09.24.
| A PesText Fesztivál különleges meghívottjai >>>
09.21.
| Szegedi Nemzeti Színház – Kormányos Ákos: Raktárépület >>>
09.19.
| Asztali beszélgetések… – Konok Tamás 90 >>>
09.16.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
09.04.
| Grand Café – 15. BUSHO Film Festival >>>
07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
09.13.
| Meghalt Konrád György >>>
09.07.
| Géczi János kapja a balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját >>>
08.24.
| Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál >>>
08.22.
| Kiemelkedő művészeti eredmények az idei Szegedi Szabadtérin >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>

BESZÉL ÖN IDEGENÜL?
kortárs román írók

Halasi Zoltán drámarészlete

Nemes Jeles László művészetéről (Fritz Gergely, Sághy Miklós)
Beszélgetés a rendezővel

Andrei Gamart festményei

>>>
hamarosan...

„Jelet hagyni”
2015.06.17 - tiszatáj

ÚJVÁRI EDIT: „JELET HAGYNI”
(VIZUÁLIS ALKOTÁSOK ÉS RÍTUSOK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE)

Újvári Edit „Jelet hagyni” című kötete a könyvhétre jelent meg a Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó gondozásában. A könyv egy készülő sorozat első darabja, melynek célja, hogy a szemiotika elméleti keretein belül vizsgálja a jelhasználat megnyilvánulásait, a térhasználat, vizuális jelek sokrétű világát. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karán megalakult munkacsoport készülő JEL-KÉP-TÉR sorozatának bemutatkozó szövegében kifejti, hogy helyet kívánnak adni a kortárs szemiotika elméleti irodalmának és az interdiszciplináris megközelítéseknek. Hasonló, nagyon színvonalas vállalkozás volt a Jate-Press Ikonológia-sorozata az ezredfordulón, mely a vizuális reprezentáció, vizuális kultúra, ikonológia, képelmélet témaköreiben tematikusan rendszerezett tanulmányokat, fordításokat közölt.

Izgalmas, interdiszciplináris munka ez a félig a művészettörténet-tudomány, félig pedig a szemiotika módszereit, paradigmáit ötvöző kötet. Bár a teltházas könyvbemutató résztvevői egy könnyed beszélgetés fültanúi lehettek, és a vetítés is a populárisabb, közérthetőbb témákra fókuszált, biztos vagyok benne, hogy aki ezt követően kezébe vette a kötetet, már a bevezető résznél nehézségekbe ütközött a több tudományág (irodalomtudomány, művészettörténet, grammatika stb.) terminusait szintetizáló szakmai nyelvhasználat, és a komoly ikonográfiai ismereteket feltételező műelemzések miatt. Ez egy olyan interdiszciplináris tanulmánykötet, amelyet véleményem szerint elsősorban szakmai közösségek – irodalmárok, művészettörténészek és esztéták – tudnak majd használni, azonban a laikus olvasóközönség számára nem lesz könnyed nyári olvasmány.

A szerző a Juhász Gyula Pedagógusképző Karának egyetemi docense, évekkel ezelőtt részt vett a JATE Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékén készült Szimbólumtár társszerkesztői munkálataiban, a szócikkek kidolgozásában. Érdeklődési területei a szimbolizáció, művészettörténet, ikonológia, kultúrtörténet és -elmélet, kulturális antropológia és az ökológiai antropológia. Ebben az esetben mindezek közül most elsősorban az ikonográfiai műveltséget emelném ki. A hihetetlenül széleskörű vizuális ismeretek, a hosszas kutatómunkával felhalmozott képanyag olyan vizuális analógiák prezentálását tette lehetővé az író számára, mely az ismertebb, már „szétszedett” alkotások műelemzését is izgalmassá teszi, s melyek sok esetben túlmutatnak a művészettörténet stiláris/formai, az ikonológia leíró jellegű megközelítésén. Nem is ez, vagyis a megszállott szakmai érdeklődés és elmélyült kutatómunkáról tanúskodó képi világ a könyv legnagyobb érdeme, hanem az a történeti rálátás, amellyel a képeknek, mint vizuális jeleknek a kulturális hátterét boncolgatja. Izgalmas analógiákkal, szokatlan megközelítésekkel találkozhatunk, melyek kontextusában az olyan közismert toposzok, mint Krisztus bárány alakban való megjelenésének értelmezése is új megvilágításba kerülnek. A szerző nem csupán a nyugati művészettörténeti hagyatékra fókuszál, hanem a keleti, sőt, a távolkeleti emlékeket is bevonja a vizsgálatba. Kérdésként merül fel például, hogy a nyugati művészettörténetben miért állandósul Krisztus bárány alakban való manifesztálódása a keleti, bizánci művészet ikonképmásaival szemben. Milyen kulturális jelenségek, történelmi események állhatnak a hátterében egy olyan fordulatnak, amikor a szimbolikus ábrázolást végképp kiszorítja a valós képmásra való törekvés? Újvári Edit nem a kritikai kultúrakutatás felől igyekszik kitágítani a művészettörténet gyakorlati és elméleti határait, hanem a szemiotika, vagyis a jelelmélet felől, amely a 20. század közepén, a strukturalizmus hatására vált elismert tudománnyá. A szemiotikának főként a nyelvtudománnyal és a filozófiával van szoros kapcsolata, de a szerző ezekben a tanulmányokban, mint módszert alkalmazza azt, a művészettörténet segédtudományaként. A szemiotika alapvetése, hogy a valóságról alkotott megfigyeléseinket jelek segítségével adjuk tovább, közöljük másokkal. Mivel a jelek többfélék lehetnek (vizuálisak, auditívak, vagy akár taktilisak) releváns, bár nem új keletű felvetés, hogy a vizuális alkotások is jelekként vizsgálhatóak. A jelek tartalma a társadalmi környezettel, a szokásokkal függ össze, ezért a szemiotika szempontjai szerint a műalkotások is jelek, melyek több jelentésűek lehetnek, s melyek ily módon maguk is több jelből tevődhetnek össze.

