Tiszatájonline | 2015. június 28.

Tóth Ákos: Keresetlen utak

TANDORI DEZSŐ: GALAMBOCSKÁM (TŐRMELLÉK)
A Galambocskám: Tandori „orosz” regénye?
Ha Tandorira és a világirodalomra gondolunk, akkor mindenekelőtt a szerző kivételes műfordítói életművének csúcsteljesítményeire (eposzi méretű művek embert próbáló magyarítására) és főként a modern német, osztrák irodalom, valamint angolszász szerzők iránti elkötelezettségére szoktunk gondolni […]

TANDORI DEZSŐ: GALAMBOCSKÁM (TŐRMELLÉK)

A Galambocskám:
Tandori „orosz” regénye?

Ha Tandorira és a világirodalomra gondolunk, akkor mindenekelőtt a szerző kivételes műfordítói életművének csúcsteljesítményeire (eposzi méretű művek embert próbáló magyarítására) és főként a modern német, osztrák irodalom, valamint angolszász szerzők iránti elkötelezettségére szoktunk gondolni. Tandori pályája legelején, a Töredék Hamletnek című kötet idején számos kritikai közelítés – tegyük hozzá, jogosan – kereste a magyar irodalomba szédületes újdonságként érkező „chanson spirituelle”-ek, versek rokonságát a francia kultúra, a modern franciás szellem, illetve, konkrétabban, a francia egzisztencializmus alkotói, alkotásai környékén. Tandori később, a 2000-es években Raszternyak címmel egész regényt szentel Párizs-élményének, mintegy igazolva az évtizedekkel korábbi fejtegetések igazát. Európa, az öreg kontinens mindenestől Tandori menedéke és otthona lesz egy egész korszak, az utazásokkal, kiszállásokkal tarkított ’90-es évek idejére. London, Párizs, München, Duisburg és Koppenhága-idézéseiből külön köteteket lehetne szerkeszteni, nem beszélve az idővel megsokasodó bécsi élményekről. Tandori és Nyugat-Európa – ennek valamiképpen evidensen kellene mára hangoznia.

De a 2000-es évek elejétől, nyilván az életműben korábban is meglévő, búvópatakszerű hatásokat összegezve, feltűnik vagy megerősödik egy másik hagyomány-szál Tandori műveiben: a nagy orosz XIX. századi próza, regényművészet hatása. A félkegyelmű és a Bűn és bűnhődés Dosztojevszkije mellett megjelenik Tolsztoj, az európai nagyregény-történet másik főalakja. És Csehov, összes műveivel, valamint a Nyaralók Gorkija. Azt lehet mondani, hogy Tandori számára mégsem annyira a XIX. század Oroszországát felvonultató és világirodalmi porondra állító regények, drámák, nagyszerű szereplőgárdájuk, konkrét sorsábrázolásaik bírnak mással nem pótolható „varázserővel”, hanem az írásmódnak az a klasszikusnak mondható állapota, melyben az egzisztencia egyszerre van kivételes drámai válaszútjain és mindennapi, felcserélhető lődörgései, tevés-vevése közben megelevenítve. Ahol az ember még „lidérces messze fény”, de már „egy ürge” is – hogy Tandori mesterét, Ottlik Gézát idézzük. Mintha Tandori, túl annyi mindenen, szinte a XX. század majd’ minden irodalmi formulájának ajánlatát magára próbálva és magához igazítva, az írásnak olyan, hitelességével felszabadító és szabályaival korlátozó változatára lelne, mely prózája létező-nem létező (vita kérdése lehet) problémáira egyfajta megoldást nyújthat. Nem mondanánk igazat, vagy egyenesen hamis színben tüntetnénk fel azonban ezt a prózaművészetet, Tandori evidencia-közléseit, ha az orosz realisták inspirációját kicsinyes forma-kölcsönzésekben, idézetekben vagy parafrázisokban kimérve várnánk vissza. Tandori továbbra sem ír ugyanis nagyregényt, történeteinek másképpen van eleje, közepe és vége, mint a Dosztojevszkij- vagy Tolsztoj-féle narratívát követő műveknek, s főképpen, Tandori, történetei, illetve befejezhetetlen története elmondásához nem teremt – a klasszikus értelemben – szereplőket, nem idegeníti el magától epizodikus áttételeken keresztül legsajátabb, meghaladhatatlan élet-problémáját. Hogy miben ragadható meg akkor mégis az orosz irodalom e fénykorának és vele az orosz szellemiség bizonyos szegmenseinek (Tandori ismertetéseket, kritikákat közöl ezidőtájt Bergyajevről, az orosz filozófia történetéről stb.) vonzereje? Erre a kérdésre ad választ a Galambocskám című mű.

