Teljessé vált az embertől idegen dolgok enciklopédiája

BARTÓK IMRE: A KECSKE ÉVE

Kora este, szabad ég alatt, fröccsök és sörök mellett üldögélve a Rácskertben mutatja be A kecske évét, Bartók Imre trilógiájának befejező részét Nemes Z. Márió és Vári György. A beszélgetés kicsit nosztalgikus is, hiszen elkerülhetetlen az előző két könyvre való visszatekintés.

A könyvbemutatót a Libri Kiadó igazgatója, Sárközy Bence konferálja el, és váratlanul az Izlandon élő, éppen hazalátogató szerkesztő, Dunajcsik Mátyás moderálja. Sárközy a trilógiának nemcsak a fiatal kortárs magyar irodalmi köztudatba való berobbanását, hanem a kiadó életében betöltött szerepét is kiemeli: emblematikus kiadványa volt a néhány éve indított vállalkozásának. „Az én nemzeti könyvtáramban ott van a polcon”, szúrja oda azoknak, aki elzárkóznak mindentő, ami furcsa és új. Dunajcsik örömmel konstatálja, hogy három éven keresztül a köztudatban maradhatott A patkány évével induló és A nyúl évével folytatódó sorozat, mert ha egyetlen regénybe sűrűsödött volna bele a történet, nehéz lett volna megemészteni.

Bartók Imre, Nemes Z. Márió

Vagyis még nehezebb, mert ahogy arra Vári György rámutat, a közeg inkább birkózik a szöveggel, továbbra is kihívás a számára. Azt mindenesetre elismeri, hogy a trilógia gigantikus és merész vállalkozás volt, amely jól látható előzmények, illetve az asztalnál szintén helyet foglaló Nemes Z. Márió költészetét leszámítva szinte társak nélküli volt. Várit a poszthumán tapasztalat még Kertész Imrénél kezdte el érdekelni, őt azonban ízlésében „tágas univerzumok választják el” Bartóktól. A szöveggel való küzdelem szerinte a hétköznapi olvasási tapasztalatból adódik: az embert sokszor egyszerűen elfogja az undor, amikor az „embertől idegen dolgok enciklopédiáját” olvassa. Úgy érzi egyébként, a kortárs irodalmi közeg radikálisan nem változott meg ettől a furcsa enciklopédiától.

Dunajcsik viszont hozzáteszi, hogy az utóbbi években-hónapokban megjelent regények, Csurgó Csaba Kukoriczája, Farkas Tibor Vadidegenje vagy Totth Benedek Holtversenye között már könnyebb elhelyezni a trilógiát, amely így megteremtette a maga kontextusát. Nemes Z. Márió megemlíti, hogy a világirodalomban is inkább prózai képviselőit találhatjuk meg poszthumán tapasztalatról való írásnak, noha Bartók egészen költőien, lírai érzékenységgel állt a témához, és regényeire – mindenféle egyéb hibriditásuk mellett – regiszterbeli és műnembeli hibriditás is jellemző. A költői víziók ihlették a trilógia spin-offját: Sirokai Mátyás Gondolkodók című tumblr blogja a trilógiából származó prózaversek gyűjteménye, amelyek Dunajcsik szerint nem nevezhetők versbetétnek, mivel organikusan épülnek a szövegbe, Vári szerint pedig annyira magasztosak és patetikusak, hogy szinte a romantikához nyúlnak vissza.

„Két érzés kavarog bennem, az öröm és a szomorúság”, mondja a szerző, aki próbálta egy kicsit leszűkíteni a műfaji sokféleséget, határozottabb mederbe terelve a történetet, kihangsúlyozva bizonyos motívumokat. A kecske évének újdonsága, hogy az első két könyv helyszíne, New York helyett Európában játszódik, és a három főszereplő, Karl Marx, Martin Heidegger és Ludwig Wittgenstein végig tisztázatlan identitásnak megfejtésére ajánlatokat kapunk. A poszthumán diskurzushoz annyi lábjegyzetet fűz, hogy tulajdonképpen semmi forradalmit nem csinált, mivel a poszthumanizmus az ember lényegéhez tartozik, és ha úgy vesszük, a kereszténység is poszthumán. Bár Nemes Z. szerint inkább transzhumán, de ezen nem vesznek össze.

