„Olyan biztosan jön, mint a tavasz!”

MOLNÁR FERENC: A TESTŐR, VÍGSZÍNHÁZ (PESTI SZÍNHÁZ)

Áprilisi bolondságként fújt át minket a napsütötte, havas szél Budapesten. Kívánni sem lehetett volna megfelelőbb időjárást egy ízig-vérig vad és szerelmes játék, egy halálosan szép és komoly gyerekség megtekintéséhez a Pesti Színházban. Drubina Orsolya beszámolója

„1910-ben a Vígszínházban mutatták be ezt a bravúros társalgási és félreértés-vígjátékot, a főszerepekben olyan kiválóságokkal, mint Varsányi Irén, Csortos Gyula és Szerémy Zoltán. Molnár ekkor már egyáltalán nem ismeretlen pályakezdő, de kétségtelen, hogy A testőr sikere nagyban hozzájárult későbbi páratlan karrierjéhez. S ez nem is csoda, mert ebben a darabban Molnár minden olyan erényét megcsillantja, amiért igazán szeretjük: frappáns cselekményszövés, pompás dialógusok, remek karakterek, összehasonlíthatatlan humor és emberismeret.”[1] Olvasható a színház honlapján. Tudható, hogy 1910. november 19-én mutatták be ezt a zseniális, három felvonásos vígjátékot, majd több mint 50 év elteltével, 1966. március 17-én vették elő újra a színházban. A mindenkori géniusz, Várkonyi Zoltán színházigazgató rendezésében nagy előadók méltó utódai játszották a főszerepeket, úgy, mint Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger Antal, vagy Sulyok Mária. Érdekes módon eltelt közel 50 év ismét, így hát a mi korunk, a mi élményeink, a mi szerelmes színészeink következhetnek. Újra a Vígszínház igazgatójának közelségében a darab, pusztán annyi eltéréssel, hogy ezúttal a Színésznő szerepében láthatjuk, a játék rendezője pedig Valló Péter lett. Rendkívül szép gesztus, tiszteletteljes és megrázó, ugyanakkor természetesen sokkal több is ennél. Eszenyi Enikő eszményi művésznő, a közelmúltban történt újra választásának létjogosultsága pedig megkérdőjelezhetetlen. A Vígszínház belülről választ igazgatót, akik rendkívüli elkötelezettségben, tehetségben, odaadásban követik elődjeiket.

A testőr Molnár Ferenc életrajzából tudhatóan egy hatalmas, lángoló szerelem hozadéka, ami az írót az ünnepelt, ám de igen csak férjezett Varsányi Irén színésznőhöz köti. Történik mindez a kor pesti színházi életének legnépszerűbb alakjával, amikor túl kell lendülnie a Liliom hatalmas bukásán, és újra a könnyedebb vígjátékok felé venni az útját. A való életben keramitkőgyáros férj egy idegesebb pillanatában párbajra hívja a gaz csábítót, melynek követkeményeképpen kétszer is lőnek egymásra egy erdőben, de végül egyikük sem sérül meg. Ennek a félelmetesen féltékeny férjnek inspiratív hatására írja meg később színészkomédiáját, A testőrt, melynek bemutatója után Ady azt írja: „Ma Molnár Feri az Isten, uralkodjék.” [2] A csacska szerelem nem tartott sokáig, teátrális öngyilkossági akció és sok bolond szó után az író és a színésznő útjai elváltak, ám románcuk gyümölcse ránk maradt, amelyért a mai napig hálásak lehetünk.

A színen „az ünnepelt színész házaspár szalonjában vagyunk. A férj, az országos hírű Színész barátjának, a Kritikusnak arról panaszkodik, hogy félti a házasságát; fél év nász után talán már meg is unta őt a felesége, a Színésznő – sőt, lehet, hogy az asszony már ki is szeretett belőle. Ilyenkor egy férfinek lépnie kell: vissza kell hódítania a feleségét. A Színész erre egy kissé bizarr, de hibátlannak tűnő ötletet talál ki: testőrnek öltözik, s így, a katonatiszt személyében kezd el udvarolni a saját nejének, illetve megpróbálja zavarba hozni, hűtlenségen kapni.”[3] Cseh Renátó díszlete korhű szalont idéz, ugyanakkor modern bútordarabokkal, színekkel, felületekkel dolgozik. Kellőképpen bohém és ízléses, több funkciós térelemekkel. Az első pillanattól kezdve megkapó ez a kissé kora pesties, old Hollywoodra emlékeztető design, amiben egyszerűen és szinte magától értetődően tudnak mozogni ezek a molnári figurák. A darab kezdetén Eszenyi Enikő bőkezűen mér. Mindent odaad nézőjének, vibráló és utánozhatatlan lénye ebben a kacér és őszinte asszonyi szerepkörben egyszerűen lubickol. Tökéletesen eltalált szereposztással működteti a darabot Valló. Eszenyi társa, Stohl András, a Színész szerepében kezdheti meg diadalmenetét. Ez a kettős többet mutat az első pillanattól kezdve, mint azt valaha álmodhattuk volna. Sosem játszottak még együtt, a nagy találkozás idáig váratott magára. Stohl elbűvölően önironikus, szerelmes férjet alakít. Játékában mindvégig ott bujkál valami őszinte gyerekség, gúny és reszketés, az önámítás vágya, a sejtelem gyötrelme, gesztusai ha kell túlzón, ha kell lecsupaszítva tárulnak elénk. Pontos és heves játéka a darab elején meggyőző erejű, utána egészen egyszerűen kiváló. Mind mélyebbre ássa magát, mind közelebb kerül a nagy királyi testőr szerephez, élete szerepéhez, amelyben talán még egyszer szerelmesen néz rá a felesége, szinte szívet tépővé válik. Mikor Stohl megjelenik, mint testőr, elváltoztatott hangon, ripacskodva, szellemesen, a nézőben fel sem merül a kérdés, hogy egy nagy színészt lát, aki kellő humorral és vehemenciával van megáldva ehhez a valóban nem kis címszerephez. A mindig jelenlévő, poénokra kihegyezett kritikus, az öreg barát szerepében Kern Andrást láthatjuk, aki vállaltan olyan ebben, mint ő maga, és milyen jó is nekünk ezt nézni. Kedves és szórakoztató. Ellenpólusaként Vári Éva adja a zsörtölődő, mindent tudó és mindent látó, takarítónővé visszaléptetett egykori madamot, aki magától értetődően magával ragadó ebben a szerepben.

Éles csattanók, tréfák és incselkedések, pirulásig igaz vallomások a nőkről, a férfiakról, az udvarlásról és természetesen magáról a színészlét elviselhetetlen könnyűségéről. Ezért a sikerért és szereposztásért, ezért a szerelmetes tavaszi sírás-kacagásért lehetett várni ezt az előadást úgy, mint a mindent felforgató, bohókás tavaszt.

Drubina Orsolya

Bemutató: 2015.március 7.

Megtekintett előadás: 2015. április 1.

További fotók: vigszinhaz.hu