Tiszatájonline | 2015. május 29.

Az Ő nevében

MAŁGORZATA SZUMOWSKA FILMJE
Csak remélni tudom, hogy Małgorzata Szumowska most bemutatott, egyébként utolsó előtti filmje megtalálja a nézőit Magyarországon – ehhez az kellene, hogy ne gondolják a filmet túlságosan lengyelnek… – Szíjártó Imre kritikája

Csak remélni tudom, hogy Małgorzata Szumowska most bemutatott, egyébként utolsó előtti filmje megtalálja a nézőit Magyarországon – ehhez az kellene, hogy ne gondolják a filmet túlságosan lengyelnek.

Mert persze ugyanakkor az, mélységesen lengyel, éppen ez benne a legizgalmasabb. A rendezőnő Az Ő nevében utáni, 2015-ös Test című munkája azonban megmutatta, hogy a nemzeti közegből vezetnek utak az egyetemesség felé – a Testtel a rendezőnő Berlinben a legjobb rendezés díját kapta; és innentől nem térek ki mindarra a sok díjra, amelyet a 2000-es évek elejétől folyamatosan kapott.

Jódarabig úgy nézett ki, hogy Szumowska a lengyel film Krzysztof Zanussi és Krzysztof Kieślowski által kijelölt vonalát folytatja: a súlyos morális kérdéseket valláserkölcsi alapon vizsgáló, lassú, elmélkedő, analitikus filmek folyamát. Ebben a jegyben készült az első három műve: a Boldog ember (2000), az Ő (magyarra lefordíthatatlan, semleges nemű, egyes szám harmadik számú személyes névmás; egyebek között gyerekre vonatkozhat; 2004) és a 33 jelenet az életből (2008). A magyar keresztségben Szex felsőfokon (2011) címet kapott filmjével Kieślowskihoz hasonlóan kilépett a francia és a nemzetközi színtérre, de morális és formai szigora jelentősen fellazult, így utolsó három filmjével érzékelhetően közelebb lépett a valósághoz, azaz ezek a munkák kevésbé példázatszerűek, sőt, megjelenik bennük valami könnyed irónia.

w imie rez malgorzata szumowska 4_7032515

Az Ő nevében középpontjában immár nem az egyén felelőssége áll a közösséggel vagy a felsőbb törvényekkel szemben, hanem a személyiség a maga egyedi problémájával, amellyel magányosan kell megharcolnia. Egy pap a dolog természetének megfelelően összehasonlíthatatlanul nehezebben néz szembe saját homoszexualitásával, ezt a film számos helyen igazolja, de a filmben Adam atya nem elsősorban papként küzd önmagával, hanem férfiként – ebben az értelemben nem a katolicizmus törvényeit tekinti, hanem annak a társadalomnak ez elvárásait, amelyben élnie adatott. Közege amúgy meglepően megbocsátónak látszik: az életútját tárgyaló munkások például úgy értékelik az Adamról terjedő híreket, hogy egy pap a szolgálaton kívül emberként él, ilyen módon tehát gyarló.

A Zanussi vagy Kieślowski módján talányos cselekményvezetésű film ugyanakkor mintha valami olyasmit sejtetne, hogy Adam atya saját homoszexualitása elől menekülne a reverendához – erre utal egyik prédikációjának részlete kései megtéréséről. Sorsát ráadásul mintha vonzalmainak egyik tárgya is ismételné: a film utolsó jelenetében Łukaszt látjuk fiatal papnövendékként.

w imie rez malgorzata szumowska 9_7032535

A film tehát határozottan ellép az azonos neműek szerelmének katolikus törvények alapján történő megítélésétől, noha nem lehet eltekintenünk a főhős pap mivoltától („foglalt vagyok” – mondja a csábító Ewának, és ebben a pillanatban nyilván mennybéli feljebbvalójára gondol). Itt nyílik ki a film a valláserkölcsi kereteknél tágabbra, az önmagunk vállalásának gyakorta kegyetlen harcai felé. Pedig a film nem azt mutatja, hogy a papnak melegségét a hivatása vagy a társadalmi környezet miatt kell takargatnia – saját maga miatt, és a film szerint a személyiség parancsa mindennél erősebb.

Szíjártó Imre

288412_galeria_az_o_neveben_plakatAz ő nevében – lengyel film (2013).

Rendezte: Małgorzata Szumowska, forgatókönyv: Michał Englert, Małgorzata Szumowska, operatőr: Michał Englert.

Szereplők: Andrzej Chyra (Adam atya), Mateusz Kościukiewicz (Łukasz), Maja Ostaszewska (Ewa).