Tiszatájonline | 2015. március 29.

Ilyen abszurdnak látom a hétköznapokat

INTERJÚ CSERNA-SZABÓ ANDRÁSSAL
Cserna-Szabó András Magvetőnél megjelent Veszett paradicsom című kötetében hozza a formáját, a tőle megszokott humorral kápráztat el minket. A szerzővel beszélgettünk… – Sirbik Attila interjúja

INTERJÚ
CSERNA-SZABÓ ANDRÁSSAL

Cserna-Szabó András Magvető­nél megjelent Veszett paradicsom című kötetében hozza a formáját, a tőle megszokott humorral kápráztat el minket. A szerzővel beszélgettünk.

Semmi sem az, aminek látszik?

Nem bizony. És a semmi pedig főleg nem az, mint aminek látszik.

Novellásköteted számos figurája olyan áttetsző lény, aki perifériára szorult sorsát készpénzként kezeli, véletlenszerűen sodródva bele különféle, általában negatív kimenetelű szituációkba. A beletörődöttség és közöny szerinted általában is jellemzi az általános értelemben vett kelet-európai, vagy éppen a magyarországi lelkületet, vagy ugyanúgy kivetíthető a világ bármely pontjára, sőt akár még az űrbe is kiszivárog?

„Van remény – csak nem számunkra.” Ez a Kafka-mondat mindenhol érvényes, mondhatnám, hogy egyetemes érvényű, de Kelet-Közép-Európában (ahol született) sokszorosan az. Itt minden kastélynyira hízik: a közöny, a reménytelenség, a beletörődöttség. Az emberfaj sárkányfog-vetemény az űrben is, ott sincs remény, de ez Kelet-Európában valahogy százszorosan igaz. Például nekem az idézett Kafka mondatról itt, a budai Forint utcában először nem is a metafizikai horror jut az eszembe, hanem az elmúlt 25 év gyalázatos bénázása.

Nem hátrahagyni, hanem feldolgozni kellene a múltat, hogy együtt lehessen élni vele a jelenben…

Sok esetben olyan társadalmi és politikai történések által diktált léthelyzetek alakulnak ki, vegyük csak a közép-kelet-európai térség közlmúltját szemügyre, amelyekből úgy menekülhet az egyén, ha mindent hátrahagy. Kötetedben sok ilyen esettel találkozunk.

Pedig nem ezt gondolom. Nem lehet hátrahagyni semmit. Vagyis lehet, csak az nem megoldás. Nem hátrahagyni, hanem feldolgozni kellene a múltat, hogy együtt lehessen élni vele a jelenben. Én komolyan hiszek benne, hogy erre akár egy novella is képes lehet.

Mit tennél ha eltűnne a világból a humor és az irónia?

Elköltöznék egy másik világba. Azonnal.

A gasztronómia és kulinaritás számodra hangulat és díszlet szépirodalmi munkáid terében, vagy sok esetben a történet irányvonalát meghatározó elem?

Novellában, regényben ez csak hangulat vagy mellékkörülmény, de van egy gasztronómiai esszéíró vagy újságíró énem, ott mindent a kulinária határoz meg. A szépíró néha átmerészkedik kicsit a gasztronómiai esszébe és viszont, a konyha a novellába, de azért próbálom ezt a két énemet alapvetően külön kezelni.

A művész helyzete Kelet-Európában azért mondható igen kedvezőnek, mert szerencsére errefelé nagyon kevés az „épelméjű”…

A hétköznapok, vagy Cserna-Szabó világának abszurditása jelenik meg a kötetben?

Én ilyen abszurdnak látom a hétköznapokat. Tényleg.

Hol van szerinted az a határvonal, amelyen túl már elviselhetetlen a normalitás?

Erre a kérdésre is egy idézettel válaszolnék. Rejtő: A tizennégy karátos autó. „…épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni.” A művész helyzete Kelet-Európában azért mondható igen kedvezőnek, mert szerencsére errefelé nagyon kevés az „épelméjű”, amit úgy értek, hogy az ember szinte minden nap találkozik egy-egy olyan figurával, akire novellát lehet bazírozni. Az egyik kollégám súgta a fülembe egy kocsmában: „Nézd, a pultnál három vaskos nagyregény iszik.”

Sirbik Attila