Tiszatájonline | 2015. április 23.

Thank you Sinéad!

Különleges hangulatú koncertet adott kedd este a Művészetek Palotájában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Sinéad O’Connor, aki pályafutásának legfontosabb szerzeményeit hozta el a magyar fővárosba […]

SINÉAD O’CONNOR A MÜPÁBAN

Különleges hangulatú koncertet adott kedd este a Művészetek Palotájában a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Sinéad OConnor, aki pályafutásának legfontosabb szerzeményeit hozta el a magyar fővárosba.

Tíz perccel 20 óra után lépett színpadra az ír származású énekes-dalszerző. Semmi sztárallűr, besétált mezítláb, egyszerű farmerban, piros ingben, napszemüvegben és kötött sapkában. Néhány pillanatig tett-vett a mikrofon előtt, majd felcsendült az első dal: a Take Me to Church erős, dinamikus kezdés volt. Az aktuális „sláger” után sorba jöttek a szerzemények az első (The Lion and the Cobra) és a második albumáról (I Don’t Watt What I Haven’t Got) válogatva: Jump in the River, The Emperor’s New Clothes, Black Boys on Mopeds, Jackie, The Last Day of Our Acquaintance, Never Get Old. Huszonnyolc, illetve huszonöt éves dalok ezek, és még mindig hatásosak: megérintenek, elgondolkodtatnak, felráznak. Nem csoda, mélyen bevésődtek.

Az Universal Mother című lemezéről származó No Man’s Woman és a Jealous, valamint az örök kedvenc, a Thank You For Hearing Me sem maradt ki. A kezdetben lágyan ringató, majd dinamikussá kibontakozó dal egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után született, amolyan hálaadó imaként. Hatásos, nem kétséges. Olyan érzésem van – akárhányszor hallgatom –, mintha felsőbb erők asszisztáltak volna a dal születésénél.

Az In This Heart című tradicionális dalt szokásához híven hangszeres kíséret nélkül adta elő Sinéad, minden sor után bekapcsolódott az éneklésbe egy-egy zenész. Betöltötte a hangversenytermet az öt hang, semmi más nem hallatszott, a közönség síri csendben adta át magát a különleges élménynek. Kiderült, Sinéad hangja alig kopott valamit az évek múlásával, ha kiereszti, a Müpa minden szegletében érzékelni. Úgy gondolom, ezekért a pillanatokért vagyok az ír énekesnő tisztelője.

Sajnálom, hogy az új albumáról (I’m Not Bossy, I’m the Boss) alig játszottak valamit, holott lemezbemutató koncertként volt meghirdetve az est. A Take Me to Church és a Harbour mellett felcsendült a Streetcars, hiányoltam viszont a 8 Good Reasons című szerzeményt, amelyhez nagyon ötletes és egyben hatásos klip készült.

Ráadásként, a koncert legutolsó számaként elénekelte az ismert és már agyonhallgatott Prince szerzeményt (Nothing Compares 2 U), amely 1990-ben jelent meg, és állítólag soha többé nem fogja elénekelni. Bevallása szerint nem tud már vele azonosulni. Nem is szabad erőltetni.

Az est nem volt több másfél óránál, közel 30 év terméséből válogatott, hol magányosan egy szál gitárral, hol a capella, hol dinamikusan, hangját kieresztve. Nem sokat mozgott, nem erről híres, leginkább csak állt, maga elé nézett, a tapsot pedig visszafogott mosollyal köszönte meg. Ő az utánozhatatlan ír dalszerző, a 48 éves Sinéad O’Connor, aki idén júliusban a híres montreux-i dzsesszfesztiválon is fellép.

 Tóth András Tozzi

[nggallery id=535]

Fotók: www.facebook.com/BudapestiTavasziFesztival és MTI