Itt mindenki potenciális olvasó

HANGULATJELENTÉS
AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉTRŐL

„Kaptam egy aláírást Spirótól!”, halljuk lelkes örömkiáltást. „Én meg szereztem egy fasz alakú lufit.”, érkezik a válasz. Az Ünnepi Könyvhét mindenkinek mást jelent, a Vörösmarty téren több mindent lehet csinálni, mint ahogy elsőre gondolná az ember. A fesztiválhangulathoz rengeteg apróság járul hozzá a kora nyári kánikulától kezdve a söröskorsókon és borosüvegeken át a mobilvécékig.

Sárközi Mátyás nyitja meg a Könyvhét budapesti eseményeit csütörtök délután, amikor még elviselhető méretű a tömeg. Hogy kapjunk egy rövid kultúrtörténeti áttekintést, feleleveníti a Könyvhét elődjét, a Könyvnapot, és az 1943-ban Kodály Zoltántól kapott aláírást, amelynek az ára egy népdal nyilvános eléneklése volt. A Londonban élő író elmondja azt is, hogy angolul keveset ír, hiába hagyta el Magyarországot az 1956-os forradalom után, viszont a tizenkilenc éves kora előtt megszerezett tudásából ma is táplálkozik, már ami a nyelvi tapasztalatokat illeti. Hazajönni pedig azért szeret, mert Angliával szemben itt mindenki potenciális olvasója. Aztán megpróbálja rábeszélni őket a tényleges olvasásra: bár ebben a gazdasági helyzetben nem könnyű eldöntenünk, hogy mire költsük forintjainkat, de könyvekre azért ne sajnáljuk a pénzt, mert nincs is annál felemelőbb, mint amikor a zöldben vagy a vízparton olvashatunk.

És ez is nem feltétlenül önmarketing, mivel Sárközi az idei könyvhétre nem jelentkezett új kötettel. Saját könyveiről azért mégis beszél egy kicsit: írt az emigráns létről, érdeklik a különböző történelmi korok és a társadalmi kérdések, viszont nem foglalkoztatja a szerelmek és házasságtörések szexualitást középpontba állító története. Végül az idei kínálatra tereli a szót, megemlítve, hogy háromszázharminc új könyv közül válogathatunk, és hogy ne csak mennyiségről essen szó, örömét fejezi ki, hogy idén Krasznahorkai László nyerte a Man Booker-díjat. Háromszázharminc könyv tényleg sok, a listák összeállítóin kívül valószínűleg kevesen olvassák végig a címeket, de a lényeg, hogy ilyenkor újra és újra megállapíthatjuk, író és olvasó nemzet vagyunk. A csütörtöki nyitány után péntekre szokás szerint nyüzsgő hangyabollyá változik a Vörösmarty tér, és ekkor komoly nehézséget okoz végigjárni a standokat, befogadni a szembejövő arc- és könyvmennyiséget.

Ráadásul a Könyvhéttel párhuzamosan zajlik a JAK Piknik, amelynek eseményeire már csak „hivatalból” is benézek, a szintén erre a néhány napra szervezett Margó Fesztre, Főzde Fesztre és Belvárosi Fesztiválra viszont meg sem próbálok eljutni. Túl sok ez a jóból, bár mivel nemcsak író-olvasó nemzet, hanem fesztiválország is vagyunk, valószínűleg nem is tudnánk meglenni nélkülük. De hogy tényleg mindenkinek megvan a maga saját bejáratú stratégiája a Könyvhét ünneplésére, arra jó példa a Dékány Dáviddal és Csider István Zoltánnal való találkozásom: előbbi kifejti, hogy az évnek legalább ezen a néhány napján nem szeretne irodalommal foglalkozni, utóbbi táskájában viszont ott lapul egy olvasólámpa, mert sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség. Aztán Bajtai András hangjától visszhangzik a Vörösmarty tér, ahogy saját magát ünnepli Wikipedia szócikk-szerkesztői minőségében: „Én vagyok a kortárs magyar irodalom enciklopédistája!”

Rövid beszélgetések zajlanak az új könyvekről az Oroszlános kútnál és a Vörösmarty szobornál, lelkes olvasók állnak sorba dedikáltatni lelkes és kevésbé lelkes írók asztalánál, sőt szombat este még egy utcabál is színesíti a képet, bár nekem nem hiányozna, ha nem lenne. Viszont hogy melyik kiadó pavilonjánál a legjobb a hangulat, nem könnyű eldönteni. A Magvető standjánál Szegő János csapolja a sört a szomjas könyvhetezőknek, a Fiatal Írók Szövetsége részéről meg ügyes húzás a kivetítő és a projektor: nem kell beülünk valamelyik drága belvárosi kocsmába, ha a BL-döntőt, a Barcelona győzelmét, a Juventus vereségét, Xavi örömét és Pirlo könnyeit szeretnénk látni. A másik fiatal írószervezet, a József Attila Kör viszont a meghosszabbított nyitva tartással teszi vonzóvá a standját, a „backstage”-ben hajnalig tart a buli. Aztán jön a kontraszt: vasárnap éjszakára elnéptelenedik a tér, csak néhány barátságtalan rendfenntartó rója a köröket. Bezárnak a standok is, hogy aztán számomra teljesen érthetetlen módon hétfő reggel még kinyissanak. De úgy látszik, hogy ahol mindenki potenciális olvasó, ott még egy utolsó utáni nap is belefér.

Szarka Károly

[nggallery id=561]