01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Ahol Coelhót bántják, ott én is Coelho vagyok
2015.06.02 - tiszatáj

PoPJAK, COELHO

Szokás szerint izgalmas témát talált a PopJAK: a József Attila Kör populáris irodalommal foglalkozó beszélgetés­sorozatának májusi felvonásában Paulo Coelho szövegeit, illetve a brazil mágus körül kialakult kultuszt vizsgálja. Az állandó házigazda, Sepsi László ezúttal Dr. Pál Ferencet és Urbán Bálintot hívta meg az RS9 Színházba, hogy a portugál nyelvű irodalom ismerőiként megfejtsék a titkot.

A téma nemcsak a Coelho-jelenség végletes ellentmondásossága miatt megkerülhetetlen, hanem azért is, mert napjaink legolvasottabb, szinte minden országba eljutó, majdnem minden nyelvre lefordított írójáról beszélünk. Ellentmondásossága abban áll, hogy egyrészt milliós nagyságrendű eladott példányszámokról és Facebook-rajongótáborról van szó, ugyanakkor a milliószor idézett magvas gondolatok a már-már vallásos rajongás mellett legalább annyira a gúny és a megvetés tárgyai is, gondoljunk csak az Instant Coelhóra és az egyéb online életbölcsesség-generátorokra.

A paródiák sorába tartozik Urbán Bálint blogja, az Anti-Coelho is, amely a brazil íróra jellemző tömörségű, velük ellentétben azonban negatív gondolatokat megfogalmazó idézetek gyűjteménye. Az ELTE portugál szakos doktorandusza elárulja, hogy az ő esetében szó sincs Coelho-gyűlöletről: olvasott tőle regényt már húszévesen is, és most, ugyanezeket a szövegeteket egy évtizeddel később elővéve is a jelenség, a „reveláció retorikája” foglalkoztatja. A kontextusukból kiragadható nagy igazságok, amik nem csak a narrátor, hanem a szereplők hangját is meghatározzák.

Az már a beszélgetés elején elhangzik, hogy nem ő az egyetlen szerző, aki aforizmákkal operál, dr. Pál Ferenc például rögtön Krúdy ökölcsapásszerű mondataihoz hasonlítja Coelho életbölcsességeit, aztán később hozzáteszi, hogy míg más szerzőknél ritkábbak az ilyesmik, nála minden bekezdésben találunk belőlük legalább egyet. Az ELTE BTK portugál tanszékének oktatója, mielőtt nyolc-tízperces monológjaiba belekezd, megjegyzi, hogy több rádióból kitiltották már, és nyugodtan szakítsa félbe valaki, ha esetleg bő lére eresztené, erre azonban nem kerül sor.

Mármint a félbeszakításra – mégiscsak az ő az egyetlen az RS9 Színházban összegyűltek közül, aki nemcsak eredetiben olvasott a szerzőtől, de személyesen is találkozott vele. Ettől persze még nem vált a rajongójává, sőt nincs is különösebben jó véleménnyel róla, bár azt mondja, megengedhetjük magunknak, hogy foglalkozzunk a témával. A mellette ülő Mr. Anti-Coelho száját viszont még a „szeretem Coelhót” félmondat is elhagyja az est végén, de ne szaladjunk ennyire előre. Az alapkérdés az, hogy minek is köszönhető a siker és a presztízs, illetve hogy szépirodalomnak tekinthető-e egyáltalán az, amit Coelho művel, függetlenül a keményborítós, művészi kivitelű kiadványoktól.

Pál Ferenc a társadalom többségének felgyorsult életmódja felől közelít: nincs idő elmerengeni az „élet nagy kérdésein”, pláne nincs idő hatszáz oldalas regényekkel megküzdeni, olyan típusú olvasmányra van tehát szükség, amire kevésbé kell koncentrálni, ami buszon, villamoson is olvasható. És ami megmondja nekünk, mit kezdjünk az életünkkel, hogyan legyünk boldogok. Urbán Bálint szerint az európai metafizikai gondolkodás csődje, a modernitásnak a holokausztban kicsúcsosodó kudarca, illetve a borzalmak feldolgozása és a hagyományok tagadása a kiindulópont. Az ’50-es évek humanizmusa, a ’60-as években kezdődő hippi-korszak, a ’70-es években induló new age ágyazott meg Coelho sikerének.

Ő maga is ebből a kultúrából érkezett, vagyis hippi volt, míg fel nem hagyott a „szex, drogok, rock’n’roll” életformával. Nem árt idehozni még néhány életrajzi tényt: a kis Paulo jezsuita iskolában nevelkedett, szülei nem akarták, hogy író legyen, sőt lázadó fiukat a pszichiátriára küldték. Urbán úgy folytatja a gondolatmenetet, hogy Coelho a felvilágosodásbeli „bakit” megkerülve a premodern kultúrákhoz nyúl vissza, illetve a kultúra peremterületein kalandozik, szövegeiben egyszerre mozgatja az arab és keresztény mitológiát az ezoterikus, spirituális hagyományokkal. Közben nem ad semmi olyan infót, amit máshonnan ne ismerhetnénk.

A Tizenegy perc helyszíne, Svájc például a polgári társadalom metaforája, Európa esszenciája, ahol vannak órák, sajtok meg csokoládék, de ennyi, és nem több, egyebet nem árul el róla. Sepsi szerint épp ettől az egyszerűségtől otthonos, emiatt könnyű bekerülni a szövegvilágba, és amellett, hogy nem traktálja az olvasót mindenféle információkkal, még csak nemzeti identitásjegyeket sem hordoz, nem kötődik igazán a brazil kultúrához. Az említett regény főszereplője ugyan egy brazil lány, de Az alkimistából és más könyveiből még ez a szál is hiányzik. A két szakértő ezen a ponton elárul néhány érdekességét a brazil kultúráról.

Ha csak a magyar és a brazil gasztronómiát hasonlítjuk össze, akkor is szembetűnő a különbség: míg nekünk nagy szelet rántott hús kell sok krumplival és uborkával, a brazilok inkább csipegetnek. Mindenből egy kicsit. Ami pedig igaz a konyhájukra, az jellemző kulturális életük egyéb területeire is: a különböző vallások ugyanúgy keverednek vagy élnek egymás mellett, ahogy a rasszok, nemzetek és nyelvek. Európából csak Rio de Janeiro, a foci és a karnevál látszik, holott akadnak olyan városok, például Curitiba, ahol jelentős német, lengyel és más európai szubsztrátumok találhatók. Az olvasó mindezt nem feltétlenül fogja megtudni Brazíliáról, Coelho ugyanis exportra gyárt regényeket, brazilos ízek nélkül.

Urbán viszont felhívja a figyelmünket egy másik érdekességre is, miszerint a Tizenegy perc felütése egészen posztmodern: „Volt egyszer egy örömlány, akit Mariának hívtak”, kezdi Coelho, majd rögtön egy narratív kiszólással él: „Várjunk csak!”, és itt hosszas fejtegetésbe kezd arról, hogy a gyerekmesék szoktak így kezdődni, azokban viszont nem szerepelnek prostituáltak. Itt merül fel a kérdés, hogy mi különbözteti meg Coelhót például francia kollégájától, az értelmiségi körökben is ünnepelt Houellebecqtől, aki hasonló módon írja bele magát történeteibe, mítoszt építve maga köré. A kérdésre rögtön megkapjuk a választ:Coelho regényeinek „egyszerűsége” kioltja ezeket a posztmodern gesztusokat.

Pál elidőzik egy kicsit Houellebecq új, Behódolás című könyvénél, hogy jobban lássuk a különbséget. A nem is olyan távoli jövőben, az iszlám hatalomátvétel utáni Párizsban játszódó regénynek többféle olvasta van: az idősödő, kiégett egyetemi tanár története mellett szólhat a liberális demokráciák kudarcáról, vagy felhívhatja a figyelmet az Európát fenyegető iszlám veszélyre. Ugyanakkor Coelho regényei, akárcsak idehaza az előző rendszer ünnepelt szerzője, a „levitézlett ÁVH-s” Szilvási Lajos, vagy napjaink bestseller-írója, Fejős Éva könyveihez hasonlóan egyetlen dologról szólnak: a felhők felett mindig kék az ég. Ami persze kétségkívül vigasztaló lehet az olvasó számára.

Sepsi és Urbán vitatkozik az állítással, hogy Coelho esetében csak egyetlen olvasat létezne, szerintük lehet paródiaként vagy akár társadalomkritikaként is értelmezni a szövegeit, Pál viszont elveti ezt a lehetőséget, egyrészt az íróval való személyes találkozására hivatkozva (bölcsességről árulkodó komoly tekintet, maga elé bámulva elmotyogott szavak), másrészt arra, hogy a latin-amerikai írókban (talán Bolaño kivételével) egy csepp irónia sincs. Sepsi szerint, ha ironizálna, egyből dőlne a marketing, Urbán pedig úgy gondolja, hogy annyira eltúlzott ez az önmaga köré épített mítosz, hogy nem lehet nem ironikusan olvasni.

Szóba jön Havasréti Józsefnek a Jelenkorban megjelent cikke, amely a midcult fogalmából indult ki. A midcult úgy tesz, mintha magaskultúra volna, és a műveltség illúzióját adja a nem művelt rétegeknek. Sepsi arra keresi a választ, hogy vajon miért ennyire durvák az előítéletek ezekkel az alkotásokkal szemben, Pál viszont azt a kérdést teszi fel, hogy miért nem hagyjuk meg Coelhót annak a rétegnek, amelyet meg kíván szólítani, és amelynek pont erre szellemi „junkfoodra” van szüksége, miközben van nekünk épp elég Kafkánk és Thomas Mannunk. A moderátor visszakérdez: ezek szerint ne alacsonyodnunk le hozzá, inkább söpörjük le az asztalról a mi elitista pozíciónkból anélkül, hogy mondanánk róla valamit?

A válasz nehezen érthető félre: amit Coelho csinál, az nem szépirodalom. Könyvei nem regények, hanem romantikus regények (az angol novel és romance kifejezések érzékeltetik a különbséget), a szerelem, megcsalás, betegség és halál témakörein túl nem szólnak társadalmi problémákról. Ugyanakkor humanisták, emberek tömegeinek nyújtanak vigaszt, bár kevesebbet érnek egy korsó sörnél vagy egy pohár bornál, amelyeknek legalább néhány órán át érezzük a hatását. Aztán újabb hasonlat jön: olyanok, mint a pornó, már ami a rövidtávú hatásukat illeti, Sepsi pedig azzal egészíti ki mindezt, hogy a Coelho-művek egyenessége valóban rokonítható a pornográfia direktségével.

És ha már a szexualitás szóba jön, Pál elmondja, tipikus jelenség, hogy az író fiatalon szemérmes és visszafogott, csak idősödve érezi, hogy ideje volna eldicsekedni a régi sikerekkel, Urbán meg hozzáteszi, hogy könyveiben a szexualitás együtt jár az ezotériával, a beteljesedésnek mindig valami metafizikai vonatkozása van. Aztán a marketingre terelődik a szó: Coelho esetében az erotikai olyan, mint az amerikai filmekben a kutya és a gyerek. Vagyis érzi, tudja, mi az a téma, ami érdekli az embereket. Végül Sepsi állapítja meg, hogy annál többet nem érhet el egy művész, hogy kulturális kategóriává váljon a neve, és őt vagy éppen Tarantinót leszámítva ez napjainkban keveseknek sikerül.

A beszélgetés hivatalos része ezzel véget ér, viszont élénk vita indul. Ahol Coelhót bántják, ott én is Coelho vagyok, olvasható ki többek hozzászólásából. Vagyis ne arra használjuk a műveltségünket, hogy lenézzünk másokat. Az alkimista vagy a Veronika meg akar halni szinte minden magyar háztatásban megtalálható, ezért nem is annyira meglepetésszerűek a nézőtérről záporozó őszinte vallomások: anyukám olvasott Coelhót, neki segített, én is olvastam Coelhót, nekem is segített. „Én ezért szeretem Coelhót”, mondja Urbán Bálint, és ez az est egyik legfurcsább, egyben legszebb pillanata.