A Galambocskám… (Tőrmellék) prózája úgy keletkezett, ahogyan Tandori legjobb munkái szoktak. Sorozatokban, féléven-éven keresztül, különböző közlésformákban került, folyamatosan és a közben eltelt idő változásaihoz alkalmazkodva a közönség elé az alakuló, meglelt matéria. Hosszabb publikációk jelentek meg a műből a Tiszatáj, az Élet és Irodalom oldalain, de a „regény-kézirat” fiktív örökség-hagyójaként bemutatkozó, egyben az írószerep lehetetlen küldetését példázó, újabb Tandori-alterego, Dusko Gavrilovics kisebb cikkekben, tárcákban és novella-rögtönzésekben is osztotta tudnivalókat világáról (pl. a Magyar Narancs egotrip-rovatában, a Népszava irodalmi mellékletében stb.).

A Galambocskám Tandori részéről megismételt hitvallás az irodalom, az írás mellett. „A szerelem elmúlt, Litya.” – írta le, idézte és variálta a dosztojevszkiji helyzetet többször a szerző, mikor pályája ún. kései periódusához érkezett. Litya (mint literatúra, irodalom): még a panasz, a szerelem, az íráskedv elmúlásának keserve is a hiányolthoz – a hiányolt, újra meglelt nagy éltetőhöz – szól. A Galambocskám lendületes és fantasztikus nyelvi bravúrokkal teletűzdelt szövegét olvasva, nemkülönben a magát szerkezet nélkülinek álcázó „regény” nagyszerkezetét végigkövetve azonban megállapíthatjuk, hogy nem hogy nem múlt el a „szerelem” (vagyis a művészt a művéhez fűző kötelék), de elemi erővel állítja elő, mondja újabb és újabb mondatait, a világ érzékelésének dokumentumait. A „regény” valóban dokumentum-értékű: egyrészt egy hányatott sorsú szerző hányatott sorsú kézirataként, vagyis fiktív közreadásként, hagyatékként mutatkozik meg, másrészt pedig legeredményesebben és szinte egy teljes pályaszakasz problémáit magába foglalón összegzi Tandori fejlődésének, írói átváltozásainak egy jellegzetes szakaszát. A kr-i kormányzóságban íróéletét tengető, végtelen kéziratain, hátrahagyandó irodalmi hagyatékán dolgozó Dusko Gavrilovics a régi-új Tandori-dilemmákkal szembesít. Az írás hidege, az írás melege: pereg a szahalini/szaharai homokóra. Az elálló, megfagyó, kopogósan végükre érő, majd csodásan megiramodó, felolvadó futamokban – az experimentális nyelviség, az avantgárd epika teljesen egyedi és eredeti produkcióiban – telik-múlik az idő, a csehovi, dosztojevszkiji, tolsztoji idő, hiábavalóságok és a pótolhatatlan élet együttes ideje. Ezúttal nagy orosz idő. Nagy magyar mondatokban, Tandori mondataiban.

(Az írás szerzője a kötet szerkesztője)

Kapcsolódó írásunk: Tandori Dezső: Galambocskám (részlet) >>>