Tiszatájonline | 2015. március 20.

Gömöri György versei

Kötve hiszem, hogy akár a saját
életünkben, akár mások, fele-
vagy negyed-barátaink életében
eljöhet egy „simeoni pillanat”,
amikor felsóhajtanánk: „Uram,
bocsásd el szolgádat”, mivel
az meglátta már a csecsemőt,
a jövendő Messiását. Valóban,
hogyan időzítenénk a „boldog” távozást?
[…]

 

Nem lesz simeoni pillanat

Kötve hiszem, hogy akár a saját

életünkben, akár mások, fele-

vagy negyed-barátaink életében

eljöhet egy „simeoni pillanat”,

amikor felsóhajtanánk: „Uram,

bocsásd el szolgádat”, mivel

az meglátta már a csecsemőt,

a jövendő Messiását. Valóban,

hogyan időzítenénk a „boldog” távozást?

Amikor majd az unokánk kisiskolás lesz?

Vagy megnősül a legkisebb fiunk?

Senki sem akar (ma még) 120 évig élni,

mégis hogyan készüljünk fel a pillanatra,

amikor a szellem kilép az elhasznált

testből és nem hagy hátra mást, csak emlékeket,

pár fényképet, meg egy nevet két évszámmal,

egy szerény fatáblán, vagy egy szürke sírkövön.

Figyelmeztetés

Ha túl sok az oligomer

a fejedben, akkor ne merj

előre tervezni. Inkább

emlékeid gépbe diktáld,

s vesd papírra. Készülj fel az

élő-sírra. Olyan beszűkülő létre,

amikor a test még élne,

de már szürkeállományod

szétrágja falánk magányod.

Megjelent a Tiszatáj 2015/1. számában