Tiszatájonline | 2015. május 30.

„Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik”

PROJEKT_LULU*
Először mi, nők megyünk be a játéktérbe, így kérte a társulat. Már a jegykezelés pillanatában a színészekbe botlunk, pontosabban kizárólag férfi színészekbe, akik mintegy laza sorfalat állva asszisztálnak bejövetelünkhöz. Máris sejthető, hogy itt fontos lesz nő és férfi viszonya, a nyitány azt sugallja, hogy ebből mi, nők jövünk ki nyertesen, vagy legalább magabiztosabban […]

PROJEKT_LULU*,
RÉGI ZSINAGÓGA

Először mi, nők megyünk be a játéktérbe, így kérte a társulat. Már a jegykezelés pillanatában a színészekbe botlunk, pontosabban kizárólag férfi színészekbe, akik mintegy laza sorfalat állva asszisztálnak bejövetelünkhöz. Máris sejthető, hogy itt fontos lesz nő és férfi viszonya, a nyitány azt sugallja, hogy ebből mi, nők jövünk ki nyertesen, vagy legalább magabiztosabban.

Wedekind Lulu című drámája önmagában nem egészen ezt sugallja, de mivel az előadás helyszíne az alternatív színházi központ, várható volt, hogy nem pusztán a darabot fogja lekövetni a Manna Produkció és a MASZK közös projektje, s így is lett. Geréb Zsófi rendező a gombhoz találta meg a kabátot, először feminista témához gyűjtött anyagot: cikkeket, tanulmányokat és civil blogbejegyzéseket, majd az összegyűlt anyaghalmazhoz keresett elmesélhető vázat, ez lett a Wedekind-darab. Az alternatív dramaturgiának bevett módszere lett mára, hogy az irodalmi anyagot dokumentumokkal elegyítse, s ha az utóbbiak a napi közéletből származnak, a klasszikusok is dekódolhatóan aktuális, eleven szövetté válhatnak. Nem mindegy persze, hogy kinek a kezén, a rendező szak előtt esztétikát hallgató Geréb Zsófi és dramaturg társa Zsigó Anna munkája azonban több, mint meggyőző.

P2130749-1600

A több-ség nem csak az önreflexív és a társadalmi nemi szerepekre rákérdező beemelt textusokból adódik, hanem a közös aktivitásból, mivel a játszók a nézőket nem hagyják meg kényelmes passzivitásukban, hanem részvételre késztetik őket. Nem olyan provokatív helyzetekre kell gondolni, amitől a nézők többsége kifejezetten retteg, hanem játékos és kíméletes együttműködésre, ami például abból áll, hogy Lulu történetét megszakítva, az egyik színész közvélemény kutatást tart igen-nemmel válaszolható kérdések feltételével, amit a közönség felállva (= igen), vagy ülve maradva (= nem) teljesít. Mindenki belemegy a játékba, még pedig szívesen, mivel a kérdések hétköznapiak, s naponta szembe jönnek. „Feminista vagy?” szól az első, „tudod, hogy mit jelent a feminizmus?” követi a második. Előbb alig, utóbb tömeges az igen, és, még mielőtt valaki a szívéhez kapna, hogy milyen szélsőséges társaságba keveredett a gyanútlan nézősereg, gyorsan szólunk, hogy épp ellenkezőleg, végre valahol világosan „beszélünk” férfi-nő viszonyáról, de főképp a nők társadalmi megítéléséről. (Egészen naprakészen, ugyanis a pár napja az interneten körbefutó „esemény”, a nyilvános helyen történő szoptatás el- illetve nem elfogadása is a kérdések közé került.)

P2130586-1600

Később, az előadást újra megszakítva, még egyszer különválunk a férfiaktól, ők bent maradnak a színészekkel, mi az előtérbe vonulunk a színésznőkkel, s megbeszélünk pár intim női dolgot. E kisebb túra sem zökkent ki senkit, épp ellenkezőleg, hiszen „közünk van hozzá”, tehát zökkenőmentesen folytatódik az előadás.

Az alaptörténet szerint Lulu fejlődéstörténetét követjük nyomon. Lulu a darab elején naiv és önállótlan, még öltözködni sem tud egyedül. Férje halála után egymást váltják a férfiak az életében, hozzájuk fűződő viszonya egyre többet tesz a személyiségéhez, már-már magára ébred, kezdi felismerni erejét, ám végül az East Enden utoléri a végzet. Filézve ennyi, ám a két szövegtartomány összeszerkesztése számos új nézőpontot kínál a női és a férfinem beidegzett szokásainak és viselkedésének a sémáira, amelyek nem sokat változtak az elmúlt évszázad alatt.

(A vendégszövegek és a témakutatás forrásai megtalálhatók a www.luluprojekt.hu oldalon.)

P2130777-1600

Lulu nem csak cím-, de abszolút főszereplő. A férfiakat csupán a vele való viszonyuk mértékében ismerjük meg, bármennyire is átalakítóan hatnak rá, csupán statisztaként lökik egyik stációból a másikba. Lulut a fényes tehetségű Sodró Eliza játssza magával ragadó módon, teljesítménye lehengerlő, ahogy a megismert szende-szeleburdiból a kiteljesedő magabiztoson át a fájdalmas tapasztalatokban bővelkedő esendőig íveli e nőalakot. Az útját kikövező férfiak szerepében játszótársai derekasan helyt állnak: Béres Miklós, Rózsa Krisztián, Borsányi Dániel, Dér Zsolt, Sipos György és Bán Bálint, valamint a plusz egy nőalakot megformáló Kőszegi Mari könnyedén, megnyerő természetességgel váltanak stílust a színpadi játék és az interakciós részek között.

Nem csak a szöveg kevert, a színpadra állítás módja is. A drámai szakaszok hagyományos, naturális játéka spontánnak tűnő közvetlenséggel párosul, a díszlet jelzésszerű és utaló, mégis pontos környezetet fest, s a jelmezek is úgy jellemeznek, hogy a mai szem mellett Wedekind is elégedett lenne velük. A címszereplő képzőművészeti ihletettségű öltözékei viszik a pálmát, Juristovszky Sosa jelmez- és díszlettervező szép és attraktív munkát végzett. Sokat tett az előadásért a színpadon helyet foglaló három zenész is – Szabó Sipos Ágoston, Csizmás András és Komjáti Áron – akik hol effektekkel, hol dallamfutamokkal fokozták az atmoszférát.

Ibos Éva

(A cím idézet Simone de Beauvoir A második nem című könyvéből, 1949)

[nggallery id=554]

Fotó: Révész Róbert