12.13.
| Cintányéros cudar világ jön a Szegedi Nemzetiben >>>
11.28.
| Asztali beszélgetések… – In memoriam Radnóti Miklós >>>
11.19.
| Novemberi Sikersztorik a JATE Klub színpadán >>>
11.17.
| Háború utáni és kortárs művekből rendez aukciót a Virág Judit Galéria >>>
11.15.
| Nepp Józsefet ünnepli 2019-ben az Országos Rajzfilmünnep >>>
11.13.
| SZTE – Indul az AudMax Esték előadássorozat >>>
11.12.
| Tompa Andrea nyitja meg a 16. Verzió Filmfesztivált >>>
11.12
| Lásd élesebben! – Jön a 16. Verzió Filmfesztivál >>>
11.11.
| Szabó Kimmel Tamás zenés előadása a függőségekről Szegeden >>>
11.08.
| Japán meseillusztrációk a Deák17 Galériában >>>
11.07.
| Már elérhetők az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 jegyei >>>
11.05.
| Budapest Debut Film Forum a Friss Hús filmfesztiválon – várják a filmterveket >>>
10.29.
| Karácsony a Szegedi Szabadtérivel: már kaphatók a kedvezményes bérletek >>>
10.27.
| Felavatták a felújított kökösi unitárius templomot >>>
10.25.
| Alföldi Róbert rendezi a szegedi West Side Story-t >>>
10.24.
| Művészettörténeti szenzáció a kárpátaljai Visken >>>
10.17.
| New Flash >>>
10.10.
| Plusz előadás a Jézus Krisztus Szupersztárból a Dóm téren >>>
10.10.
| Olga Tokarczuk és Peter Handke kapja a 2018-as és a 2019-es irodalmi Nobel-díjat >>>
10.09.
| Elhunyt Vekerdy Tamás író, pszichológus >>>

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>

INTERJÚ FRIED ISTVÁNNAL
Fried István, az SZTE BTK oktatója, az Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék professor emeritusa az augusztus 20-ai állami kitüntetések keretében Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át… – FRITZ GERGELY INTERJÚJA

>>>

Novembertől útjára indul a JATE Sikersztorik második évada, ahol közismert személyekkel és izgalmas témákkal találkozhat a szegedi közönség. November 19-én, 20 órától a Pro Jure Egyesület és a JATE Sikersztorik közös szervezésében Puzsér Róbert és Ragány Zoltán, az SZTE ÁJTK oktatója vitázik a jogászság kulturális megítéléséről…

>>>

November 13-án 18 órakor kezdődik a szegedi bölcsészkar és a Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány közös programsorozata, az AudMax Esték. Első alkalommal Prof. Dr. Racsmány Mihály pszichológus tart előadást…

>>>

Kivonulás és visszatérés
2015.03.21 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ:
A HARMADIK HÍD

A hajléktalanná válás története, egy hajléktalan csoport túlélési technikái Szegeden, a Tisza minden mocskot szállító áradata, A harmadik híd. Szilasi László második regényét a hajléktalanság köré építi, ám annak ellenére, hogy a szöveg cselekményét és szerkezetét egy hajléktalan csoport napi rutinja, s ezen keresztül egy év bemutatása, szolgáltatja, többről van itt szó, mint a lecsúszás kérdéseiről, vagy az utcai élet nehézségeiről.

