A NAGY SIKERŰ TELTHÁZAS BEMUTATÓ UTÁN ÚJRA A TRAFÓBAN!
2014. február 19-20. 20.00
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
AFTERPARTY
Február 19-én, csütörtökön az előadás után a Trafó Kávézóban: a társulat kedvenc francia dj-je, Julien Bardakoff játszik, aki a párizsi klubok mellett Budapesten a Brody Studios vendégeként látható és hallható. A belépés az előadásra váltott jeggyel ingyenes
„A nagyvárosi lét és a lélek nyugalom utáni vágya, a zsivaj és a letisztult jelek csendje közötti feszültségről, a tudattalanról és szuperegóról, a felvett és letett szerepek jelentőségéről viszont aktuálisabb, mint valaha. Valamint elképesztő, hogy a kortárs táncban még mindig meglepetés az organikus frenáki technika meg az ütköző-kapaszkodó kontakt.” (Magyar Narancs)
A 15 éves Frenák Pál Társulat 1999-ben mutatta be Tricks & Tracks című előadását. A legendás és korszakalkotó produkció alapgondolata azonban most aktuálisabb, mint valaha. Az egykor és a most 2014 tavaszán összeért, a fehér, üres felületre új vonalakat, új jeleket rajzolt a társulat, nem felejtve, hanem továbbgondolva a múltat.
A Tricks & Tracks 2. egy szándékoltan ironikus, kegyetlen és provokatív előadás: a szereplők karakterekből karakterekbe bújnak, levetkőzik saját magukat, majd visszabújnak saját, kreált szerepeikbe. Testük valós nyomokat hagyva hol egymáshoz, hol a sterilen fehér felületekhez csapódik, ütköznek és kapaszkodnak, mohón kutatva a másik jelenlétét. A létezés szenvtelen lenyomatot hagy – kívül, belül, önmagán, a földön, a falakon. Véletlenszerű jelhagyás? Az egónk tetoválás a bőrön, minden egyes hazugságunk jelmez, ami nem áll jól, mi mégis hordjuk. Az őszinteség valahol talán ott van a bőr alatt. Naked is the new black.
Az előadás izgalmas hibridként egyszerre idézi meg a japán kultúra letisztultságát, kalligrafikus szépségét, áttetsző minimalizmusát és a metropoliszok színes, villódzó őrületét. Frenák Pál nem fél erős színekkel festeni a fehér színpadi vászonra, koreográfiája féktelen dinamikájú, organikus káosz-butoh. Hol a dinamika és a lüketetés uralja a teret, miközben a táncosok a végletekig fokozzák a jellegzetes frenáki mozgásnyelvben rejlő lehetőségeket. Hol olyan akár egy kortárs butoh előadás, ami a mozdulat minimumával teremt maximális hatást, használva a tradicionális japán mozgásformában oly fontos jelenlétet, csendet és belső figyelmet.
A Tricks & Tracks 2. a 15 éves évforduló tiszteletére valódi all-stars előadás lett, melyben a társulattal szinte a kezdetektől együtt dolgozó tapasztalt és érett táncosok mellett színpadra lép egy fiatalabb táncosgeneráció, köztük egy új felfedezett.
“Annak idején sokan azt mondták, hogy a darab jövőbe mutató volt, sok szempontból idő előtt jött, megelőzte a korát. Most úgy érzem, hogy aktuálisabb, mint valaha és érdekel, hogyan lehet alapanyagként tekinteni egy kész műre, hogyan tudom az új kreációban használni az akkori elemeket úgy, hogy benne legyen mindaz, amit az elmúlt 15 év hozzátett és megváltoztatott bennem, körülöttünk. Most is zajlik a kreáció, egész nap a próbateremben vagyunk, fejlődik és átalakul a koreográfiai matéria, az új táncosokra építek, akik egészen más dinamikával dolgoznak, ugyanakkor nagyon izgalmasnak találom, hogy az új produkcióban a régóta velem dolgozó táncosok bizonyos szerepeken belül szembesülnek a 15 évvel ezelőtti önmagukkal, a már levetett, elhagyott szerepeikkel. Ez a kreáció komoly szembenézés önmagunkkal, felkavaró számunkra is: a keretet átemeljük, de új tartalommal töltjük meg. Azt a kivételes helyzetet reprodukáljuk a színpadon, ami az életben is történik: az új generáció át kívánja venni a régi helyét, ez is tematizálódik koreográfiailag.”