Többféle, a szemiotika módszeréhez hasonló megközelítéssel is találkozhatunk a művészettörténet tudománytörténetének vizsgálata során. A múlt objektív „feltárásának” lehetőségét vizionáló ikonológusok mellett Erwin Panofsky[1] például szimbolikus, kultúránként és korszakonként változó formaként értelmezte és vizsgálta a perspektívát. Jonathan Crary A megfigyelő módszerei[2] című munkája a látásról, és annak történeti konstrukciójáról szól, arról, ahogyan a képkészítés újonnan megjelenő módjai a vizualizáció uralkodó modelljeivé alakulnak át. Az irodalomtudós W. J. T. Mitchell[3] pedig, akihez a nevezetes „iconical turn”, vagyis képi fordulat elméletének kidolgozása köthető, interdiszciplináris képtudományt kívánt létrehozni a szövegközpontú kultúratudományokkal szemben[4]. Mindezeken túlmenően konkrét összefonódások is megfigyelhetőek a művészettörténet és szemiotika között. Norman Bryson és Mieke Bal[5] az irodalomtudomány felől közeledtek a művészettörténethez, a nyelvészeti szemiotikát a képek interpretációjának eszközéül alkalmazva. Céljuk az volt, hogy a művészettörténetet az „aktuálisabb” társadalomtudományok közé integrálják a szemiotika segítségével. Utólag úgy tűnik, mintha mindezek a tendenciák, ahogy Hornyik Sándor nevezi, egy hatalmas vállalkozásnak, egy „nagy kulturális analízis”-nek a részét képeznék. Ilyen háttér elé helyezve, Újvári Edit könyve tulajdonképpen egy évtizedek óta létező „projekt” folytatása: „egyes vizuális objektumok elemzésével feltárni a vizualitás önálló logikáját és sajátos működési mechanizmusait.”[6] Újvári Szívós Mihályra[7] hivatkozva kifejti, hogy a szemiotikának túl kell lépnie a jeleknek, mint a kommunikáció eszközeinek, megfejtendő kódoknak a felfogásán, és gondolkodásformáknak, értelmezendő kifejezésmódoknak kell felfogni őket.” Ez arra is rávilágít, hogy nem az egyes műalkotásokra érdemes fókuszálni, hanem az egyesen keresztül a műtárgyak egy csoportjára, melyek bizonyos kulturális szokásrendről, a szokásrend változásairól tanúskodnak.

