Nagyon belevaló nő Marlene, erős, férfias jellem
INTERJÚ NAGY-KÁLÓZY ESZTERREL
Edith Piaf és Marlene Dietrich találkozása sorsszerű volt, a XX. század két zsenije szélsőségesen más habitust képviselt: Piaf az önpusztító szenvedély, Dietrich a végletes fegyelem és profizmus útján járt. Különös kapcsolatukról, mély barátságukról szól Mészáros Márta rendezése, az Edith és Marlene […]
INTERJÚ
NAGY-KÁLÓZY ESZTERREL
Edith Piaf és Marlene Dietrich találkozása sorsszerű volt, a XX. század két zsenije szélsőségesen más habitust képviselt: Piaf az önpusztító szenvedély, Dietrich a végletes fegyelem és profizmus útján járt. Különös kapcsolatukról, mély barátságukról szól Mészáros Márta rendezése, az Edith és Marlene.
Május 18-án a szegedi IH Rendezvényközpontban majdnem teltházas előadáson kelt életre Edith Piaf és Marlene Dietrich, illetve kettejük különös kapcsolata. Az előadás előtt beszélgettem Nagy-Kálózy Eszterrel.
– Láttam nemrégen egy 1972-es Marlene Dietrich koncertfelvételt, nagyon hangsúlyosak voltak a dalok, emellett pedig a gesztusok, a kézmozdulatok, a tekintet.
– Minden mozdulata ki volt találva, ez nyilván a személyiségéből adódott. Néha nekem is szokatlanok voltak ezek a mozdulatok, de lehet, hogy akkoriban ez nem volt meglepő, csak mai szemmel az.
– Ez a dívaság egyik jellemzője?
– Igen. Egy hihetetlen életút van mögötte, lenyűgöző személyiség volt. Nem lehetett, nem figyelni rá, nem rajongani érte. Nagyon belevaló nő volt, erős, férfias jellem.
– Ebből látunk valamit a színpadon is? Cél volt megmutatni Marlene valódi személyiségét, jellemét?
– Valamennyire igen. A rá jellemző fegyelmezettség cél volt, hogy benne legyen. Olyan lényeget, belső tartalmat keresek ilyenkor, amely kiemeli a jellemét, vagy amit én gondolok róla. Azt el kell mondanom, hogy a darab nem Marlene életét követi végig, hangsúlyosabb Piaf élete, az őt alakító Botos Évának nagyobb tere van.
– Őt is mindenképpen megkérdezem a darabról, de térjünk vissza Marlene szerepéhez…
– Estéről-estére közelebb kerülök a szerephez, van, hogy belekerül egy új elem, egy mozdulat, kellenek friss gondolatok is, de csak olyanok, amelyek beleférnek a Marlene-képbe. Nyilván adott a rendező elképzelése, ettől nem szabad eltérni.
– A magány mindkét énekest jellemezte, talán másképpen… Ez is benne van a darabban?
– Az első monológom éppen erről szól. Piaf soha nem bírta a magányt, ezért körbe vette magát ismerősökkel. Marlene mondja is neki, hogy mindig páncélt növesztünk a szívünk köré. Marlene is magányos volt, de a maga fegyelmezettségével, erős jellemével végig tudta csinálni, nem véletlenül élt 90 éves koráig. Piaf romboló életet élt, pótszerekhez nyúlt, nem tudta másképpen elviselni a magányt, korán meghalt.
– Marlene kritikus volt a barátnőjével?
– Nem mondanám. Elfogadta olyannak, amilyen. Abban a korban ők ünnepelt sztárok voltak, talán kijelenthetjük, hogy a két ünnepelt sztár volt. Máshonnan jöttek, különböző személyiségek voltak, mégis barátokká váltak.
– Karády Katalint is megformálta korábban. Érdekesek ezek a találkozások.
– Többször megtaláltak már a rendezők olyan szerepekkel, amelyek valós személyt formálnak meg. Mindig foglalkoztatott, hogy merre kell kutakodni a szerep kapcsán. Ezek illúziók, úgy sem leszek, olyan, mint Marlene vagy Karády Katalin volt, mert nem az a cél, hogy a hasonmásuk legyek. A forgatókönyv a lényeg, amit a rendező láttatni akar.
Tóth András Tozzi
Pataki Éva: Edith és Marlene
2015. május 18.
IH Rendezvényközpont, Szeged
Szereplők:
Edith: Botos Éva
Marlene: Nagy-Kálózy Eszter
Momone: Kecskés Karina
Leplée/Raymond: Marton Róbert
Marcel/Theo: Nagy Dániel Viktor
Zongorista: Wágner Puskás Péter
Harmonikás: Agnecz Katalin
Fotó: mannaprodukcio.hu