(Frenák Pál a Tricks & Tracks 2-ről)
„Vasas Erika és Holoda Péter a köteles kettősben káprázatos. Nem tudom, kockázatvállalásuk, tempójuk, testi-lelki odaadásuk még mennyire fokozható, de őket nézve azt gondolom: van jövője a kortárs táncnak. Még talán Magyarországon is.” (Tánckritika.hu)
„Szeretkeznek, ölnek és magányosak. Felismerhetővé pedig csak akkor válnak, mikor megszabadulnak a maskarájuktól, amitől megszabadulni lehetetlenség. Hiszen az egész világ egy divatbemutató – a néző sem akar mást, csak azt látni, ami látható, az ember sem akar mást, csak arról beszélni, ami megmutatható. Frenák kritikája mindig ül – és mindig megrázó.” (Fidelio)
„…ritka elementáris előadás a Tricks & Tracks 2., talán mert pontosan úgy csavarodik, ahogyan mi is csavarjuk magunkat (ez nyilván mindenkiben máshogy csapódik le, mást ért alatta, de a lényeg ugyanaz), és mert azt mutatja fel, amit nem akarunk látni, pedig tudjuk, hogy van: önmagunk kilátástalanságát. De látni kell, még mielőtt bárki azt gondolná, hogy minden rendben van. Nincs – és most többről van szó, mint szimpla aktualitásról.” (7óra7)
Frenák Pál 1957-ben született Budapesten. Gyermekkora meghatározó mozzanata, hogy szülei siketek és nagyothallók voltak, így első elsajátított kifejező eszköze a jelnyelv lett, ami különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt.
Frenák útkeresésének első állomása Párizs, ahová az 1980-as évek derekán távozott. Itt a klasszikus balett több illusztris személyiségével dolgozott, valamint Cunningham, illetve Limón tánctechnikát tanult. Francia feleségének, Catherine Frenák építésznek köszönhetően betekintést nyert a kortárs művészetek világába, és megismerte a rendhagyó forma- és térhasználatot. Pier Paolo Pasolini olasz rendező filmjei, Francis Bacon munkái, Gilles Deleuze francia filozófus írásai nagy hatást gyakoroltak későbbi alkotásaira. 1998-ban elnyeri a kyotói Villa Kujoyama koreográfusi díját, amelynek köszönhetően több mint fél évet tölt japánban – ez az élmény művészetére is nagy hatást gyakorol, a japán mozgás- és vizuális művészet, valamint a butoh több koreográfiájában megjelenik.
1999-ben a már tízéves múltra visszatekintő Compagnie Pal Frenakot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította, mely egyedülálló táncnyelvet hozott létre. Ennek fontos jellemzője a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata csakúgy, mint társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az alkotásokba. Frenák Pál a hazai táncéletben radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére.
Alkotásaival kétszer nyerte el a Lábán Rudolf-díjat, aktuális előadását szinte minden évben jelölik az esztendő legjobb táncelőadásának járó díjra. 2002-ben Harangozó-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2007-ben Imre Zoltán koreográfusi díjjal tüntetik ki.
Koreográfusi, alkotó munkája mellett rendszeresen ad szakmai workshopokat, a társulattal beavató előadásokat tart középiskolások részére, közönségtalálkozókon és szakmai beszélgetéseken vesz részt, nagy hangsúlyt helyezve a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre. A legismertebb európai kortárs zeneszerzőkkel dolgozik együtt. Koreográfiáihoz a zenét komponált többek között Kurtág György, Patrick Schneider, Francois Donato, Fred Bigot és Fabrice Planquette is.
Koreográfus: Frenák Pál
Előadók: Nelson Reguera, Jantner Emese, Marie-Julie Debeaulieu, Vasas Erika, Holoda Péter, Feicht Zoltán, Bukta Gergő, Frenák Pál
Zeneszerző: Fred Bigot
Dramaturg: Andy Varga
Konzultáns: Juhász Kata
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila
Függesztés: Zoltai György és Ferenczi Miklós
Produkciós menedzser: Juhász Dóra
Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, NKA, Scene Nationale d’Evreux-Louviers, Bakelit Multi Art Center
HÁTTÉR
A legtöbbet azzal tehetem, ha alkotok – a Műút folyóirat nagyinterjúja Frenák Pállal
A Petőfi Csarnokban bemutatott Vadócokkal körvonalazódott annak a párizsi és budapesti székhelyű társulatnak a képe, amely a Tricks & Tracks munkafolyamata közben formálódott meg. Miért éppen akkor láttad ezt megvalósíthatónak?
Nagyon inspirálónak tűnt az akkori légkör, amihez természetesen hozzájárult a Trafó beindulása és Szabó György tevékenysége, aki biztatott, hogy most kellene társulatot alapítani. Éppen Japánból jöttem — féléves ösztöndíjjal vendégeskedtem a Villa Kujoyamában —, ahol megismerkedtem az ottani kultúrával, tanulmányoztam a butoh táncot, sokat utaztam az országon belül, tudatosan kerestem azokat az archaikus és tradicionális tereket, természeti képződményeket, forrásokat, ahol a japánok is ritkán fordultak meg, fantasztikus volt megélni, ahogy a több évszázados múlt és a jelen találkozik ezeken a helyeken. Kutattam, igyekeztem megfigyelni mindent. Találkoztam Kazuo Ohnóval, a butoh táncművészet egyik nagy mesterével, aki kilencvennégy éves volt akkor. Azt reméltem, hogy majd utat mutat nekem, ehhez képest napokon keresztül ott ültem mellette egy asztalnál, de tudomást sem vett rólam. Egyszer csak elém tolt egy tál rizst, amivel azt jelezte, hogy most már elmehetsz. Ennyit tudok érted tenni. Ennyi vagyok. Ennyi vagy. Később értettem meg, hogy ő már más dimenzióban volt, valahol az élet és halál határán, és mintha azt sugallta volna, hogy nincs mestered, aki megmondaná, mit kell tenned, magadnak kell rátalálnod a helyes útra. Japánban megtapasztaltam, hogy szinte agresszíven kereszteződnek a hipermodern törekvések és a tradicionális elemek. A helyi társadalom ettől nagyon szenved, mert képtelenek megtalálni az ideális egyensúlyt és a megfelelő kapcsolódási pontokat. Miután hazaértem, ebből az élményből alkottam meg a Tricks & Tracks című darabomat, amelyben Kazuo Ohno személyiségét vittem színpadra, pontosabban azt, ahogyan őt láttam, és megéltem a vele való találkozást, ezen kívül férfi és nő kapcsolatrendszerét állítottam fókuszba, a testiséget, a meztelenséget mutattam meg a maga brutális nyersességében. Japán kalligráfiák segítségével minden este saját kezűleg festettem meg a férfi (Gergely Attila) egyik felét, illetve a nő (Juhász Kata) másik felét, és próbáltuk megjeleníteni, ahogy a két test egymásba olvad, és elválaszthatatlan egységet alkot. A hatást fokozta Fred Bigot pulzatív, agresszív zenéje, amely akkor még ugyancsak újszerűnek hatott. Az előadás végig lendületes, dinamikus volt, ám a végére hirtelen lelassult, csak én álltam a színpadon anyaszült meztelenül, fehérre lefestve, és a jelnyelv segítségével absztrakt improvizációt mutattam be. A néző látta, hogy valaki kommunikál, de azt nem tudhatta, hogy hozzá akarja eljuttatni az üzenetet, esetleg valaki máshoz. A végén tehát ott maradt a letisztult semmi, és addig vártam, amíg a közönség kiment, ezzel is jelezni akartam, hogy nincs vége, benne vagyunk egy folyamatban. Mondhatnak bármit, de a kortárs magyar táncművészet egészét befolyásolta, amikor elindultunk ezzel a darabbal, csaknem mindenkit inspirált az általunk használt organikus mozgásanyag és térrendszer. Magyarországon és Európában is az elsők között voltam, akik új térrendszerekben gondolkodtak a táncszínpadon, azzal, hogy függesztettem a táncosokat, ami korábban csak az akrobatikában és a cirkusz világában volt megszokott.
(…)
Mindannak tükrében, amit az imént elmondtál, hogyan és meddig tekintesz előre, milyennek látod a társulat jövőjét?
Nehéz erre most mit mondani. Abban hiszek, hogy alkotni kell, tenni a dolgunkat, önmagunkból építeni struktúrákat még akkor is, ha a független terület most teljesen kiszámíthatatlan. A túlélés és a fennmaradás a cél, miközben a munkánk művészi oldalát nem rombolhatja az sem, hogy a hosszú távú stratégiai tervezés most szinte lehetetlen. Kreatív megoldásokat kell találnunk, és magunkból kell építkeznünk. Az idő, a múlt, a jelen és a jövő kérdése érdekel most: amikor például megcsináltam a Tricks & Tracksot, sokan azt mondták, hogy idő előtt jött, jövőbe mutató volt, megelőzte a korát. Most azt érzem, hogy aktuálisabb, mint valaha, pont ezért lesz izgalmas jövőre a Tricks & Trackshoz, a darab alapgondolataihoz nyúlni, és az alapmotívumaira építve, tizenöt év tapasztalatait felhasználva, aktuális koreográfiai eszközökkel létrehozni egy új kreációt.
Ha lehull az álarc, ha elvész a kontroll – a HVG nagyinterjúja Frenák Pállal
„Külön dolgozom a táncosokkal a koreográfián, aztán összerakjuk egyben, és ahol marad űr, oda készül átvezetés. Az improvizációnak, a saját megoldásoknak is nagy szerepe van, ettől lesz a szereplők számára az egész igazán személyes és átélhető, ettől kapja azt a plusz energiát a koreográfia.
Aztán amikor kész a darab, én lepődök meg a legjobban a végeredménytől. A Tricks & Tracks-nél volt az első nagy sokkom: ki csinálta ezt?, kérdeztem magamtól. És tetszett, és bevont a darab engem is! Mert mindig van az előadásaimban valami, ami önálló életre kel, ami fölött nincs kontrollom. Megvalósul valami, ami több mint én. Ahogy Francis Bacon, egyik nagy idolom is mondta: a ceruza elindul magától. Lesz egy labirintusrendszer, amit bár te kreálsz, neked is utat kell találnod benne.” (Frenák Pál)
http://hvg.hu/kultura/20120905_magyar_vernasz_frenak_interju