A testoppozíciók retorikája az Isenheimi oltáron, a pokol torka és a Mária megkoronázása képtémák, a Biblia Pauperum és a Theodorus-szarkofág mind olyan alkotások, témák, toposzok, melyekkel az egyetemi szintű művészettörténet oktatás az ikonográfia, ikonológia kurzusok keretein belül behatóan foglalkozik, és széleskörű irodalommal bírnak. (Hazánkban Eörsi Anna és Wehli Tünde publikált legtöbbet középkori ikonográfia területén, de Marosi Ernő tanítványai közül is szép számmal kerültek ki a témában elmélyült szakemberek.) Goya Los Caprichos rézkarcsorozata és Kondor ikonikus képe szintén a művészettörténet nevesebb alkotásai közül való. Éppen ezért problémaként merült fel számomra a könyv olvasása során, hogy a korábban már említett kreatív, újszerű interpretációkon túl módszere nem nyilvánul meg a kanonizáció eszközeként, hanem csupa olyan műalkotáson prezentálja működési metódusát, melyek egyébként ikonográfiailag széles körben ismertek. Ebből a szempontból szerencsésebbek a rítusokat, vallási színtereket bemutató tanulmányok, melyek a szakmabeli olvasóközönség számára is újdonsággal szolgálnak. Az, hogy a kötet képi bázisát elsősorban a kanonizált művészettörténet alkotásai képezik, talán abból adódik, hogy a kötet tankönyvnek készült, és az egyébként már ikonográfiában jártas hallgatókat ugyanazokon a műveken, témákon végigkövetve kívánja megismertetni a szemiotikai elemzés módszerének sajátosságaival. Annak ellenére, hogy a kötet kiváló elemzésekkel van teli, a tanulmányok olvasása során számomra nem vált világossá, mitől is más ez, mint egy hagyományos értelemben vett ikonológiai elemzés, amely a képek eredeti kontextusát, státusát igyekszik reprodukálni a kor általános filozófiai, teológiai gondolatai és irodalma, a képek iránt megnyilvánuló magatartásmódok alapján. Az ikonológiai elemzés során szintén használjuk a szerző által a szemitoikából „átemelt” kifejezéseket, mint index, ikon, szimbólum. Az ikonológia szövegközpontúságát műtárgyleírásokkal, az alkotások kompozíciójának felvázolásával igyekszik kiküszöbölni, mégis szövegek „építik fel” a vizuális alkotásokat. A vizuális jel nem működik önálló entitásként, hanem a szöveghelyek töltik fel értelemmel, az ikonológiai elemzésekhez hasonlóan. A kötet tanulmányai élvezetesek, olvasmányosak, és újszerűek abban a tekintetben, hogy az író az ún. étikus attitűd alkalmazásával igyekszik kivonni magát a szubjektív és kultúra specikifkus elemzés alól, és objektivitásra, semlegességre törekszik. Mindezek tekintetében hasznos olvasmány és nagy módszertani segítség a könyv azoknak a kutatóknak, diákoknak, akik interdiszciplináris kutatómunkát folytatnak. Élvezetes lehet azok számára is, akik új szempontok szerint szeretnék reinterpretálni az egyetemes művészettörténet ikonikus műveit. Külön figyelmet érdemel maga a könyvtest. A magas minőségű nyomdai munka, a szép szedés és tördelés, a papír minősége élménnyé teszi a kötet kézbe vételét. Mégsem hagyhatom figyelmen kívül azt a tényt, hogy egy olyan könyv, amely a vizuális jelek önállóságát hivatott rehabilitálni a verbális jelekkel szemben, és elsősorban a képiségre fókuszál, apró, fekete-fehér, alig kivehető reprodukciókat közöl a kötetben. Egy ilyen kvalitású munka nagyméretű, jó felbontású, színes reprodukciókat érdemelne. Csak hogy a képek magukért beszéljenek.

Váraljai Anna

 

borítótervÚjvári Edit: „Jelet hagyni”
(Vizuális alkotások és rítusok szemiotikai elemzése)

SZEK–JGYF Kiadó

Szeged, 2015

432 oldal

3250 Ft

 

 

 

 

 

 


[1] Erwin Panofsky: Perspective as Symbolic Form. (1924) Trans. Christopher S. Wood. Zone Books, New York, 1991. (Magyarul: A perspektíva mint „szimbolikus forma”. In: Erwin Panofsky: A jelentés a vizuális művészetekben. Szerk. Beke László. Gondolat, Budapest, 1984. 170-248.)
[2] Jonathan Crary: Techniques of the Observer. On Vision and Modernity in the 19th Century. MIT Press, Cambridge, 1991. (Magyarul: A megfigyelő módszerei. Látás és modernitás a 19. században. Osiris, Budapest, 1999.)
[3] W. J. T. Mitchell: The Pictorial Turn. In: Picture Theory. Essays on Verbal and Pictorial Representation. University of Chicago Press, Chicago, 1994. 11-34.
[4] Erről lásd bővebben: Hornyik Sándor: A képi fordulat és a kritikai ikonológia c. tanulmányát, In.: Balkon, 2007/11.
[5] Mieke Bal – Norman Bryson: Semiotics and Art Histor. The Art Bulletin, 1991/2. 174-208.
[6] Hornyik Sándor: Idegenek, (át)utazók és outsiderek a képek birodalmában – Problémák  vizuális kultúra körül, In.: http://magyarepitomuveszet.mm-art.hu/hu/vizkult.php?id=574
[7] Szívós Mihály: A jeltől a kódig. Rendszeres szemiotika. 2012, Budapest, Loisir.

