam az íróasztalomban.

III.

Tettre készen, már az évnyitó után,

az első tanítási nap előtti délután

biciklizni mentem, ahogyan szoktam,

egy fényes téren át Albertfalvára,

a hírhedten meredek Bezdán utcára.

IV.

Először középről indultam,

félelmetes volt, de a végén nagyon jó,

másodszor a háromnegyedétől,

még rosszabb volt, de még jobb a végén,

harmadszor a legtetejéről,

V.

és még jól rá is hajtottam,

kis homok is volt a rücskös betonon,

kormányom kilazult, ide-oda rángattam,

vélt ügyességem, bátorságom

bámulták a szembejövő autóban,

VI.

és vége volt. Csontom nem törött,

mint még oly soká nem, de kilátszott,

nyúzott kerékpárom betették egy kertbe,

engem meg vittek az ügyeletre,

és jól ráijesztettek édesanyámra.

VII.

Az első két-három hetet kihagytam,

egy ideig még kötözésre jártam,

bal térdemen, jobb könyökömön

most is ott a régi seb nyoma —

és soha többé nem tanultam „rendesen”.