A harmadik híd kerettörténete egy harminc éves érettségi találkozó, ahol a már „gömbbé hízott” asszonyok és a kitartóan inni tudó férfiak között két évfolyamtárs beszélgetését követhetjük nyomon. Novsztászky Ferenc meséli el válása, Kanadából való hazatérése és hajléktalansága történetét, valamint a szintén hajléktalanként élő közös barát, Foghorn Péter halálának okait és körülményeit Sugár Dénesnek. Novsz­távszky elbeszélése főként arról a nyolc tagú szegedi hajléktalan csoportról szól, melynek ő is tagja lett egy évre, s amely­nek vezetője Foghorn – utcai nevén Robot – volt egészen öngyilkosságáig. Robot, személyes tragédiáján kívül, azért válik nagyon fontos szereplővé a többi hajléktalan életében, mert – ahogy azt a neve is elárulja – ő az, aki rendszert ad az életüknek. Ő alakította ki és tartja kézben a napirendet, ugyanis a ferenceseknél elköltött reggelitől kezdve a máltaiak vacsorájáig a napszaknak megfelelően a csoporttal különböző állomásokat járnak be. Ez a rendszer az, ami strukturálja valamiképpen az időt, ami valamennyi tartást ad a nyolc hajléktalannak, ami miatt még úgy tűnhet, hogy az utcai életnek is lehet a városiak életéhez hasonló ritmusa.

Robot összetartó ereje tehát az utcán való életben maradás kulcsaként tűnik fel, ott, ahol már senkinek nem számít az eredeti neve, mindenki elvesztett valamit, családot, feleséget, vagy biztos állást, pozíciót. A Márs, Engelsz, Fondü és Droll néni néven megismert szereplők a középkorú és idősebb tagjai a csoportnak, a két hajdani állami gondozott Angyal, a cigányfiú, és Anna képviselik a fiatalokat, e két korosztály közt található az ötvenes éveikhez közel járó Robot és Noszta. A viszonylag jól működő életritmust Robot szerelmének, Annának, halála számolja fel, akit szeretője, Barták Gábor, gyilkol meg. Robot e vesztéség után, ahogy Noszta narratívájából kiderül, nem tehetett mást, minthogy a harmadik hídról beleölje magát a Tiszába. Ezek után pedig a csoport széthullik, ám Nosztávszky elbeszélése szerint egyedül ő maga tudja otthagyni a hajléktalan életmódot, miután kórházba kerülését követően édesapja rátalál.

A regény ekképpen egy társadalmi lecsúszás és az újbóli felemelkedés történetét mondja el, miközben az utcai életet a lehető legreálisabban igyekszik bemutatni. Szilasi László a könyv kapcsán kutatómunkát végzett, hajléktalanokkal foglalkozó szakemberekkel beszélt, intézményeket látogatott. A szöveg minden ízében törekszik ezeknek a tapasztalatoknak hiteles visszaadására, legyen szó akár az étel és pénz-szerzési lehetőségekről, akár a testi tapasztalatok nyers ábrázolásáról, amibe az elhanyagoltság, a leépülés fokozatai, vagy éppen a hasmenés, illetve a szexualitás is beletartozik. A hajléktalanok pénzszerzésére a könyvben nem a kéregetés a legkézenfekvőbb megoldás, Robot hegedül, Anna a szemétből készített sansulákat adja el. Azoknak azonban, akik nem tudnak tárgyakat vagy valamilyen tudást eladni, a testük marad, így kereseti lehetőségként a „szegényebb városi buzik” is adottak: „Lehet őket szopni, pénzért. Mindenki tagadta, mindenki csinálta. Finom, tiszta munka, veszélytelen, biztos kereset.” (128–129.) A szexualitás azonban nem csak a munka felől értelmeződik, szexuális kapcsolatot lehet létesíteni a hatalom érzése végett, vagy a hideg ellen, ebben az esetben nem törődve a partner nemével, és ahogy Anna és Robot kapcsolatában láthatjuk, szerelemből is. A szövegben a testiség többször hangsúlyt kap, több aspektusból. Figyelemre méltó annak az állításnak aláhúzása, hogy a testi vágyak nem múlnak el az alapvető fizikai igények kielégítetlensége miatt: „Az Angyal például azon az első délelőttön, ott a hídon éhes volt, szomjas volt, kevesellte a szexet, fázott, hetek óta nem aludt eleget, gyakorlatilag nem volt olyan eleme az életének, amit bármiféle értelemben is biztonságban tudhatott volna”. (120.)

