Tiszatájonline | 2015. július 28.

Mozgásban

Az utóbbi években mi, újságírók gyakran faggattuk a fesztivál vezetőit a megújulásról, ők meg rendre, türelmesen elmondták, hogy ez nekik is föltett szándékuk, és folyamatosan rajta vannak. És tényleg, már évek óta fújnak az új szelek, és, ha az apró elmozdulásokat eddig nem vettük volna észre, az idén már mindenkinek kiszúrta a szemét […]

Az utóbbi években mi, újságírók gyakran faggattuk a fesztivál vezetőit a megújulásról, ők meg rendre, türelmesen elmondták, hogy ez nekik is föltett szándékuk, és folyamatosan rajta vannak. És tényleg, már évek óta fújnak az új szelek, és, ha az apró elmozdulásokat eddig nem vettük volna észre, az idén már mindenkinek kiszúrta a szemét.

Rengeteg a fiatal alkotó és a megfiatalított műfaj, a legszembeszökőbb az új cirkusz, ami már úgy hiányzott, mint egy falat kenyér. Jó ideje a manézsban is nagy fellendülésnek vagyunk a tanúi, legtöbbünk csak a tévén keresztül, a szerencsés kevesek (például) a Trafó előadásain tapasztalhatják, hogy a műfajnak igenis vannak szerelmesei, tehát, mint kortárs kísérletező előadó művészetnek, az új cirkusznak is helye van a Thealter Fesztiválon.

Az új szemléletű produkciókban már nem csak a bohócszámoknak van szüzséje, de az összes más „szakiránynak” is, tehát az akrobaták és a zsonglőrök show elemekkel dúsítva, mesébe ágyazva adják elő számaikat, a fizikai teljesítményt játékos színészi gesztusokkal megfejelve.

[nggallery id=588]

Egy ilyen előadást láthattunk a Mars téren, a néhai U pavilon helyét elfoglaló JYSK áruház előtti placcon, ami nem mellesleg merő egy beton. Ez most nem térépítészeti szempontból érdekes, hanem azért, mert az Offline: ontheater nevű formáció itt verte fel jelképes sátrát – ami valójában egy többfunkciós, a tetején sok méteres állványzattal kiegészített lakókocsiból és egy szintén preparált, roggyant autóból áll -, s mindennemű védőháló nélkül lengtek, tekeregtek és zsonglőrködtek a magasban.

Fiúk, lányok vegyesen alkotják a csapatot, s csak lassan derül ki (de akkor nagyon), hogy kinek mi az erőssége. Először még csak jönnek-mennek, vagyis elővezetik a Menni vagy maradni című darabjuk témáját: „kivándorlás és bevándorlás, indulás és érkezés, gyökeret eresztés és elszakadás”. Ami ezután következik, abban sok az érzelem, a humor és természetesen az akrobatika, az összteljesítmény pedig – ahogy egy cirkuszban illik – olykor lélegzetelállító.

Ami még nem tökéletes: az öltöztetés és a zenei szerkesztés minősége. Előbbi sokkal fontosabb az élethűségnél, mert a testre simuló formák és a jól megválasztott színek pont a lényeget, a mozgás esztétikáját és bravúrjait tennék a nézők számára jobban láthatóvá, s ezáltal még élvezetesebbé, a másikat viszont, a zenei aláfestés flottságának szükségességét indokolni sem kell.

[nggallery id=589]

Fülöp László koreográfus-táncos produkciója, a there’s an elephant in every room… is a kísérletező kategóriába tartozik a zene csaknem teljes elhagyása miatt. Nem lehet könnyű a táncosoknak (Fülöp mellett Cuhorka Emesének és Biczók Annának) csakis és kizárólag egy belső metronómra mozogni, de próbatétel a nézőnek is: vajon elég erős-e önmagában a minden társművészeti segítséget elhárító koreografált testbeszéd, hogy fenntartsa a figyelmet egy teljes órán át? Jómagam arra jutottam, hogy: talán. Mert az világos, hogy Fülöp munkája erős és tartalmas, hiszen pszichológiai érzékenységgel építi fel az emberi kapcsolatoknak a tétovától a viharoson át a szétrobbantó problémákig ágazó ívét, de, hogy a játékidő eleve hosszabb-e, mint az adekvát, vagy csupán a 40 fokos hőségnek behódoló zsinagóga légköri viszonyai bizonytalanítottak el az előadás optimális hosszát illetően, azt nem tudom.

[nggallery id=587]

A kiugróan tehetséges Cuhorka Emesét szerencsére gyakran látni Szegeden, most például két nap múlva újra színpadra állt egy másik csapattal. A Dekameron-ba Molnár Csaba hívta meg Dányi Viktóriával és Marco Torrice-vel együtt, s bravúros kvartettet alkottak ők négyen. Ez alkalommal is egy életszagú történetet követhettünk, ami tele van színnel, humorral és mesélőkedvvel, s ez utóbbi azért nagyon fontos, mert ahhoz, hogy a mese „szóljon” is, nem csak tökéletes tánctechnika és játszani tudás, de legfőképp kontúros, sugárzó személyiségek kellenek. Mivel ez itt mind adva volt, szinte buja bőséggel hömpölyögtek az epizódok, amelyekben a szerelem, az erotika, a testiség, de még az ezotéria is terítékre került. Nem csak a táncfajták elemei (klasszikus balett, néptánc, kortárs, illetve ezek ironikus idézetei) keveredtek a szituációkhoz illően, de a médiumok is, például egy szellemes, látszólag spontán, valójában nagyon precízen eltervezett és megkomponált szerelmi szál „élő közvetítése” is belekerült az előadásba egy laptop segítségével.

A negyedszázados születésnapját ünneplő Thealteren tehát mindenféle értelemben mozgás van, s ez a legbiztosabb jele az életnek, vagyis működésük folytatásának.

Ibos Éva

Fotók: Révész Róbert/Thealter