Ilyen abszurdnak látom a hétköznapokat
INTERJÚ CSERNA-SZABÓ ANDRÁSSAL
Cserna-Szabó András Magvetőnél megjelent Veszett paradicsom című kötetében hozza a formáját, a tőle megszokott humorral kápráztat el minket. A szerzővel beszélgettünk… – Sirbik Attila interjúja
INTERJÚ
CSERNA-SZABÓ ANDRÁSSAL
Cserna-Szabó András Magvetőnél megjelent Veszett paradicsom című kötetében hozza a formáját, a tőle megszokott humorral kápráztat el minket. A szerzővel beszélgettünk.
– Semmi sem az, aminek látszik?
– Nem bizony. És a semmi pedig főleg nem az, mint aminek látszik.
– Novellásköteted számos figurája olyan áttetsző lény, aki perifériára szorult sorsát készpénzként kezeli, véletlenszerűen sodródva bele különféle, általában negatív kimenetelű szituációkba. A beletörődöttség és közöny szerinted általában is jellemzi az általános értelemben vett kelet-európai, vagy éppen a magyarországi lelkületet, vagy ugyanúgy kivetíthető a világ bármely pontjára, sőt akár még az űrbe is kiszivárog?
– „Van remény – csak nem számunkra.” Ez a Kafka-mondat mindenhol érvényes, mondhatnám, hogy egyetemes érvényű, de Kelet-Közép-Európában (ahol született) sokszorosan az. Itt minden kastélynyira hízik: a közöny, a reménytelenség, a beletörődöttség. Az emberfaj sárkányfog-vetemény az űrben is, ott sincs remény, de ez Kelet-Európában valahogy százszorosan igaz. Például nekem az idézett Kafka mondatról itt, a budai Forint utcában először nem is a metafizikai horror jut az eszembe, hanem az elmúlt 25 év gyalázatos bénázása.
Nem hátrahagyni, hanem feldolgozni kellene a múltat, hogy együtt lehessen élni vele a jelenben…
–Sok esetben olyan társadalmi és politikai történések által diktált léthelyzetek alakulnak ki, vegyük csak a közép-kelet-európai térség közlmúltját szemügyre, amelyekből úgy menekülhet az egyén, ha mindent hátrahagy. Kötetedben sok ilyen esettel találkozunk.
– Pedig nem ezt gondolom. Nem lehet hátrahagyni semmit. Vagyis lehet, csak az nem megoldás. Nem hátrahagyni, hanem feldolgozni kellene a múltat, hogy együtt lehessen élni vele a jelenben. Én komolyan hiszek benne, hogy erre akár egy novella is képes lehet.
– Mit tennél ha eltűnne a világból a humor és az irónia?
– Elköltöznék egy másik világba. Azonnal.
– A gasztronómia és kulinaritás számodra hangulat és díszlet szépirodalmi munkáid terében, vagy sok esetben a történet irányvonalát meghatározó elem?
– Novellában, regényben ez csak hangulat vagy mellékkörülmény, de van egy gasztronómiai esszéíró vagy újságíró énem, ott mindent a kulinária határoz meg. A szépíró néha átmerészkedik kicsit a gasztronómiai esszébe és viszont, a konyha a novellába, de azért próbálom ezt a két énemet alapvetően külön kezelni.
A művész helyzete Kelet-Európában azért mondható igen kedvezőnek, mert szerencsére errefelé nagyon kevés az „épelméjű”…
– A hétköznapok, vagy Cserna-Szabó világának abszurditása jelenik meg a kötetben?
– Én ilyen abszurdnak látom a hétköznapokat. Tényleg.
– Hol van szerinted az a határvonal, amelyen túl már elviselhetetlen a normalitás?
– Erre a kérdésre is egy idézettel válaszolnék. Rejtő: A tizennégy karátos autó. „…épelméjű üdülővendégekre nem lehet világfürdőhelyeket bazírozni.” A művész helyzete Kelet-Európában azért mondható igen kedvezőnek, mert szerencsére errefelé nagyon kevés az „épelméjű”, amit úgy értek, hogy az ember szinte minden nap találkozik egy-egy olyan figurával, akire novellát lehet bazírozni. Az egyik kollégám súgta a fülembe egy kocsmában: „Nézd, a pultnál három vaskos nagyregény iszik.”
Sirbik Attila