December 29-én látogattuk meg a várost. Lengyelország déli határának közelében fekszik, a neve Oświęcim, németül Auschwitz. A múzeummá alakított haláltábort keressük. Nincs kitáblázva, úgyhogy megállunk egy benzinkúton, hogy útbaigazítást kérjünk. Megkérdezem a kassza mögött álló fiatal nőt, hogy beszél-e angolul. A fejét rázza, de a turistáknak kijáró elnéző mosollyal kérdezi: Auschwitz, Birkenau? Bólintok, hogy igen.
*
Behajtunk egy utcába, a jobb oldalon betonfal és szögesdrót. Látszik a barakkok teteje. Még egy jobbkanyar és a bejárat közelében vagyunk. Különböző parkolótársaságok emberei integetnek, hogy náluk tegyük le a kocsit. A „múzeum” látogatása ingyenes, de a parkolás nem. A bejárattal szemközti placcot választjuk, a pizzéria és a gyorsétterem mellett.
*
A beléptető rendszeren átjutva egy tágas udvarra jutunk. Zúzottkővel töltött ösvény vezet a tábor bejáratához. A kapu fölött a felfoghatatlan náci cinizmus szöveges bizonyítéka: a munka szabaddá tesz. A felirat alatt, annak háttal, látogatók állnak mozdulatlanul, amíg partnerük lefényképezi őket vagy amíg a telefonos szelfit ők maguk el nem készítik. Aztán gyors ellenőrzés: belefért-e a képbe a teljes felirat. Ha nem, az olyan bosszantó.
*
A barakkokat múzeumokká alakították (egy kivételével, amit megőriztek eredeti állapotában). Benn nem szabad fényképezni. Néhány percnyi megfigyelés után megállapítható a következő ökölszabály: minél többen fényképeznek egy fényképet, annál több halott látható rajta.
A gázkamrák makettje mellett egy ottfelejtett félliteres Coca-Cola, félig teli.
Az egyik szobában, üvegfal mögött, levágott emberi hajtömeg. Másfél, két méteres magasságban és jó tíz méter hosszan. A szobában nincs világítás, csak az ablakokon keresztül szűrődik be fény. Ez bizony nem ideális a fotózáshoz, ahogyan azt meg is jegyzik néhányan egymás között. Igaz, fényképezni itt sem szabad.
*
Kilépünk az egyik barakkból és a következő felé vesszük az irányt. Sűrű pelyhekben kezd esni a hó. Az őrlámpák narancsos fénye szinte széppé varázsolja ezt a földi poklot. A zúzottkövön lépdelve az Adidasom orrát és a feleségem hosszúszárú csizmáját figyelem. Mióta csak beléptünk ide a folyamatos kegyeletsértés állapotában vagyunk.
*
Az őrök épülete mellett egy fallal körülvett udvar. Az udvaron egy szürke falrész, melynek nagyobb részét már elbontották. A tábla szerint a tábor fönnállásának évei alatt több ezer embert végeztek ki e falnál. Több figyelmeztető tábla is csöndre int kegyeleti okokból. A falnak háttal ismét turisták, egymás vállát átkarolva fényképezkednek. Nem mosolyognak. Valamiért azt nem érzik helyesnek.
*
A krematóriumból egy pár lép ki. Arckifejezésük csalódottságról árulkodik, mintha most látták volna a Louvre-ban a Mona Lisát, amit a reprók alapján sokkal nagyobbnak képzeltek.
*
2015. január 27. – Auschwitz felszabadításának hetvenedik évfordulója. Hetven év. Mintha legalábbis történelmi távolság volna.
Szabó István Zoltán (Steve)