A harmadik híd egyik nagy erénye, hogy a hajléktalanok létmódját egyáltalán nem állítja élesen szembe a társadalom más szereplőivel, sőt a „városiak” és hajléktalonok életét több esetben is egymásra vetíti az elbeszélés. Amellett, hogy a csoport hierarchikus rendje, ahogy más társadalmi szinteken is, meghatározott és megváltoztathatatlan, a városiak életével folyamatos párhuzamban láthatjuk őket. Néhol a köztük lévő határ egészen elmosódik: „A városiak? Felkelnek, hugyoznak, aztán megmossák a rohadt fogukat. Mi csak felkelünk és hugyozunk.” (66.). Nosztávszky egyik eszmefuttatásából egyenesen az derül ki, hogy a városvezetésnek azért van szüksége a hajléktalanokra, hogy a dolgozóknak legyen mitől félniük, lássák, hova juthatnak. Miközben a fő kérdés valójában az, mit kezdjenek azok az életükkel, akik nem tudnak vele mit csinálni, akik semmiben nem tehetségesek: „De a tétova városi mukikat látva mégis az jutott eszembe, hogy a kérdés nem az, mi legyen azokkal, akiknek nem jut munka, hanem az, hogy mivel töltsék az idejüket azok, akiknek nem kell dolgozniuk. (…) mit csináljanak az idejükkel azok, akiknek nem csupán nincs szükség a munkájukra, de ráadásul még tehetségtelenek is. Itt volnék például rögtön én, Novsztávszky Ferenc, 1964, az Új Fiú.” (211.).

Novsztászky kérdése és az ebből a megnyilatkozásból is jól érzékelhető, valójában semleges karaktere felől érthetőek igazán a regény kérdései. A hajléktalanság ugyanis Szilasi könyvében nem csak esettanulmány, szociográfia, vagy sajnálkozás szerencsétlen sorsok fölött, hanem választás, vállalt életmód, és azoknak a sodródása is, akik az idejüket nem tudják eltölteni, akik feladtak valamit. Novsztászky élet-narratívájában a célnélküliség, a feladás pontosan nyomon követhető. Annak idején Kanadába távozott, állást, feleséget szerzett, de ezek megunható, eldobható dolgoknak bizonyultak. Munkájából mélyfáradtság okán hat heti szabadságra küldik, hogy „nézze a tengert”, „igyon sört” és „gondolja át ezt a dolgot”: „Ültem a parton, ittam a sört, bámultam a tengert, és közben abszolúte nem gondolkodtam.” (38.). Novsztászky számára mintha itt kezdődne a hajléktalanság, önfeladása, tehetetlensége mutatkozik meg minden eseménynél, a dolgok szinte esetlegesen történnek meg vele, passzív szereplője saját életének. Cselekvőképtelensége már a gimnáziumi történetben is megmutatkozik, amikor a búcsú buliban az akkor még Foghorn Péternek nevezett legjobb barátját kéri meg, hogy szeretkezzen helyette a nagy szerelmével, akit ő nem tud megközelíteni. Ahogyan az sem feledendő, hogy teljes passzivitásának köszönhetően a magát hajléktalanságba sodró Nosztát, végül apja emeli ki a helyzetéből, és egy év utcai élet után az érettségi találkozó Novsztávszky Ference még mindig olyan embernek tűnik, akiknek nem sok beleszólása van saját életébe. Ezzel a sodródó személyiséggel szemben áll Foghorn alakja, aki rájött, hogy „a dráma cselekvő hősének szerepét osztotta ki rá az élet.” (302.)