A Rácskert közönsége

Dunajcsik felveti, hogy az első kötet végén bekövetkező apokalipszis tulajdonképpen nem is pusztulás, hanem átalakulás, ami viszont nem egy jobb, hanem egy másik állapot felé vezet. Ugyan az átalakulás első lépése egy katasztrófa, de mintha nem jelentene különösebb problémát, hogy New York utcáit emberek helyett gigantikus méretű lábasfejűek lepik el. Bartók szerint nem a klasszikus mindentudó elbeszélő szemüvegén, és főleg nem emberi perspektívából látjuk azt, ami ebből az apokalipszis utáni világból lett. Szándékos volt a mesterkélt szóhasználat, a líraiság és a tudományos szakterminusok keverése, és ha hét milliárd ember elpusztul, szerinte nem is lehet hagyományos narratív formákban gondolkodni.

Vári fokozott figyelemmel követette Marx, Heidegger és Wittgenstein sorsát, számára a szereplőválasztás volt az első (és persze a többi) könyv legszórakoztatóbb eleme. És egyben a legproblematikusabb is, mivel behatárolta lehetséges olvasóközönséget: ha nem is alapfeltétel, de azért nem árt a megértéséhez valamennyi filozófiai műveltség. „A filozófia komolyan van véve azért, hogy komolytalanná válhasson”, mondja Nemes Z., aki szerint a szerző egyáltalán nem viselkedik tiszteletlenül a filozófiával szemben, csak éppen kifordítja a sarkaiból, profanizálja, parodizálja. A karakterekről megjegyzi még, hogy „idióták, de ettől szórakoztatóak”.

Bartókot a gondolkodás és a valóság viszonya érdekelte, ami a filozófiatörténet, illetve általában az emberiség súlyos és kardinális problémája. Adornót idézi, aki szerint a filozófia életben maradt, mert elmulasztotta beteljesíteni feladatát. Az ember, különösen a nagy gondolkodó sokszor pontosan látja a problémákat, megvannak az elképzelései, hogy mitől lehetne működőképesebb a társadalom, de amikor megpróbálja a gyakorlatba átültetni mindezt, a legtöbb esetben kudarcot vall. Marx is teoretikus alapon szerette volna megváltani a világot, és annak sem lett jó vége.

Dunajcsik, Vári, Bartók, Nemes

Dunajcsik érdekesnek tarja A kecske éve helyszínváltást, mert amíg New Yorkról a legtöbben csak a hollywoodi filmekből szerzünk tapasztalatot, addig Berlin sokkal terheltebb a kulturális emlékezet szempontjából. Filozófusaink a német fővárosban megnézik a Holokauszt-emlékművet, de elmennek egy bordélyházba is, amiről a Bartók felolvas nekünk egy részletet. Nemes Z. kiemeli a könyv „intenzív kúlságfaktorát”, amit esztétikai kategóriának tekint. Szerinte nincs menőbb annál a poszt-apokaliptikus csatajelenetnél, amelyben a génmérnökök által vezetett hüllőemberek hatalmas serege metrószerelvény nagyságú férgeket dobálva támadja meg a kibernetizált démonok pokoli légióit, akik beépített nukleáris bombákat robbantgatnak kitinpáncéljuk alatt.

Vári szerint is szórakoztató, ahogy például a gondolkodók próbálják megúszni az óriásskorpiók támadását a tőlük nem független apokalipszis közepén, ugyanakkor nem tudja megbocsátani a mutáns sziámi ikrek emlékezetes jelenetét, ami hetekig kísértette. Dunajcsik viszont a szöveg hihetetlen szabadságfokára hívja fel a figyelmet, a magyar szépirodalmi hagyományok figyelmen kívül hagyására és mindenféle tabuk megdöntésére, és Vári is egyetért vele abban, hogy a mutánsok és kiborgok emancipációjával valamiféle forradalom következett be, hozzátéve, hogy azért minden generációnak megvoltak a maga szexuális és egyéb forradalmai. Alapvetően sikeres vállalkozásnak, legnagyobb részben eredményes kísérletnek tartja a trilógiát.

Ahogy egészben látva Nemes Z. is elégedett vele, főleg úgy, hogy nagyon mást várt az első kézirat olvasása közben. Az utóbbi évek fiatal prózájának legfontosabb és legnagyobb léptékű kísérletének nevezi, és Mikszáth Új Zrínyiászával állítja párhuzamba. Az író ugyanis megosztotta terveit Tisza Kálmánnal, aki kétségeit fejezte ki a készülő regénnyel kapcsolatban: a publikum még nincs felkészülve erre, nem fogják megérteni vagy félreértik majd, amúgy is kényes dolog, nehéz, sőt megoldhatatlan feladat. Viszont miután elolvasta, megveregette a vállát: sikeres volt a vállalkozás, nagy kutya vagy. Most Nemes Z. Márió is ugyanezt mondja Bartók Imrének.

Szarka Károly

Bartók Imre: A kecske éve

Libri Könyvkiadó Kft.

Budapest, 2015

536 oldal

3990 Ft