Verses interjú Deres Kornéliával

A Makói Medáliák-díjat három női költő kapta meg a tíz év alatt. Deres Kornélia, Haraszti Ágnes és Szőcs Petra.

2012. április 11-én a makói Hagymaházban sok érdeklődő és rengeteg diák tanáraikkal gyűlt össze. A költészet napja alkalmából rendezett ünnepségen adták át Deres Kornéliának a Makói Medáliák-díjat. Buzás Péter, a város polgármestere megnyitó beszédében a versek fontosságát hangsúlyozta, megemlítve, hogy ő is szereti a verseket, mert jó magyartanárai voltak. Véleménye szerint a fiatalokban még megvan a nyitottság e műfaj felé, de felnőttként a legtöbbekből elvész, és nem szakítanak időt az olvasásra sem. Reméli, folytatta, hogy a teremben ülő diákoknál ez másképp lesz.

Ezután Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, a díjat odaítélő kuratórium tagja laudálta az elsőkötetes, 2011-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjat kapott költőnőt: „Biztos vagyok benne, hogy mondjuk az ötödik kötete után már nem kell Deres Kornéliát a széles olvasóközönségnek külön bemutatni, most azért engedjék meg, pár szóban mégis megtegyem ezt. Deres Kornélia 1987-ben született Miskolcon, magyar-angol szakos tanári diplomáját az ELTE-n szerezte, jelenleg ugyanitt az Irodalomtudományi Doktori Iskola ösztöndíjas hallgatója. Szépírói tevékenysége mellett irodalom- és színházkritikákat ír – tagja a Színházi Kritikusok Céhének –, irodalmi és színházi eseményeket szervez, verseskönyvet és drámaantológiát szerkesztett. Közel tíz éve publikál, a most díjazott kötetének darabjait 2007 óta közölte különböző folyóiratokban, olyan reprezentatív gyűjteményekben szerepelt, mint a Szép versek vagy a Telep-antológia, verseit német, bolgár és szerb nyelvre is fordították. Első kötete, a Szőrapa 2011-ben jelent meg a József Attila Kör sorozatában. Szokás azt mondani, ha egy költő olvasói sikert akar elérni, akkor verseiben játékosságra, harsány humorra és a nyelv populárisabb regisztereinek megszólaltatására törekszik. Tény, hogy több, országosan ismert és elismert költőnk él ezekkel a lehetőségekkel – Deres Kornélia azonban nem. A díjazott költészete visszafogott, de nem bátortalan hangon szólal meg. Nyugodt figyelme egy sajátos lírai nyelvtan természetrajzát követi: a kiválasztott tárgy személyes, pontos megnevezésére vagy elhallgatására irányul. Érett és magabiztos nyelvi erővel jeleníti meg sajátos világát, amelynek a szétszórt s a költészettel újrateremtett családtörténet képezi az egyik alapját. De mit is jelent mindez? Deres Kornélia első kötetében mítoszt teremt egy lehetséges apának. Zsarnoki bálvánnyá emeli, üvegházba költözteti, hol a fényre viszi és megmutatja teljes zord valójában, hol pedig homályba burkolja és arról mesél, amiről csak sötétben lehet. Gyermeki hangon keresi a múltbéli apa helyét a jelenben, mintha csak rossz érzések maradtak volna vele kapcsolatban, de konkrét emlékek nem. Így lehet az apa személye minden versben valaki más, minden leírás egy-egy árnya a valaha volt szülőnek. Kornélia mondatai pontosak, nem hivalkodóak, mégis játékosak, ugyanakkor kegyetlenek is. Mint a gyerekkor, amivel a kötet végére talán megküzd, lezárja és ledönti a bálványát. Nem könnyű versek ezek, és bár mostanában nem illik hangoztatni, de a lírai én megszólalásait mindig jobban közelítjük a valós költő megszólalásaihoz, mint egy regény vagy novella esetében, így a családi drámáról írott versek olvasásakor óhatatlanul megrendül az olvasó.”

Bartha Ádám is hasonlóra hívja fel az olvasó figyelmét recenziójában: „Deres Kornélia kötete a maga egységében és összetettségében olyan fájdalmas nyelvi és esztétikai élményt nyújt, amely a Szőrapát kiemelkedő első kötetté teszi. Megrendítő, hogy az apa távolsága az, amelyben ez a fájdalom sajátos módon fel tud oldódni: Mióta külön élünk, jó húsz éve már, / veszélyesen közel kerültél hozzám. / Ha máshogy alakul, talán nem / tartalak meg eddig.”

Nagyon örülök, hogy legalább Kornélia, egyedüli nőként a díjazottak közül, vállalkozott a versválaszos riportra. A költőnő emellett kritikus, szerkesztő és tárcaíró is. Egyetemi adjunktus a KRE BTK-n, az ELTE-n doktorált. Tagja a JAK-nak, a FISZ-nek, az említett Színházi Kritikusok Céhének, az Internetional Federation for Theatre Research-nek. Legutóbbi antológia, amelyben versei olvashatóak: Szép versek (2013). NKA alkotói ösztöndíjat (2012), DAAD fiatal kutatói ösztöndíjat (2013), Visegrád Irodalmi Ösztöndíjat (2014) kapott.

Pénz beszél, a kutya ugat. A költő is beszél? Te mire költötted a díjjal járó pénzt?

A pénz:

Félkész, mint egy kopó.

Én meg:

Próbálom fenntartani egy normális

élet látszatát, amiben mindenki reggel

kilenckor ébred, fejfájás nélkül, büszkén,

a szűk pupillákat nem zavarja árnyék.

Fiatalság bolondság. Hányszor voltál szerelmes? Vagy szeretőid a szavak?

Mikor álmos vagy, jobban szeretsz. Ilyenkor

bolygók fordulnak fejedben, tam-tam dobok

ritmusára. A légköri súrlódás miatt néha tűzvirág

nyílik, szirmai véresek. Így húzunk az éjszakába

bele. Az idegpályák közben elsimulnak, mert jó,

hogy a valóság esténként letagadható. Ezen kívül

minden más mérgez. Reggelre térképes a tested,

rajta lenyomatok, kacskaringós, csipkézett partok.

Átszelik misztikus, éjszakai kontinensek. Mikor

álmos vagy, jobban szeretlek.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez igaz? Te hazudtál már? Mikor és miért?

A gravitáció az atyához tartozott. Most eljött a fiú ideje.

Az álmoké. Amikor az agy majd színes képeket vetít a

retina belső falára. Amikor a hullámok és erek zubogva

törnek utat, befalják a partokat, szétáztatva minden emléket.

És a memória felszabadul, felfedezi a bolygón túli törvényt,

miközben komótosan megálmodja a második gyerekkort.

Nappal meg mások szavait, mozdulatait lopom,

nehogy kiszúrjanak. Belesimulok tájaitokba,

hozzátok lassulok, akár kövér, barna nyulak

a vasúti földeken, akikre este már csak

a legkisebbek emlékeznek.

Ki korán kel, aranyat lel. Ez a költőkre is igaz? Téged mikor kap el az írás-flow?

Nyáron jön a gyógyszer, ami felgyorsítja

az időt. Sebesebben pörög a bolygó,

dagályok rágják a csipkézett partokat,

a szúrós sziklák mögött népes kolóniák

tűnnek el hét furcsa éj alatt. Mégis,

a tömegvonzás egyre nő. Délen az egyensúly

kibillen, egyszerre dől hanyatt millió

istenfélő.

Lassan járj, tovább érsz. Honnan indultál és hová tartasz? Milyen álmaid vannak?

Egy szobába lépj, hol ott maradt a kánikula.

Karvalyos kanapék, rongylábú székek

otthona: üvegajtó mögül kutyaszemek lesik

a zivatar előjelét. Fordulj balra, a kopott szőnyeg

mintájáról rántsd le szemed, hiába babonáz,

hiába követ. A folyosó kockáit egy korábbi

században dobták ki, ne törődj vele, végül

melyikük nyert, melyik sanda kockázó.

A sarokban találj rá arra, aki már az öregrend

tagja. Óhatatlanul poros. Fogd fel őt, jegyezd le

macskakörmeit. Tanuld meg a végét is valaminek.

 Janáky Marianna

Fotó: Bach Máté