Tiszatájonline | 2015. július 2.

Fellinger Károly versei

Mert hát János megtorpant, éppenséggel
szólhatna a vers erről is, miért ne,
hadd legyen úgy, ha Juli akarja, meg
már kinek mi köze hozzá, viseljék
csak a felelősséget a szökőkút
nőalakjai, szűk, vízhatlan háló-
ingükben, ahogy már mondtam, János be-
nyitott a sötét, tök üres garázsba,
ellenőrizni, ég-e a villany,
[…]

Egy Petrla Ferenc festmény mögé

 

(Jenei Gyulának)

Hófehér székek,

aztán hamuszürke

háttér.

A székekhez nem ért ecset,

se kéz, se festék.

Az már maga a gondolat,

az érintetlen vászon.

Két latornak

s a Messiásnak

fenntartott hely.

Szinte

Majd minden fa tövébe jut egy tyúktetem,

zsörtölődik János, aztán kezet mos és

a büdös gumikesztyű nélkül markolja

meg a tyúkok lábát, de félnie amúgy

felesleges, alibije sziklaszilárd,

akárcsak Szisziphusznak, aki újabban

légvárat épít, a valóság most azzal

üti agyon az időt, hogy felrobbantja,

kínálhatna kővárat is, hisz a vers szem-

pontjából lényegtelen, mondhatni mindegy,

kiköpött harangnyelv a vers, oly gyorsan el-

üti a kérdést, átpakolásra váró

kisgyerek, lapozzunk tovább, János össze-

ragadt üres könyvlapokkal szarakodik,

ha már a dögöket sorra elföldelte.

Kivetítés

Mert hát János megtorpant, éppenséggel

szólhatna a vers erről is, miért ne,

hadd legyen úgy, ha Juli akarja, meg

már kinek mi köze hozzá, viseljék

csak a felelősséget a szökőkút

nőalakjai, szűk, vízhatlan háló-

ingükben, ahogy már mondtam, János be-

nyitott a sötét, tök üres garázsba,

ellenőrizni, ég-e a villany, úgy

felejtette-e az apja, aki rég

Alzheimer-kórban szenved, de lám a

megdöbbenés kiütötte Jánosnál

a biztosítékot, hisz vagy két hete

fekszik a jó öreg, mozdulni sem bír,

János megtorpant, valahogy nem bírta

eldönteni, lecsukja-e a villanyt,

vagy rábízza Julira, pont éjfélkor

érkezik, és lehet vagy egy éve, hogy

elkötötte a személyautójuk.

Ha Juli mély-

Kék szemébe nézek, ott egy vak férfit

találok, egy vakon született férfit,

akinek nem fér a bőröndjébe a

sok üres gyufaskatulya, aztán még-

iscsak becsukja a bőröndöt, majd a

szivarzsebébe nyúl és előveszi

gázöngyújtóját, többször meggyújtva azt,

láthatóan és bölcsen jelezve, hogy

új hajó fog a parthoz közeledni,

ha Juli mélykék szemébe nézek, a

vak férfi rám vár, csak bennem bízik, én

vagyok neki az utolsó szalmaszál,

elvárva, hogy Juliról meséljek még

valami vakmerően szépet és jót,

így hát most lesütött szemmel dicsérem

Juli tiszta tekintetét, miközben

a férfi látni kezd, én meg elhiszem,

hogy többször is látott sírni valahol,

de ez már tényleg egy másik történet.

Megjelent a Tiszatáj 2015/2. számában