Szilasi szövegét kritika érheti abból a szempontból, hogy Novsztászky hangjának nincs igazán karaktere, egy-egy kiszóláson kívül valójában nem különül el Sugár Dénes narratív hangjától, sőt mintha egységes lenne a nyelv a regény egészében. Megjegyzendő, hogy ez az egységes nyelv nem hibátlan, vannak a szövegben kifejezetten nehézkes fordulatok, stilisztikai zökkenők. Legszembetűnőbbek a hasonlatok, amelyek, révén, valójában nem köthetők egy-egy jól megkomponált hanghoz, zavaró, megakasztó és esetlen megoldásoknak tűnnek: „Akár egy festetlen húsvéti tojás, Rudi könnyű volt és üres.”, „üres az életem, mint szentestén a metró”. Ám az egységes nyelv használata, illetve Novsztávszky hangjának semleges volta abból a szemszögből azonban valamelyest érthető, hogy Noszta tehetetlennek ábrázolódik, illetve ő maga jelenti ki, mikor Kanadába érkezik: „Nekem mindenesetre egyáltalán nincs önálló személyiségem, erre már az elején rá kellett jönnöm.” (35.).

Az érettségi találkozó kerettörténetként azért is funkcionál jól, mert az ötvenes éveikhez közelítő, már életük jelentős részét megélő osztálytársaknak szembe kell nézniük a találkozó kapcsán emlékekkel, elmúlt énjeikkel és egyfajta számvetés helyzetében állnak, a fiatalság sokszínűsége és lehetőségei már nem lehetőségek többé, többnyire a beszűkült, a lehatárolt jelenben kénytelenek élni. A szembenézés nehézségét jól mutatja, hogy akad, aki el se jön az osztálytalálkozóra:„Magda nem jár találkozókra. Nem akarja látni, gondolom, a gimnazistakori embervázlatok hanyag kivitelezéseit, az eredetileg pontos és tiszta szkeccsek elnagyolt ismétléseit, merőben elhibázott megvalósításait, lassú felbomlásukat, a saját munkáját köztük azután főleg nem.”(16-17.). Szilasi regénye ezeken a pontokon azt sugallja, hogy mindenképp veszteségekkel jár az idő múlása, ritkaság, ha valaki nem az elrontott, vagy hiányos életével kénytelen szembesülni számvetés esetén. Ezt a találkozón elhangzó rövid beszámolók is megmutatják, ahol mindenki mond „a saját életéről néhány zavart, túlságosan tömör, semmire sem való és többnyire gyökeréig hazug mondatot.”(28.). De Losonc Mari harsánysága is említhető itt, aki a csöndet próbálja túlharsogni, nehogy az azt mondja neki: „elherdáltad az életedet és nemsokára meg fogsz te halni” (16.). Novsztászky hajléktalanságának története ebből a perspektívából nem egyedülálló, csupán a szélsőség.

A regény vége fordulatokkal szolgál, Sugár Dénes záró narratívájából megtudjuk, hogy Foghorn nem ölte magát a Tiszába, egyszerűen belefáradt a hajléktalan létmódba. Fontos itt megemlíteni, hogy bár a szerző Szegedet illetően hitelesítési eszközökkel jár el, hiszen egy térképet is közöl a városról a belső borítón, ám a harmadik híd valójában fiktív, csupán a könyvben létezik. Ennek a kitalált hídnak a jelentése és jelentősége talán akkor érthető igazán, amikor megtudjuk, az öngyilkosság nem igaz, a harmadik híd mintha egy harmadik út is lenne az utcán éléssel és a halállal szemben. Az, amit Foghorn választott, a társadalomba való visszaintegrálódás. Foghorn ugyanis, miután leszámolt – nem minden segítség nélkül –az Annát meggyilkoló Barták Gáborral, új életet kezdett, és Dénes segítségével egy kis panellakást szerzett. A Noszta által felépített narratívát azonban Dénes nem semmisíti meg, nem avatja be a történtekbe, miszerint Foghorn már semmi mást nem akart csak: „végre rendben dolgozni […] aztán csak bámulni otthon a lapostévét békében, […] szombat hajnalban pedig kimenni a piacra, főzni valami jót, estére elhívni az ételre egy nőt, vasárnap meg aludni délig.”. (346.). Robot tehát újra Foghorn Péter lesz, visszakerül a panellakások unalmas, hétköznapi szürkeségébe, ahonnan tizenévesen elindult. Szilasi László könyvében azonban nincs igazi felemelkedés, akár Nosztávszky, akár Foghorn társadalomba való visszakerülését nézzük, hiszen egyiküket ugyanúgy sodorják tovább mások döntései, lépései, a másik pedig, úgy tűnik, éppen a hajléktalanságból való kilépéssel adja föl az aktív életet.

