Háborúról, múltról, menedékről

FRONTÁTTÖRÉS // FRONT BREAKTHROUGH /// TRAUMA#3

A Fiatal Írók Szövetsége harmadszor szervezte meg Budapest ostromának 70. évfordulóján a traumatalálkozót, amelyet idén azonban Frontáttörés címmel hirdettek meg, háttérbe szorítva ezzel a trauma szót, ami az előző éveket uralta.

Teljesen új térben kezdődött a két napos találkozó február 13-án a Blaha Lujza téren, így az első nap e tér belakásáról, egy légoltalmi pince megidézéséről szólt. Tulajdonképpen az egész közösségi tér installációként prezentálta magát, a székek és matracok elhelyezéstől kezdve az előzetesen összegyűjtött tárgyakig, amelyek elsősorban használati tárgyak, bőröndök, fogók, edények voltak. Az első nap leglátványosabb része pedig a falakra tervezett képek felfestése volt, amelyek Tóth Balázs alkotásai valamint az esemény jegyében készült hanginstallációkat (Panda) is meghallgathattuk.

A kötetlenebb első nap után a szervezők a következőkben más módszerrel is igyekeztek a résztvevőkhöz közelebb hozni a témát, amelyben a fórumszínház tagjai segítettek bevett színház-pedagógiai játékokkal, ahol történetmeséléssel és a szereplők helyzetébe való belehelyezkedéssel tették belsővé a háború hozta helyzetek, kommunikációs nehézségeit és etikai/morális kimozdíthatóságát vagy kimozdíthatatlanságát. A téma vérfagyasztó természete ellenére is szórakoztató (könnyed?) módját találtuk meg a trauma, háború, menedék közös megközelítésének, amely később a beszélgetés résztvevőit és a közönség tagjait is feloldotta a viták kevésbé tárgyilagos és távolságtartó befogadásához.

A beszélgetésekre összesen három szekcióban került sor, amelyben lengyelországi, szerbiai, vajdasági és erdélyi meghívott vendégek vettek részt, valamint Törökországból is érkeztek az eseményre. Borbáth Péter bevezetőjéből kiderült, hogy a szervezők a Frontáttörés címmel távolságot szerettek volna teremteni a találkozó és trauma szó között, amely az előző két évben uralta. Így tehát a beszélgetések központi kérdései is valamelyest eltolódtak, bár a trauma (testi, lelki) így sem szorult perifériára. A találkozó fő célkitűzésében a térség fiatal gondolkodóinak vitái mellett a személyes történetek, azaz a nagyszülők által megélt majd továbbadott élmények megosztása is fontos szerepet kapott. Így ő is saját anekdotával vezette be az első beszélgetést, ahol a légoltalmi pincék spontán és ideiglenesen létező közösségeinek szimbióziskényszeréről vitatkoztak.

Csepregi János moderátorként a trauma továbbörökítése előtt a megélésére, felfogására kérdezte Virág Gábort (Aaron Blumm) a vajdasági Forum kiadó vezetőjét, írót, aki saját élményeiről mesélt. Mint mondta volt ugyan egy tisztán kirajzolódó pont, amely a változás és így a trauma kezdetének tekinthetünk, a joghurtforradalom, de a megélés és traumává válás lassabban következett be. Saját katonai szolgálata alatt végig tudatában volt, hogy vele egykorú fiatalok tűnnek el naponta. A NATO bombázások alatt is bizonytalanságról számolt be valamint minkét fél propagandájának átlátszóságáról és értelmetlenségeiről. Ezekről a traumákról hitelesen beszélni távolságot tartani pedig már az eggyel fiatalabb generáció képes, akik közül Sirbik Attilát és Bencsik Orsolyát említette. Ugyanakkor olyan világháborús emlékirat is akad, amelyet 70 év távolságból is csak félve, a szerző kilétét titkolva jelentetnek meg a családtagok.

Tompa Andrea a saját trauma és történelmi trauma, azaz a személyes és közösségként megélt trauma kontrasztjairól számolt be, számára ugyanis a művészet egyetlen érdekes tárgya a veszteség. Az első lépés azonban az egyéni, közösségi, történelmi veszteség, hiány felismerése, beismerése, majd ezután következik az a munka, amivel rekonstruálható, hogy mi történt. Monika Błaszczak szerint azonban a rekonstrukciót mindig akadályozzák vakfoltok, amelyek a továbbadás hiányából vagy elhallgatásból is adódhatnak. A terek beszédességének és a történetek elhallgatásának példája egy olyan lengyelországi város, ahol a romok között játszó gyerekeknek soha sem meséltek a múltról, ám azok ennek ellenére fél-információkból, beszélgetésfoszlányokból megformálják azt. Potozky László egy olyan generáció tagjaként vett részt a beszélgetésben, akik már nem rendelkeznek saját tapasztalattal, emlékkel, helyette szülők, nagyszülők elmondásaiból tájékozódnak. Az ő tapasztalatában azonban nem lengi be a régi történeteket romantika, ugyanakkor saját életében saját maga számára is furcsa biztonságtudat társul a „háromszög-sajthoz”.

A beszélgetések második blokkjában Serestély Zalán Mészáros Mártont, Nemes Z. Máriót, Tinkó Mátét és Urbán Bálintot kérdezte a háború, nyelv és test viszonyairól. A már számtalanszor porondra került témát azonban egészen újszerűen járták körbe. A moderátor is a háború realizálódását a nyelvben látja, a többiek ezt kiegészítették azzal, hogy a háborút alakító tényezők még az emlékezet, az irodalom, a történelem, de ez visszafelé is hat. Nemes Z. arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak nyelvi tapasztalat, hanem egy rendkívüli testi tapasztalat is, amely gyakran az előző ellen hat, azaz a róla való beszéd képtelenségét idézi elő. Mészáros Márton a harc és harcos megítélésének fontos különbségét emelte ki, hiszen a harcos lehet az is, aki megvédi az embereket a veszélyes elemektől (pl. vadállatok) vagy lehet az, aki elpusztít másokat. Később a háborúk paradigmaváltásairól a technikai fejlesztések a média szerepére terelődött a beszélgetés, ahol nem az emberi élet/test feletti hatalom az elsődleges cél, hanem ennek terjesztése pl. video feltöltésekkel, a média uralásával. A háború tereinek feltárásával (harcmező, laboratórium, légo pince) és azok kettős felületével (biztonság-veszély) talán még tovább haladhatott volna ez a beszélgetés, ám a csúszást elkerülendő, a következő beszélgetésnek adták át a helyet.

A menedék és háború viszonyairól Szőllőssy Balázs kérdezte Gökçenur Çelebioğlu (TR), Marko Čudić (SRB), Melike İnci (TR), Aneta Kaminska (PL) és Kollár Árpád írókat, költőket először arról, hogy milyen tárgyakat hoztak a találkozóra. A szerencsét hozó és praktikus tárgyak között volt termosz, kenyér, nazar amulett és Tito bekeretezett fotója, amelyek szimbolizálták a háborúk nehézségeit, kiszolgáltatottságot és reményt is. A beszélgetésben résztvevők különböző háttere és érintettsége a különböző konfliktusokban nagyon más vetületeit mutatta meg a háború felfogásában. Erre leginkább Aneta Kaminska mutatott rá egy kortárs ukrán költőtől fordított vers felolvasásával. A beszélgetés nem csupán az emberek, hanem az állatok kiszolgáltatott helyzetére is kitért, amelyek a nélkül részesei és áldozatai a háborúnak, hogy ennek tudatában lennének. Ennek számos, irodalmi filmes feldolgozására is volt és van példa, a sokszor romantikussá szublimált állatok tapasztalatai azonban messze esnek a valóságostól.

Urbán Anikó

[nggallery id=519]

Fotó: Bach Máté