A kivándorlás drámája

ORAVECZ IMRÉVEL
LADÁNYI ISTVÁN BESZÉLGETETT

Oravecz Imre költő az otthonosság érzéséről és arról, hogy az idegenben töltött élet megváltoztatja az embert.

Elszakadhat-e az ember onnan, ahová született, igazabb önmagára találhat-e máshol? Ha valaki elveszíti a kapcsolatot azzal a közeggel, amelyben felnőtt, örökké fájni fog? Ezekbe és hasonló kérdésekbe torkollott a Magyar Napok – Nyugati diaszpóra beszélgetés sorozata. Soha alkalmasabb alkotóval, mint Oravecz Imrével a finisben, hiszen a költő vezértémája a kivándorlás, előbb versben, majd egy ideje már regényben is erről az emberi drámáról ír, amiben személyesen is érintett. Nem csak a nagyapja, de ő maga is többször elhagyta Magyarországot és nagyapjától eltérően, ő többször vissza is tért.

Veszprémi irodalmi estjén Ladányi István irodalomtörténész kérdéseire válaszolva Oravecz Imre mesélt arról, hogy az embert a sorsa terelgeti valamilyen irányba, más magyarázat nincs rá, hogy ma már a második hazájának érzi Amerikát, holott eredetileg nem vonzotta ez a földrész. Bár az igaz, hogy a Kanadába kivándorolt és ezért az író számára tulajdonképpen ismeretlen nagyapja élete azért kamaszkorától kezdve foglalkoztatta s ezzel együtt a disszidálás, mint lehetőség. Talán ezért akart ő is disszidálni 1972-ben. De először mégsem a nagyapja nyomában indult el, hanem Londonban kötött ki. Az Egyesült Államokba úgy került, hogy meghívták egy iowai nemzetközi írótalálkozóra, ami három hónapig tartott. Amikor onnan hazajött Magyarországra, utána kezdett el benne dolgozni az amerikai élmény. Csak miután megírta az indiánokról A hopik könyvét, akkor nézett szét szülőföldjén és fedezte fel magának a szülőfaluját, a heves megyei Szajlát, amelynek most már több évtizede írja a történetét. Nem a mostani falu történetét, hanem azét a közösségét próbálja rekonstruálni, amelyik már csak az emlékekben él. Nem könnyű, mert igazából nincsenek írásos emlékek, hiszen paraszt ember nem vezet naplót és a gyerekeinek is csak ritkán mesél. „Az én családom szétszakadt, a nagyszüleim kivándoroltak Amerikába, kétszer is, végül nagyanyám hazahozta apámat. De apámtól nem sokat tudtam meg a családunk történetéről, mert nem volt mesélős kedvű. Amerika otthon egyáltalán nem volt téma. Anyám inkább mesélt, az ő családjuk nem klasszikus paraszt család volt, hiszen anyai nagyapám erdész volt. Tőle lehetett dolgokat megtudni” – avatott be bennünket az író forrásai természetébe. Mindehhez még hozzáfűzte, neki még azt is tiltották gyerekkorában, hogy olvasson. Mert az naplopásnak tűnt a nehéz fizikai munkát végző emberek szemében. Paraszt ember télen engedte iskolába a gyerekét, amikor ráért. Magyar paraszt úgy élt a 20. századelején, mint 500 éve. Ebből az elmúlás rekonstruálásból született az Ondrok gödre című regénye is, amit akár úgy is olvashatunk, mint előző könyve, a Halászóember című egyik bővebben kifejtett szeletét. „Amerika kellett a tér élményéhez, ott tapasztaltam meg először, hogy mi is az a tér. Magyarország olyan kicsi, hogy itthon szinte nem is használjuk az Észak és Dél kifejezéseket, nem mondjuk, hogy Észak-Magyarország, vagy Dél-Magyarország. Amerikában még Chicagón vagy Los Angelesen belül is beszélnek déli vagy keleti városrészről” – fejtette ki.

Oravecz Imre szinte szent megszállottsággal dolgozza fel újra és újra ugyanazt az anyagot, az Árvai család három generációjának a történetét a kiegyezéstől a millenniumig. Felolvasott egy részt készülő regényéből, amelynek a felénél tart, jelentek meg már részei folyóiratokban, de bevallotta, hogy még nem tudja, mire fut ki a történet, mi lesz a vége. Hazajön Amerikából az Ókontriba  Árvaiék legkisebb fia szülei minden lebeszélése ellenére. Holott alig tud magyarul és az 1930-as években járunk, amikor éppen fordított irányba menekült a nép, a fasizmus, a háború elől Amerikába. Oravecz Imre elmondta, a helyszínen feltérképezte a Wheeler-kanyont, ahol az Árvaiék marhát meg lovat tenyésztettek a rancsukon.

Az idegenben töltött élet megváltoztatja az embert, az új közösség előbb-utóbb beszippantja a bevándorlót – mondta Oravecz, aki szerint a magyar irodalom jellemzően mitikus fogalomként kezeli a hazát. Holott a haza érzését adhatja az embernek néha egy kapualj emléke, vagy anyánk kezének simogatása. Nagy kérdés, mi lesz a legkisebbik Árvaival, otthonra talál-e végre az otthontalanságban?

Bartuc Gabriella

Kép: Örökké fájni fog? Oravecz Imrével Ladányi István beszélgetett (A szerző fotója)