A harmadik híd nehéz könyv, nem csak a periférián élők viszontagságai, az utcai élet realisztikus bemutatása miatt, nem csupán azért, mert a helyszínül szolgáló Szegedhez való viszony is hideg és kemény, vagy, mert még a Tisza is mint a mocskos hordalékot szállító, hömpölygő áradat jelenítődik meg. Nehéz, mert nem erősíti meg pozícióinkat, nem írja alá választásainkat, nincs megnyugtató, éles határvonal a hajléktalan és a hajlékkal rendelkező ember élete között. Szilasi regényében esendőségünk, választásaink esetlegessége, és lehetőségeink állandó korlátozottsága van elénk állítva, az olvasó a „tétova városi muki”, aki csupán reménykedhet abban, hogy egy majdani osztálytalálkozón nem kell jelenlegi döntéseinek súlyos következményeivel szembenéznie.

Gorove Eszter

Megjelent a Tiszatáj 2015/1. számában

 

szilasiharmadikhidMagvető Kiadó
Budapest, 2014
352 oldal
3490 Ft

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.11.09 - tiszatáj

KISS JUDIT ÁGNES: A HALÁL MILONGÁT TÁNCOL
Tizenöt éves koromban, konfirmációi előkészítőn a lelkészünk azt a kérdést tette fel nekünk, mihez kezdenénk, ha megtudnánk, hogy 24 óra van már csak hátra az életünkből, és jön a világvége. A többség nagy része szendén megadta a pc választ: kibékülnék a haragosaimmal, elmondanám a szeretteimnek, mennyire fontosak nekem, rendbe tenném a dolgaimat, imádkoznék Istenhez stb. Egy lány volt csak közöttünk, aki ki merte mondani a frankót, én bizony kipróbálnám a kábítószert és a szexet, mert nem akarok úgy meghalni, hogy egyikben sem volt részem… – ISTÓK ANNA KRITIKÁJA

>>>
2019.11.07 - tiszatáj

A XXIX. PLEIN AIR NEMZETKÖZI ALKOTÓTELEP KIÁLLÍTÁSA ELÉ
Tudjuk, hogy egy művésztelepet elindítani és működtetni nem egyszerű dolog. Munka van vele. Sokba kerül. Akkor mégis miért szeretne Csongrád városa művésztelepet magának – Európa és Magyarország sok más településével együtt? Talán azért, mert csupán a művészet képes időtállóan és hitelesen dokumentálni egy időszakot, egy kort. Hogy a művészet maradéktalanul tiszta, romlatlan és igazmondó lenne? Szó sincs róla. De még mindig ez a legjobb megoldás. Ahogyan a demokrácia… – GYARMATI GABRIELLA MEGNYITÓJA

>>>
2019.11.06 - tiszatáj

MAJOROS SÁNDOR: AZ ELLENSÉG FÖLDJE
A második világháború mindmáig képes regények és elbeszélések témájául szolgálni. Érdekes irodalomtörténeti pillanat, ahogyan literatúránk éppen most fedezi fel a nagy világégés utóéletét, azokat az eseményeket, amelyeket korábban önnön ingerküszöbe alá száműzött a közgondolkodás, mivel egyértelműen cáfolták volna azokat a mítoszokat, amelyek a második világháború tragédiáját degradálták a politikai öndefiníció eszközévé… – HAKLIK NORBERT KRITIKÁJA

