Olaszok és ravaszok

Tényleg nem akarok panaszkodni, mert végül is fiatalok, jól énekelnek, az egész ráadásul népszerű, lehet, nem is kell több. Mondjuk, az Il Volo kicsit másként indult, kezdetben hallgatták őket ezren, most meg milliós számoknál tartunk, ha az ember nem lenne tisztában, mi az a népszerűség, csak figyelnie kell őket. És még az elején vagyunk, a három olasz énekes megy az idei Eurovíziós Dalfesztiválra, amire sok rosszat lehet mondani, de attól még nem lesz kevésbé ismert.

De az Il Volo lehetett volna kevésbé ismert, poperával indultak, ami nagyjából olyan, mint amikor az ember rövidítve olvassa a Bibliát, mert az mégiscsak több ezer oldal. Nincs ezzel gond, mert mire eljutunk a zenekar történetéhez, már megemésztettük, hogy valaki úgy gondolta, nincs is annál jobb név egy formációnak, hogy repülés. Ami engem illet, leginkább valami hallucinogén szerekkel kereskedő bandára asszociálok, de nyilván ennek oka a nyelvterület is. Az olaszok biztosan másra gondolnak. A lányok azonban ugyanarra, hogy milyen helyesek ezek a fiúk, sötét haj és kék szemek, öltönybe bújnak, a lemezek borítóján úgy néznek a világra, hogy gondolom, sokaknak kedve lenne elzarándokolni Olaszországba, mit nekik a távolság.

Nem kell elzarándokolni, megjelent a zenekar legújabb lemeze, és nincs félreértés, a szokásos helyzet állhatott elő, valamivel meg kell jelenni a piacon, mert az mégsem megy, hogy itt a fesztivál, ezek vagyunk mi, de két éve nem volt új lemezünk. Van új lemez, rajta hét szám, huszonhat perc összesen, látni, hogy rohamtempó volt, de közben mégis az az érzésem, hogy azért van ebben a három srácban tehetség, nem csak a kisfiús arcot kell látni. Hanem például az első szám, a Grande amore indítását, és persze, technikás az egész, meg stúdióban készült, de nem tudok attól eltekinteni, hogy honnan indul az énekes a szám elején, és hová érkezik. Ez a nagy szerelem, rejtelmes, a végén meg söpör, mint az apokalipszis. Énekeltek már ilyet, és ezt az olaszok tudják a legjobban, mi pedig megyünk vissza az időben, az Il Volo már régen nem poperát énekel, elég naivnak kell lenni ahhoz, hogy azt gondoljuk, ezek mindent a fiatalokért csinálnak, hadd hallgassák csak a nagy klasszikusokat modern köntösben.

A mostani köntös nem modern, leginkább a Ricchi e Poveri jut az ember eszébe, még ma is haknizzák körbe a világot. Csak halkan jegyzem meg, hogy ők is megfordultak az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az Ancora idézi leginkább az utóbbi együttest, a háttérben szól a gitár, még az is megért néhány szót, aki számára az olasz nyelv az amore szóig tart. Nem mondom, hogy nem giccses, hogy nem húzzák el túlságosan a hangokat, de az ember szíve így is ellágyul, olaszok, szerelem, és hasonlók.

Ettől még nem lesz ez más, mint tehetséges fiatalok karrierje a popszakmában, és hát a popszakma telített, valami fantázianevet is ki kell találni, így jött a popera. Persze, ez már egészen más, de ha ezzel a lemezzel akarják meghódítani Európát, nekem nincs különösebb kifogásom ellene.

Gera Márton

Il Volo: Grande amore

Sony Music, 2015