Ugyanakkor nem feltétlenül szerencsés az az irány, amikor egy-egy mondatot kiragadunk tőle, valamint Balzactól vagy Tolsztojtól, és rácsodálkozunk, hogy gyakorlatilag felcserélhetőek egymással. Elhangzik Kundera neve is, aki viszont tényleg nem ír sokkal bonyolultabban, mint Coelho. Többen hangsúlyozzák a kontextus fontosságát, aztán újabb és újabb kérdések jönnek. Száz oldal után már le lehet írni egy mondatot a szeretet erejéről vagy a boldogságról? A nagy európai írók vajon jobban „megdolgoztak” a regényeikben fellelhető bölcsességekért?

Pál tanár úr annyit finomít az általa korábban elmondottakon, hogy ennek az irodalomnak is van helye, az irodalomtörténésznek meg igenis feladata mindent elolvasni, figyelve a társadalmi mozgásokat, és ha már a nagy írókkal példálózunk, meg kell említeni Dosztojevszkijt, aki az újságok bűnügyi rovataiból merített ihletet. Hozzáteszi még, hogy „a fiatalabb korosztály jobban ráérez a közönség igényére”, odaszúrva egyet beszélgetőpartnereinek és a közönségnek, majd figyelmeztet, hogy azért minden engedékenységünk ellenére se „mosdassuk ki” a brazilt. Konszenzus talán csak abban a kérdésben alakul ki, hogy a jelenség mindenképpen megérdemli a kutatói figyelmet.

Szarka Károly


Címke: , , , , , , ,
2021.01.22 - tiszatáj

ORBÁN JÁNOS DÉNES AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
Orbán János Dénes, József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó műhely Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának vezetője – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM MŰVEI NYOMÁN, EGY MŰTEREMLÁTOGATÁS MARGÓJÁRA
Mányoki Ádám (1991) festőművész, grafikus. 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán. Mesterei: Madácsy István és Szurcsik József voltak. Sokoldalú művész, aki már az egri főiskolán is többféle technikával kísérletezett. A kezdetekben illusztrációkat készített, a litográfiát vegyes technikával kombinálva alkotott, főleg Pilinszky verseinek hatására…

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

A fotózásra Miklós kért meg, a Volt egyszer egy Közép-Európa (1989) válogatott anyaghoz, majd az egyik legszebb könyve, Az én Pannóniám (1991) kapcsán. Ekkor tudtam meg, hogy ez a mosolygós, kedves ember – aki barátai közé fogadott a második találkozás után, mert hogy én is Szekszárdon születtem ‒ milyen szigorú, már-már kegyetlen. Többször át kellett dolgoznom az egészet. Miután megjelent, én közömbösen lapozgattam. Hogy miért használtak a kritikusok a képek kapcsán szuperlatívuszokat, máig nem értem […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.19 - tiszatáj

NAGY GÁBOR FESTŐMŰVÉSZ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA
Nagy Gábor festőművész olyan nagyszabású kiállítással jelentkezett október elején Szeged művészetértő közönsége előtt, amely a közel öt évtizedet átfogó képzőművészeti pályafutásának – és az egyes műcsoportokban részletesen dokumentálható – változatos alkotói tevékenységének hiteles bemutatója. Azért is lehet – sőt kell – most az életmű korrekt mérlegét megvonni, mert a REÖK két szintjének összes termeit megtöltik a művész alkotásai, azaz több mint háromszáz művet vonultat föl a kiállítás […]

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL
Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával… – VIDOSA ESZTER KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.18 - tiszatáj

Csontos Márta, Hartay Csaba, Marno János, Mizsur Dániel versei

„Alternatív földrajz” (kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László válogatásában és műfordításában)

Csippán Péter, Domokos Márton, Repkő Ágnes, Sántha József prózája

Bálint Péter, Gömöri György, Miskolczy Ambrus tanulmánya

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő