Tiszatájonline | 2015. június 5.

„A látó ember ünnepe”

XXXVIII. SZEGEDI NYÁRI TÁRLAT
A Reök-palota nyolc éve új néven, mint REÖK közel százötven kiállítást rendezett, köztük a mostanival együtt négy Nyári Tárlatot is. A sorban az első, 2009-ben még bizonyos értelemben folytatása volt az örökölt hagyománynak, de már a változtatás igényének és szükségességének a megfogalmazása mellett. Hiszen Szeged sosem volt festészeti trendet létrehívó központ, mint a szomszédos Hódmezővásárhely, ellenben seregszemléje a kezdetektől mindig is országos érdekeltségben mozgott […]

XXXVIII. SZEGEDI NYÁRI TÁRLAT

A címben megfogalmazott gondolatot az író, Szepesi Attila nyolc esztendővel ezelőtti tárlat előszavából kölcsönöztem. Az akkori, 34. tárlat még nem a Reök-palota illusztris termeiben került megrendezésre – lévén, hogy a Magyar Ede által tervezett szecessziós épület átalakítása a megnyitó időpontjában éppen befejezéséhez közeledett –, hanem a szomszédos Olasz Kulturális Központ biztosított helyszínt számára. Az előszó írója akkori reményeit fogalmazta meg: ”…napjainkban a Szegeden kószáló örömmel láthatja parkok és terek, korábban leromlott szecessziós házak és emlékművek újjászületését, és – nem minden célzatosságot nélkülöző asszociáció – ezek sorába illeszkedik az épp megújuló Reök-palota, jövendő tárlatok helyszíne és nem utolsó sorban e mostani seregszemle, a látó ember ünnepe.”

Azóta a Reök-palota nyolc éve új néven, mint REÖK közel százötven kiállítást rendezett, köztük a mostanival együtt négy Nyári Tárlatot is. A sorban az első, 2009-ben még bizonyos értelemben folytatása volt az örökölt hagyománynak, de már a változtatás igényének és szükségességének a megfogalmazása mellett. Hiszen Szeged sosem volt festészeti trendet létrehívó központ, mint a szomszédos Hódmezővásárhely, ellenben seregszemléje a kezdetektől mindig is országos érdekeltségben mozgott, még ha voltak is időszakok, amikor a tárlat nem mindig tudott felülemelkedni a lokális jelentőségen. A következő évektől – beleértve a Tárlatokat évente váltó Táblaképfestészeti Biennálékat is – az újrapozícionálás igénye egyre határozottabban fogalmazódott meg a rendező intézmény részéről. Talán kimondható, hogy ennek a tudatos építkezésnek az eredménye, hogy idén rekordszámú alkotó, köztük a hazai művészeti szcéna derékhadának igen jelentős része adta be alkotását a tárlatra.

IMG_9707

A festészeti kollekciótól már megszokhattuk, hogy korunk kortárs művészetének hűséges lenyomatát képezve igen változatos, színes, stilárisan gazdag anyaggal reprezentál a Szegedi Nyári Tárlaton. A biztos vonatkoztatási pontokat jelentő – az elmúlt néhány esztendő kiállításaihoz hasonlóan, a tárlatnak sokszínű és markáns karaktert adó – országosan és nemzetközileg elismert nagymesterek közül idén is jelentős számban szerepelnek a kiállításon. Ilona Keserü Ilona ikonikus erejű jelképisége, Nádler István elsöprő lendületet sugalló spirálisa, Bukta Imre élénk színekből épülő, melankolikus hangulatú festőisége, Pinczehelyi Sándor nemzeti tradíciókat összekötő, a századelő szecessziójára rímelő, dekoratív pop­artja, Váli Dezső misztikus műterem látomása, vagy Kárpáti Tamás sejtelmes, mélységes tartalmakat sejtető, megrázó víziója, Lóránt János Demeter zsigeri expresszivitása, Nagy Gábor finom lelki rezdülésekre reflektáló festménye, Végh András kavargóan mozgalmas, eleven festészete a megszokott kimagasló szakmai minőséget képviselik. Az örökifjú mesterek közül efZámbó Istvánban, feLugossy Lászlóban és Wahorn Andrásban idén sem kell csalódnunk, hozzák a tőlük elvárt formájukat.

Az absztrakt festők közül a Tárlat szellemiségének megfelelően idén is szép számmal adtak be Szegedre. Ennek köszönhetően még a finomabb stiláris megkülönböztetésekre is van mód a kiállítás rendezésnél. Így a geometrikus (Fajó János, Joseph Kadar, Serényi H. Zsigmond, Halmi-Horváth István), vagy az indulati eredeztetésű, gesztus jellegű absztrakció (Balla Attila), a vastagon felkent, vakolt felületeket alkalmazó alkotók (Dréher János, Gáll Ádám) külön szekciókban kerülhetnek bemutatásra. Oroján István gondosan kiérlelt geometrikus kompozíciói, festői kvalitásai mellett egyszerre képvisel plasztikai értékeket. Kaszás Réka festményén ugyan felismerhetők az egyes alkotóelemek, de a stilizált, hasábokból felépülő képstruktúra alapján itt kell megemlítenünk. Az absztrakció lírai irányzatai idén számban talán alulreprezentálnak a tárlaton, de ezt ellensúlyozza a résztvevők képeinek kvalitása. Felházi Ágnes, Lányi Adrienn és Henn László András egy-egy figyelemreméltó alkotásukkal szerepelnek ebben a csoportban.

IMG_9452

A figuratív vagy hagyományelvű, realista festészet képviselőinek fellegvára természetesen továbbra is az Őszi Tárlat, de ez nem jelenti azt, hogy jeles gyakorlói közül – igaz, hogy évről évre változóan, hullámzó intenzitással – ne jelennének meg Szegeden is. Szembetűnő az idei kollekcióban a fotó-realista, az elmúlt években rendre megjelenő, nyers, neonszínekben pompázó hiperrealista művek távolmaradása. Ez alól kivételt talán csak Vidovits Iván képei jelentenek. A részletgazdag, naturalista alkotások hiánya szintén elgondolkodtató, még akkor is, ha néhány igen magas szinten kivitelezett alkotással találkozhatunk (Szabó Ábel, Bodor Zoltán, Hartung Sándor).

A széles repertoáron játszó figurális festészet képviselői közül a filozofikus, metafizikus vagy metaforikus tartalmakat megidéző festők: Kántor Ágnes, Csurka Eszter, Gulyás Andrea, Dobó Bianka, Várhelyi Tímea, Fürjesi Csaba, Kiss Ilona munkái kiemelkedők és a tárlat egyik legfőbb szellemi erővonalát érzékeltetik. Stilárisan nem, de szellemiségében ide kívánkozik Bondor Csilla hétköznapi tárgyból perspektivikus játéka és az átfestés segítségével újraértelmezett, falra függeszthető objektje.

A lágy, atmoszférikus hatásokat érzékeltető vásznak sorából Krajcsovics Éva, Jakucs János vagy Pataki Tibor elmosódó tájképei külön színfoltját jelentik a kiállításnak. Ha már a külön utaknál tartunk: akkor Király Gábor egyéni, sajátos látásmódját, nyers, expresszionizmusát meg kell, hogy említsük. A vérbő festőiséget ebben az esztendőben, a fiatalabb generáció tagjai: László Dániel, Lőrincz Tamás, Debreczeni Imre, Horváth Roland, Pinczés József képviselik.

A viszonylag kevés számú, hagyományos megoldású, egyébként professzionális kivitelezésű grafikák mezőnyét tekintve ki kell emeljük Kótai Tamásnak a tőle megszokott professzionalizmussal kivitelezett munkáit, Huszár Imre érzékeny printjeit, Nádas Alexandra feszesen komponált konstruktív litográfiáit. A grafika historizáló tendenciáiból nyújtanak ízelítőt Krnács Ágota elektrográfiája és Sándor Edit printje, jelezvén kortárs grafikánk folyamatos tematikai és műfaji megújhodását és a merev keretek feloldódását.

IMG_9586

Az idei anyagban feltűnő és örömteli a szobrászat előző évekhez képest jóval erőteljesebb megjelenése. Szabó Tamás robosztus hatású, szögekkel kivert fejei, Mata Attila légies hegesztett plasztikája, Kalmár János elegáns bronz-mészkő szobra jól megfér Rajcsok Attila szellemes acélszobrával. A helyi alkotók közül Darázs József, Sejben Lajos és Popvics Lőrinc plasztikái, Brózka Marek térinstallációja tesznek bizonyságot a szegedi szobrászat kortárs irányultságának sokszínűségéről és magas nívójáról. Lous Stuijfzand emlékképekből építkező bronzai, Nagy Gábor finom precizitással kivitelezett plasztikája, Székó Gábor fa-kő jelképpé egyszerűsített alkotása vallanak a tárlat plasztikai értékeinek további gazdagságáról. A szerkezetesség elvét valló alkotások közül Fajó János, Nagámi, Ézsiás István munkáit emeljük ki. Amint azt a festészeti résznél említettük, hogy hiányoznak a figuratív, illetve hagyományos megközelítésmódok a válogatásból, ez a megállapítás a szobrászati anyag kapcsán is érvényesnek mondható. Rabóczky Judit, Széri-Varga Géza, illetve Tóth Ernő plasztikái ötletességükkel, sajátos stílusukkal kivételt képeznek ez alól a megállapítás alól.

Ahogy egy tárlat nem adhat teljes körképet az elmúlt két év kortárs hazai művészetéről, úgy ez a hely szűke miatt korántsem teljes enumeráció sem tudja bemutatni az összes, a kiállításon szereplő művész munkásságát. Napjaink hazai kortárs művészetéről, ha nem is kaphatunk átfogó képet, de a markánsabb erővonalak kitapintásának mégis csak szerét ejthetjük. Persze az erővonalak észlelése, a különböző trendek felerősödése, vagy esetleges hanyatlása inkább csak a szakmabelieket érdekli. Ezeknek a mozgásoknak a rögzítése, leírása, a következtetések levonása a szakemberek felelőssége. Mindezektől függetlenül a Szegedi Nyári Tárlatok sorozata, az itt bemutatott alkotások összessége legyen a látó ember ünnepe.

Nátyi Róbert

[nggallery id=556]