>>>
2019.11.03 - tiszatáj

INTERJÚ A HOMO LUDENS PROJECT ALKOTÓIVAL
A Homo Ludens Project kompániájáról nehéz úgy beszélni, hogy ne személyes emlékek, tapasztalatok sora rohamozzon meg. Több elsőjénél ott voltam, és egészen felemelő látni, merre haladnak. Ahogy ott ülök a megbeszélt helyünkön Benkő Imolára és Szilágyi Szabolcsra várva, az jut eszembe, hogy ők is olyan emberek, akikkel ott tudom felvenni a beszélgetés fonalát, ahol leejtettük. Két folyton mozgó figura, akik folyamatosan feszegetik a határaikat, ezzel bevállalva olyan élethelyzeteket akár szakmai téren, akár civil életükben, amelyekre lehet, hogy ők sem számítottak eddig… – TÓTH EMESE INTERJÚJA

>>>
2019.11.02 - tiszatáj

VIRÁG ZOLTÁN: PRÓBÁRA TETT EMLÉKEZET
Virág Zoltán irodalomtörténész új könyve utólagos szerkesztői tevékenység eredménye, amelyben az élőbeszéd és a rögzítettség kettősségével szembesül az olvasó, aki még írott formában is átéli a „jó beszélgetés” lüktetését. A beszélgetőkönyv kapcsán kiemelhető az a „szellemi-szemléleti” feszültség, amelyet Balassa Péter Nádas Párbeszédéről állapított meg, noha Virág Zoltán kötetében erősebben kirajzolódik a válaszadó szubjektuma… – HÓZSA ÉVA KRITIKÁJA

>>>
2019.11.01 - tiszatáj

GONDOLATOK NÁDAS ALEXANDRA KIÁLLÍTÁSÁRÓL
Nádas Alexandra a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett 2000-ben, és ugyanebben az évben jelentkezett országos kiállításokon első kőnyomataival és mezzotintóival. Az épített környezet motívumait feldolgozó Korlátok és keresztek sorozatában is a belső terek ábrázolásának problémáját elemezte. A 2001 és 2003 közötti nyomataiban és vegyes technikával készült táblaképeiben a téri problémákat különböző árnyalatú és faktúrájú téglalapok és íves formák egymásba hatásaként dolgozta fel, amely technikai megoldás már előrevetítette a tíz évvel későbbi munkáinak egyes vizuális gondolatait… – NAGY IMRE ÍRÁSA

>>>
2019.11.01 - tiszatáj

Benesóczky László, Boda Magdolna, Csontos Márta, Kurdy Fehér János, Mohai V. Lajos, Nagy Márta Júlia, Nagy Zopán, Schneider Éva, Simon Bettina, Szegedi Eszter versei
Ferdinánd Zoltán, Szakács Réka, Tóbiás Krisztián prózája
Interjú Danyi Zoltánnal
Franciák, figurák, fordítások (Kovács Eszter, Kovács Ilona, Penke Olga tanulmányai)
Perovics Zoltán Artopédlandia című kiállítása

>>>
2019.10.30 - tiszatáj

TÓBIÁS KRISZTIÁN: A WILKINSON PENGE 
Ha a borítóterv direktsége és túlzásai kapcsán lehetnek is fenntartásaink, Tóbiás Krisztián negyedik kötete mind a külső formajegyeket, mind a tartalmat tekintve eleget tesz a címének: a vékonynak tűnő, acélszürke kötet versanyaga szenvelgés nélkül vág bele a felsejlő délvidéki emlékezet húsába, élesen boncolgatja az idő természetét, mi több, annyi eredendő titokzatosságot vegyít magába, amennyit egy kétszer ilyen vastag kötet is megirigyelne… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő