Verses interjú Svébis Bencével

2009-ben a huszonhat éves kezdő, budapesti költő, Svébis Bence verseiről Darvasi László így ír: „…játékosság igénye, a könnyed és figyelmes rímtechnika, mérsékletes kontemplatív kedv. Ám mindezen stíljegyeknél sokkal fontosabb a helykeresés csöndes, körülményes mámora, a versépülés lankadatlan zaja, hogy tesz-vesz, jár-kel, él, mozog, szépen belakja a versteret. Erősebbnek, pontosabbnak lenni, amikor pedig már éppen elfogyunk, és mégsem holmi olcsó csattanó a farba. Ez jó, nagyon jó! Erős, figyelemre méltó kezdés.”

A költő 2010-ben vehette át a Makói Medáliák-díjat.Abban az évben még a kuratórium tagjai: Ilia Mihály irodalomtörténész, Füzi László, a Forrás főszerkesztője, Lator László költő és Grecsó Krisztián író voltak. Biztos talaj című első kötetét a makói Korona Szállóban tartott költészetnapi ünnepségen Turi Tímea irodalomtörténész méltatta. „Akkor lesz erős ez a költészet, amikor „befelé” halad, saját figyelme legmélyére. József Attila például nem csak nevében van megidézve, Svébis Bence versiben valójában az a legizgalmasabb, amikor a kései József Attila-i verseszmény szerint a fogalmi és az érzékletes nyelv között próbál minél pontosabb és minél meghökkentőbb egyensúlyt teremteni. „[A]djunk a reggelnek lánynevet”.  „Meghányat a tény mint szalonnán a sörte”. Svébis sorai, képei azonban akkor a legerősebbek, amikor azt sejtetik, a vers olyan kerülőút, aminél nincsen rövidebb, aminél nincsen pontosabb: „a biztos talaj se más / mint kijelölt pont árnyékod helyén”. És mindez összecseng a „befelé” haladó figyelemmel is.”

 *

Svébis Bence 2003-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsésztudományi Karán, filozófia-magyar szakon tanult. Már akkor jelentős lapok közölték verseit: az Élet és Irodalom, az Alföld, a Dunánál, az Irodalmi Jelen, a kolozsvári Helikon és a Parnasszus. A kötet fülszövegén drMáriás szavait olvashatjuk: „Svébis Bencét már évek óta itt-ott felbukkanni látom, megnyitókon, költői esteken, szerkesztőségi bulikon, koncerteken, s ahogy nagykabátjában beszélgetni próbál, s barátságra, megértésre vágyik, pont olyan, mint egy átkozott költő, akit nem értenek, mert nem érthetnek, jóllehet nem a politikával, nem a divatokkal, nem a társasági bájkrémezéssel foglalkozik, hisz nem is tudna, mert egy olyan szent bolond, akit maga a költészet érdekel, se több, se kevesebb, mint maga a csoda, az, amely az agy legfinomabb csipkéjeként teheti hétköznapjainkat széppé és örökkévalóvá, s általa halálunkat is széppé vagy legalább nevetéssel oldhatóvá, s meg vagyok győződve arról, hogy ha ezeket a verseket olvassuk, akár többször, sokszor, ahányszor csak lehet, magunkba ágyazunk majd egy embert, aki komolyan gondolja, s komolyan csinálja azt, amit egy költőnek tennie kell, a felszámolást és a leszámolást, mindenekelőtt saját magával, persze sok játékkal, szerelemmel, könnyed élményekkel, sőt, olykor szándékosan csikorgó fordulatokkal, hogy jelezze, egy percre se felejtsük el, milyen kemény is az a beton, amelyről a szövege felemel és elemel.” Hisz fel kell kavarni minden mítoszt – írja egy helyütt a fiatal költő. 2011-től kiállításbeszámolóit, irodalmi interjúit, kultúrtörténeti esszéit, könyv- és filmkritikáit is közli a Magyar Narancs, az Élet és Irodalom, a Népszabadság, a Forrás, a Műút, Litera.hu, a Film.hu. és a Hamu és Gyémánt magazin.

Pénz beszél, a kutya ugat. A költő is beszél? Te mire költötted a díjjal járó pénzt?

ki hidat épít híd által vész el
könyvön nyert hozományt könyvre költi
birokra kel a józan ésszel
s mint megunt bálványt a  földre dönti
akár veszett eb ha gazdájára mordul
minden visszatér önmagába s a visszájára fordul

Fiatalság bolondság. Hányszor voltál szerelmes? Vagy szeretőid a szavak?

az egyik kezemen számlálom hányszor
a másikkal vízszint felett tartom magam
hogy elviselhessem ha épp hiányzol
mert halálugrás a szerelem akár a szavak
és elkapod pedig föl se dobtad
s a csontok szótagonként összeforrnak

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Ez igaz? Te hazudtál már? Mikor és miért?

minden költő hazug mihaszna alak
hangolja a valót potméteren
az igazságtól a nyála ragad
ha a művészetnek a mimézis lételem
de a világot önmagán át szűrje
s kileng a poligráf érzékeny tűje

Ki korán kel, aranyat lel. Ez a költőkre is igaz? Téged mikor kap el az írás-flow?

kerék alá szorult madárszárnyak
napközben nem cibál az ihlet
lomhán az estre mindent ráhagy
mikor sötétkamrát intézményesítek
mert fényérzékeny minden létező
s az ezüst-nitrát is lehet mérgező

Lassan járj, tovább érsz. Honnan indultál és hová tartasz? Milyen álmaid vannak?

behunyt szemmel a tömegbe lőni
a vakmerő röppályát nem követ
két pont közt egyenesbe jönni
míg a megfontoltság kerékbe töret
mert bolond az aki csak kivár
kit saját álma determinál

 Janáky Marianna