Füstbement terv

MOLNÁR FERENC: LILIOM – KOSZOTOLÁNYI DEZSŐ SZÍNHÁZ (SZABADKA)

Az 1994-ben létrehozott, mára igen híres alternatív előadások otthonává váló Kosztolányi Dezső Színház egykori alapítója, Kovács Frigyes színművész, rendező tért vissza most az épület falai közé, még hozzá nem másért, mint hogy az urbáni gárda két jeles, fiatal színészét molnári próbák elé állítsa. 

A kosztolányis előadásokhoz szokott nézősereg számára első hallásra talán figyelemfelkeltő lehetett, hogy egy meghívott rendezővel, az Urbán Andrásétól eltérő színházi formanyelven, sok-sok vendégművésszel együtt készül majd el a teátrum legújabb bemutatója. A méltán elismert színházi alkotó, Kovács Frigyes darabválasztása sem számíthatott teljesen elhanyagolható hírnek, sokak számára azonban nem volt semmi megdöbbentő ebben: Béres Márta és Mészáros Gábor elérték azt a bizonyos Juli-Liliom kort, amelyben minden fiatal színművész megmártózna egyszer, ha tehetné, a rengeteg egészen más jellegű munka mellett pedig kijárt nekik ez a vitathatatlanul elsőrendű lehetőség. A pazar szereposztással működtetett előadás ezen területén természetesen nem is akadt semmi  kivetnivaló…

A színen barna faborítással felépített kerítések láthatók földön és égen, amelyek egyfelől valamilyen furcsa western hangulatot kölcsönöznek a térnek, másfelől az elzártságot, kilátástalanságot, reménytelenséget hivatottak felmutatni. Ebben a konstrukcióban igen szűkös pást marad a szereplők számára a színpad elején, hiába tűnik variábilisnak a darab egészét tekintve. A két kerítéssel övezett tér között fekete-fehér vetítés látható, végig figuratív, alig látható mozgásokkal. Összességében véve szinte teljesen érdektelen, nem látszik mikor és mit kell, hogy jelentsen a jeleneteket illetően.

A darab kezdő jelenetében Juli (Béres Márta), Mari (Vágó Krisztina) és Muskátné (Banka Lívia) robbannak be a színre dinamikus, szépen ívelő veszekedés-jelenetükkel. Banka szintén tökéletes attribútumokkal rendelkezik a számító, határtalanul irigy és pontosan ugyanennyire szánalmas, férfiakat futtató körhintásnő megformálásához. Ízléstelen lila kosztümjében van valami a kor madamjainak alkoholos-dohányos, sajátosra dohosodott sarki bájából. Juli ezzel szemben úgy áll abban a kék (valami odaképzelt keményítő szagtól még kékebbnek tűnő), feszes cselédruhában, hogy a tisztaság, egyszerűség, szelídség mintaképe lehetne. Béres Márta lenszőke haja, varkocsba fonva finoman a hátára simul, míg Banka rövidre vágott, vérnarancsszín frizurája kiabálás közben az égnek meredezik. Muskátné a féltve őrzött, körülrajongott, és titkon csak magának követelt kitartottja, Liliom miatt a fiatal lányt, Julit nem akarja többet a körhintára felengedni. Kitiltja a területéről, hiszen Liliom teljesen véletlenül egész végig a cselédlány derekán tartotta a kezét. Csodálatos jelenet, Mari szerepében Vágó Krisztina szinte sziporkázik. Jó hangsúlyokkal, és mindig remek ütemben reagál. Mészáros Gábor (Liliom) az első megjelenésétől kezdve uralja a teret, a női szíveket, a hangját és a testét. Muskátné fenyegetőzésére kilép a bizniszből, és elkergeti az asszonyt. Molnár mesés dramaturg, a fiatalok végzetesen egymással maradnak egy padon. A két fiatal színész ebben a pillanatban teljesen átlényegül. Mozdulataik leegyszerűsödnek, arcuk megtelik a jól ismert külvárosi, túl korán felnőtt gyerekek őszinte makacsságával, minden lélegzetük belső vívódásról tanúskodik. Ülnek, és mi tudjuk, hogy ők azt fogják játszani nekünk, hogy nem tudják kimondani a jót. De ebben a pillanatban a befogadó akár úgy is érezheti: valóban nem lehet azt kimondani. Tökéletes pillanatok.

Az éhezés ellen valamit tenni kívánó Liliom cinkosát, Ficsurt, Molnár Zoltán alakítja lelkesedéssel. Habár közös jelenetük során, melyben a rablógyilkosság tervét beszélik meg, először üti fel a fejét egyfajta nem várt unalom. Mezei Kinga a templom egereinél is szegényebb, összeállt párocskának otthont nyújtó Hollunderné megformálásakor tűnik fel először, amiben rá sem lehet ismerni. Toprongyos se nem néni, se nem bácsi nyöszörgése, kiabálása üdítően hat a jelenetek elválasztásánál. Ebben a folytonos rikácsolásban, nincstelenségben jelenik meg újra Muskátné, akinek alakja ellen Julinak színt kell végre vallania. Mikor Liliommal ketten maradnak, ezt mondja: „Nem bánom, ha meg is ütsz. Ne nézz így rám, mert nem ijedek meg tőled. Én most nem ijedek meg senkitől. Én azt mondtam, hogy mondani akarok neked valamit.” De ezt Béres Márti úgy tudja mondani, hogy az ember szinte belesajdul, a színésznőnek pedig mindeközben egyik nagylábujja nyomkodja a másikat. Tiszta, emberi játék, az önzetlen Julika harmatkönnyű megjelenítése ez. Liliom titkon üvölt a boldogságtól, hiszen gyermeke lesz, neki most már minden mindegy, nem megy vissza körhintázni, lopni fog, ölni, ha kell. Eddig a pontig a darab sodró erejű, egészen kiváló. Ám ettől a dramaturgiai fordulattól kezdve a néző szinte elképesztő gyorsasággal veszíti el az érdeklődését.  A kis, intim tér szinte teljesen kinyílik, – ez önmagában véve izgalmas is lehetne – és a most ízléstelenül már kék-sárga vetített csillagos ég alatt roppant mód érdektelen játék veszi kezdetét. Liliom öngyilkossági jelenetét is egészen rossz nézni, ahogy Mészáros próbálja magát leszúrni egy visszaugrós pengével ellátott késsel, majd teljesen természetellenes mozdulatsorral lecsúszni a paravánon. Mezei visszatér a színre, mint a mennyország Fogalmazója, egy hisztérikus, néhány olcsó poén kedvéért rikácsoló szerepfelfogásban, ami szintén kiábrándító. A végjáték sem tudja megmenteni saját magát, sőt az elvonatkoztatásra kész nézők értetlenül figyelik a sok füstöt, visszhangosított beszédet, ami az éden kapuját hivatott demonstrálni. Liliom legszebb mondatai vesznek el. A haldokló szerelmesek utolsó beszélgetésénél is elfogy a színészek közti feszültség, a gyászoló Julinak pedig talán túl sokáig kell nyílt színen sírást imitálnia.

Molnár Ferenc szomorújátékát látva, Bakos Árpád melankolikus dallamait hallgatva, bizony jutott eszembe néhány szebbnél szebb gondolat, még ha egy kicsivel kevésbé kitett, túl egyszerű megoldásokat kínáló Liliom- felfogással a színészek zsenialitása is még inkább kivehetővé vált volna. Ugyanakkor a Kosztolányi Dezső Színház teret engedett a mostanság igen sok harcot látott, és megosztottságban működő színészeknek arra, hogy együtt játszanak. A próbát pedig derekasan kiállták.

Drubina Orsolya

[nggallery id=560]