Kicsit másképp

Van, akitől azt kapjuk, amit megszoktunk és vártunk, van, aki tiszta lappal indul, mert most ismerjük meg, de olyan együttest is láttunk a Thealter Fesztiválon, amelyik önmagához képest mutatott valami mást. Például a Metanoia.

Alapvetően természetesen nem változott meg Perovics Zoltán attitűdje, az Én tökéletes vagyok című új darabjáról ugyanúgy ráismerünk, mint eddig, de most nagyon elege lett a mai Magyarországból és az asztalra csapott. A maga módján persze, finoman és választékosan, mégis érzékelhetően. Pero utóbbi években készült munkái a történelmi bűnök felé nyúltak, ám itt és most annyi guano halmozódott fel körülöttünk, hogy ő sem tudja szó, illetve mű nélkül hagyni.

[nggallery id=580]

A saját szobaszínházában játszott opuszok lenyűgözőek voltak, de én nagyon szeretem, amikor tágasabb teret használ (például a Grand Café mozitermét), és alkalma van megmutatni nagyvonalú gesztusait. Most is ez történt. Nála mi sem természetesebb, mint a lenyűgöző tabló, ami a nézőket fogadja: a két koromfeketébe öltöztetett, szoborrá dermedt alak (amellett, hogy bravúros kép) kellően baljóslatú, kicsit emlékeztetnek a Holdra szállókra, kicsit meg nem is. Ezek itt nem egyszerűen sötét alakok (ők lennének az egyszerűbb képlet), hanem olyan félelmetes mamelukok, akiknek nem látjuk se az arcát, se a kezét, se semmijüket, így tehát azonosíthatatlanok – a mi nézői-civil világunkban is az ilyen lények löknek bennünket a kafkai útvesztőkbe.

Kis szertartás után, vagyis a tradicionális artopéd-zászló (aki nem tudja: egy darabka WC papír), és a nem művészi értelemben tradicionális (manapság újra divatos) szögesdrótkerítés „felvonása” után veszi kezdetét (nem az előadás, mert ez már az) a one woman show, merthogy a darab Erdély Perovics Andreára íródott, aki megint elkápráztat clown-tehetségével, s nem kevésbé, hihetetlenül hajlékony és sokszólamú hangjával.

A cím eleve iróniára utal, s lőn. (Mert Perónak van humora, bár leginkább sötétszürke.) Andrea a shoppingoló, telefonálgató plázacicák csicsergéséből kalandozik ki a mélyebb tartományok felé, folyamatosan prezentálva, s egyidejűleg takarítva a bennünket lassan maga alá temető – elvont értelemben vett – szemetet, nem kihagyva a legaktuálisabbakat sem. A rendező méregtelenítő kúrának nevezi ezt az előadást, s tényleg az.

[nggallery id=582]

Másnap a Kisszínházban, a Közmunka Színház Messécske a Csodatévőről című előadása alatt újra eszembe jutott Pero életre-halálra menő színházcsinálása, mert ilyennek éreztem (a KOLINDA és a MAKÁM együttesből is ismerhető) Szőke Szabolcs és kollégái munkáját, amit ugyancsak aprólékos kidolgozottság, és hangzásbéli összművészetiség (a próza mellett hangszerek és operai énekhang) jellemez. A Messécske költői és asszociatív szövegkönyve Danyiil Harmsz novellákból készült, a fejezetek éles vágásokkal, montázsszerűen illeszkednek: folyamatosan váltják egymást a színpad mélyében játszott jelenetek és az elhúzott függöny előtt zajló zenei betétek és szólók.

Az előadás komótos tempója és szépészeti megoldásai az ős-alternativitás nyelvezetét is felidézték, mindezzel együtt minőségi élmény volt a produkció.

 [nggallery id=583]

Másik helyszínen, a Régi Zsinagógában, de közvetlenül ez után következett a KOHLHAAS, Kleist Kohlhaas Mihály című novellájának színpadi átirata Hegymegi Máté rendezésében. Amikor e sorok íródnak, még három nap hátra van a fesztiválból, mégis úgy hiszem, ez az előadás a Thealter csúcspontja. Hegymegi tavaly végzett az egyetemen fizikai színházi koreográfus-rendező szakon Horváth Csaba és Lukáts Andor osztályában. Nagy szakmai figyelem övezte a létüket, mert ilyen eddig még nem volt. A Horváth Csaba által rendezett, s az elmúlt években Szegeden is bemutatott Toldinak és A nagy füzetnek (amelyekben Hegymegi színészként vett részt) óriási sikere volt, de aztán felmerült az a kérdés is, hogy meddig vihető el az a nyelv, amely a verbalitást intenzív mozgással párosítja, s vajon a tanítványok hogyan törhetnek ki mesterük hatása alól?

A KOHLHAAS alapján a válasz nagyon egyszerű: 1. indokoltan, arány- és stílusérzékkel alkalmazva a szöveg mellé a mozgást és a fizikailag attraktív helyzeteket, ez a keveréknyelv még a láthatatlant is láthatóvá képes tenni, 2. még, ha a tanítványok a mesterük köpönyegéből bújtak is elő, a tehetségesek, s a határozott véleménnyel és közlendővel bírók képesek megtartva elfelejteni és újraírni az iskolát.

A konok és mindenre elszánt Kohlhaas szerepében Nagy Zsolt telitalálat nem csak karaktere, de fizikuma és állóképessége miatt is, a többiek pedig – zömében valamikori osztálytársak – anyanyelvi szinten teljesítenek. A fiúk is mind remekelnek, most mégis a két színésznőt nevezném meg, mert Pető Kata és Bach Kata kettős szerepe úgy kettős, hogy a feleség és a lány beszélős szerepei mellett mozdulatokkal és mozgással a két fekete lovat is megszemélyesítik, amelyek miatt Kohlhaas megindítja elkeseredett és pusztító bosszúhadjáratát. Hogy jogos-e a magán igazságszolgáltatásnak az a formája, amely nem ismer kíméletet, még, ha a hatalmasok által rárótt tehetetlenség is vezérli? Ez az a kérdés, amely soha nem évül el, s amelynek felboncolása Hegymegi Máténak húsba vágóan sikerült.

Ibos Éva   

Fotó: Révész Róbert/Thealter