Címke: , , , , ,
2019.09.16 - tiszatáj

INTERJÚ KORMÁNYOS ÁKOSSAL
Szeptember 21-én mutatják be ismét a Szegedi Nemzeti Színház balett termében Kormányos Ákos Raktárépület című drámáját Kállai Ákos rendezésében. Az előadás olyan társadalmi problémák bemutatására vállalkozott, melyekről napi szinten értesülhetünk különböző sajtóorgánumokból, ám áfogó stratégia még mindig nem született a probléma hatékony kezelése érdekében. A nemi erőszakról, az arról való közbeszédről, általános társadalmi reakciókról, a színház és a művészet feladatáról beszélgettünk… – TASKOVICS VIKTÓRIA INTERJÚJA

>>>
2019.09.16 - tiszatáj

SZÉLJEGYZETEK A HELIKON FOLYÓIRAT DEHUMANIZÁCIÓ-SZÁMÁRÓL
Megjelent a Helikon folyóirat idei első száma. A Timár Andrea által szerkesztett kiadvány egy konferencia előadásainak anyagából készült, s a Dehumanizáció: az elkövető alakja címet viselve a téma irodalmi reprezentációjával foglalkozik. De miért az elkövetőjével? A huszadik századi történelmi traumák művészi ábrázolásában alapvetően az áldozatot került kitüntetett pozícióba… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.09.14 - tiszatáj

SZUVENÍR
Levelekre, jegyzetekre, régi fotókra és szkriptekre hagyatkozva alkotta meg legutóbbi drámáját a brit rendezőnő, Joanna Hogg. Virtigli szerzői kommentárt, egész pontosan memoárt írt kamerával: a Sundance-en debütált Szuvenír időutazás Hogg fiatalkorába, a ’80-as évek elejére. A film egyik fontos mellékszerepét az életében 10 éves kora óta jelen lévő Tilda Swinton játssza, a hasonlóságok pedig nem állnak meg itt, lévén Hogg éppen a színésznő 22 éves lányában, Honor Swinton Byrne-ben látta meg az alteregóját… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.09.13 - MTI

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

– így jellemezném a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban elmaradt Molnár Ferenc-átirat bemutatójának elmaradását. Molnár jogörökösei nem engedélyezték az általuk képviselt szerzőnek a Mohácsi testvérek által átdolgozott Delila című darabjának bemutatását. Joguk volt hozzá, és ennek érvényt szereztek. Pont. Ám ahogy az előadóművészek rendre (át)értelmezik az interpunkciókat – a szerzőknek a mű értelmezésére és előadására vonatozó, szövegben, kottában lefektetett jeleit –, úgy én is (át)értelmezem a fenti pont-ot… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2019.09.13 - tiszatáj

OROSZ–LETT FILM
Egy filmkritika némileg túllépi a hatáskörét, ha a megszokottnál bővebben beszél a film cselekményéről és a stábtagokról – Szergej Livnyev Van Goghok című filmje esetében ez azért látszik indokoltnak, mert különleges rendezői pályáról és alkotásról van szó… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

INTERJÚ CSÁNYI DÓRÁVAL A KORTÁRS KÖNYVILLUSZTRÁCIÓ ÚJ ÚTJAIRÓL
Ami izgalmas egy szöveg nélküli könyvben, hogy a mesélést visszatereli a szájhagyomány irányába, ahány mesélő, annyi megfogalmazás, annyi értelmezés születik majd, és ez még inkább igaz, amikor nem egy ismert mesére, hanem egy saját történetre épül a könyv. Itt nincsenek jó vagy rossz megoldások, nincs egyetlen jó megfejtés, hanem millió jó megfejtés lehetséges, hiszen mindenki a saját látásmódjának, hangulatának, a saját vagy a gyerek életkorának, érdeklődésének megfelelően „olvassa” majd a képeket és „írja” a saját történetét… – RÉVÉSZ EMESE INTERJÚJA

>>>
2019.09.11 - tiszatáj

ÉLŐSKÖDŐK
Noha a rendező éleslátásáról bizonyságot téve deklarálja a dél-koreai anyagi különbségeket, a saját nemzetén belül húzódó áthidalhatatlan szakadékot nincstelen és jómódú között, az idén Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott dráma sosem lokális felvetéseken, hanem univerzális problémákon állapodik meg. Bravúros szimbolikával teremt hátteret a konfliktusoknak… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő