11.06.
| Vér, homok és populizmus – a 15. VERZIÓ Diákfilmes programja >>>
10.26.
| Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin >>>
10.26.
| Október végén elárasztják az országot a rajzfilmek >>>
10.25.
| Asztali beszélgetések… – Befejezetlen múlt >>>
10.18.
| MASZK – Perzsia Szegedre jön – Hajnóczy-nap >>>
10.16.
| Latin-amerikai filmek, ételek, borok és latin bulik a Déli-Doku dokumentumfilm-fesztiválon >>>
10.14.
| MASZK – Ziggurat Project: Acsai Roland: Esumi és Asao >>>
10.12.
| 100 éve született Leonard Bernstein >>>
10.11.
| Kass Galéria – Írásvédett című kiállítás >>>
10.11.
| ZUG színház és művészeti tetthely – HLP feat. Roskó Gábor: A csillagok szíve >>>
10.10.
| Rejtő Jenő orrvérzésig – Fülig Jimmy ajánlásával vagy épp annak ellenére >>>
10.08.
| MASZK – PanoDráma: Pali >>>

09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

A maximalista, Hazai Attila emlékére
(Írások, beszélgetések Hazai Attila művészetéről)

Hazai Attila, Juhász Róbert, Kormányos Ákos, Mohai V. Lajos, Nagy Hajnal Csilla, John Peck, Petőcz András, Robert Pinsky, Tóth Erzsébet versei

Bene Zoltán, Murányi Sándor Olivér, Patak Márta, Sántha József prózája

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma és a Szegedi Szabadtéri Játékok
2015.04.07 - tiszatáj

BUDAY GYÖRGY 1933-AS DÍSZLETTERVÉNEK FORRÁSAI

A Hont Ferenc és Buday György nevével fémjelzett, Madách Az ember tragédiája 1933-as Szegedi Szabadtérin színpadra állított előadásának a bemutató óta eltelt nyolc évtizedben számos ismertetése, értékelése és értelmezése született. Az írások jó része a kortársak recenziója vagy kritikája volt. A későbbi tanulmányok természetszerűleg történeti kontextusba helyezték az előadást, vagy az alkotó szemtanú fókuszából a személyes visszaemlékezésre esett a hangsúly, esetleg a bemutató újszerűségét színháztörténeti aspektusból vizsgálták. Jelen tanulmány az úttörőnek számító előadás Buday György által tervezett, vetített képes díszlettervének lehetséges szellemtörténeti, művészettörténeti, színháztörténeti forrásait igyekszik számba venni.

Madách Az ember tragédiájának 1933-as szegedi szabadtéri színpadon történt adaptációja óriási perspektívát nyitott meg a mű színrevitelének történetében, hiszen az egyetemes tartalommal bíró hatalmas mű, szinte természetes módon kívánta a nagyméretű, szabadtéri színpadban rejlő lehetőségeket. A monumentális, szabadtéri megjelenés egészen új távlatok lehetőségét vetette föl az akkor már igen tisztes, fél évszázados múlttal rendelkező Tragédia bemutatók történetében.

Persze a látványos, sikeres – a visszaemlékezések tanúsága szerint – lenyűgöző előadást komoly esztétikai-szakmai vita fogta keretbe. Alapvető kérdésként fogalmazódott meg, hogy a Fogadalmi templom romanizáló, historizáló homlokzatával milyen módon befolyásolja az előadások összképét, miféle szerepet kellene neki szánni a színpadi látvány kialakításában. Az ellenzők között a legbefolyásosabb, a korszak egyik legnagyobb színházi szaktekintélyének számító Hevesi Sándor volt. Véleményét érdemes idéznünk, hiszen a Pesti Napló június 21-i számában, Játék után című cikkében érinti a Tragédia színpadra vitelének problémáját a szegedi Dóm téren. Álláspontja szerint a templom homlokzatának hangsúlyos szerepet kellene szánni az előadásban. Javaslata értelmében az architektúra lenne kiindulópontja a rendezői koncepciónak. Szerinte „olyan darab adható elő, amelynek legalább egyik főszereplője maga a templom. Ha a templom nem aktív szereplője, nem lelki centruma, nem véges értelme, s nem legmélyebb tendenciája a műnek, akkor a templomtéren való előadás nem is lehet megokolt”. Végül, arra a következtetésre jut, hogy „a templom elé csak misztikum való, vagy olyan nemzeti színjáték, amelynek gyökerei is lenyúlnak a vallási érzésbe, vagy ahol a nemzeti érzés felmagasodik a vallás csúcsáig, amelynek eleven, valóságos szíveket megejtő szimbóluma a templom”.

A Tragédia bemutatóiról 1933-ban megjelent monográfiájában a neves színházi szakember, Németh Antal megemlíti a szegedi előadás kapcsán, hogy a rendezői koncepció számolt a templom épület hatásával. Az angyali karokat a templom két tornyán, a magasban helyezték el, sőt a templomkaput, mind a római képnél, mind az Apostol bejövetelénél, illetve elvonulásánál is használták.[1] Négy évtizeddel később, sokkal kritikusabban, viszont már így emlékezik: „Kezdettől fogva elégedetlen lévén a szegedi Dóm téri Tragédia-rendezésekkel, amelyek egyáltalában nem használták ki ennek a modern architektúrával fölépített, de középkorias hangulatú térnek a lehetőségeit, hanem valamiféle hibrid látványossággal szolgáltak – inkább egy mennyezet nélküli óriásszínház produkciójára emlékeztetve, s mellőzve a tér nyújtotta lehetőségeket…”[2]

Németh Antal 1929-től, két éven át a szegedi városi színház rendezője volt. Szegedi évei alatt ismeretséget kötött az ebben az időszakban formálódó, megalakuló, Buday György elnökletével szerveződő Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjaival. A nála hat-hét évvel fiatalabbak nyilván felnéztek a már tekintélyes múlttal bíró színházi rendezőre és publicistára. Viszonyukra jellemző, hogy 1935-ben, amikor Némethet kinevezték a Nemzeti Színház élére, Buday és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának üzenetében kiemelik, milyen örvendetes, hogy a fiatalabb generáció tagja ilyen fontos szerepet kapott a magyar kulturális élet irányításában.[3] Az eddigi kutatás nem fordított kellő figyelmet erre a kapcsolatra. Mindazonáltal úgy tűnik, Németh néhány ötlete inspirálta az 1933-as Dóm-téri Tragédia előadás ideáját.

Németh Antal, aki lelkes támogatója volt a Szegedi Szabadtéri Játékok elindításának, nem tudott itt vezető szerephez jutni, ezért a következő években a Margitszigeten hozott létre szabadtéri színpadot. Az Ember tragédiájával kapcsolatban már korábban foglalkoztatták a szabadtéri rendezés kérdései. Tervei szerint ezt először Rómában a Teatro Reale dell’ Operában, majd Veronában, később Szegeden szándékozott színre vinni.[4] Egyik előadás sem valósult meg, viszont valószínűsíthető, hogy a tervekkel Budayék is megismerkedtek. Németh Antal és az akkor éppen római ösztöndíjas Horváth János az új, frissen készülő olasz nyelvű Antonio Widmar-fordítás fölhasználásával a prózai római előadás mellett egy másik előadásformát is kidolgoztak a veronai Aréna nagy tömegeket mozgató, monumentális szabadtéri színpada számára. Érdemes elgondolkodni azon a párhuzamon, hogy Veronában – a következő évi szegedi előadáshoz hasonlóan – egy változatlan építészeti keretben, jelzésszerűen vetített képekkel folyt volna le a produkció.[5] A díszlet modelljeit és vázlatait egy évvel később, egy milánói kiállításon láthatta az itáliai közönség (Triennale di Milano, 1933).

A szegedi bemutató előzményei között meg kell említenünk, hogy Hont Ferenc 1932. július végén a kultuszminisztériumhoz fordult, hogy augusztus 14-15-én Az ember tragédiáját bemutathassa a Rudolf-téren. Hatásos, historizáló tartalmat közvetítő színpadként, a Kultúrpalota lépcsőjét szerette volna használni. Végül csak a tervek maradtak, az előadás számos sajnálatos ok összjátéka miatt nem valósult meg.[6]

A Buday-féle díszletterv forrásai között számot kell vetnünk a korabeli színházi irodalommal, illetve az akkori kortárs (avantgárd) képzőművészet alkotásaival. A tízes évek közepén, már a magyar színházművészetben is megfogalmazódott az igény, hogy Madách eredetileg nem színpadra tervezett művét, a modern európai színpadművészeti törekvéseknek megfelelően, elvont műként, nem realista díszletekkel mutassák be. Kürthy György 1915-ben, a Lyka Károly szerkesztette Művészet folyóirat hasábjain fejti ki nézeteit, illusztrációkkal kísérve, amelyben az abszolút stilizált díszlet mellett tört lándzsát. Külön rávilágít a korhűség tarthatatlanságára is, hiszen a színek egy része csak a néző fantáziájában él (Paradicsom, Mennyország, Falanszter stb.). A stilizáltság, mint alapmotívum mellett fontosnak tartja „összefoglalni” a tizenöt képet, egyetlen akkordra hangolni, az első látásra összehangolatlan témákat.[7]

Az 1920-as években már találkozhatott is a közönség az aktuális, korszerű elveket valló előadásokkal. Ebben a modern szellemben készült a Városi Színház Tragédia bemutatója 1926-ban, Baja Benedek látványos, Németh Antal által is dicsért expresszionista díszleteivel.[8] Ugyanebben az évben került színre Hevesi Sándor rendezésében az első olyan hazai előadás, amely a darabot misztériumként fogta fel. A középkori misztérium színpad modern adaptációja, Kárpáty Aurélnak a Nyugatban megjelent kritikája szerint természetes egyszerűséggel jelenik meg a kortárs színházművészetben. Mivel Madách drámai költeménye formailag szinte mindenben megfelel a középkori misztériumoknak (égi és földi látványosság, tömegek szerepeltetése, zene és tánc, borzalmak és csodák megidézése), ezért jogosultnak tartja Hevesi misztérium-színpad felfogását.[9]

Ez számunkra azért is érdekes – mert Hont Ferenc, négy évvel vizsgált előadásunk színrevitele előtt – 1929-ben a Széphalomban közétett tanulmányában szintén a misztériumot tartja a Szegeden tervezett szabadtéri játékok színpadára a legmegfelelőbbnek.[10] Az 1933-as Hont-Buday előadás is ezt a misztérium jelleget fogja hangsúlyozni.

 

muller004

Buday György (Müller Miklós felvétele, 1934)

Buday, mielőtt színpadi törekvéseinek a csúcsára érkezett a Tragédia bemutatásával, már három, a Szegedi Színházban Hont Ferenc által rendezett darabban kísérletezhetett a tér művészetének ezzel az egyedülállóan hatásos formájával. 1931-ben első színpadtervezésében, Berczeli Anzelm Károly: A lángész című darabjában már a modern, avantgárd törekvések mellett foglal állást. Az előadásról fennmaradt, rendelkezésre álló reprodukciók alapján intenzíven foglalkozik és rezonál az elmúlt néhány évtized fontosabb képzőművészeti irányzataival. A kubizmus és konstruktivizmus, az aktivizmus festői elképzelései, a tömeg elrendezés problémái rendre megjelennek a szcenáriókon. Egyetérthetünk abban kortárs elemzőjével, Házy Alberttel, hogy ezek a formanyelv kereső, az atmoszférateremtés igényével fellépő kísérletek még nem sugallják a térkezelés magabiztosságát.[11]

Ez természetesnek tűnik annak ismeretében, hogy Buday ezekben az esztendőkben érlelődik grafikussá. Ekkori fametszeteiben, könyvillusztrációiban még keresi a saját útját, a később rá jellemző, markáns, szűkszavú kifejezési formákat. Inkább kubisztikus, futurisztikus képeknek látjuk e színpadterveket. A fotók alapján, az az érzésünk támad, mintha korabeli, kortárs festmények reprodukcióit nézegetnénk. Csaplár Ferenc hívta fel a figyelmet, hogy a Ber­czeli-színművekhez készült tervek az olasz futurista Enrico Prampolininek a húszas évek közepén készült díszletterveivel tartanak rokonságot.[12]

Azt, hogy a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma minden egyes tagja intenzíven érdeklődött a modern színházművészeti törekvések iránt, egyértelműen jelzi az a vitaest, amelyet A lángész bemutatója előtti napon szerveztek fővárosi művészek és szakemberek bevonásával.[13] Ezeknek a teoretikus vitáknak igen nagy szerepe lehetett a tagok szellemi irányultságának érlelődésében, a kortárs színházról kialakított fölfogásuk – amelyben egyre inkább a kollektivitásra, a tömegjátékra került a hangsúly – kialakulásában.

Buday harmadik színpadi munkájában, amely Karinthy Lepketáncához (1933) készült, az akkori fametszői munkásságára alapvetően jellemző fény-árnyék hatások tudatos alkalmazására törekedett. Erre az időszakra már érzékelhetően kialakult konkrét elképzelése a díszlettervek jelentőségéről és szerepéről.

Az a tény, hogy a Buday metszetek és a díszlettervek között párhuzamot lehet vonni, egyáltalán nem a véletlen műve. Hiszen az aktív szervező, közösségteremtő Buday törekvéseinek éppen az lesz a homlokterében, hogy a modern művész bárminemű alkotásaival a társadalom minél szélesebb rétegeiben tudjon hatást kifejteni. A modern művész szerinte az „…aki alkotásaiban közölni kíván valamit, amit fontosnak érez, saját kora és a jövendő embereivel. Így gondolkozva jutottam el a talán paradoxnak hangzó, de ma is hiszem: igazsághoz, hogy a modern képzőművész számára éppen a legősibb közösségi gyülekezések számára szolgáló épületek (az őskorban barlangok) falfestménye és a színpadi díszlet, a grafikában pedig az ugyancsak ősi fametszés a legkielégítőbb médium vagy műfaj… A művész lépést tarthat kora társadalmával, kifejezheti annak törekvéseit, de egyben befolyásolhatja, irányíthatja is.”.[14]

Épp ezen okok folytán vált Buday egyszerre jelentős grafikussá és színpadtervezővé. Az új művészet, a modern színház szerepéről vallott nézetek, a kollektivizmusba vetett hit jelzik Buday György és a Szegedi Fiatalok formálódó szellemi igazodását. Nyilvánvalóan forgatták a Ma című folyóirat számait, melyben Mácza János modern színpadról vallott elveit is magukévá tették. Mácza már 1919-ben azt írja a színpadi térről, hogy „…nem jelentik (illetve kifelé nem akarják jelenteni) ennek vagy annak az érzésnek vizuális képét, hanem jelzik az érzés és tudatformákhoz adódó tér materiális megjelenését… Vonalaikban és formáikban materiálisan is lezárják a dráma pszichikai lezártságát… A vonalak és formák a szuggesztivitáshoz vezető törvényszerűségből következően geometriaiak, a naturális vonal és a formalehetőségek teljes mellőzésével.”[15]

Ezeket a tapasztalatokat fogja kamatoztatni a szabadtéri színpadon, 1933 nyarán Buday. Újszerű elképzelésében vetített díszletképet alkalmaz, amely a grafikai munkásságából nyeri tapasztalatait. Ezeket a síkbeli egységeket ütközteti a szabadtéri színpad plasztikus egységeivel. Egy nyolcsíkú színpadot tervez, amelyet a templom főkapuja előtt kifeszített vetítővászon zár le. Az előadás plakátjának szövege szerint a nézőközönséget fény, és a dóm orgonájának és harangjainak fölhasználásával különleges hanghatások kápráztatták volna el. A szín­pad előterében elhelyezett térelemek a hely és kor érzékeltetése mellett jelentéssel bírnak, értelmeznek is. Mivel Hont úgy képzelte el a darabot, hogy az egymást követő vetített képek Lucifer intésére jelentek meg, illetve tűntek el, a színek közé némajátékokat iktatott be a rendező.[16]

Buday színpadtervei a modern nyugat európai törekvésekből vezethetők le. A Dóm téri színpada Jessner lépcsőzetes színpadának elképzeléseit követi. Ezeknek az egységeknek hangsúlyozásával igyekszik Buday az egymást követő színpadképeknek is jelentőséget tulajdonítani.[17] A vetített kép lehetősége már Németh 1932-es veronai Arénabeli előadásánál is fölmerült. Lehetséges, hogy a közös forrás Oskar Schlemmer–Moholy-Nagy László 1925-ben megjelent, a Bauhaus színházáról írt könyvükben a totális színház kapcsán, a fény szerepéről megfogalmazott elképzeléseiben jelölhető meg. Ebben a tanulmányban a Szegedről induló Moholy a vetítésnek, a síkfilmeknek a fény akciójának a lehetőségét és szerepét hangsúlyozza a modern színház kapcsán a hagyományos színház szokásaival és technikai megoldásaival ellentétben.[18]

Sajnos Buday díszletterve a beszámolók tanúsága szerint nem működött tökéletesen. A technika ördöge közbelépett, a vetítő ugyanis meghibásodott. A vetített képek színes illu­zionizmusukkal eredetileg a korhangulat, illetve a történelmi miliő megidézésére készültek. Tulajdonképpen értelmezték a cselekményt, sőt a szerzői szándék szerint a nézőben különböző asszociációkat ébresztettek volna.[19]

Németh Antal, aki minden valószínűség szerint szemtanúja volt a Tragédia szegedi előadásának, a tőle megszokott tömörséggel, nagyon lényegre törően fogalmaz: „Sajnos, az anyagi eszközök hiánya miatt az előadás csak részleteiben hatott. Az elgondolás az volt, hogy Lucifer, az álomképek elővarázsolója, mintegy »rendezője« a látomásoknak: intésére begurul egy vászonháttér, amelyre vetített abstrakt színhelyjelzések érzékeltetik az egyes színtereket. A díszlet-vetítések azonban nem sikerültek és meg kellet elégedni ún. »Versetz«-ekkel.”[20]

Az előadás egy másik recenzensének, Mohácsi Jenőnek írásából annyit tudhatunk, hogy a szerző a vetített képekhez készült Buday vázlatokat korábban látta és igen szépeknek tartotta.[21] A vázlatokat nem ismerjük. Ezek mindmáig lappanganak valahol. Ha csak nem azokra a fotókra és reprodukciókra gondolt, amelyek a különböző publikációkban megjelentek. Ez a néhány markáns, drámai fekete fehér alkotás leginkább a korabeli, ekkor már érettnek mondható Buday fametszetekre emlékeztet minket. A számba vehető képzőművészeti források között elsődlegesen Kassák és körének, a hazai aktivizmusnak a harmincas évek elején továbbélő avantgárd hagyományát említhetjük. Elsősorban nem formai alapon kereshetjük az analógiákat, hanem szellemi értelemben. Formai párhuzamokat bőségesen találunk a kortárs európai művészetben. Megemlíthetjük Giorgio de Chirico metafizikus festményeinek rejtélyes kulisszáit, Masereel grafikai sorozatainak, az orosz konstruktivizmus és a német expresszionizmus forradalmian új elképzeléseinek inspiráló hatását.

Visszatérve a Buday-féle tervekre, láthattuk, hogy alkotójuk számára mindkét terület (szín­padtervek és grafikák) azt a lehetőséget, illetve médiumot jelentette, amivel elveit társadalmi szinten kifejtheti. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a díszlettervek tulajdonképpen harmonikusan illeszkednek Buday grafikusi életművébe.

Korábban többen hangot adtak azon véleményüknek, hogy a néhány évvel későbbi Buday-féle Tragédia illusztrációkra, melyek először 1936-ban Svédországban jelentek meg, hatással voltak a díszlettervek. Mikó Krisztina szerint a fametszetek megőrizték a díszletterv koncepcióját, ahol a vetített képek az egymást követő történelmi korszakok karakterének illúzióját teremtették meg.[22] Kétségtelen, mint fentebb is olvashattuk, hogy Buday számára a grafika és a színpadtervek hasonló tőről fakadtak, mégis a fennmaradt díszletekről publikált Buday illusztrációk, szerepüknek megfelelően sommásan, tömörebben fogalmaznak, jelkép teremtő erejük hatásosabb, mint a kötet illusztrációi.

A díszletképek alkotója a határozott, konstruktív fogalmazással egyértelműen monumentális tömeghatásra törekedett. A néhány vonallal határolt, tömbszerű formák a markáns fény-árnyék viszonyokkal, egy hatalmas dráma kulisszáit teremtették meg. Az egyes színpadképek letisztult, tömör jelképiségükben azzal az igénnyel léptek föl, hogy a magyar színházművészetet az akkori legfrissebb, modern európai tendenciákhoz közelítsék.

Nátyi Róbert 

 

[nggallery id=244]

Buday György színpadképei Az ember tragédiájához

 

FELHASZNÁLT IRODALOM 

Csaplár Ferenc: A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma. Irodalomtörténeti Füzetek. 52. Akadémiai Kiadó, 1967.

Csaplár Ferenc: Buday György fametszetei. (Kiállítási katalógus). Kassák Múzeum, Budapest, 1995.

Házy Albert: Szabadtéri játék – tömegjáték. In: Városkultúra 1936, 11. sz. 156–158.

Hont Ferenc: Tisza-parti álom. In: Tiszatáj, 1964. 8. 4.

Hont Ferenc: Ünnepi játékok Szegeden. In: Széphalom, 1929. 7–8. 264.

István Mária: Az ember tragédiája látványvilága. In: Színről színre, Bp. 1999. 11–22.

István Mária: Látványtervezés Németh Antal színpadán (1929–1944). Művészettörténeti Füzetek 24. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.

Kárpáti Aurél: Az ember tragédiája mint misztérium. Nyugat, 1926. 795–797.

Kürthy György: Az ember tragédiájának egy új képzőművészeti megoldása. Művészet, 1915. 407–413.

Kürtösi Katalin: „A Hont – Buday Tragédia a nemzetközi modernizmus fényében.” – in: Az ember tragédiája a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékokon. E-könyv (szerkesztő és kiadó nincs feltüntetve), 2011. 43–52.

Kürtösi Katalin: Tragédia-előadások a szegedi Szabadtéri Játékokon az 1930-as években. In: Színháztudományi Szemle 12. 1983. 183–198.

Máté Zsuzsanna: A „kettős létezésű” illusztrációkról (Szegedi illusztrátorok kettős módon egzisztáló műveiről a múltban és a jelenben). In: Tiszatájonline (http://tiszatajonline.hu/?p=39597)

Mávza János: A teljes színpad. In: Ma, 1919. IV. évf. 5. sz., 103–106.

Mikó Krisztina: Egy diákmozgalom és egy könyvsorozat. In: Nyíri és Rétközi parasztmesék. (A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tizanhatodik számú kiadványa) (Facsimile). Európa, 1982. I–XXVII.

Németh Andor Az ember tragédiája a Városi Színházban. Nyugat 1926. 400–401.

Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon. Budapest, 1933.

Németh Antal: Egy emberöltő Az ember tragédiája szolgálatában: In: Új színházat! Tanulmányok. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1988. 443–468.

Oskar Schlemmer–Moholy-Nagy László–Molnár Farkas: A Bauhaus színháza. Corvina Kiadó, Budapest, 1978. 

Pünkösti Andor: Valóságos tér, szimbolikus játék, In: Színpad,1937. 41–43.

Megjelent a Tiszatáj 2014/12. számában

 


     [1]   NÉMETH 1933. 54.

     [2]   NÉMETH 1988. 451.

     [3]   ISTVÁN 1996. 70–71., 21. jegyzet. 

     [4]   ISTVÁN 1996. 33. és 15. kép.

     [5]   NÉMETH 1988. 449.

     [6]   LUGOSI 1938. 28–29.

     [7]   KÜRTHY 1915. 407.

     [8]   NÉMETH 1926. 400–401.

     [9]   KÁRPÁTY 1926. 795–797.

   [10]   HONT 1929. 264.

   [11]   HÁZY é. n. (1934). 2. 

   [12]   CSAPLÁR 1995. 24–25.

   [13]   SZEGEDI NAPLÓ, 1931. dec. 8. 

   [14]   BUDAY 1970. 21.

   [15]   MÁCZA 1919. 104–105.

   [16]   KÜRTÖSI 1983. 187.

   [17]   CSAPLÁR 1967. 110.

   [18]   MOHOLY-NAGY 1978. 53–54.

   [19]   HÁZY 1933. 2.

   [20]   NÉMETH 1933. 54.

   [21]   MOHÁCSI 1933.

   [22]   MIKÓ 1982. XIII. 


Címke: , , , , ,
2018.10.18 - tiszatáj

BORDA RÉKA: HOAX – FERENCZ MÓNIKA: HÁTAM MÖGÖTT DÉL
Két, húszas éveiben járó költő verseskötetét adta ki a tavaly a Scolar Kiadó: Borda Rékától, a Hoax-ot míg Ferencz Mónikától, a Hátam mögött dél címűt – és ez nem hoax, akarom mondani nem álhír. Mint ahogy az sem, hogy mindkettőjüknek ez az első kötete. Olvasva őket aztán, őszintén meglephet minket, hogy máris milyen – kifejlett – lírikusi izomzattal bírnak. Nyilvánvalóan nem kezdők… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

INTERJÚ BENKŐ IMOLA ORSOLYÁVAL
A ZUG művészeti tetthely nevéből adódóan egy kicsi, mégis nyitott színház. Az Őszi Kulturális Fesztivál ideje alatt Benkő Imola Orsolyával, a Homo Ludens Project művészeti vezetőjével beszélgettünk előadástervekről, a befogadás lehetőségeiről és az alkotóközösség színházi nevelésben betöltött szerepéről. – NÉMETH ZSÓFIA INTERJÚJA

>>>
2018.10.18 - tiszatáj

TRANZIT
Múlt és jelen vetülnek egymásra Christian Petzold új filmjében. Az Anna Seghers 1944-es regényén alapuló dráma a II. világháborúban, még pontosabban a nácik által megszállt Franciaországban játszódik, ám a rendező mindezt paradox módon napjainkra vetíti ki, reflektálva a társadalmi-politikai problémák változatlanságára, az idegengyűlölet és a menekültválság napjainkban ugyancsak égető kérdéseire… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ KÖNYVBEMUTATÓJA
Kell valaki, aki kérdez, és más, aki felel, de hogy mégse legyen iskolai hangulata, cseréld meg a szerepeket: egy hallgató, Klajkó Dániel kérdez, egy tanár, Szilasi László pedig felel, szigorúan elutasítva a tanár úri megszólítást. Miről beszélgessenek? Az „élet nyersanyagáról”. A testről, és ami benne van – vagy olykor nincs: Luther kutyáiról. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.17 - tiszatáj

AZ ISMERETLEN KERTÉSZ IMRE – FOTÓKIÁLLÍTÁS
Abban a szerencsés, ám mégsem könnyű helyzetben vagyok, hogy ismerhettem Kertész Imrét: az embert és az írót, akivel a barátságom és munkakapcsolatom is több szállal kötődik Szegedhez. E történet 24 évvel ezelőtt vette kezdetét, mikor Erdélyi Ágnesnek köszönhetően egy évig én szervezhettem a Móra Kollégium irodalmi estjeit. Egy ilyen alkalomra érkezett meg 1994. október 28-án az író – emlékszem, ő az egész este folyamán tegezett, én pedig magáztam (35 év volt a korkülönbség közöttünk), ami számomra teljesen természetes volt […]

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

VERES ATTILA KÖNYVBEMUTATÓJA
Három éves kihagyás után visszatért a Próza Nostra Irodalmi Estek című programsorozat Szegedre. Október 4-én a Próza Nostra kritikusai, Benkő Marianna és Pozsár Anett beszélgettek Veres Attila horror szerzővel Odakint sötétebb című regényéről, illetve az idei könyvhétre megjelent novellagyűjteményéről, az Éjféli iskolákról. – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

TENOR3 A MÜPÁBAN
Ma nehéz volna pontosan kiválasztani a világ három legnagyobb tenorját, jómagam legalábbis Kaufmann után elakadnék. Ám háromtenor típusú koncerteket rendezni nagyon is értelmes vállalkozás. Gondolom jövedelmező is, ám engem jobban érdekel a dolog művészi oldala. Bár egy hangfajról van szó, azért nagyon sok alfaj létezik ezen belül is. A Müpa legújabb vállalkozása, amely megkülönböztetésül a tenor a köbön címet kapta, három eltérő típust vonultatott föl… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.10.15 - tiszatáj

JANÁKY MARIANNA:
NOVELLÁK REGÉNYE
Irodalommal foglalkozó emberek olykor hosszasan elvitatkoznak azon, létezik-e női irodalom? S ha igen, mi is az pontosan, mitől az, ami? Nő ír nőkről? Férfi nőkről? Nő férfiakról? A szerzőtől női vagy a témától az? Mi a kulcs? Nemrégiben egy folyóirat tematikus blokkja kapcsán a női tematika kifejezést ahányan vagyunk szerkesztők, annyiféleképpen értelmeztük. Janáky Marianna azonban megkönnyíti a választ erre a kérdésre: nőként ír nőkről nőiesen… – BENE ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő